Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csendben figyelem dolgozatot író diákjaimat. Gondolkodó kis arcukat, lapos pillantásaikat, amivel engem tartanak szemmel a puskázók. Valahogy most ez sem tud foglalkoztatni. A reggel történetek körül forognak gondolataim.
Egyedül ébredtem az ágyamban. Először azt hittem, álmodtam az egészet, de a párnámból áradó finom illata, és a fürdőszobámban talált szakadozott véres, fekete köpeny volt ellenkezőjére a bizonyíték.
- Konohamaru-kun - mondom halkan, figyelmeztetően. - Még egy ilyen, és kizavarlak.
A kis puskázó elpirulva biccent, és folytathatom tovább gondolataim menetét egészen az agyvérzésig. Francba.

Kopogtatnak a tanterem ajtaján.
- Tessék. - szólok ki halkan, és egyik kollégám lép be. Mellém lépve hajol a fülemhez, hogy ne zavarja a gyerekeket.
- Téged keresnek. Fontos. Menj csak, én helyettesítelek - súgja. Biccentek, és a tanáriba sietek. Teljesen üres. Mi a...?
Visszafordulok az ajtó felé, de az már csukva van, és előtte egy ANBU áll, kényelmesen a falaphoz dőlve, karba tett kezekkel. Ő az. Maszkja mögül néz rám, de nem látom a szemeit. Hátradobja a csuklyát, és ezüst haját látva szívem heves dübörgésbe kezd.  

- Miért jöttél ide? - nézek rá meglepetten.
- Talán nem látogathatlak meg a munkahelyeden? - kérdezi. Hanghordozásából már tudom, hogy gúnyosan mosolyog.
- Na de óráról hívtak ki... - kezdem dühösen, majd észbe kapva félbeszakítom a mondatot. Nem lenne okos ötlet feldühíteni.
- Nem érdekel - jön a válasz.

Ezt magamtól is tudom.

Ellépve mellettem kényelmesen felül egy asztalra, és leveszi maszkját. Mindig meglep ez a mozdulata... Arcát meglátva nagyot dobban a szívem... Zavartan sütöm le a szemem, s halk nevetését hallva elvörösödöm. Fenébe.

- Gyere ide. - utasít halkan. Szót fogadva lépek közelebb, és kinyújtott kezébe teszem enyémet. Közelebb húz magához, és már nem kell tegyen vagy mondjon semmit. Megcsókolom. Önként és... khm...dalolva.
Jól esik... Vajon miért nem maradt reggel? Biztosan dolga volt. Nagyon elfoglalt lehet...
Érzem, ahogy a homlokpántom kilazulva hullik alá. Kibogozta a csomót rajta. Hajam is kibomlik, ahogy a szalag is követi a pántot. Hozzá simulok, és ő halkan felnyögve áll fel az asztalról, hogy átüljön egy kényelmes székre.
Kigombolom fekete köpenyét, ingét, és elfojtok egy sóhajt, ahogy nyakamba harap finoman. Mmmmhhh...
- Nehm...lenne szabad...hhh...Bárki bejöhet... - zihálom ajkaiba.
- Nem fog - jelenti ki határozottan, és nadrágját kigombolva csókol meg újra. Hajamba markolva lehúz magához. Engedelmesen hajolok le, és végigcsókolom, harapdálom mellkasát, hasát.
Nem ereszti a hajam. Egy erőteljes mozdulattal határozottan irányítja fejemet merevedéséhez. Letérdelek elé, behunyom a szemem, és szófogadóan engedem, hogy ajkaim közé csusszanjon.
- Iruka... - nyögi halkan, izgatóan mély hangján. Bársonyosan simogató... - Ne kímélj. Erősebben szívjad.
Engedelmesen, szégyentől piros arccal követem utasításait. Ha valaki hallana minket, elsüllyednék szégyenemben... Néha olyan mocskos szavakat használ...
- Ahh igen... ez már nagyon hiányzott... - sóhajtja, miközben ajkaimmal és nyelvemmel elégítem ki Őt. Nem nézek fel rá... zavaromon még mindig nem tudom túltenni magam, pedig nem először csinálom neki.
- Édes vagy amikor elpirulsz... - súgja mosolyogva, és hajamnál fogva nyomja lejjebb a fejem, hogy mélyebben a számba csusszanhasson.
- ...nem bírtam...tovább... - teszi hozzá mélyet nyögve. - Messze...ahh... még az éjszaka, és már kezdtem beleőrülni a vágyba...
Egy erőteljesebb szívással válaszolok, és ő hátravetett fejjel nyög fel mély hangján. Még néhány mozdulat, és nevemet rekedten nyögve jut el a csúcsra. Elrántom a fejem, de így is a számba megy nagy része.
Zihálva kapaszkodik még mindig a hajamba, majd előre hajolva húzza fel fejemet magához. Forró nyelvével nyalogatja le ajkaimat, majd egy vad csókot kapok. Beleremegek, olyan jó...
Lenéz rám felemás szemeivel.
- Köszönöm kicsim... - súgja. - Este várlak.
Biccentek. Megigazítva ruháját elköszön és elteleportál. Percekig csak nézem a széket, amin ült, majd lerogyok a földre. Az akadémia tanári-szobájában szoptam le. Ezt nem hiszem el... hogy idáig süllyedtem...


