Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


- Iruka... - hallom a lágy sóhajt. Lassan térek vissza az álom puha öleléséből, de valami csodálatos melegség és egy különleges érzés hatására kezdek kijózanodni. Mi lehet ez? Olyan kellemes...
- ...mmm... - sóhajtom félálomban, és hirtelen kipattannak a szemeim. Fel akarok ülni, de valaki visszanyom az ágyra, és a nedves forróságot ismét a mellkasomon érzem.
Kitisztul a tudatom...
Kakashi hálószobája, ágya... az ő ajkai a mellkasomon... kezei a testemen...

Felhevült bőröm lúdbőrözik a gyönyörűségtől, és halkan felsóhajtok, ahogy finoman megszívja a mellbimbómat.

A sötét éjszakában csak a hold sápadt fénye engedi láttatni a szobában lévő tárgyak körvonalait, és tompán megcsillan az ezüst tincseken. Ujjaim maguktól túrnak közéjük, élvezve selymességét.
Halkan felnyögve feszül ívbe a testem, amikor ujjai a merevedésemre kulcsolódnak...
- Kakashi-sensei... - sóhajtom behunyt szemekkel, és remegve húzom közelebb magamhoz.

Megőrjít...
- Mit szeretnél? - susogja fölém hajolva, majd puhán megcsókol. - Mondd ki.
Zavartan hallgatok.
Halk kuncogással erősebben megszorítja a péniszemet, és felnyögök az intenzív inger hatására.
- Szóval hallgatsz, mi...? - folytatja vidáman, és egyik kezével végigkarmolja a mellkasomat. Felszisszenek az enyhe fájdalom és a vad vágy keverékétől.
- Mit akarsz hallani? - kérdezem halkan.
- Tudod te azt... - súgja az ajkaim közé.
Nagyot nyelve próbálom magam túltenni zavaromon és szégyenemen...
Hallgatásom csak olaj a tűzre, mert hirtelen fölém kerül, és egész testével rám nehezedve présel a matracba.
- Iruka... ne hidd, hogy megúszod azzal, hogy szétteszed a lábaidat néha. - mondja halk fenyegetéssel. - Elvárom, hogy szót fogadj, és eleget tegyél a kívánságaimnak.

Behunyt szemekkel bólintok. Tudom én, nem kell mondanod...

Csendben tűröm, hogy szétfeszítse a combjaimat, és halkan felnyögök a behatolás fájdalmától...

 
Büntet...
 

Kéjes sikolyaim törik meg az éjszaka holt csendjét...

 
 
 
*******************
 
 

- ...a chakra blokkolásának...

 
Kopp-kopp.
 

Dühösen szakítom félbe az órai anyagot, és fordulok az ajtó felé. Ki merészeli megzavarni hétfő reggel az első órát? Na majd én kitombolom magam rajta, amúgy is nehéz hétvége van a hátam mögött...

 

Egy ismeretlen ninja áll az ajtóban, és udvariasan, bocsánatkérő mosollyal köszön nekem.
- Hokage-sama hívat téged. - néz komolyan a szemembe. - Azonnal. - teszi hozzá.
Bólintok, és a gyerekek felé fordulok.
- Most elmegyek, mindjárt jön egy helyettesítő tanár. Addig csöndben várjatok. - mondom, és szigorúan megvillantom a szemeimet. Fölösleges, hiszen tudom, hogy amint becsukódik mögöttem az ajtó, kitör a káosz...

 
 
***
 
 

- Hokage-sama... üdvözöllek. - térdelek le udvariasan az idős férfi előtt, és lehajtott fejjel várok.
- Állj fel fiam. - dörmögi. - Gyere közelebb, ülj le ide.
Szót fogadva ülök az íróasztala előtti székek egyikébe. Körülpillantok a nagy irodában... Csak kettesben vagyunk. Mit akarhat?

 

- Tudomásomra jutott, hogy te és Kakashi Hatake nagyon jóban vagytok. - mondja halkan, és barna szemeivel az arcomat fürkészi éberen. Sejtettem, hogy előbb utóbb meg fogja tudni... de akkor sem vagyok rá felkészülve. Mélyen elpirulva hajtom le a fejemet, hogy ne lássa zavaromat.
- Bevallom őszintén, nagyon meg vagyok lepve. - szívja meg hosszú, karcsú pipáját, és elgondolkozva mér végig.

 

Micsoda szégyen...istenem...! Rögtön elsüllyedek...

 

- Iruka, nézz rám. - mondja komolyan. Szót fogadva emelem fel a fejemet, a melegbarna szempár komolyan figyel. - Van valami, amit el szeretnél mondani?

 

„Nem beszélhetsz rólam senkinek, csak elismerheted, hogy a szeretőm vagy, semmi több.”

