Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meglepetten nézem a nagy házat, és kérdően fordulok Kakashi-sensei felé, de nem merek megszólalni. A fürdőházas beszélgetésünk óta mély csendben van, amelyet nem török meg én sem. Ugyan mit mondhatnék neki? Miről beszélgessek vele? Ezzel a zsaroló gyilkossal?

Belépünk a házába, és csodálkozva nézek körül. Hű... jól jövedelmez a bérgyilkosság... vagy lehet, hogy családi örökség? Ki tudja... Kétszintes, hosszúkás alakú ház, rengeteg szobával, és jól láthatóan értékes berendezéssel.
- Üdvözöllek a házamban. - hallom mély hangját, és átöleli a derekamat. Megpróbálok elhúzódni, de visszaránt magához. Feladva hagyom, hogy körbe vezessen, és két idős szolgálónak is bemutasson. Amennyire fel tudom mérni, egyedül él itt.
- Mondanám, hogy megmutatom a szobádat, de amikor majd nálam alszol, azt úgyis a hálószobámban teszed... - nevet halkan. - Ja igen... a hálószobám...
Belöki az egyik ajtót, és ellenkezésemmel mit sem törődve behúz magával.
Szép tágas szoba... minden bordó és krémszínű... a puha szőnyeg, a falikárpitok, az ágynemű...függöny... Nagyon szép.
Mögém áll, és a hátamhoz simul.
- Tetszik? - susogja a fülembe, miközben finoman megharapdálja a fülcimpámat. Már nincs rajta sem maszk, sem fejpánt...
- Igen... szép. - húzódom el tőle, de a nyakamnak szegezett kunai kés hideg pengéje megtorpanásra késztet. Ledermedek...
- Mit akarsz csinálni...? - nyögöm halálra rémülve.
- Megbaszlak az ágyamban. Ezt akarom csinálni. - mondja rideg hangján, és halk reccsenéssel hasad a rajtam lévő ruha, ahogy levágja rólam.

- Ne... - nyöszörgöm tehetetlenül. Félek tőle... félek... Hideg verejték csorog végig a hátamon, és remegek mint a kocsonya. Most olyan ijesztő...
Néhány gyors mozdulat, és már teljesen meztelenül állok, a földön heverő ruhacafatokat bámulva meredten.
- Most nem ellenkezel? - kérdezi mosolyogva, és elém állva megragadja az államat, hogy a szemembe nézhessen. - Félsz?
Sápadtan viszonzom a pillantását, de nem merek megszólalni. Szép arca teljesen kifejezéstelen, sötét és vörös szeme hidegen mered az enyémbe.
- Félj csak. - duruzsolja lágyan, miközben nyelvével végignyalja ajkaimat. - Hónapok óta erre vártam... hogy itt lássalak a szobámban... - megtaszít, és egyensúlyomat vesztve az ágyába zuhanok. - ...és az ágyamban. Gyönyörködhessem olajbarna bőröd, és a bordó lepedőm kontrasztjában...

Halk hangja lágy, és megnyugtató, de a szemei olyan eszelősen, félelmetesen csillognak... Hideg gombócot érzek a gyomromban... Remegve kapaszkodom a lepedőbe, úgy figyelem, ahogy lassan fölém mászik. Csípőm két oldalán térdel, a magasból néz le rám, ajkain halvány mosollyal, és vetkőzni kezd kényelmes lassúsággal. Kigombolja a mellényét, majd az ingét...
- Mától itt alszol, ha hívlak. - kezdi mély hangján, mintha parancsokat osztogatna... De hiszen azokat osztogat!
- Szó nélkül engedelmeskedsz, bármit kérek tőled. Nem beszélhetsz rólam senkinek, csak elismerheted, hogy a szeretőm vagy, semmi több. Az engedélyem nélkül nem vállalhatsz el küldetéseket sem.
- Ezt nem kérheted tőlem... - nézek rá elkerekedett szemekkel. - Ha Hokage-sama...
Hirtelen fölém hajol, és pár centiről néz mélyen a szemeimbe.
- Hallgass. - mondja halkan, de szavai szinte mennydörgésként hatnak. - Nekem még ő sem mondhat nemet!
Megragadja a torkomat, és orrunk szinte összeér.
- Jól jegyezd meg amit mondok. Kizárólag hozzám tartozol. Az enyém vagy.

Rémülten lefagyva nézek a fekete és a vörös szemekbe, és még levegőt sem bírok venni.

Hogyan lehetséges ez? Hogy juthattam el idáig? Miként fajult el ennyire ez a dolog...? És hogy lehet, hogy neki még a Hokage-sama sem mondhat nemet? Ki ő valójában akkor? Nem egy egyszerű ANBU...?

- Minden lépésedről tudni fogok. Bármit is teszel, előbb utóbb a fülembe jut, ezt ne feledd! - folytatja zavartalanul, és utolsó ruhadarabjától is megszabadul.
- Ha a játékszabályokat betartod, akkor nincs mitől félned, még tőlem sem. Kedves leszek veled és gyengéd... - duruzsolja mosolyogva.

Micsoda hirtelen váltás! Az előbb még félelmetes gyilkos, most meg ugyanaz a kedvesen mosolygó sensei, akit Naruto ismer.

Ez még félelmetesebb, mint amikor dühös...

Puhán megcsókol, nyelvével azonnal a számba hatolva érzékien, buján játszadozik.
- Viszont... - susogja az ajkaimba. - ...ha csalódom benned, kiirtok mindenkit, aki fontos számodra, és te végignézed. Aztán könyörtelenül megkínozlak...
Kővé dermedve pillantok fel rá, és kedvesen mosolygó arcát látva rettegő nyöszörgés tör ki belőlem.
- ...és megöllek. - fejezi be. - Megértetted?

Forog a szoba... mindjárt elájulok...
- Igen... - suttogom alig hallhatóan, és behunyom a szemem. Istenem... nem lehet...nem lehet...
Gyengéd kezek törlik le arcomról forró könnyeimet, és puha ajkak csókolgatnak.
- Ne sírj. - leheli a fülembe. - Nem lesz olyan szörnyű, majd meglátod... Tudok ám nagyon kedves is lenni...
- Miért csinálod ezt? Miért...? - szipogom.
Gyengéden megcsókol. Ernyedten, erőtlenül hagyom neki... A kétségbeesésem teljesen kimerít.

- Mert kellesz nekem. - susogja. - Még soha nem vágytam így semmire, és most hogy megszereztelek, teljesen magamnak akarlak. Csak magamnak...