***

 

Beesteledik. Hozzá kéne mennem, de... képtelen vagyok. Túl messzire mentünk...mentem. Már nem tudok úgy nézni rá, mint régen.

 

Már nem tudom gyűlölni, és ez veszélyes.

 

Miért az? Mert most már nem csak a büszkeségemnek fájna ha megalázón kihasználja testemet, hanem a szívemnek is. Nem akarok szenvedni... elég volt.


Talán, ha ma éjjel nem megyek hozzá, nem haragítom magamra annyira, hogy bántson másokat, de ez éppen elegendő lesz, hogy gondolataimba mélyedve próbáljam magam felpáncélozni, bástyáimat újraépíteni, meggyőzni: ez egy gonosz szemét, valójában nem érzek iránta semmit. Félek tőle, vonzódom a testéhez, ez minden. Végül is ez érthető, hiszen jó az ágyban. Na nem mintha lenne viszonyítási alapom, de a sok orgazmus azért magáért beszél... Ha csak meglátom, vagy meghallom a hangját, még a gyomrom is beleremeg. Ez nem normális...

Sóhajtva pillantok végig a falun. Innen a Hokage emlékműről minden olyan jelentéktelenül kicsinek tűnik...még az én szánalmas kis életem is.

 

Szeretek itt üldögélni, de már rég volt rá alkalmam.

Végre egy kis nyugalom és magány.

- Iruka. - hallom mély hangját a hátam mögül. Miért nem vagyok meglepve?
Lehajtom a fejem. Igaz a híres bölcselet: a végzeted elől nem menekülhetsz.
Nem válaszolok, csak behunyom a szemem.

Nem bírom... ha most megint durva lesz velem...én ezt már...képtelen leszek elviselni...

 

Lassan belekerget a kétségbeesésbe...

 

Egy kéz törli le kicsordult könnyeimet, és meglepetten pillantok fel rá. Már mellettem ül. Nesztelenül és gyorsan mozog, tudom, de akkor is meglep vele.
Jounin viseletben van, arcán a szokásos fekete maszk. Most Kakashi-sensei ül mellettem, akit Naruto úgy tisztel és becsül. Pedig ha tudná... remélem soha nem fogja megtudni.

Magához ölel, és már érzem is a teleportáció szippantó erejét. Nem ellenkezem, csak hagyom... Ki sem nyitom a szemem.

A hálószobában állva lassan vetkőzni kezdek. Kibontom hajamat is, és arcomat simogatják puha fürtjeim...

- Gyere ide... - hallom mély hangját. Lágyan beszél hozzám. Felpillantok rá, és elé lépve sütöm le szemeimet. Hozzám akar simulni, de önkéntelenül is hátrálok egy lépést vad mozdulata elől.
- Nyugodj meg... - súgja. - Gyengéd leszek.
Behunyt szemekkel biccentek, és felsóhajtok, ahogy végigsimít kezeivel a vállamon, karjaimon és a hátamon. Újra hozzám simul.
Megcsókol, és beleremegek a vágyba. Megérezve ezt, merevedésemhez dörgölőzik.
- Nézzenek oda... - duruzsolja érzékien mély hangján, halvány félmosollyal. - ...valaki itt nagyon örül...

Mélyen elvörösödve hagyom, hogy a puha ágyra döntsön gyengéden. Hozzám simulva csókol tovább, és sóhajaim önkéntelenül törnek fel belőlem.
- Aranyos vagy... - súgja a fülembe, finoman megharapdálva. Mély, érzéki hangja olyan hatással van rám, mint ha forró lehelete simogatná egész testemet...
Önmagamat gyűlölve ölelem magamhoz Őt, és élvezettel nyögdécselve hagyom, hogy végigcsókolja, nyalogassa testem... Ujjai belém csusszannak, türelmesen szuszog fülembe. Simogatom ahol csak érem, halk nyögéseim betöltik a hálószoba sötét csendjét...
Merevedésemre siklik a szája, a lepedőbe markolva hagyom, hogy ujjaival még beljebb hatoljon.
Fölém emelkedve csókol meg gyengéden, lassan, óvatosan csusszan belém. Átölelem nyakát, lábaim derekára fonódnak...

- Kakashi-sensei... - lehelem kábán, és felnyögök, ahogy lassan megmozdul bennem.
- Szeretem nézni az arcodat... - mondja halkan, mély hangján. Gerincemen borzongás fut végig, ahogy a fülemhez hajol. - ...gyönyörű vagy.
Elfordítom tőle vörös arcomat.
- Nézz rám...
Felpillantok, és kedvesen mosolyog. Még nem volt ilyen velem eddig soha...
Most először ilyen gyengéd.
- Miért csinálod ezt? - kérdezem halkan. - Csak még több fájdalmat okozol ezzel...
Elkomorodva néz le rám, de nem válaszol. Lassan kezd el mozogni bennem, és én behunyt szemekkel kapaszkodom a lepedőbe.
Lágyan, finoman szeretkezik velem.
- Kakashi-sensei... - sóhajtom, ahogy az orgazmus a szokásos robbanásszerű támadás helyett lágyan körülhömpölyög, mint az óceán langyos habjai, nő és dagad, hosszan elnyúlva, gyönyörködtetően...

Csodálatos...

Remegek a boldogságtól, és kábán csókolom követelőző ajkait, hallgatom sóhajait.

Gyűlöllek...mert ilyenné teszel.