Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felköhögve térek magamhoz. A dohos levegő marja torkomat. Körülpillantok, és megmoccannék, de döbbenetemre kezeim és lábaim gúsba kötve.

 

Hol vagyok? Mi történt?

Már emlékszem. Elrabolt néhány jounin, a Hokage-sama parancsára.

Dühösen felszisszenve ülök föl, és a falhoz támasztom a hátam. Egy barlangban vagyok? Alattam döngölt föld, és éles sziklafalak vesznek körül, amelyeken fáklyák világítanak. 
Hátrakötött kezeimet feszegetve próbálom homályos látásomat fókuszálni, és figyelmen kívül hagyni a tarkómba nyilalló fájdalmat, ahol leütöttek.
- Ne mocorogj annyit - morran rám egy mély férfihang. Oldalra pillantva meglátom, ahogy az egyik elrablómat. Dühösen szisszenek fel. Ez ütött le. Bozontos szemöldöke alól figyel engem jegesen csillogó fekete szemeivel, arca kifejezéstelen.
- Mégis mit képzelnek? - kezdem kissé rekedten. - Falubeli vagyok én is... azonnal oldozzon el és...
- Nem tehetem - szakít félbe, és komoran rázza meg a fejét.
- Miért hoztak ide? Mit akarnak tőlem? - faggatom dühösen.
Lehajtja a fejét, és nem válaszol.

- Nem hallja? Magához beszélek! - kiáltok rá, de semmi reakció. Hirtelen mellettem terem. Hű de gyors! Mire feleszmélek, a számat beköti egy ruhadarabbal, és már csak nyögdécselni tudok. Ah fenébe.

Közvetlenül előttünk érkezik egy teleportáló alak. Chakrájának szele meglengeti a fáklyák lángjait, ki is alszik tőle néhány. Ez az a nő...aki genjutsuval akart elintézni.

- Hírek? - kérdezi tőle a férfi.
- Már tudja - válaszol lágy hangján. - Őrjöng... Az összes ANBU őt keresi, feldúlták az egész várost.

- A Hokage-samának igaza volt... - dörmögi a jounin az orra alatt, és egyszerre fordulnak felém.  

Tágra nyílt szemekkel nézem őket. Nem vagyok ostoba, tudom miről van szó... Soha nem gondoltam volna, hogy Kakashi-sensei ezt tenné értem. Lehajtom a fejem...

Most biztos nagyon dühös lehet rám, hogy csak úgy eltűntem...

A nő letérdel elém, és arcomat figyelve beszél tovább.
- Gai... el kell innen vinnünk. Nem maradhatunk sokáig egy helyen, mert akkor hamar ránk találnak.
A férfi biccentve áll fel, és hónom alá nyúlva segít fel a földről. Egy kunai késsel elvágja a bokámon lévő kötéseket, majd a szemembe nézve hajol az arcomba.
- Ne próbálkozz szökéssel...
Biccentek, és hagyom hogy magával rángasson, s ahogy kilépünk a barlangból, rájövök hol is vagyunk. Ez a Hokage emlékmű! Még csak ki sem vittek a faluból...
Okos taktika... ha jól el akarsz dugni valamit, azt a másik orra előtt teheted meg a legjobban.

Megszédülök, és émelyegni kezdek. Uh... agyrázkódásom lenne?
Megtorpanok, de erős rántással kényszerít a továbbhaladásra. Hova visznek?


Már éjszaka van. A sötét égbolton egy csillagot sem látni. Biztosan felhős az ég...

- Gyerünk, ne húzasd magad... - morogja halkan a Gainak nevezett jounin. Már miért ne tenném? Nyilvánvaló, hogyha hátráltatom őket, az csak jó nekem.

A Hokage parancsa.

Kakashi-sensei igazat mondott volna? A Hokage valóban megtenné ezt velem?

 

„Nem hiszel nekem... Nem számít. Majd akkor elhiszed, ha Ő személyesen végez veled.”

Belecsöppentem egy hatalmi harcba. Kakashi-sensei gyengepontja vagyok... Félre akarják állítani az útból, hogy egy kezelhetőbb ANBU-vezért ültessenek a helyére... és ha ez megtörténik, nagytakarítást fognak végezni, és az előző vezér összes hívét kiirtják majd.

Ez alól én sem leszek kivétel. Szeretőjeként én is felkerültem a listára...  

Valamit ki kell találnom sürgősen...