 

- Nincs... - hajtom le újra a fejemet, kitörni készülő könnyeimet visszanyelve.
- Ahogy gondoltam. - dörmögi. - Mond csak... tudod egyáltalán, hogy ki Ő?
Felnézek rá. A tekintetem mindent elárul, mert aprót biccentve fordul újra a pipája felé. Lassan megszívja, és a füstöt hosszan kifújva hunyja be szemeit. Homlokát redőzve töpreng, ráncos arca nagyon feszültnek tűnik...

Nagyapámként szeretem... de akkor sem mondhatom el neki, ha belehalok a fájdalomba...akkor sem.

- Nem tudom, mivel tart sakkban téged. - mondja alig hallhatóan. Döbbenten nézek fel rá. Hát igen, nem hiába Ő a Hokage. - Csak akkor tudok neked segíteni, ha eleget tudok. Információkra lenne szükségem róla. Kivel találkozik, kivel beszél, mikor nincs a faluban... Gondolom az arcát is láttad, ami nagyon hasznos lenne nekünk.  
Megrázom a fejemet, és elfordítom sápadt arcomat tőle.
- Számítok rád Iruka. - mondja szigorúan. - A segítségeddel ez a falu végre megszabadulhatna az ANBU elnyomástól végleg.

- Tessék? - nézek fel rá meglepetten. Hogyan lenne lehetséges ez? Lehet, hogy Kakashi-sensei mégis több egy egyszerű ANBU-nál?
- Látom kezded megérteni. Igen, ő ennek a társaságnak a vezére. - néz rám komolyan, tekintete is megkeményedik. - Ha megtalálnánk a gyengepontját, akkor a Tanáccsal összefogva meg tudnánk szabadulni tőle, és egy toleránsabb vezetőt ültethetnénk a helyére.

Megszédülök a hirtelen rám szakadt információk és felelősség miatt...  

 

„...ha csalódom benned, kiirtok mindenkit, aki fontos számodra, és te végignézed. Aztán könyörtelenül megkínozlak...és megöllek.”

 

Megrázom a fejemet, és sápadtan nézek fel rá.
- Ne kérd ezt tőlem, Hokage-sama... - nyögöm erőtlenül.
Lassan leteszi a pipáját, és melegbarna szemei szigorúan néznek végig rajtam.
- Gondolom mondanom sem kell, hogy ez a feladat mennyire nagy horderejű Iruka. A kezedben most hatalmas felelősség van.
- Sajnálom... de nem hiszem... - felállva a székről, hátrálok az ajtó felé. Jeges félelem szorongatja a torkomat. Nem tehetem, mert megöl mindenkit, akit szeretek, és engem is... De nem mondhatom el, nem beszélhetek róla...
Sóhaját hallva újra rápillantok, szomorú szemeitől megdermed kezem az ajtókilincsen.
- Semmi baj Iruka... Megértem. - mondja halvány mosollyal az arcán. - Most menj.      

 
 
***
 
 

Képtelen vagyok visszamenni az akadémiára. Most magányra van szükségem...

Lassan sétálok végig a falu zsúfolt utcáin, és a Harcban Elhunytak emlékműve előtt térek magamhoz. A szüleim... az életüket áldozták a falunkért... Én is bármikor megtenném. Nekik könnyű volt... csak a saját életüket kellett feláldozniuk, nem másokét. Nem ártatlanokét, akiknek egyetlen bűnük, hogy hozzám közel állnak.

 

Kakashi-sensei az ANBU vezér.

 

Igazság szerint sejtettem, de csak most vált kézzel foghatóvá ez az információ. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért hord a civil életében is maszkot. Az ANBU vezér arcát még saját emberei sem láthatják. Mennyire nyilvánvaló, ebből az új szemszögből...!

 

...ahogy az is, hogy ha rám un, kivégez. De akkor csak én halok meg, a többieket nincs oka megölni.

 

Micsoda kilátások...

 

És a Hokage.......... most dühös vagyok rá. Túl nagy felelősséget tett a kezembe. Túl nagyot. Kezdem azt hinni, hogy az Ő vezetői képességei sem megfelelőek. Hiszen ha valóban ekkora probléma az ANBU vezér, akkor miért nem teszi el láb alól? Ő a Hokage! A legerősebb ninja faluban. Miért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok? Miért tőlem várja a megváltást? Egy gyenge kis chounintól?

 

- Anya...apa... - sóhajtom a nevüket bámulva a táblán. Mit tennétek a helyemben?

 

„Légy hű a szívedhez, fiam...”

 
 
 

***
***
***

 
 
Bumm...
 

Pokoli fájdalom hasít a hátamba, amikor a falnak vágódom. Még szerencse, hogy a kihalt raktárban néhány üres fából tákolt doboz az útban volt, így némileg tompították a becsapódás erejét.
Nyögve rogyok a földre. Ez fájt.
Letörlöm a felrepedt ajkamból kibuggyanó vért, és fájó bal vállamat megfogom, majd ülő helyzetbe tápászkodva nézek fel rá.
Ő a raktárajtóban áll, a kívülről beszűrődő napfény körülöleli alakját, csak a körvonalait látom. Mint egy földöntúli jelenség...

