Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Már szombat van, és ő két napja nem adott életjelet magáról. Szerencsére.
Kábán telnek a napjaim, és ha meglátok egy jounin egyenruhát, vagy ezüst hajat, rémülten rezzenek össze. Nem lesz ez így jó... Rettegésből fog állni az életem?
- Iruka-sensei... - hallom a távolból, és egyre hangosabban ismétlődik. Felpillantok, és az engem figyelő genint látva zavartan pislogni kezdek.
- Iruka-sensei, jól van? - kérdezi a kisfiú. Meglepetten nézek az előttem heverő tekercsre, és tudatosul bennem, hol is vagyok és mit is csinálok. Küldetés-jelentéseket kell iktatnom, nincs időm elbámészkodni. Körbepillantok gyorsan, hogy a többiek észrevették-e, de ők is nagyon elfoglaltak, hosszú sorokban állnak asztalainknál a ninják.
- Jól... elnézést. - válaszolom halkan, és kitöltöm a papírt, a tekercset pedig elteszem a mellettem lévő dobozba, a D-szintű küldetések közé.

Monotonon halad a munka, de legalább addig sem jut eszembe amit velem... na már megint eszembe jutott. Franc...
Lehajtom a fejem, hogy ne lássák égő arcomat, hiszen tutira elpirultam...


***


Már ebédidő, de a sor vége még mindig nem látható... Bosszantó...
Vadul körmölök, hogy minél hamarabb túl legyek a munkán, amikor egy kéz tenyerel felháborító pimaszsággal a papírra, megakadályozva az írást.
Ki merészeli...?

Ez a kéz... ez a kesztyű...ezzel a kis fémlappal... Ő is ilyet visel...

Elsápadok, és kiesik a toll remegő kezemből. Nagyot nyelve lassan kúszik fel tekintetem a félig feltűrt fekete ingujjra, az izmos felkarra, a maszkra, és végül a vidáman csillogó fekete szemre.
- Szia kicsim... - hallom a mély hangot, és összerezzenek. Halk kuncogását hallva elszakítom szemeimet róla, és dühöm fellángol.
- Ne hívj így... - motyogom elpirulva.
Hogy bukkanhatott fel ilyen gyorsan? Mert a sorba nem állt be, az biztos... Észre vettem volna. De mondjuk nem is látok nála tekercset. Valószínűleg ANBU küldetésen volt, mert azokról mi nem tudhatunk, és a jelentésüket nem a Hokage-nek írják, hanem a saját ANBU vezérüknek, aki igazgatja és vezeti ezt a bérgyilkos társaságot. Azt mondják tőle még a Hokage is tart... ahogy az egész különítménytől is. Öntörvényű gyilkos banda... bárkit megölhetnek, és simán eltusolják...

Egy simogatás azonnal félbeszakítja a gondolataimat. Ezt nem hiszem el! Itt mindenki előtt cirógatja az arcomat!
Fülig pirulva lököm el a kezét magamtól, és ő mindkét tenyerére támaszkodva előre hajol.
- Érted jöttem. - mondja halkan. - Ma együtt ebédelünk.
- Nem mehetek. - nézek fel rá zavartan. - Még nem végeztem a munkámmal.
Az már meg sem fordul a fejemben, hogy ellenszegüljek neki. Semmi értelme.
- A Hokage elengedett. Megkértem rá. - a kezét nyújtja felém, hogy felsegítsen a székről, mint egy nőt. Zavartan pillantok körbe, látom hogy mindenki minket néz...
Ez annyira kínos...
Felpillantok Kakashi-senseire, aki komoly tekintettel figyel engem. Igen, ebben a szituációban óvatosnak kell lennem... De most komolyan fogjam meg a kezét?
Fenyegetően villan meg a szeme, úgyhogy nem lenne okos dolog ellenkezni... Tenyerébe csúsztatom az ujjaim, és zavart mosolyt erőltetek az arcomra.
- Jól van. - válaszolom halkan. - Akkor menjünk...
Elégedetten bólint, és kezét a hátamra téve a kijárat felé terelget. Nem merek felnézni... így is magam előtt látom a többiek döbbent tekintetét, elképedt arcukat.
Ó istenem ezt a szégyent...!

