Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy baráttal kevesebb.
Elutasító és rideg viselkedésemnek köszönhetően két nap alatt elérem, hogy az egyik legkedvesebb gyermekkori barátom már hozzám sem szól. El kell viselnem, hiszen érte teszem...

 

Kakashi-sensei pedig minden nap eljön értem, hogy együtt ebédeljünk, és ez már több mint egy hete így megy.
Bosszantó, de mégis annyira jól esik... még akkor is, ha tudom, hogy csak ellenőriz engem. Akkor is együtt vagyunk, és...

 
És?
 

Most komolyan örülök annak, hogy ennyire kontroll alatt tart?

Nem, nem ennek örülök. Annak örülök, hogy velem tölti az idejét. Sok időt.

És ez miért jó nekem?

Passz.

- Szia - köszön rám kedvesen, ahogy belép a tanáriba, szokványos jounin viseletében. Szívem megdobban, és elpirulok. Szokásos reakció...képtelen vagyok közömbös maradni, ha meglátom Őt, vagy meghallom hangját.  

A többieknek csak biccent fejével, Ruruka kap egy fagyos pillantást, én pedig felpattanva asztalomtól, elé sietek. Mosolyogva üdvözlöm és már indulunk is.


- Hova szeretnél ma menni? - kérdezi derekamat átölelve, ahogy a folyosóra kiérünk. Akaratlanul is elpirulok. Haza szeretnék menni, és őt szeretném magamnak feltálalni... Talán pirulásom, talán pillantásom árul el, mert felnevet mély, férfias hangján. Fülemhez hajolva, maszkján keresztül súg a fülembe.
- Akkor éhes maradsz... - kuncog. Finom, eső utáni ázott fűre és a hegyi levegőre hasonlító kesernyés illata orromba kúszik...
Beleborzongok a vágyba, hátrapillantok az üres folyosón, megragadom a mellényét, s egy szertár ajtaján benyitva rántom be magammal.   

- Nem bánom... legközelebb csomagolok szendvicseket... - zárom be félénk mosollyal az ajtót, és már ölelem is át a nyakát. Elképesztő, mintha nem is én lennék... magamra sem ismerek.

Lehúzza a maszkját, és mosolyog.

 

Ahh imádom a mosolyát...!

 

Nyelvemmel megcirógatom szép száját, és ő éhesen veti rám magát. Beleharap ajkamba, felsóhajtva fogadom be forró nyelvét. Szeretek vele csókolózni...
Selymes, dús, ezüstszínű hajába bújnak ujjaim, lesimogatom homlokpántját, ahogy Ő az enyémet. Tompán koppannak a kis fémlapocskák a földön, és lassan követik a mellények, kesztyűk, majd az ingek, a hajgumim...

Nadrágomba nyúlva fogja meg merevedésemet, s az érzéstől ajkaiba nyögök.
- Csss... maradj csendben... - súgja halkan nevetve. Igen, nem lenne okos ötlet hangoskodni, még lebuknánk.
Hogy eltereljem figyelmemet őrjítő simogatásairól, én is munkához látok. Elvégre itt áll előttem egy gyönyörű test... Végigsimítom dudorodó mell-, és hasizmait, és hozzásimulva sóhajtok fel. Forró bőre szinte égeti az enyémet...

Hátát végigkarmolom kéjesen, és ezúttal ő az aki belenyög a csókba. Ó igen, tudom hogy imádod...
- Te kis bestia... - súgja mosolyogva, és én nyakába temetve arcomat kuncogok fel. Igazán élvezetes játék... Beljebb húz, és egy íróasztalhoz szorít. Szerencsére nincs rajta semmi. Kissé zajos lenne, ha a szex hevében lesöpörnénk róla mindent... Engedelmesen ülök fel rá, és ő hozzám simulva csókol meg újból.
- Erre vágytam mindig... - súgja levegőért kapkodva.
- Hogy egy poros szertárban csináljuk? - kérdezem ajkába harapva egy huncut kis mosollyal. Jól tudom mire gondol, de inkább elviccelem. Nem kell tudnia, hogy nekem is milyen sokat jelent az, hogy végre normális kapcsolatban élünk mi ketten...
Szavaim hatására elvigyorodik, és hevesen markol bele kibomlott hajamba. Nyelve mélyen belém hatol, hogy fullasztóan vad csatába kezdjen. Mmm... mámorító...
Kigombolom nadrágját, lejjebb rántom és már bele is simul tenyerembe kemény, duzzadt hímtagja. Őrület, mennyire kívánom... remegek egész testemben, és minden érintése, csókja csak tovább fokozza bennem.

Egy mozdulattal fordít meg, és engedelmesen hasalok az asztallapra, remegő kezeimmel a bútorba kapaszkodom...
Végignyalja gerincem mentén a hátamat, s én hátravetett fejjel harapok ajkamba, hogy elfojtsam kitörő nyögéseimet... ahh istenem...  

Lehúzza a nadrágomat, s bejáratomon köröz őrjítően a nyelve, fenekembe markol erős kezeivel. Imádom... Felemelkedve simul hátamhoz, és fülcimpámba harap.
- Mit szeretnél? - suttogja.
- Dugj meg... - zihálom halkan. - Keményen és durván... - megyek bele a játékba, amit úgy szeret. Megjegyzem: már én is...
Számra tapasztja kezét, és hirtelen, durván hatol belém. Belesikoltom fájdalommal fűszerezett szépséges gyönyörömet a tenyerébe... jézusom de jó...
Remegve simulok hozzá, és szenvedélyesen harapok a kezébe, annyira eszemet vette a kéj... őrjöngök már szinte. Még...még...még...még...