 

Amíg a sziklafalnak támaszkodtam, az éles sziklakiszögelléseken megvagdostam a köteleket, így csak chakrát kell koncentrálnom a karjaimba, hogy elszakítsam. Azután mi legyen? Egyikük irtó gyors és erős, a másikuk pedig genjutsu-specialista.
Egyetlen esélyem, ha meglepetést okozok. Ha egy egyszerű genjutsuval elterelem a figyelmüket, majd egy klónt gyártva lelépek, nyerek némi időt, ami pont elég lesz ahhoz, hogy emberek lakta helyre menekülhessek. A falubeliek előtt nem mernek elkapni. Remélem.
Komoly magyarázkodást vonna maga után a tény, hogy egy közismert tanító-chounint üldöz két jounin...
Erre felfigyelnek majd az engem kereső ANBU-k is, és talán segítenek is nekem.

Kezdjük.

Óvatosan, hogy ne lássák, kiszabadítom a csuklóimat, majd hátam mögött megformálom a pecséteket.

Telibe kapja őket a genjutsum.

Talán 5 másodpercem van, amíg a nő fel nem oldja. Meredten megtorpanva bámulnak a levegőbe, ahogy a nem létező ANBU-csapatot meglátják. Gyorsan elugrom mellőlük, néhány pecsét, és a klónom áll mellettük megkötözve, én pedig egy fa lombjába rejtőzve figyelem őket.
- Khai! - zeng a nő hangja, és megtörve a jutsut pillant körbe. Klónom is mereven bámulja a levegőt. Jól van.


Talán van még két-három percem. Lopakodó technikámat elővéve hangtalanul suhanok a fák között, és csak remélhetem, hogy nem erősségük a nyomkövetés.

Hamar elérem a lakott területet. Még nincs késő este, mászkálnak emberek az utcákon... Pecséteket formálva változtatom el a külsőmet, és egy szőke hajú nőként lépek ki a fák közül, majd vegyülök el a tömegben.

És elkövetek egy hibát....

 
Hátrapillantok.
 

Már itt vannak. Az embereket pásztázzák tekintetükkel, és azonnal kiszúrnak. Ha nem nézek hátra, simán elsétálhattam volna... ah fenébe!

Félrelököm az embereket az utamból, közben feloldódik a justum is, és valós külsőmet látva az emberek meglepetten figyelnek minket. Szóval ennyire óvatlanok, hogy a falubeliek előtt is megtámadnak...


Hirtelen erős fájdalom nyilall a bal combomba, és felkiáltva rogyok térdre. Meleg vérem végigcsorog lábamon... Fogaimat csikorgatva rántom ki a combom hátsó felébe fúródott kunai kést, és védekező tartásba helyezem. Nagyon lelassítottak, és erős a vérzés. Ép állapotban sincs esélyem ellenük...
Az utca teljesen kihalt lett, az emberek elmenekültek.

A Gai nevű komoran indul el felém, én pedig nyögve tápászkodom fel, és bizonytalanul állva veszem fel a védekező állást. Semmi esélyem ellene, de akkor sem fogok önként belesétálni a biztos halálba, ami rám vár, miután elintézik Kakashi-senseit.

Akaratomon kívül álltam át a másik oldalra, de vajon létezik másik oldal? Hisz mindenki a falu érdekeit tartja szeme előtt. Kakashi-sensei meghalna a faluért... A módszerei pedig... Nos, egy harcedzett, kíméletlen gyilkosnak, aki ezt a feladatkört tölti be mégis milyennek kell lennie?!

Mozdulatlanul figyelem, ahogy felém közeledik, és fejemben cikáznak a gondolatok. Egy jó stratégia kéne, ami elvonja a figyelmét... de mögötte áll a másik jounin... Egyikük ellen talán lenne esélyem, de így...

- Állj! - zendül tompán mellettünk egy férfihang, és oldalra pillantva egy kis ANBU-csoportot látok állni. Harci állásban figyelnek minket.
- Ő az - mondja egyikük halkan, és elteleportál. A másik négy köddé válik, majd hirtelen előttem teremve néznek szembe a két jouninnal.

Szerencsém van...

Újra lerogyok a földre, és rémülten veszem észre az utcalámpák gyenge fényénél az alattam növekvő fekete tócsát. Erősen vérzik a lábam... Francba. Hallom, ahogy elkezdődik a harc, de nem érek rá ezzel foglalkozni. Chounin-mellényemből kötszereket halászok elő, és próbálnám ellátni a sérülésem, de nagyon remeg a kezem. Végül sikerül, de muszáj szorítókötést is feltennem a combomra... Homlokpántomat lekapom a fejemről, és erősen rákötöm, majd szédülve támaszkodom meg a földön.
Véres már mindkét kezem, a nadrágom, mellényem... ennyi vér nincs is...