A folyosón, ahogy kettesben maradunk, dühösen szembefordulok vele és nagy levegőt veszek, hogy számon kérjem a viselkedését, de...
Hátam a falhoz nyomódik, ő szorosan hozzám simul, ajkai már a számat marcangolják... Vadul, hevesen csókol, nyelvével teljesen birtokba véve engem. Rémülten feszítem kezeimet a mellkasának, de megragadja a csuklóimat, és azokat is a falhoz szorítja...
Csókja ellágyul, ahogy feladom a harcot, és hosszan, élvezettel csókol tovább, játszadozik a nyelvemmel...
Megszakítja végül, és a nyakamba temeti az arcát.
- Hiányoztam? - kérdezi alig hallhatóan.
- Természetesen nem. - válaszolom még mindig zihálva az iménti csóktól. Felnevet és a nyakamba harap. Felszisszenek az enyhe fájdalomtól.
- Sejtettem, hogy ezt fogod válaszolni... - emeli fel a fejét, és mélyen a szemembe néz.
- Akkor miért kérdezted? - viszonzom dacosan a pillantását.
- Csak. - mutatóujjával végigsimít duzzadtra marcangolt alsóajkamon. - Menjünk.
Ellép tőlem, és megkönnyebbülten felsóhajtok. Ez veszélyes volt... bármikor erre jöhet valaki... megláthattak volna bennünket így.

Szófogadóan lépegetek mellette, és lopva figyelem Őt. Miért csinálja ezt? Mi szükség erre? Nyíltan felvállal egy kapcsolatot, amit zsarolással harcolt ki...
Tudja, hogy a Hokage egyik bizalmasa vagyok. Lehet, hogy fel akar engem használni ellene? Más okot el sem tudok képzelni...

Mindenesetre nekem most jól betett ezzel... A többiek délután biztosan ki fognak faggatni, nem úszom meg. Jaj de kínos...

A ramenesnél félre vonulunk a sarokba, és ő a falhoz ültet engem, így velem szemben elhelyezkedve senki nem láthatja az arcát evés közben, csak én. Én már láttam néhányszor, de minden alkalommal lenyűgöznek szép, hibátlan, férfias vonásai. Minek az a maszk?
- Na és hogy teltek a napjaid amíg távol voltam? - kérdezi könnyedén, mintha jóban lennénk, és nem.... ezt most hagyjuk.
- Tűrhetően. - válaszolom halkan, és néhány falat után leteszem az evőpálcikákat. Olyan ideges vagyok... csak az udvariasság miatt ettem egy keveset. Nem teszi szóvá, hanem kényelmesen elfogyasztja a sajátját, majd egy marék pénzt az asztalra dobva feláll, közben maszkját is megigazítja.
- Indulhatunk? - néz rám várakozóan.
- Köszönöm az ebédet... - nézek fel rá, miközben felállok. - ...de nekem vissza kell mennem...
- Nem kell. - szakít félbe határozottan. - A Hokage egész napra felmentett téged a szolgálataid alól, és holnap sem kell dolgoznod.
Döbbent arcomat látva elmosolyodik, és közelebb hajol hozzám.
- Az egész hétvége a miénk... - súgja a fülembe. Megborzongok, és eltolom magamtól.
- Ez hogyan lehetséges? - kérdezem riadtan. - Hogy tudtad ezt elintézni?
- Nos... - rándítja meg a vállát laza nemtörődömséggel, miközben a hátamra teszi a kezét és a kijárat felé vezet. - Mondjuk úgy, hogy a vénember tartozik nekem néhány szívességgel.
- Ne beszélj róla így! - villantom rá a szemeimet dühösen. - Több tisztelettel beszélj a vezetőnkről.
- Ah, ez az! - áll elém, és az államat megfogva néz a mélyen a szemembe. - Imádom, amikor ilyen dühösen csillognak a szemeid... mint a reggeli kakaóm... forró kakaóm. - teszi hozzá kuncogva.
Elpirulva lépek hátrébb, mégis csak a nyílt utcán vagyunk... bár őt ez nem zavarja. Sőt, kifejezetten élvezi, amikor én zavarban vagyok, vagy dühbe gurulok...

Újra mellém lép, és összerándulok ahogy meleg tenyere a hátamra simul, így irányítva engem. Magabiztos, határozott léptekkel halad előre, és én kénytelen vagyok a tempóját fölvenni...
- Hova...viszel? - kérdezem idegesen.
- Nos, nemrég érkeztem egy küldetésről, és úgy érzem rám fér egy kellemes fürdő. És te velem jössz. - hallom ellentmondást nem tűrő hangját.
Kicsit megkönnyebbülök, hogy nem rögtön a lakásába visz, hogy...
- De nincs nálam a... - jut eszembe.
- Nálam sincs, de ott úgyis adnak. - szakít félbe, és megnyugszom. Igaz, ott adnak törülközőt és szappant is...