- Imádlak... - súgja, és csípőmet megragadva másik kezével, vad és gyors mozgásba kezd. Erősen megkapaszkodom az asztalba, hogy ellenlökéseimmel még mélyebben érezhessem magamban. Ahh... jaj... elvesztem... Ha nem lenne keze a számon, nagy bajban lennénk... legszívesebben kéjesen nyögdécselnék és sikoltoznék...
Ahogy bennem mozog, belülről simogat, masszíroz és döngöl férfiassága... bele lehet őrülni, annyira jó érzés...   

Vállamba harap erősen, amitől kéjesen felnyögve mélyesztem én is fogaimat kezébe. Halkan nyögve nehezedik rám, s remegve, hosszan, hörögve élvez belém...

Sós vér ízét érzem, szemeimet elfutja a könny, és végigbizsereg egész testemen az orgazmus csodálatos, mámorító, bódító, semmihez sem hasonlítható, gyönyörűséges forrósága...

 

Belenyöszörögöm tenyerébe, mennyire jó is ez, és félig aléltan rogyok az asztalra testének súlya alatt...

 
 
 

Kábán hagyom, hogy megfordítson, felhúzza a nadrágom és felültessen. Elém áll, szorosan magához ölel... Arcomat nyakába temetve szívom mélyen magamba illatát. Érzem ahogy remeg, s gyengéden cirógatom meg hátát.

 

Ezeket a kellemes perceket legalább annyira szeretem, mint a szeretkezést magát.

 

Pedig nem kéne... de már rég túljutottam az illik-nem-illik prüdériámon.

Egyszerűen szeretek vele lenni, még ha néha félek is tőle, és gyakorlatilag teljesen a hatalma alatt tart... akkor is.

- Véget ért az ebédszünet... - súgom a nyakába.
- Tudom. - lép hátrébb, hogy leszállhassak az asztalról. Elkapom a felém hajított ingemet és mellényemet, majd gyorsan magamra veszem, összekötöm hajamat, és felkötöm a fejpántot. Remélem nem vagyok nagyon zilált.
- Este gyere át... - ad búcsú puszit, és halk pukkanással válik köddé.

 

Utolsó simítások a külsőmön, és kilopakodva a folyosóra öltöm fel magamra a semmi-sem-történt-arcomat, és igyekszem azt a boldog kis mosolyt eltűntetni, ami szex után mostanában mindig ajkaimon játszadozik...

 
 
*
 

Este a szokásos program.

Vacsora, beszélgetés... Narutoról mesél nekem, és a legutóbbi csapatküldetésükről. Sok téma szóba kerül, de az ANBU-ról soha nem beszél nekem. Jobb is így...

Vágyakozva hallgatom, és kérdéseimmel bombázom. Olyan régen jártam már küldetésen, hogy már kezdem elfelejteni, milyen bizsergetően izgalmas is az.
Naruto buta kis dolgain már ki sem akadok, sőt. Jó tanácsaimat rázúdítom. A kis rosszaság nehezen kezelhető, de nem lehetetlen.

 

Tovább mesél, és megpróbálom elképzelni Kakashi-sensei arcát, amikor Narutoék ügyeskedtek, hogy maszkja alá nézhessenek. Milyen aranyosak...

- Nem is Naruto lenne, ha nem próbálkozna... - nevetek fel.
Mosolyogva fogja meg az asztalon pihenő kezemet, és magához húz. Készségesen csüccsenek át az ölébe, nyaka köré fonom karjaimat. Puha puszik az orrára, arcára, mosolygó szájának sarkára... végül egyre inkább ajka felé kalandozom, amíg éhesen rám nem veti magát, és bele nem harap alsóajkamba. Sóhajtva adom meg magam, és fogadom be követelőző nyelvét...

Most jön az a rész, amikor felkap, és a hálószobába visz... ah már alig várom... Egész nap erre vártam.

 

Az elmúlt hónapokban Kakashi-függővé váltam. El sem tudom képzelni, milyen lenne az életem nélküle, hisz olyan Ő már számomra, mint növénynek a víz.

 

Csak akkor érzem, hogy élek, ha vele lehetek...

 

Minden más sivár és érdektelen.  

Csípőmnél fogva könnyedén felemel, hogy lovagló ülésben ültessen vissza. Reccsen az ingem, és szemrehányóan pislogok rá. Eltépte! Már megint...!

- Ne nézz így, majd kapsz másikat... - súgja halkan nevetve, és kibontja homlokpántomat. A hajgumitól már én szabadulok meg, és fejemet megrázva hagyom, hogy hajam körülölelje arcomat. Megsimogatja tincseimet, és hosszan, gyönyörködve nézeget.
Mindig zavarba jövök, amikor így bámul... Elpirulva sütöm le szemeimet, és ő megcirógatja arcom.

- Ugye tudod, hogy nagyon szép vagy? - súgja.

- Már mondtad néhányszor... úgyhogy elhiszem... - mosolygok rá félénken, és ő nevetve túr hajamba, hogy tincseimbe markolva húzzon közelebb magához egy vadító, őrjítő csókra...  

A vágytól felsóhajtva simulok hozzá, és merevedéséhez dörgölőzöm finoman. Ezt imádja. Fel is nyög, és fenekembe markolva áll fel velem. Derekára fonódnak lábaim, nyaka köré karjaim, és kis majomként csimpaszkodva hagyom, hogy a hálószobába sétáljon velem...

 
Boldog lennék...?
 
Azt hiszem igen.
 
 
 
VÉGE AZ ELSŐ ÉVADNAK

Folytatás címe: Pusztító vágy (Sötét vágy II.)