Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A percek óráknak tűnnek... az órák napoknak...

Az ágyra kucorogva figyelem az ablakot, és a függöny minden lebbenésére izgatottan dobban egyet a szívem.

 
Mikor jön már?
 

Hol van már?

Az óra szerint már hajnali két óra van. Mi a fene tart ilyen sokáig...?

Újabb függönylebbenés, és a hirtelen előttem termő ANBU láttán belém reked a levegő. Magamhoz térve felpattanok, és köpenyébe kapaszkodom.
- Jól vagy? Nem esett bajod? Mit mondott? Mit csináltatok? - hadarom oda sem figyelve. Csak az számít, hogy nem látok rajta sérüléseket, sebeket...
Leveszi a maszkját, és mosolyog.
- Szóval..? - harapok az ajkamba idegesen.

- Nem üdvözölsz? - kérdezi halkan. Ó a fenébe, hát még most is ezzel jön? Na egye fene, nem bánom... már amúgy is nagyon kívánom. Éhesen csókolom meg, és meglepetten nyögök fel, ahogy váratlanul magához rántva szorosan testéhez présel. Hirtelen minden kimegy a fejemből...

Lesimogatom a fekete csuklyát fejéről, és sűrű, ezüst hajába bújnak ujjaim. Már bizsereg is egész testem, ahogy merevedését ruhánkon keresztül az enyémen érzem...

Ez a hosszú, bő köpeny útban van. Határozottan.

Elszakítja tőlem a száját, és nyakamra veti magát. Erős szívását, harapásait érezve kéjesen felnyögök. Már megint tele lesz a nyakam foltokkal... Hajába markolva simulok hozzá jobban. Megőrülök érte...
Egy erős taszítást érzek, és az ágyon nyekkenek. Ő már fölöttem van, és dühödten esek neki újból. Te szemét...! Harapom, falom és csókolom... ah istenem... hogy én mennyire utállak...

Lerángatom róla a köpenyét, és a többi kiesik... szöveteket szaggatok... bőrét harapom és csókolom... körmeimmel végigszántom...

Újra feltisztul kicsit a tudatom, és felkiáltok a gyönyörtől, ahogy nyakamba harapva ragadja meg merevedésemet. Viszonzom barátságos gesztusát, és belehördül a fülembe.

- Te kis bestia... megörülök tőled...

- Inkább értem őrülsz meg... - nyögöm, és felkiáltok, ahogy ismét nyakamba harap erősen.

- Igen... ahogy te értem... - morogja mély hangján.
Egy rántással fordít hasra, és mire feleszmélek, már erős fájdalom nyilall fenekembe. Felkiáltva markolom meg a párnákat.

- Nehm tudtál volna...ahh...várni egy kicsit...? - nyöszörögöm fájdalmasan. Megtorpanva nehezedik rám.
- Nem... - zihálja, és egy erős csípőlökéssel mélyebben belém nyomul. - Eleget vártam.
Vadul kezd el mozogni bennem, de nem bánom... baromira fáj, mégis észvesztően jó... ahogy bennem van kemény pénisze, és minden mozdulatára kitölt... fáj de mégis olyan gyönyörűségesen jó... nem bánom... nem ám... ah istenem...
Próbálom ellazítani altestemet, és néhány perc múlva már eléggé sikerül kitágulnom, így a fájdalom megszűnik, és végre végigfut testemen a bizsergés...

 

Gyönyörteli nyögéseim és sikolyaim elhalnak a párnában, amibe arcomat temetem...

 

Kezeim a lepedőt szaggatják... őrület... ezt nem lehet elviselni...

- Iruka... - hörgi újra és újra, ahogy egyre jobban gyorsít a tempón. Nyögdécselve lendítem a csípőmet minden mozdulatára, hogy minél mélyebben és mélyebben érezhessem Őt magamban... Feltérdel, és engem is felránt a csípőmnél fogva. Keményen megragad, és olyan vad hévvel esik nekem, hogy már hangot sem vagyok képes kiadni, de még levegőt se venni...
Ah istenem...
Egy halk sikollyal rándulok össze, és minden elfehéredik körülöttem...

Mély hangján felkiáltva nehezedik rám, és remegve, zihálva temeti arcát a nyakamba...

 

Együtt lebegünk a fehér fényben...

 

Belehaltam volna a szexbe és ez a mennyország lenne?

 
 
*
 
 

Zihálva térek vissza tompa kábulatomból, és a rám nehezedő férfitestet érzékelve rájövök miért nem kapok elég levegőt.
- Nehéz vagy... - nyöszörgöm, és ő végre legurul rólam. Mellettem elheverve húz magához, én pedig engedelmesen simulok izzadtságtól csatakos testéhez, de nem zavar, hisz én sem vagyok különb. Tocsogunk a testnedveinkben, és ez is annyira jó érzés... Átölelve bújok hozzá, és ahogy ujjai a hátamat cirógatják lágyan, legszívesebben dorombolnék is.

 

Felpillantok rá, és dobogó szívvel figyelem behunyt szemeit, ajkai körül bujkáló mosolyát.
Bakker... na nehogy már boldogságot érezzek... ez biztos csak a szex utáni izé... harmónia. Biztosan.

 

Önmagamat ily módon megnyugtatva fektetem vissza fejemet a karjára, és behunyt szemekkel sóhajtok fel.
- Hajlandó vagy végre elmesélni, hogy mi történt? - kérdezem halkan.
- A lényegre magadtól is rájöttél már bizonyára. - válaszolja hosszas csend után.
- Igen... - biccentek, és kérdően nézem nyugodt arcát.

- Nem fog senki sem téged zaklatni többé, elég ennyit tudnod.
- Továbbra is taníthatok az akadémián, ahogy eddig...? - kérdezem bizonytalanul. - Minden marad a régiben...?

- Ühüm... - mormogja.
Magunkra húzom a takarót, és elfészkelődöm mellette, majd behunyt szemekkel sóhajtok fel. Végre vége ennek a rémálomnak.
Felpillantok kisimult, nyugodt arcára, behunyt szemeire...

 

- Érted aggódtam jobban... - lehelem nagyon halkan.

 

Hátamat cirógató kezei megállnak egy pillanatra.

 
- Tudom.
 

Biccentek, és karjára visszafektetve fejemet azonnal álomba merülök.