Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


- Uram! - térdelt le elém egyik ANBU-m, és azonnal felkaptam a fejem. Ezt bíztam meg Iruka figyelésével.

- Halljam - morogtam. Ahogy mesélni kezdett, azonnal fellángolt a dühöm, pedig tudtam jól, hogy erre számíthatok. - És Iruka mit válaszolt a Hokagénak?

A választ hallva megnyugodtam. Nem vállalta el, de óvatlan volt, és hagyta hogy rájöjjön milyen is a mi kettőnk kapcsolata. Kellemetlen. Még a végén kitalálja a vén szaros, milyen sokat jelent nekem Iruka.

 
 
*
 
 

Kegyetlenül megbüntettem Irukát, miközben a Hokage engem figyeltetett. Tudtam jól mit csinálok, nem tettem komolyabb kárt benne. Számomra ez nem volt probléma, hiszen az ilyettén nevelési módszerek ANBU körökben mindennaposak. Velem is megtette sokszor Jiraiya-sama, és én is a harcosaimmal.

Amikor tenyerébe vágtam a kunai kést, gyönyörű, rettegő szemekkel nézett fel rám.
- Ahh... Miért büntetsz...? Nem tettem semmi rosszat! - mondta remegve. Komoran néztem le rá.
- Ez egy előleg Iruka... - súgtam. - ...hogy tudd, mire számíts tőlem.

Elé térdelve gyönyörködtem benne. Még így, véresen, könnyes szemekkel, fájdalomtól eltorzult arccal is észveszejtően gyönyörű volt. Mézbarna szemeiben ragyogott a fájdalom és a harag... ahhw...
- Te szemét! - köpte dühösen, és én lazán szájbavágtam.

Más ezért már halott lenne... kezdek elpuhulni... - gondoltam akkor, mégis elképzelhetetlen volt számomra, hogy megöljem. - Nem. Miért tenném? Hisz a szeretőm. Halott szeretővel mihez kezdenék?

 

Egyik kezét kiszabadítva lendítette felém, de könnyedén elkaptam. Türelmem végtelen, ha kínzásról vagy vallatásról van szó.

- A saját embereiddel is így bánsz? - dühöngött. - Mert akkor nem én leszek, aki hamarabb el fog téged árulni...
Ejnye kicsi Iruka...
Kép - Az embereim... - susogtam lágyan, mélyen a mézbarna szemekbe nézve. - ...hűségesek hozzám, és halálosan rettegnek tőlem, ahogy te is. Ez a titka a hatalmamnak, amit a Hokage soha sem fog tudni megérteni, és megrendíteni sem.
 Finoman megmozgattam tenyerében a tőrt közben, hogy nyomatékosítsam szavaimat. Kedvenc módszereim egyike, ahogy a csonkítás is, de...

- ...te többet jelentesz számomra, ezért veled kedves vagyok, de a türelmem nem végtelen. Ezt jól jegyezd meg - tettem hozzá hidegen.


Mára elég is volt ennyi neki szerintem.

 

Kihúztam kezéből a kést és gyógypuszit is kapott a sebére. Látod milyen gyengéd és figyelmes is tudok én lenni? - gondoltam elégedetten.

- Ezúttal megúsztad ennyivel... - csókoltam meg reszkető, puha ajkait, majd maszkomat a helyére igazítva pillantottam vissza rá az ajtóból.

 

- Ma este várlak a házamban - tettem hozzá, elmosolyodva a maszkom alatt. Ah már alig várom! Legszívesebben most is megdugnám, de nincs rá időm... El kell beszélgetnem a vén szarossal - gondoltam csalódottan.  

 
 
***
 
 

Alig vártam már az estét. Olyan izgatott voltam, hogy még a késő délutáni ANBU gyakorlatozást is csak néztem, és nem avatkoztam közbe, pedig általában aktívan részt szoktam venni benne.

- Végzett a kórházban - súgta fülembe egyik harcosom. Oh remek.

