Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kellemes reggelink után keresztülvágtam Konohán, majd lazán besétáltam a Hokage irodájába, szokásos délelőtti megbeszélésünkre.

A Tanács tagjai is mind ott voltak. Meglepettségemet amúgy sem látták volna kifejezéstelen arcomon akkor sem, ha leveszem a maszkomat.

Mi a kurva életért vannak itt? Már megint valami nagyszabásúra készülnek... - gondoltam.

És igazam volt. A tervet hallva komoran ráztam meg a fejem.

- Túl kockázatos, és rengeteg ANBU-m odaveszne. Aránytalanul nagy veszteség egy ilyen jelentéktelen dologért.

Persze vitába szálltak velem. Naná.

Elvigyorodtam, és a Hokage szemébe néztem.

- Nagy szart - válaszoltam szinte gyengéden. Ha pokolian dühös vagyok, akkor veszem elő ezt a fajta hangsúlyt.

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy nemet mondj... - dörmögte a vénember.

Anyád.

- Ó dehogynem. Áldozd fel a saját embereidet, vénember.

Bebasztam magam mögött az ajtót, és embereim után néztem.

 
 
*
 
 

- Elrabolták. A 7-es ANBU csapat kettes tagja, aki a mai napon őrizte... halott. Az imént találtam meg a testét - hallgattam a beszámolót.

 

Dermedten pillantottam a szokásos kerámia maszkra. Eltartott három hosszú másodpercig, mire felfogtam. Épp alig egy perce, hogy azt terveztem éppen, ma este mit fogok csinálni az én Irukámmal... miközben a gyakorlópályán edző embereimet figyeltem.

És most tessék.
- Elrabolták?! - hördültem fel.

- Dulakodás nyomait találtunk egy kis tisztáson, nem messze az Akadémiától...

- A rohadt kurva életbe! - ordítottam fel végre. - Ide hozzám mindenki! Túrjátok fel az egész kibaszott falut, és szerezzétek vissza nekem Irukát!

 
*
 

Dúvadként őrjöngve basztam be lábammal a Hokage ajtaját. Nem rontottam neki, de a berendezést megrongáltam, és miután az egyik falat is leromboltam ordítozás közben, ő csak letette a kezében tartott pipáját, úgy pillantott rám, látszólag higgadtan.  

- Add vissza! - fejeztem be a dühöngést, és immáron huszadszor követeltem vissza ami az enyém.

- Ha a küldetést sikeresen végrehajtod embereiddel, megkapod - válaszolt mély, rekedtes hangján.

- Rohadj meg... - sziszegtem. Úgy éreztem magam, mint egy sarokba szorított vadállat... Soha nem volt még ilyen hatalma felettem, mert nem volt semmim amit elvehettek volna tőlem.

 
Iruka...
 

Ha baja esik, megölöm a tetteseket, és végül ezt a vén szarost is - gondoltam agyamon lila köddel.

 

- Uram! - teleportált hirtelen előttem egyik harcosom. Jól tudtam miért jött, ezért megragadtam a vállát és keményen a szemei közé néztem, úgy hallgattam suttogó beszámolóját.

Maszkos arcom a vénember felé fordult.

- Most elmegyek. Később még beszélünk.

 
 
*
 

Mire megérkeztem, már javában folyt a harc. Hát persze hogy a legerősebb és leghűségesebb jouninjait bízta meg a feladattal. Vén hülye.

A földön ülőt azonnal kiszúrtam.

- Iruka... - suttogtam, és mellé térdelve pillantottam végig rajta. Nagy vérvesztesége miatt hátrahanyatlott volna, de elkaptam a vállát.

 

Él. Iruka él. Életben van... - zsongtak a szavak fejemben.

- Megsérültem. Erősen vérzik a lábam... - nyögte halkan, imádnivalóan lágy hangján.
- Négyes! - ordítottam egyik emberemért, aki a csapat medi-ninjája volt. Rábíztam, és felálltam. - Álljatok félre... - utasítottam embereimet, akik azonnal szót fogadtak.

