Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


- Ne tedd ezt velem... - zokogom, és tovább küzdve megváltozhatatlan sorsom ellen, próbálok alóla szabadulni. Vergődésemnek semmi eredménye, csak még inkább belelovalom magam a kétségbeesésbe. Lerántja a fejpántomat és villan a penge...

Tompa hasadással adja meg magát a mellényem, és az ingemet felrántva tekeri csuklóm köré, majd a késsel a földhöz szegezi. Csinálta már ezt, de akkor szeretkeztünk. Most az lesz a cél, hogy ne tudjam megvédeni magam... Mindez olyan gyorsan történik... Nem látok mást, csak kifejezéstelen arcát, és hideg tekintetét. Hogyan képesek ezek a szemek így nézni rám?! Amelyekből szinte mindig sütött a gyengédség szeretkezés közben és utána is...

Hasra ránt, és ahogy tekeredik az ingem a csuklóm körül, belemar a bőrömbe. Ez a fájdalom elenyésző, a lelkemben tomboló kínhoz képest.

                                   

Az töri össze a lelkemet, akit mindennél jobban szeretek...

 

Újabb fémes szisszenés, és előkerül egy másik kunai. Veszettül vergődök alatta, de ő feltérdel és rám ül, csípőmet a földhöz szegezve súlyával.
A hideg penge végigsiklik hátamon, szinte gyengéden cirógatja bőrömet... Másik kezének meleg érintése... simogatása...

Zokogva ejtem fejemet a puha szőnyegre, hajam arcomba hullik és behunyt szemekkel remegek tovább. Nincsenek illúzióim. Bántani fog...

 

- A szabályok azért vannak, hogy megvédjenek. - mondja halkan, kifejezéstelen hangon. - Nem csak engem, hanem téged is. Megszegésükkel veszélybe sodorsz engem és magadat is. Ha másképpen nem vagy képes ezt megtanulni, akkor az agyadba vésem.
Éles fájdalom hasít a hátamba, és belesikoltom a számra szorított kezébe rémületem. Nem fáj annyira amit csinál, de a lelkem mintha darabokra szakadna...

 
 
Bánt engem...
 
 

- Szó nélkül engedelmeskedsz, bármit kérek tőled. - mondja halkan, ridegen a már ismerős szöveget..

Újabb fájdalom.

- Nem beszélhetsz rólam senkinek, csak elismerheted, hogy a szeretőm vagy, semmit több. - sorolja tovább.

Égető, maró kín.

- Az engedélyem nélkül nem vállalhatsz el küldetéseket sem. - sorolja tovább kíméletlenül, miközben én behunyt szemekkel, némán zokogok. Kezének szorítása enyhül a számon, és lassan elveszi onnan, látva hogy már nem sikoltozom.
Meleg vérem folyik le hátamról az oldalamra...

- Kizárólag hozzám tartozol. Az enyém vagy. - fejezi be a leckét, miközben egy utolsó vágást ejt rajtam lassan, fájdalmasan.

Minden egyes seb szinte a szívemig hatol, annak ellenére, hogy felületes karcolás csupán...

 

Hogy tehetted ezt velem?

 

Hogyan voltál rá képes?

 

Könnyes arcomat felemelve fordítom fejemet felé, hogy vállam felett nézhessek a szemébe, mert látni akarom azt a férfit, aki képes erre. Lelkem úgy fáj, hogy szinte beleőrülök...

 

Megölöd a szerelmet, amit érzek irántad...

 
Megölöd...
 
 

Nézi könnyes arcomat, mélyen a szemembe néz jegesen csillogó felemás tekintetével... Némán gyönyörködik bennem.

 
 
 
 
 

Tompán koppan a véres kunai kés a puha szőnyegen ahogy kihullik kezéből.

 
 
 
 
 

- Iruka... - suttogja, szemeiben különös érzelmek kavarognak. - ...olyan gyönyörű vagy...

Kisimogat néhány hajtincset homlokomból remegő kezével, és kiszabadítja kezeimet.

- ...megőrjítesz... - sóhajtja, és ernyedt testemet megfordítva mászik fölém. Csókja forró és szenvedélyes, érintései perzselőek és izgatóak. Hátam alig fáj. Semmiség ahhoz képest, amit belül érzek.

 

Végigcsókolja mellkasomat, hasamat.

- ...annyira szép vagy... - húzza le rólam a nadrágomat, és ahogy lábaimat széttárja és merevedését a bejáratomhoz illeszti, tekintetem a plafonra szegeződik.

 
 

Kép

 
 
Olyan üres vagyok...
 
 
 
 

Megtört bennem valami...

 
 
 
 

Üres tekintettel, ernyedten hagyom hogy belém hatoljon, és mozogni kezdjen.

 
 
 
Nem érzek semmit...
 
 
 

...csak a testem. Érzi Őt, reagál rá és a vágytól remegni kezd...

 
 
 

...de a lelkem... a szívem...

 
 
 

Feljajdulok, ahogy testemen végigsöpör a gyönyör.

 
 
 
 
*
 
 

Sokáig fekszünk így a földön. Én alul, ő rajtam, engem ölel. Fejét mellkasomon pihenteti, forró könnyei bőrömet csiklandozzák.

Ha érdekelne, lepillanthatnék és megnézhetném milyen az, amikor a hatalmas ANBU vezér sír...

 
...de nem érdekel.
 

Csak bámulom a plafont, és a bennem lassan elcsituló háborgó viharra figyelek. Ahogy a hullámok leülepednek, úgy simul ki lelkem tükre. Kiürül belőlem a fájdalom, a szeretet, szerelem és minden más.

 

Végtelen órákkal később gyengéd karok emelnek fel, a puha ágyra fektetnek, és oldalra fordulva hagyom hogy betakarjon. Medi-jutsu hűvös bizsergetését érzem a hátamon, ahogy begyógyítja sebeimet...

 

Kép

 

Csak nézek magam elé. Üresen.

 

- Elrontottam mindent... - suttogja hajamat simogatva.

 

- Igen... - válaszolom halkan.