Végre beesteledett, és én hazasiettem. Szolgám elkészítette a vacsorát, szépen meg is terített. Ezt már szeretem.
Egy forró zuhannyal mostam le magamról az aznapi mocskot és vért, majd egyszerű fekete nadrágban, ingben fogadtam az idő közben megérkező kis szeretőmet.

Ehhez hozzá tudnék szokni... - gondoltam, miközben az asztalhoz vezettem, és kisgyermekként bánva vele megetettem. Jó kis szórakozás volt egy ilyen törékeny játékszerrel szórakozni. Nagyon is.

 

Amikor vele foglalkoztam, elfelejthettem arra a kis időre a sok problémámat, nem láttam magam előtt lépten-nyomon a hullatömeget és vért...

 

Mintha bebocsátott volna engem a saját kis védett, gondtalan, tiszta világába... a meleg kis burkába, kagylóhéjába.

 

Csak ő és én.

Leültem mellé az ágyra, és ő összerezzenve fordította el tőlem sápadt kis arcát.
- Rettegsz tőlem - állapítottam meg halkan. Lehet hogy túlzásba vittem a kis büntetést? Hisz ez meg sem kottyan egy ANBU-nak... mondjuk ő nem az.
- Sa...sajnálom... - motyogta. Olyan gyönyörű volt... Annyira oda voltam érte, hogy hajlandó voltam neki megmagyarázni, miért tettem.

 

Ez nem csak neked szólt kicsike... hanem a vén szarosnak. Ha csak téged kellett volna megleckéztetni, szimplán megbaszlak, ahogy én szeretem. Durván és őrülten - gondoltam magamban, de őt ismerve inkább megválogattam szavaimat.

Természetesen kételkedett szavaimban, hiszen vakon hitt a vén köcsögben, ahogy a Konohaiak 90%-a is. Pedig ha tudnák...

Nem számít. Majd rájön magától is - vontam meg a vállam.

 

Begyógyítottam a kezein megmaradt sebeket, és rávetettem magam. Imádtam, hogy ennyire készségesen adta át magát nekem... és hogy legalább annyira élvezte a szexet velem, mint én vele.

Döbbent elégedettségem csak növekedett, amikor aktívan részt vett az erotikus kis játszámáimban, sőt... beléhatoltam, és máris elélvezett. Boldogabb nem is lehettem volna. Készségesen lovagolt meg utána, olyan orbitális gyönyört okozva vele, amihez csak ritkán volt szerencsém, amíg őt meg nem ismertem.

 

Csodálva figyeltem gyönyörtől eltorzult szépséges arcát, hallgattam kéjes sikolyait, és teljesen elvarázsolt.

 

Nem is tudom mihez kezdenék már nélküle... ha nem kaphatnám meg akkor és ahol csak akarom, be is golyóznék. Iruka... Az enyém. Mindig is az volt! - gondoltam.  

 

- Te vagy a gyengepontom... - súgtam a fülébe őszintén, ami abban a pillanatban tudatosult bennem.

 

Rám emelte sötét mézként ragyogó szemeit, és a benne kavargó érzelmektől összezavarodtam. Nem tudtam olvasni benne. De miért nem?

 
 
***
 

„Nagy támadás van készülőben, konoha ellen.”

 

A hír hallatán rábasztam az íróasztalomra, ami ripityára törve hullott szét. Kurva életbe!

- Minden egység készüljön! Azonnal! - ordítottam, és a Hokage irodájába teleportáltam magam. Megbeszéltük a részleteket, majd Irukához siettem. Nem lett volna szabad, mert kevés volt az időm, de nem akartam úgy elmenni egy halálos csatába, hogy ne lássam.

 

A konyhájában találtam rá, karcsú, szép testén vízcseppek ragyogtak, és csak derekán volt egy kis törülköző. Azonnal felállt a farkam, de nem vettem róla tudomást.

- Szia - köszöntem rá halkan, és kis híján szívrohamot kapva akart hozzám vágni egy üdítős üveget. Villámgyors reflexeim amutomatikusan életbe léptek, és lefegyvereztem az én kis drágámat. Ejnye... micsoda halálos fegyver... - nevettem el magam.