 
Pokoli düh tombolt bennem.
 
Pokoli.
 

Régen éreztem már ilyet... talán soha. Elvették őt tőlem... Cserébe a fél falut feltúrtam, és szétvertem a Hokage irodát. Ha komolyabb baja esett volna...

 

Kegyetlenül megbüntettem a Hokage embereit, de nem öltem meg őket. Harc közben a hidegvéremnek köszönhetően átgondoltam mit fogok tenni ezután.
- Legközelebb... - hajoltam Gai és Kurenai véres, szétroncsolt teste fölé. - ...nem leszek ennyire kegyes hozzátok. Üzenem a vén szarosnak, hogy egy óra múlva megyek hozzá. Azt ajánlom, találjon ki valamit amivel megbékíthet engem.

 
 
 

Irukámat átvettem embereimtől, és egy intéssel útjukra bocsátottam őket.

Magamhoz szorítottam a karcsú, imádott testet és félkezes jutsut formálva teleportáltam magunkat a házamba. Gyengéden lefektettem az ágyba, és végigpillantottam rajta. Csak a lábán volt az a seb, más nem.

 

Szerencséjük, hogy nem tettek komolyabb kárt benne, mert ha az arcát csúfítják el, Hokage ide vagy oda, meghaltak volna. Az tuti - gondoltam dühösen.

 

Mellé ültem, levettem maszkomat és komoran néztem a szemeibe. Hallani akartam mindent, mielőtt cselekszem.

- És most mindent elmesélsz.

Figyelmesen hallgattam végig. Pontos, részletes bászomolót kaptam, és néha majdnem elmosolyodtam, amikor kibújt belőle a kis könyvmoly, és kalandossá vált beszámolója. Édes volt...

- Pihenj - álltam fel mellőle, és az ablak felé léptem.

- Várj! - szólalt meg hirtelen. - Mi lesz most? Hová mész? Mire készülsz?

Nem tudtam nem észrevenni az aggodalmat rajta. Felvettem maszkomat.
- Hosszú beszélgetésem lesz a Hokageval, addig az embereim vigyáznak rád. Ne hagyd el a házat.
- Várj...! - nyögte rémülten. Rápillantottam.

- Ugye nem fogsz rátámadni?

Kis butusom. Nem érsz te annyit - mosolyodtam el maszkom alatt, mégis elbizonytalanodtam. Hiszen olyan dühös voltam alig egy órával ezelőtt...

 

Talán képes lettem volna rá. Talán igen.

 
Az aggodalma kiváncsivá tett.


- Kiért aggódsz jobban? - kérdeztem tőle halkan.

 

Miért dübörög így a szívem? Miért várom a válaszát visszafojtott lélegzettel? - csodálkoztam el magamon.   

 

Ő is összezavarodott, és némi tétovázás után csak megismételte azt a két szót, amit akkor kaptam tőle... amikor a halál torkába indultam.

- Vigyázz magadra... - válaszolta halkan, és mézbarna szemeiben aggodalom ragyogott fel. Elmosolyodtam. Ez jól esett. Tényleg. Már el is szállt belőlem a vad harag, úgy suhantam keresztül Konohán, rúgtam be a kage ajtaját, és basztam az íróasztalára hogy kettétört.

Leordítottam a fejét, besóztam egyet a mellette álló jouninnak, majd kényelmesen leültem vele szemben.

 

- Beszélgessünk... - búgtam lágyan.

 
 
*
 

Mélyen magamba szívtam az éjszaka párás levegőjét, amely a közeledő eső friss illatát sejtette. Elégedetten suhantam keresztül a falun.

Amikor beugrottam hálószobám ablakán, már csendesen hullott alá a finom vízpermet, és diszkrét kopogása lecsillapította felborzolt idegeimet is. Szeretem az esőt.

 
Nekem csapódott egy puha test.