Mellettem érkezik teleportálva két alak, fekete ANBU köpenyben. Egyikük nagyon magas, széles vállú. Hiába van ugyanolyan ruhában és maszkban... ezer közül is felismerném.
Társa segít a többieknek a harcban, Ő pedig letérdel mellém.
- Iruka... - mondja halkan, és vállamat átölelve tartja meg ülőhelyzetem. Kezdek nagyon elgyengülni, és nem csak a boldogságtól, amit érzek... hogy újra láthatom.
- Megsérültem... erősen vérzik a lábam... - nyögöm összeszorított fogakkal. Baromira fáj...
- Négyes! - kiáltja, és egyik embere azonnal mellettünk terem. - Lásd el a sebeit.
Hangja kifejezéstelen. Elengedi a vállamat, és lassan felállva fordul a bőszen harcoló ninják felé.

- Álljatok félre... - mondja mély hangján, és megfagy bennem a vér. Kis terpeszben, előre hajolva illeszti össze kezeit egy pecsétre, teste körül felörvénylik chakrája... Félelmetes látvány... istenem...
Emberei mind mögénk ugranak, egyikük gyengéden felnyalábol engem a földről, Egy másik mellém lép, és medi-jutsuval kezdi a lábamban elállítani a vérzést.

Szédülök...
 

Olyan hirtelen történik minden, hogy már csak a sikolyokat hallom...
Te jó ég ez borzalmas...

Mennyire hidegvérű és kegyetlen...

 
Csend.

Félek.
 
Fázom.
 

Szorosan behunyt szemeimet felnyitom, mikor meghallom a nyöszörgést. Nem ölte meg őket...! Felsóhajtok megkönnyebbülésemben... mindketten a földön hevernek, vérezve és összetörten, de élnek. Kakashi-sensei föléjük hajolva mond nekik valamit, de olyan halkan, hogy nem hallom.
Az ANBU befejezi a lábamat. Már nem fáj, és a vérzés is elállt.

 

Valaki más vesz a karjába, és ösztöneim azonnal elárulják ki az...

Érzem ahogy egy erő magába szippant, és mire felpillantok már a házában vagyunk. Teleportáció-jutsu. Huh... Nem semmi... hogy Ő még erre is képes.

Valami puhát érzek magam alatt, és felnyitom szorosan összezárt szemeimet. A hálószobájában vagyunk, és az ágyában fekszem.

Mellém ül, leveszi a maszkját és komoran néz a szemembe.
- És most mindent elmesélsz. - mondja mély hangján. Nagyot nyelve tápászkodom fel ülő helyzetbe, és hátamat a fejtámlának támasztva mindenről beszámolok. Hogy elcsaltak az akadémiáról, amiket mondtak és tettek..., egészen az Ő megjelenéséig. Nagyon jó megfigyelő képességem van és memóriám, így pontos a beszámolóm.
Kifejezéstelen arccal hallgat végig, és amikor befejezem, biccentve áll fel.
- Pihenj. - fordul el tőlem, és az ablakhoz lép.
- Várj! - nyújtom utána a kezem. - Mi lesz most? Hová mész? Mire készülsz? - zúdítom rá kérdéseimet.

Nekem háttal állva teszi fel maszkját.
- Hosszú beszélgetésem lesz a Hokageval, addig az embereim vigyáznak rád. Ne hagyd el a házat.
- Várj...! - nyögöm. Nézz rám kérlek...
Felém fordul a kerámia maszk.
- Ugye nem fogsz rátámadni?

 

Csendben néz engem néhány végtelennek tűnő másodpercig.

 

- Kiért aggódsz jobban? - kérdezi halkan. Döbbenten nézem, és képtelen vagyok megszólalni... Hogy kérdezhet ilyet pont most?

- Én... én... - dadogom zavartan. Mit mondjak? Hisz magam sem tudom már mit gondoljak... Egészen az elmúlt napig tisztán és egyszerűen vágtam volna rá a magától értetődő választ, de...

- Vigyázz magadra... - válaszolom végül a szemeibe nézve. Biccent, és köddé válik.

 

Dermedten bámulom a levegőt...

 

Nem vagyok normális...

 
Aggódom érte.