Levéve maszkomat, vágyakozva néztem végig csodás testén. Olyan szép volt... az ÉN szeretőm. Már adta is a csókot, ami sosem maradhatott el.

Valahogy fontos volt nekem, hogy ő így üdvözöljön, ahogy az is, hogy egyszer a szájából halljam azt az egy szót... amit még soha senki nem mondott nekem. Egyszer hallottam, amikor egyik harcosomnak ezt súgta könnyes szemekkel a felesége és szörnyen irigy lettem rá, mert én is azt akartam, hogy valaki ennyire imádjon, szeressen. Vagy legalább is egy kicsit érezhessem, milyen is az.

 

- Szia - súgta a számba, és finom illata, testének forrósága elbódított teljesen. Éhesen, keményen csókoltam meg, hogy magamba szívhassam mindenét. Az ízét, érintését, sóhajait...

Eltéptem a számat tőle.

- Küldetésre kell mennem - mondtam komoran. - Csak egy búcsúcsókért jöttem.

Bólintott, és a számra nézett sóvár vággyal. Ó igen... ez az én Irukám.

- Ha így nézel rám, akkor nem csak csók lesz belőle - súgtam elégedett vigyorral. Elpirult! Annyira aranyos ilyenkor... - gondoltam ellágyulva, és szarva mindenre, a hűtőhöz szorítva másztam rá.

- Nincs most...hhh...erre időm... - nyögtem, és végigsimítottam derekamra fonódott hosszú, formás combját, és duzzadt ajkába harapva faltam tovább éhesen.

- Kakashi-sensei... - lehelte kábán, és akkor már nem érdekelt semmi... csak azt akartam, arra vágytam, hogy benne lehessek, és mielőtt elmegyek meghalni, még utoljára jól megdughassam.

 

ANBU felsőmet kezdte bontogatni, de erre tényleg nem volt időm, ezért kezét határozottan az ágyékomra irányítottam. Készségesen nyúlt nadrágomba, és merevedésemre fonódtak ujjai. Szokatlan bátorsága meglepett, hát még a vad forróság, amit kiváltott vele.

- Ahh... Iruka... - nyögtem boldogan, és elszakadt a cérna. Lesöpörtem a konyhaasztalt, lerántottam róla a kis törülközőjét és az asztalra löktem. Készségesen hajolt előre, kezeivel az asztalra támaszkodva. Már kurvára kemény voltam, de mégis volt annyi lélekjelenlétem, hogy legalább benyálaztam a kis segglukát, mielőtt mélyen belévágtam a farkamat.

Hörögve hanyatlottam a hátára, ahogy forró izomgyűrűi körbeölelték és kínzó gyönyörűséggel szorongatták péniszem. Ahh Konoha szent hegyére... kurva jó érzés volt...!

Lassan mozogtam, mert ha bevadultam volna, szanaszét szakadt volna. Másnál ez nem érdekelt, de nála igen. Amikor már eléggé kitágult és nyögdécselt, fokoztam a tempót, és kéjesen nyögve dugtam meg. Fahéjszínű bőrét csókolgattam, harapdáltam... jeleimet rajta hagyva, hogy jó sokáig látszódjanak, ha én már halott leszek, akkor is.

 

Ha tudnám, hogy a biztos halálba megyek, megölném. Ő nem lehet senki másé - gondoltam.

 

...de nem tudtam... csak azt, hogy lehet hogy utoljára dughattam őt meg.

 

- Iruka... - nyögtem mély hangomon. Nevemet sóhajtva vetette hátra fejét, hosszú, barna haja lágyan követte mozdulatának ívét, és arcomat végigcirógatták puha tincsei. Annyira szép volt... és az én nevemet sóhajtotta...
- ...mondd hogy hiányozni fogok...! - követeltem tőle, a mozgást egy pillanatra sem szüneteltetve.
- Miért? - pillantott rám.

Nem válaszoltam, hisz felesleges volt, ahogy a fáradozásom is.

 

Soha nem fogom tőle hallani... - gondoltam.