Ehh...már tényleg úgy beszélgetünk, mint egy szerelmespár. Pff...

Az öltözőben gyorsan levetjük a ruháinkat, és én szégyenlősen elfordulva tőle bugyolálom magam törülközőbe. Persze nem veszi le a maszkját...
Uhh... micsoda izmai vannak...
Elkapom róla a tekintetemet, az ajtóhoz lépek. Ő mögöttem jön. Érzem ahogy engem bámul... Kissé zavarba ejtő, de tudom, hogy a sok ember előtt nem fog rám mászni.
Belépünk a fürdőbe, és a gőztől kissé homályosan látva indulok el a medence melletti zuhanyfülkék felé. Gyors zuhany, és a törülközőmet levetve a vízbe robogok. Lopva figyelem ahogy kényelmesen követ engem. Nem szégyenlős egyáltalán. Hát... el is hiszem... mert van mire... büszkének...lennie... Izomkötegek feszülnek a sápadt bőr alatt. Tökéletes teste van...
Mélyen elpirulok a látványtól. Elfordulok tőle, majd kényelmesen nekitámaszkodom a medence falának és nézelődni kezdek. Ő mellém telepszik le, behunyt szemekkel felsóhajtva. Legalább a homlokpántját levette... az is valami...

Várjunk csak...

- Hol van a többi ember? - nézek körül meglepetten. Nem válaszol, csak leveszi a maszkját és a medence szélére teszi. Ajkain sejtelmes mosollyal figyel engem, ahogy arcom egyre vörösebb árnyalatokban kezd játszani. Ez nem a melegvíztől van...
- Gyere ide. - duruzsolja lágyan, és kezével felém int.
Megrázom a fejem, mint egy akaratos gyerek, és ő halkan kuncogva kinyúl felém, csuklómat megragadva ránt magához.
- Mosd meg a hátam, légy szíves. - fordul el tőlem.
Nem mondhatok neki ellent.
Óvatos simításokkal tisztogatom a bőrét, és mély zavaromban még a kezeim is remegnek.
Milyen selymes a bőre... és nagyon izmos. Ki sem néztem belőle. Mondjuk állandóan azokban a fekete ninja cuccokban meg a zöld mellényben van, amik mindent elrejtenek...
Rengeteg heg van rajta. Mozgalmas egy élete lehet, mert látok közöttük egészen frisseket is, sőt még gyógyulófélben lévőket is.
Az egyik heg különösen nagy, és cikk-cakkos széle arra enged következtetni, hogy nem fegyver okozta, hanem valamilyen ártó jutsu. Hát az ANBU-k élete sem fenékig tejfel...
Ó igen, a felkarján ott is van a tetoválás. Milyen groteszk... Konoha szimbóluma. Pedig az ANBU-k néha többet ártanak, mint használnak a falunak... Jó persze, megvédenek minket az ellenséges falvaktól, de a belpolitikába nagyon beavatkoznak, és a falubelieket is megölik, ha érdekeik úgy kívánják, ha valamit el akarnak érni. Hokage-sama nem számolhatja fel őket, mert ha ellenünk fordulnak, először őt ölik meg, aztán az egész Tanács-ot.

Elégedett sóhaját hallva magamhoz térek a gondolkozásból, és észreveszem, hogy már rég a mellkasát simogatom egyik kezemmel, a másikkal pedig a tetovált felkarját és a vállát. Ijedten elrántom a kezeimet, de ő elkapja, és magához húzva kényszerít, hogy a hátához simuljak.
Kezeimet a hasára simítja, és behunyt szemekkel lehajtja a fejét.
- Érints meg. - utasít halkan. Tétovázásomból egy erős szorítással térít észhez, és én ijedten felnyögve végigsimítok a hasán. Finoman irányítja a kezeimet, egyre lejjebb és lejjebb, amíg el nem érem kemény péniszét. Megfogom, és lassan masszírozni kezdem.
- Ügyes...vagyh... - nyögi halkan. Hátra nyúl a válla fölött, kitépi hajamból a hajgumimat, majd belemarkolva húzza arcomat a nyakába. Tudom mit akar... Megnyalom a nyakát, és finoman megharapdálom, ahogy ő szokta nekem. Felsóhajt, és ujjaimat megfogva erősebb masszírozásra kényszeríti kezemet.