- Jól vagy? Nem esett bajod? Mit mondott? Mit csináltatok? - zúdultak rám a kérdések, és aggodalmas szemek pillantottak végig rajtam.
Levettem maszkomat, és rámosolyogtam. Annyira édes volt... és végre megtört a jég. Legalábbis úgy tűnt.

- Szóval...? - kérdezte izgatottan.

- Nem üdvözölsz? - súgtam töretlen jókedvvel, kezemet formás hátsójára simítva. Bosszúsan ráncolva orrocskáját fogadott szót, de csókja sóvár és vágyakozó volt.

 

Ostorként csapott végig testemen a vad vágy... az őrült, pusztító vágy.

Akarom. Enyém. Csak az enyém... Majdnem elveszítettem... Soha többé nem engedem, hogy ez megtörténjen... - kavarogtak a szavak fejemben, miközben élveztem testének forróságát, kezeinek gyengéd simogatását.

Az ágyra hajítottam, és ő ugyanolyan vadsággal esett nekem, ahogy én is neki. Morogva, hörögve téptem le róla a ruhákat, miként ő rólam. Ah micsoda szenvedély... Karmolt és harapott, gátlástalanul és féktelenül... ó igen...!

 

Kis farkát megragadtam, ő ugyanezt tette. Felhördültem.

- Te kis bestia... megőrülök tőled... - hörögtem.

- Inkább értem őrülsz meg... - nyögte, és bassza meg... igaza volt. Vadul a nyakába haraptam.

- Igen... - ismertem be. - ...ahogy te értem... - morogtam állati hangon. Hasra rántottam, és belévágtam mélyen. Fájdalmasan felkiáltva kapaszkodott karcsú ujjaival a párnákba. Whhrr...

- Nehm tudtál volna... ahh... várni egy kicsit...? - nyöszörögte. Ránehezedtem, de nem mozdultam meg benne, had táguljon egy kicsit. Ahh picsába, nekem erre most nincs időm!

- Nem - zártam le a témát. - Eleget vártam.

 

Keményen, kíméletlenül és végtelen gyönyörűséggel, szerelemmel basztam meg.

 

Szüntelenül nevét nyögtem, hörögtem, ordítottam, amíg az orgazmus fehér örvénye magába nem rántott.

 

Olyan kurva jó volt, hogy azt hittem belehaltam.

 
Iruka...
 
 
*
 
 

Összebújva beszélgettünk halkan a történtekről. Sok mindenbe nem avattam be, szinte semmibe sem. Az ő érdeke, hogy ne tudjon semmit. Minél tudatlanabb, annál nagyobb biztonságban van. És én is.

Behunyt szemekkel élveztem a harmóniát, az ablakon halkan kopogó esőcseppek hangját, Iruka finom illatát, és oldalamhoz simuló testének selymességét. Ujjaim hátán köröztek lágyan...
- Érted aggódtam jobban... - hallottam a szinte csak leheletnyien halk szavakat.

- Tudom - válaszoltam.
 

Ezért vagyok ilyen... ilyen...boldog - gondoltam akkor.

 
 
***
 
 
Repültek a hetek, hónapok.
 

Minden küldetés, vagy nehéz nap végén elmerülhettem fahéjbőrű szeretőm puha karjaiban.

 

Sokat jelentett nekem, hogy volt kihez hazasietnem, és egy-egy megrázó, kemény küldetés után volt kin levezetnem a feszültséget. Persze néha ez is kevés volt, olyankor mielőtt elmentem hozzá, kitomboltam magam, hogy benne ne tegyek kárt.

 

Harcosaimat már utasítanom sem kellett, felosztották egymás között az őrséget Iruka mellett, és én jól tudtam miért ennyire készségesek. Mióta Irukát a szeretőmé tettem, azóta nem kegyetlenkedtem annyit velük. Nem élveztem a gonoszkodást annyira, mint rég. De attól még nem puhultam el, nem ám. Ha szükséges volt, ugyanolyan mocsok szemét voltam, mint általában. De már csak akkor, ha kellett és nem kiszámíthatatlanul mint azelőtt.