 

Sikoltva élvezett el alattam, és én egy utolsó jelet a vállába harapva követtem...

 
Iruka...
 

Félájultan csusszant volna össze amikor kihúztam még merev hímvesszőmet belőle, de elkaptam és a hálószobájába vittem.
- Mennem kell - mosolyogtam le rá, és ő már nyújtotta is ajkait egy búcsúcsókra. Annyira édes volt... - Nem tudom mikor jövök újra el hozzád...

Felkapta a fejét, és mézbarna szemei kifejezéstelen arcomat fürkészték.

- Veszélyes lesz? - kérdezte lágy hangján, halkan. Válasz nélkül vettem fel kerámiamaszkomat, és az ablakhoz léptem.

 

Talán utoljára látom... - gondoltam.

 

- Vigyázz magadra - mondta hirtelen, és nagyot dobbant a szívem. Visszapillantva rá, magamba szívtam látványát... biccentettem és már úton is voltam.

 

Vad tempót diktálva suhantam végig Konohán, embereim már a kapunál vártak. Egyiküket felismertem maszkmintázatáról, és magamhoz intettem.

- Te itt maradsz, és vigyázol Irukára - utasítottam. Meghajolva teleportált el.

 

- Induljunk! - fordultam embereim felé.

 
 
***
 

Fogalmam sem volt, mióta harcoltunk már. Embereim hullottak mellőlem, és hiába voltam bitang erős, a túlerő nagy volt.

Mégis győztünk. Szerénység nélkül állíthatom: nekem köszönhetően.

 

Utolsóként hagytam el a harcmezőt, saját embereim után kutatva. A testüket nem hagyhattam hátra...

 

Mióta nem aludtam már? - töprengtem, miközben keresztülsuhantam Konoha sötét utcáin. Lábaim automatikusan vittek, és mire feleszméltem, már a karjaimba röppenő szeretőm hajának finom illatát szívhattam magamba.

 
Iruka...
 

De jó volt őt újra a karjaimban tartani...

 

- Azt hittem meghaltál... - suttogta, és gyönyörű szemeiben kavargó érzelmeket látva szívem hevesen kezdett dobogni.

 

Már tudom, miért élek még mindig - gondoltam akkor.

 

Tudatosult végre bennem, hogy ez a kis játékszer már nem az többé. Mostmár más. Több. Sokkal több.

 

- Élek - válaszoltam halkan, elhúzódó testét szorosabban magamhoz öleltem, és állát megfogva emeltem fel a fejét, hogy lesütött szemeibe nézhessek.

 

A halál torkából jöttem vissza hozzád kicsim... - gondoltam.  

 

- Hiányoztam? - tettem fel újra a szokásos kérdést. Nem válaszolt. Hát persze hogy nem.

Magára hagyva indultam a fürdőbe.
 
Picsába.
 

Még ahhoz is fáradt voltam, hogy felkapjam a vizet.

 

Kilépve a fürdőből már ájultam volna be mellé az ágyba, de megláttam a szendvicseket. Nekem csinálta... kis édes. Melegség áradt szét bennem, és zavart kis arcára pillantottam. Ellágyulva köszöntem meg neki, de már semmihez nem maradt energiám, az evéshez sem. Behullottam mellé, magamhoz szorítottam puha, meleg és illatos testét, körülölelt biztonságos kis világának megnyugtató légköre... és már aludtam is.

 
 
***
 
 

Madárszárnyak suhogására ébredtem. A Hokage akar velem beszélni? Hajnalban? Csessze meg! - káromkodtam magamban.
Reggeli merevedésem fájdalmasan feszült a hasamnak, de nem támadhattam le a mellettem édesdeden szuszogó kis szépséget, mert egy aszottseggű pöffetegnek sürgősen beszélnie kellett velem.

 
 
*
 
 

Lezavartam végre a Hokagével és a Tanáccsal folytatott beszámolót és tárgyalást, majd azonnal az Akadémiára siettem.

 

Lángolt az egész testem... őt akartam. Semmi sem érdekelt, csak ő.