 

- Mindenről tudok... - hallom halk hangját, lassan beljebb lép. Arca kifejezéstelen... egész testéből sugárzik a hatalom és az erő. Félelmetes.  
Csendben figyelem, félelmem kezdi elhomályosítani tudatomat. Nézem fagyos tekintetét...
- Tudom, hogy tartottad a szád... - mondja, miközben szinte gyengéden megfogja a jobb csuklómat. Meglepetten nézek rá. Akkor miért vágott a falhoz ilyen erővel?

- Nem árultál el, de hagytad, hogy magától rájöjjön a köztünk lévő kapcsolat hátterére... Tudom jól, hogy megfordult a fejedben az árulás gondolata... elbizonytalanodtál. - szavait szinte kedvesen ejti ki. Meglódul a keze, és én már csak a villanó pengét látom, majd a tenyerembe nyilalló erős fájdalmat érzem.

Felkiáltva hunyom be a szemeimet, ahogy ránehezedve a kés nyelére mélyebben a húsomba nyomva kiszegez a faládához.

Az erős fájdalom kiüríti az agyamat... csak a pokoli kínra tudok gondolni... a másik kezemet átszúró kést már meg sem érzem...
- Ahh... Miért büntetsz...? Nem tettem semmi rosszat! - nézek rá maradék erőmet összeszedve.
- Ez egy előleg Iruka... - susogja. Kezemből kicsorduló vérbe mártja ujjait, és lassan megcirógatja az arcomat, véres csíkokat rajzol a bőrömre.

 

Mennyire kegyetlen...

- ...hogy tudd, mire számíts tőlem. - folytatja zavartalanul, elmélyült hangon. Letérdel a lábaim közé, és élvezettel mér végig.
- Te szemét! - kiáltom dühösen. Ebben a pillanatban visszakézzel pofon vág, és a kesztyűjén lévő fémlap felsebzi még jobban ajkaimat. Kiköpöm a számba gyűlt vért, újra felpillantok.

A fájdalomtól egy könnycsepp remeg a szememben, de nem érdekel... Jobb kezemet sikerül kiszabadítanom, és a késsel a tenyeremben lendítem felé... fájdalmam és haragom eszemet veszik, legszívesebben megölném Őt ebben a pillanatban. Könnyedén elkapja a csuklómat még röptében, és halkan felnevet.
- A saját embereiddel is így bánsz? - vágom az arcába dühösen. - Mert akkor nem én leszek, aki hamarabb el fog téged árulni...

- Az embereim... - halott-hidegségű, gyilkos szemeit látva kilel a hideg. - ...hűségesek hozzám, és halálosan rettegnek tőlem, ahogy te is. Ez a titka a hatalmamnak, amit a Hokage soha sem fog tudni megérteni, és megrendíteni sem.
Mutatóujjával finoman megmozgatja a kezemből kiálló kunait. Égető, maró kín cikázik végig a karomon, egészen a mellkasomig. Összeszorított fogakkal nyögök fel a fájdalomtól...

- Te többet jelentesz számomra, ezért veled kedves vagyok, de a türelmem nem végtelen. Ezt jól jegyezd meg. - teszi hozzá nagyon halkan, mélyen a szemembe nézve.

 
 

A kést lassan kihúzza a kezemből, majd maszkját lehúzva gyengéd csókot lehel a sebemre, mit sem törődve fájdalmas nyöszörgésemmel. Nyelvével megkóstolja a véremet... Mennyire vérszomjas...őrült...

 

 

Őrült lenne? Inkább egy kegyetlen, vérszomjas gyilkos...

 
- Ezúttal megúsztad ennyivel. - mondja halkan, és puhán megcsókol. Az ajtóhoz lépve még visszanéz a válla fölött, jeges tekintete szinte éget... 

- Ma este várlak a házamban. - veti hátra hanyagul, mintha semmi sem történt volna. 

 
 
 
***
 
 

Sokáig üldögélek az üres raktárban, és fájdalmas nyögdécselésemnek, kétségbeesett könnyeimnek csak az üres fadobozok a tanúi.
Agyam lázasan dolgozik... Ki kell valahogy jutnom ebből az őrült helyzetből... Ennek a gyilkosnak a karmaiból...
Nem mehet ez így tovább.

De...

Nem tehetek semmit...

Remegő kezekkel halászom ki chounin mellényem zsebeiből a kötszereket, és hevenyészett kötést készítek. Persze jó véreset és szánalmasat, de hát keresztülszúrt kezekkel ez is nagy sikerként könyvelhető el...
Az ujjaimat tudom mozgatni, és úgy fest nem marad vissza semmilyen károsodás. Pontosan tudta, hova kell szúrnia... Félelmetes.