 
 
***
 

- Kérem ne...! - sikoltotta a missing-nin élete utolsó másodpercében. Megforgattam beleiben a kunai késemet, és halálhörgését hallgatva húztam ki összerogyó testéből. A földre placcsanó béltekercsek és vér hangját hallva elfintorodtam kerámiamaszkom alatt. Pfúj. Tiszta vér lettem. Franc.

- Hozzátok - utasítottam embereimet, és körülpillantottam. - Őket is.

Ez a mocsok ninja három emberemet ölte meg harc közben, mire ideértem. Picsába.

 

Visszaértünk a faluba, és már robogtam is volna Irukához, de ilyen mocskosan nem akartam betoppanni hozzá. Otthon lezuhanyoztam, és jounin viseletben indultam a keresésére. Az akadémián már nem találtam, ezért a házához siettem.

 

A látványtól földbe gyökerezett a lábam.

 

Az a kibaszott ANBU harcosom, akire a legtöbbször bíztam Irukát, épp civilben próbálta becserkészni Őt!

 

- Eressz el! Mi a fenét művelsz?! - hallottam Irukám felháborodott hangját, és láttam ahogy ellökte magától. Na azért.

- Azt én is szeretném tudni - mordultam fel, és közelebb sétáltam hozzájuk, zsebrevágott kezeimet ökölbe szorítva a gyilkos indulattól.

Közelebb léptem, harcosom szemeibe néztem keményen..

- Ruruka - mondtam halkan. Véged. Felemeltem a kezem, hogy egy mozdulattal végezzem ki, de Iruka hirtelen közénk ugrott és megragadta a csuklómat.
- Ne! - kiáltotta. - Kérlek...

Abban a pillanatban elszállt minden haragom, és leengedtem a kezem. Hagytam, hogy ő küldje el Rurukát, de azért sötét tekintetemmel figyelmeztetően néztem rá.

Ne hidd, hogy megúszod bazdmeg - üzentem tekintetemmel némán.

És a kis hülye még bátran viszonozta a pillantásomat is...

 

Beszarok. Hű mit kapsz ezért holnap... Szarrá verlek kezdetnek. A többit a kínzó specialistáimra bízom. Kis haver... a farkad vagy egy évig nem lesz jó másra csak hugyozásra. Hehe. Ha csak meg nem öllek - gondoltam.

 
 
 
Újra kettesben. Végre.
 

A házban teketóriázás nélkül nyílegyenesen a hálószobába indultam, pedig általában ilyenkor együtt vacsorázunk. Néha, ha már nagyon nem bírok magammal, csak szex után eszünk. Vagy akkor sem.

 

Letepertem és rámásztam. Élvezettel faltam és csókoltam, szívtam magamba illatát és melegségét, törődését.

 
De...
 
Bassza meg.
 

Feltérdelve fújtam ki magam, mielőtt dühömben még őt találom megütni.

 
- Mi a baj?

- Bosszant az a kis féreg - hazudtam. Nem ez bosszantott, nem. Az zavart, hogy olyan kibaszottul szar érzés volt őt valaki mással látni. Olyan rohadtul féltékeny voltam, hogy legszívesebben szétvertem volna a házát.

 

Persze aggódni kezdett a fiúért. Kicsikartam belőle egy ígéretet, hogy távol tartja őt magától, majd leszopattam magam. Ó igen. Jó volt. Kurva jó.

Imádom őt nézni közben.
 

Gyönyörű fahéjszínű bőrét simogattam, hosszú selymes haját morzsolgattam ujjaimmal, és hallgattam ahogy cuppog és sóhajtozik farkammal a szájában.

A gondolat, hogy valaki másnak is megtenné ezt valaha... olyan heves indulatot váltott ki belőlem, hogy haragomban legszívesebben megütöttem volna. Helyette csak ráharaptam a nyelvemre, és beleélveztem a szájába egy kibaszott nagy orgazmussal.

 

- Iruka... - nyögtem boldogan. Istenem, mennyire kellett ez már...