 

Egyik emberem már ment is érte, és a kiürített tanáriban vártam rá idegesen toporogva.

 

Úgy éreztem, felrobbanok... feszült voltam és ideges.

 

Ha nem kapom meg amit akarok, ANBU-imon vezetem le... Ezt mind tudják, ezért fegyelmezetten őrizték a tanárit.  

 

Végre nyílt az ajtó, és belépett Iruka. Meglepetten perdült meg, amikor mögötte becsuktam az ajtót. Hátravetvettem csukjámat.
- Miért jöttél ide? - kérdezte lágy kis hangján.
- Talán nem látogathatlak meg a munkahelyeden? - mosolyodtam el a kerámia maszk alatt. Hiszen bármit megtehetek...

- Na de óráról hívtak ki... - csillant haragosan tekintete, de azonnal elharapta a mondatot. Na azért.
- Nem érdekel - vontam meg a vállam. Felőlem akár temetésen vagy küldetésen is lehetett, akkor is elhozattam volna, hisz az enyém.

Felcsüccsentem az egyik tanári asztalra, és maszkomat levéve pillantottam rá. Elpirulva sütötte le szemeit. Elnevettem magam, annyira édes volt a zavart kis piros arcával. Már oldódni is kezdett bennem a feszültség. Magamhoz intettem, és végre puha szájára tapadhatott az enyém. Nem dugtam több mint két hete... mmm...

 

Kibontottam azt a gyönyörű haját, és beletúrtam.

Annyira szép volt így. Legszívesebben megtiltottam volna neki, hogy összefogja, de akkor folyton féltékeny lettem volna a sóvár pillantások miatt, amiket kapna. Na nem mintha nem lettem volna mindig az, hiszen tudtam amit tudtam. Sok híve volt, de hiába sóvárogtak utána, ő az enyém.

 

Nyáladzatok csak, hehe... nem kaphatja meg senki, csak én ezt a kis szépséget - gondoltam elégedetten.

 

Halkan felnyögtem ahogy hozzám simult engedelmesen. Ó igen, az én kis Irukám...

 

Átültem egy székre és hagytam hogy vetkőztetni kezdjen.

 

- Nehm...lenne szabad...hhh...Bárki bejöhet... - zihálta, ahogy nyakának finom, fahéjszínű bőrét kóstolgattam, majd puha ajkait.   

- Nem fog - nyugtattam meg, és mohón gomboltam ki nadrágomat, hogy szétrobbanni készülő, fájdalmasan merev hímtagomat kiszabadítsam. Legszívesebben hajánál fogva toltam volna le durván, hogy végre leszopjon, de visszafogtam magam, és csak finoman vezettem lejjebb, közben kipirult arcát, nedves, duzzadtra csókolt ajkait figyeltem. Hosszú, dús szempillái árnyékot vetettek csinos kis pofijára... őrület milyen álomszép.

Végül nem bírtam tovább... és rányomtam a fejét.
- Iruka... - nyögtem gyönyörűséggel, amikor szájának forrósága körbeölelte végre hímvesszőmet.

 

Szétrobbanok! Megőrülök... ahh Konoha szent szellemére... - kavarogtak agyamban gondolataim és érzéseim.

- Ne kímélj... Erősebben szívjad - mondtam neki lágyan, mély hangommal simogatva őt. Imádom amikor elpirul... pedig a mocskos beszéd szex közben a legtökéletesebb fűszer, de visszafogtam magam, mert kint álltak az ajtó előtt embereim.

Hosszan gyönyörködtem benne. A látvány önmagában is felért egy orgazmussal, ahogy halk cuppogásokkal szopta a farkamat.
- Ahh igen... ez már nagyon hiányzott... - sóhajtottam ellazulva, és hosszú hajtincseit morzsolgattam ujjaimmal. Még pirosabb arccal pillantott fel rám, mézbarna szemeiben felragyogtak az ablakon beszűrődő napsugarak.