Egyre jobban zavarban vagyok...nyakába temetem égő arcomat... Hirtelen fölegyenesedik, és teljes valójában magasodva fordul felém. Hevesen zihálva néz le rám, szemei szinte égetnek... Egy rántással megperdít, hátamhoz simul és kezeimet a medence szélére teszi. Engedelmesen megkapaszkodom, majd hagyom, hogy hajamnál fogva maga felé fordítsa a fejemet. Belesóhajtok a vad csókba, és remegni kezdek. Tudom mi következik most...

Azonnal belém hasít az erős fájdalom, és hangosan felnyögve markolom elfehéredett ujjakkal a kőperemet.
- Ez fáj... istenem... - nyöszörgöm, és remegve lehajtom a fejemet. Térdeimmel már képtelen vagyok megtartani magam, még ha derékig érő vízben is állunk... Ő mozdulatlanul zihál mögöttem, erős kezeivel megtart engem, a csípőmet szorosan fogva.
- Lazíts... mindjárt... jobb lesz... - suttogja, és a hátamhoz simulva csókolja, harapdálja a nyakamat.
Nem tudom mennyi ideje állunk már így, de nekem örökkévalóságnak tűnik... Kakashi-sensei a hajamba temeti az arcát, majd lassan megmozdul.
- Ahh... - nyögi a fürtjeim közé. - ...nem tudtalak felkészíteni... mert annyira felizgattál...

Lassú mozdulatokkal hatol belém egyre mélyebbre, mindig egy kicsit visszavonulva, és újra belém nyomulva. Fáj ez is, de már nem annyira.
Egyre erősebb döfései során testemen végigfut egy bizsergető borzongás egy kis titkos pontból, mélyen belülről, amit Ő érintett meg...
- Mih...? - nyögök fel meglepetten, mert az érzés most sokkal intenzívebb, mint a könyvtárban volt. Újabb döfés, és hátravetett fejjel nyögök fel újra és újra...
- Ez az... - susogja mély hangján a fülembe. - ...mozgasd a csípődet.
Szót fogadva hátralendülök, és mélyebben magamba fogadom. Egyszerre nyögünk fel a kéjtől, és meglepetten nyílnak tágra a szemeim. Hihetetlen... még soha nem éreztem ilyet...
- Jó érzés ugye? - hallom halk hangját, és érzem ahogy belenyal meleg és nedves nyelvével a fülembe. Nem válaszolok, ezért egy erőteljes lökést kapok, amitől hangosan felnyögve tudatom a külvilággal, mennyire jó is ez. Nagyon is jó... túlságosan is, pedig... nem illene élveznem...ahogy kihasználja a testemet...
- Ahh... Kakashi....sen...sei... - nyöszörgöm kábán. - Nehm bíhrom... kérlek...khhérlek...
- Megkapod... - zihálja, és a vállamba harapva, vadabb ritmust diktálva hajszol engem a gyönyörben egyre nagyobb magaslatokra. Már semmit sem érzékelek a külvilágból, csak a bennem mozgó férfiasságát, és a kéjt, amelyet minden döfésével nekem ajándékoz...
Hirtelen felkiáltok ahogy testem ívbe feszül, és végigcsap rajtam egy lángoló ostor... úgy érzem eszemet vesztem...

A távolból hallom hangos nyögését, és megérzem forró magját az altestemben...

Ölelő karok tartanak a víz felszínén...

Lebegek...


***


Lassan térek vissza a kábultság mezsgyéjéről, és bódultan hagyom, hogy erős karok öleljenek át. Fejem izmos mellkasán nyugszik... az ölében ülök...
Hogyan kerültünk a medence sekély részébe? ...nem számít...
Felpillantok az engem figyelő felemás szemekbe, és elpirulok. Múltkor is ezt csinálta... engem néz szex után... olyan kínos.
- Ne nézz így... zavarba ejtő... - motyogom, és lesütött szemekkel bontakozom ki a karjaiból. Arrébb csusszannék, de megragadja a csuklómat.
- Azt csinálok, amit akarok. - válaszolja kifejezéstelen hangon. - Ha a szeretőm orgazmustól csillogó szemeit akarom nézni, akkor azt nézem.
Visszahúz magához, és dühösen kapálózó kezeimet lefogva az ölébe ránt.