 

Boldogan tepertem magam alá, hogy vadul csókoljam és simogassam, amíg a hév el nem csitult.

Csak azután tudatosult bennem, hogy egyfolytában a nevét mondogattam közben.

 

Bazdmeg, hát teljesen oda voltam érte!

 

És hozzá mert érni az a kis mocsok. Ahhrrgg...

Magamhoz szorítottam, a szokásos pózunkba helyezkedtünk és már aludtam is. Mázlija volt hogy fáradt voltam... kurva nagy mázlija.

 
 
*
 
 

Felébredtem az éjszaka közepén a mindennapi rémálmomra, és a mellettem szuszogó szeretőmre rá is vetettem magam, szokás szerint.

 

Tök jól el tudta terelni a gondolataimat a problémáimról, mint egy csodálatos gyógyszer. Csak egy gond volt vele: függőséget okozott. Még a drognál is erősebb hatással bírt rám.

Miközben végigcsókoltam csodás kis testét és számba vettem éledező farkacskáját, felidéztem magamban néhány emléket.

Emlékszem, egyszer egy hét távollét után hazaértem, és azonnal hozzásiettem. Szinte sistergett a bőröm, annyira vágytam rá.

Megcsókoltam, és eldurrantam. Tiszta szégyen. Napok óta csak arra vágytam hogy vele legyek, és mire sor került rá, már olyan felajzott voltam, hogy ennyi is elég volt. Hehe... Biztos öregszem.

 

Kéjes nyögései térítettek vissza a valóságba, és feltérdelve figyeltem ahogy készségesen hasra fordult. Mmmrrr... micsoda látvány volt. Barna bőre tompán csillogott a holdfényben. Végigsimítottam kezeimmel a hátát, gömbölyű csípőjét és combjait, nyelvemmel pedig gerincének minden kis dudorát végignyaltam, majd fenekének vágatába is belekóstoltam. Mélyen beszívtam finom illatát, és alaposan benyálaztam, hogy megkönnyítsem a behatolást.
Fölé mászva igazítottam helyére a hímvesszőmet, de még nem hatoltam belé. Remegve nyöszörgött alattam. Ahh... imádom ezt a kéjsóvár testet.

- Kívánsz engem? - játszadoztam vele mosolyogva.

- Igen...

Jó válasz. Belecsókoltam a nyakába érte.

- Mennyire?
- Nagyon... Kérlek... kérlek...

Kuncogva hallgattam, és pokolian élveztem. Megveszek érte, és az a legcsodálatosabb, hogy ő is értem.

- Akarod, hogy megdugjalak? - csócsáltam meg finoman a fülcimpáját. Az „igen” egy nagy nyögéssé sikerült. Hehe...

Gyengéden hatoltam belé, hogy kínozzam őt is és magamat is, majd megtorpantam.

- És hogy szeretnéd? Lassan és gyengéden, vagy durván? - búgtam vigyorogva. Imádtam ezt a játékot.

Próbált volna ficeregni alattam, de lefogtam. Nem-nem kicsim... most játszani akarok.

- ...ahh...Kakashi-sensei... - nyögte nem titkolt bosszúsággal. Felkuncogva simítottam végig káprázatos testét, majd lassú ringatózással kezdtem mozogni benne.

 

Minden szép és jó lett volna, ha nem tombolt volna még mindig bennem a harag és a féltékenység. Utóbbi igencsak intenzíven.

 

- Tudod... amikor megláttam, ahogy az ajtóhoz szorít, legszívesebben megöltelek volna titeket... - mondtam megtévesztően lágy hangon. Ilyenkor vagyok a legdühösebb. Ahogy felelevenedett előttem a kép, dühödten markoltam a lepedőbe, és hagytam néhány másodpercet magamnak hogy lenyugodjak, majd állát megfogva fordítottam magam felé szép arcát. Félelmét látva csak elmosolyodtam. Látom komolyan veszel. Helyes.