- Édes vagy amikor elpirulsz... - súgtam gyengéden rámosolyogva. Hajába markolva nyomtam meg a fejét kicsit, és mélyebben szájába fogadott. Ó igen...
- ...nem bírtam...tovább... - nyögtem mély hangomon. - Messze...ahh...még az éjszaka, és már kezdtem beleőrülni a vágyba...
Erősebben megszívta hímvesszőmet, és szétrobbant bennem a forróság.

- Iruka...! - hörögtem boldogan, telespriccelve édes kis száját magommal. Két hét termése. Még maszturbálni sem volt időm, csak utána sóvárogtam, és reménykedtem, hogy valaha még részem lesz ebben. Benne...

 

Dolgozott még bennem a hév, ezért haját markolva rántottam feljebb a fejét, és mohón csókoltam meg, borzongva lenyalogattam ajkairól saját spermámat. Sós íze nyálunkkal keveredett...

 

Mmrrr... Imádom ezt a kis szukát! - gondoltam.

 

Lepillantottam rá, és gyönyörű szemeitől ismét elolvadtam, a feszültségem pedig huss, mintha nem is lett volna soha.
- Köszönöm kicsim... - súgtam lágyan. - Este várlak.

Magára hagytam, és siettem tovább. Millió dolgom volt.

 
 
***
 
 
Már sötét volt, ő pedig sehol.
 

Dühöm csak nőtt és nőtt, végül egyik éjjeli ANBU őrömet küldtem el, hogy megkeresse.

- A Hokage szoborcsoporton üldögél, uram - közölte a hírt.

- És miért nem hoztad ide? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Uram... - hajtotta le fejét. - Ismerem őt jól... valami bántja.
- Na és?! - firtattam, és egy könnyed legyintéssel küldtem pár méteres röppályára. - Takarodj.

 

A szoborcsoport tetejére teleportáltam magam, és nesztelenül közelebb kerülve hozzá figyeltem őt néhány hosszú másodpercig. Mi bánthatja? Olyan szomorú...

 

Összefacsarodott a szívem. Még soha nem éreztem így senki iránt... Életemben először volt ennyire fontos számomra valaki.

 
Elbizonytalanodtam.
 

Tenni akartam érte valamit, de fogalmam sem volt mit.

 

Hogyan kell gyengéden megvígasztalni valakit? A legkedvesebb gesztus amiben nekem valaha részem volt, az az egyetlenegy vígasztaló vállszorítás, amit Jiraiyától kaptam egyszer. Na és persze a simogatások, amiket Irukától kaptam.

 

Iruka olyan szelíd, gondoskodó és kedves mindig és mindenkivel... talán ő is most erre vágyik. Igen, biztosan - gondoltam.

 

- Iruka... - léptem hozzá, és letöröltem arcáról a könnyeit. Kissé bizonytalan voltam, mit is kéne tennem, de leültem mellé. Magamhoz szorítottam, és hazateleportáltam magunkat.

 

Azonnal, engedelmesen vetkőzni kezdett, azonban amikor magamhoz akartam ölelni, ijedten elhátrált.
- Nyugodj meg... Gyengéd leszek - súgtam. Magamhoz húztam és finoman simogattam puha bőrét, közben azért imádkoztam, hogy képes legyek rá.

 

A fenébe is... Azt sem tudtam, hogyan kell gyengéden szeretkezni!

 

Csak elméletben... illetve volt némi elképzelésem róla.

 

Remegett, és sóhajtott, farka pedig keményen nyomódott hozzám.
- Nézzenek oda... - búgtam jobb kedvre derülve. - ...valaki itt nagyon örül...

Kedves kis arcpírja azonnal megjelent, és elszállt a lámpalázam is.

Menni fog ez, mint az ágybahugyozás! - gondoltam elégedetten.

 

Lefektettem az ágyra, és kényelmesen végigkóstolgattam őt mindenhol, majd finoman tágítottam, gyengéd butaságokat susogva a fülébe, amiket egy könyvben olvastam. Hátha ő is szereti - gondoltam bizonytalanul, miközben hímestojásként bánva vele, dugtam meg végtelenül óvatosan.

 

- Miért csinálod ezt? - kérdezte hirtelen. - Csak még több fájdalmat okozol ezzel...

 

Ezt hogy érti? - komorultam el. - Mégis miért okozok több fájdalmat, ha kedves vagyok vele?

 

Aztán elszáll minden józan eszem, amikor a nevemet sóhajtva élvezett el alattam, arcán olyan gyönyörű, eddig soha nem látott kifejezéssel, hogy szinte fájt nézni.
Remegve, hörögve követtem...

 
Iruka...
 
 
***
 
 

A varázs másnap reggel sem múlt el. Újra gyengéden szerettem, és amikor kéjes sikollyal elélvezett, én minden erőmet összeszedve másztam le róla. Nekem még kellett volna egy kicsi a csúcsig, de... de csak az számított, hogy ne lássam őt többé olyannak.

Elégedett sóhajjal hunytam be szemem, amikor magától bújt hozzám, és cirógatta mellkasomat, hasamat.

Észrevette merevedésem, és némi bizonytalankodás után kezébe vette.
Nyögve és sóhajtva élveztem, teljesen átadva magam neki...

 
- Iruka... - leheltem boldogan.
 

Hasra rántottam, és olyan szenvedélyesen tettem magamévá, amire már hetek óta vágytam... Erről álmodoztam amíg távol voltam, ezt akartam... így akartam.
Lehet hogy hibázok most... - bizonytalanodtam el. - Hiszen neki most gyengédség kell nem?!

Nem akartam így neki esni, de...

- Nem akartam...de...te...ahh... - hörögtem, azonban már képtelen voltam befejezni, csak kéjesen basztam meg teljes erőmmel, nyakába harapva.

 

Iruka sikolya... bőre... íze... illata... gyönyöre...

 

- Iruka... - kiáltottam gyönyörűséggel, amikor szétrobbantam és belehaltam az orgazmusba.

 
 
 
 

Mellé feküdtem. Szép arcában, szemeiben, kedves mosolyában gyönyörködtem. Akkor először mosolygott rám úgy... Ujjait az én ujjaimmal összefűzte... furcsa érzés volt, de jó. Nagyon jó.

 
Az én Irukám.
 

Az enyém.

- Mennem kell... - súgta. - Vár az iskola... tanítanom kell.
Elfojtottam egy csalódott sóhajt, és kivételesen nem tartottam vissza, mint máskor.

- Velem reggelizel előtte? - kérdeztem. Bólintott, és orra az enyémhez ért. Összemosolyogtunk.

Olyan gyönyörű így... és ahogy rám néz... az már majdnem olyan... majdnem... - gondoltam összezavarodva.

 
 
*
 

A madarak reggeli éneke beszűrődött az étkező ablakán.

 

Kávémat kortyolgatva figyeltem, és gondolataimat próbáltam rendezni a reggelim felett.

 

Mi olyan kibaszott nehéz? Miért érzem úgy, hogy fogalmam sincs mit művelek? És hogy jól csinálom-e?! - gondolkoztam, amikor megéreztem hogy közelebb húzódik hozzám.

Vigyorogva tettem le a csészémet. Hát így vonzódsz már te is hozzám? Helyes...

- Ülj az ölembe nyugodtan... - duruzsoltam, és nem parancsoltam. Ez is új volt nálam.
- Én... én nem... - motyogta mélyen elpirulva. Kitört belőlem a nevetés. Teketóriázás nélkül ragadtam meg kezét és húztam az ölembe, és ő elégedett kis sóhajjal bújt hozzám.
- Na ugye...? - súgtam szélesen vigyorogva, és csentem a piritósából egy falatot. Édesen piros arccal eszegetett tovább, majd a tányéromból elvéve egy szeletet a számhoz tartotta.
-
Egyél, mert ha éhesen mész küldetésre, nem fogsz tudni koncentrálni... - kommentálta. - ...és akkor bajod eshet...    

 

Ez a jelenet, ahogy ő félénken pirulva mosolygott fel rám, és a szavai... örökre belém vésődtek.

 
 
Iruka...