- Ha nem lököd el magadtól, már halottak lennétek... Ő legalábbis biztosan. Te pedig... most sikoltoznál, de nem a kéjtől... - folytattam.

 

Nem válaszolt.

 

Elképesztő, mindig tudja mikor kell kussban maradni. Okos fiú. Ja, és gyönyörű is - mosolyodtam el.

 

- Te az enyém vagy, ezt a leckét már megtanultad. Vagy tévedek...? - firtattam kedvesen.
Félelmének finom aromáját éreztem a számban...

Megadóan fektette vissza fejét a párnára. Ó bassza meg... mekkora kísértés volt ez nekem! Fogalma sem volt róla, mennyire bántani akartam őt abban a pillanatban...  

 

Durván belélökve magamat hajoltam a füléhez.

- Te az én szeretőm vagy... csak én dughatlak, és csak én tehetek meg veled bármit... - mondtam neki, miközben keményen döftem belé újra és újra. - Megértetted?

Mozdulatlanná válva vártam válaszát.

 

Szóval hallgatsz?

 

Durván megragadtam a kezeit, és hátracsavartam karjait.

 

Ha nem szólalsz meg, esküszöm megkínozlak! Az enyém vagy. AZ ENYÉM! Hát nem vagy képes felfogni?! - gondoltam szinte tajtékozva haragomban.

 

- Megértettem! - sikkantotta rettegve. Kissé lecsillapodva engedtem el, de a bennem tomboló furcsa érzéseket muszáj volt levezetnem. Térdre rántottam, megragadtam csípőjét és keményen megbasztam. Kábán hörögtem a nevét közben, és alattam rángatózó testét faltam szemeimmel.

 

Iruka... Iruka... te az én Irukám vagy... csak az enyém...

 

Minden döféssel csak nőtt bennem a tomboló vad, pusztító vágy és a harag...

 

A kurva életbe... Szeretem! Szerelmes vagyok belé... Ő az én szerelmem! Az enyém, csak az enyém! - őrjöngtem.

 

Néma sikolyra nyíló szájjal feszültem ívbe ahogy lecsapott rám életem leghatalmasabb orgazmusa.      

 

Összekapaszkodva ájultunk álomba.

 
 
***
 
 
 

Tövig mártottam kunaiomat a combjába, és ő hangosan felnyögve rogyott a földre. Fekete textilmaszkom felett hidegen figyeltem gyötrelmét, homokra folyó vérét.

Fájdalomtól összegömbölyödő teste fölé hajoltam, és türelmesen megvártam amíg végre felülkerekedve fájdalmán figyelni kezdett rám.

 

- Jól tudod, miért kaptad, Ruruka... - suttogtam.

Csak biccentett.

- Ne hidd, hogy megúszod ennyivel. Most megtanulod, miért nem szabad nálam kihúzni a gyufát - folytattam hidegen.

Felegyenesedve intettem két emberemnek.

- Ne maradjon látható külsérelmi nyom.

Ismét a földönfekvő felé fordultam.

- Kibaszott szerencséd, hogy szükségem van rád. De ettől függetlenül elvágom a torkod ha ismét bosszúságot okozol.

Magukra hagyom őket, hisz jól tudom, hogy megteszik amit kell.

 
 
*
 
 

Küldetések egymás után, missing-ninek üldözések, bérgyilkosságok, falvak megtámadása, rablóbandák likvidálása.

 

Sok-sok szex az én kis szerelmemmel...

 
Boldogság és harmónia hónapok óta.
 

Bármi is történjen, ő mindig kedvesen mosolyogva fogad, kipirult arcával és rajongva csillogó, szerelmes tekintettel.

Azt a szót még nem hallottam a szájából, de nem számít, hiszen elég ha csak ránézek, és tudom hogy szeret. Ahogy én is őt.

 
Meghalnék érte.
 

Inkább megölném, de nem engedném, hogy valaha is más hozzáérjen... Vagy úgy nézzen másra, ahogy rám.

 
Soha.
 
Iruka... szerelmem...