Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halk légvételeit hallgatva próbálok gondolkozni. Vagy legalábbis munkára kényszeríteni lebénult agytekervényeimet, annyira sokkolt amit mondott...

 

Miért? Miért? Miért?

 

Ha ő azt mondta, hogy megtette, akkor meg is tette. A „falu” szó nem csak egy település ninjáit foglalja magában. Nők és gyermekek... Istenem, könyörögöm ne...

 

Könnyeim forró kis patakokként szántanak végig arcomon, és ajkamba harapva fojtom vissza magamba a sírást.

 

Hogy tehette? Hogy volt rá képes?

Még ha valószínűleg nem is ő végezte el a legpiszkosabb munkát, akkor is...  

 

Mi szükség volt erre? Ez bizonyára az új Hokage parancsa volt. Ennyire kegyetlen lenne? Hát nem számítanak neki semmit az emberéletek?

 

És Kakashi-sensei...

Szinte soha nem beszél a munkájáról, de ezt már ő sem bírta elviselni. Látom rajta... még semmitől nem készült ki ennyire.

Hogyan képes ezt feldolgozni magában? Én képtelen lennék rá.

 

- Miért sírsz? - hallom halk hangját, és összerezzenve pillantok párnán nyugvó arcára. Már nem alszik. Engem figyel felemás szemeivel, arca kifejezéstelen. Letörlöm könnyeimet, és megrázva fejemet fordulok el tőle, de kezével megragadva államat fordít vissza magához, s mélyen a szemembe nézve hajol közelebb. Megcsókol és ujjaival letörli könnyeimet. Fanyar mosollyal húzódik el tőlem, könyökére támaszkodva fürkészi tovább arcomat.

- Vicces... - mondja mély hangján.

- Tessék? - nézek fel rá értetlenül.

- Egy egyszerű chounin az egyetlen, aki képes felfogni ennek a dolognak a lényegét... Még a Hokage sem képes erre. Csak kiadja a parancsokat, de nem látja, nem érzi milyen az, amikor egy könyörgő, síró nő szemébe nézve lendíted a levegőbe kunai késeidet...

- Hagyd abba! - kiáltom hirtelen, és ellökve őt magamtól pattanok ki az ágyból. - Hogy vagy képes ezt ilyen érzéketlenül kimondani...?

Remegve szorítom ökölbe kezeimet, és könnyezve rázom a fejem, hajam arcomba hullik, hogy elrejtse előle mennyire megrázott amit mondott.

Nem válaszol, csak felülve támaszkodik meg kényelmesen az ágytámlában, karjait összefűzve széles mellkasán.

 

Néhány hosszú másodperc múlva megnyugszom végre, és letörlöm arcomról könnyeimet, hogy ránézhessek. A hold ezüst fényében arcvonásai és csillogó haja olyan távolinak, valószínűtlennek tűnik...

- Gyere ide - utasít halkan, ridegen. Rossz emlékeket idéz vele. Kapcsolatunk elején beszélt így velem... mégis szót fogadok, mert hiába változott meg a viszonyunk, még mindig félek tőle.

Kinyújtott kezébe csúsztatom félénken remegő ujjaimat, és ernyedten hagyom, hogy magához rántva teperjen le, majd rám nehezedve nézzen közelről szemembe.  

- Szerinted egy érzéketlen szörnyeteg vagyok? - súgja kifejezéstelen arccal.
- Nem! - vágom rá azonnal. Tudom, hogy nem az, hiszen ismerem. Az utóbbi néhány hónapban olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy tudjam... őt is megviselte. Kegyetlen, kíméletlen harcos... de nem egy kődarab. Ha nem tudnám, akkor elég lenne csak rápillantanom. Fáradt, nyúzott, majd szétrobban a belső feszültségtől. Érzem chakrájának vibrálását, és tudom, hogy dühös, még ha arca és tekintete kifejezéstelen, akkor is.

- Sajnálom... - töröm meg a hosszú csendet.

- Mit sajnálsz? - vág közbe felmorranva. Összerezzenve fordítom el az arcomat.

 

Mit sajnálok? Mindent. Mindenkit. Téged...

 

Ha ezt kimondanám, a reakciója kiszámíthatatlan lenne, ezért hallgatok inkább, mert hazudni nem fogok és nem is tudok.

Hajamba markolva fordítja maga felé az arcom, és dühösen villannak a szemei. Ahogy a szemembe néz, elkomorodik és összeszorítja száját. Nem ostoba. Nála intelligensebb férfivel még nem találkoztam. Pontosan tudja mire gondoltam, és ha ez nem elég, valószínűleg az is elég lenne önmagában, hogy a szemembe néz. Tekintetem sajnos túlságosan kifejező, tudom.

 

Chakrája már szinte égeti a bőröm. Tennem kell valamit, mielőtt még jobban bedühödik...

 

Kezemet felemelve simogatom meg szép arcát, és ő behunyva szemeit sóhajt fel. Szereti ha simogatom, tudom. Megőrül értem, ahogy én is őérte.

Másik kezem is rásimítom, fejemet felemelve lágyan megcirógatom szépen ívelt száját ajkaimmal. Felsóhajtva temeti arcát a nyakamba, rám nehezedve présel magához. Csendben tűröm.

Szinte csontjaimban érzem ahogy kezd feloldódni a benne felgyülemlett feszültség. Behunyt szemekkel hallgatom leszaggatott pizsamám anyagának reccsenését, és ahogy belém hatol, mély hangján felnyögve, az enyhe fájdalommal nem törődve ölelem Őt át karjaimmal, lábaimmal. Úgy szorít magához, olyan erősen, mintha fuldokolna. Fejét egy pillanatra sem emeli fel nyakamból, csak durva lökéseit, és combomat, hajamat markoló kezeit érzem.

Fáj...

Mégis jól esik. Itt van velem, él és érez.

 

Végigsimítom hátát, és ahogy az oldalán végighúzódó friss seb felett is elsuhan kezem, összerezzen a fájdalomtól. Nyakamba hörögve harap erősen bőrömbe, és fájdalmasan felnyögve hunyom be szemeimet. Mintha olajat öntöttem volna szenvedélyének heves tüzére...

Veszettül gyors tempóra vált, és olyan keményen esik nekem, ahogy eddig még soha. Beledöngöl az ágyba. Ez már nem szeretkezés vagy szex. Kemény dugás.
- Ez fáj...ne...ne csináld... - nyögöm, amikor elérem a tűrőhatárt, és vállába markolva próbálom eltolni magamtól, de hasztalan minden erőfeszítés. Pokolian erős.

 

Egy újabb durva lökés, és fájdalmas sikolyomhoz csatlakozik mély, kéjes hörgése...

 
 
*
 
 

Az ablak függönyén keresztül beszűrődő napsugarak arcomba tűzve mossák ki szememből az álmot, és ahogy oldalra pillantok, már csak az üres párnát látom. Elment.

Felülök, hogy fájdalmasan felszisszenve zuhanjak vissza a párnára. Nyakam pokolian fáj, és altájon sem éppen rózsás a helyzet.

Pár percnyi pihegés után felkelek. Ugyan már, egy shinobinak ez meg sem kottyan! Gyerünk Iruka, pattanj ki az ágyból!

Erőt gyűjtve cammogok ki a fürdőszobába. Úgy érzem magam, mint akit agyonvertek. Közel is állok a dologhoz...

Mégis, úgy gondolom, hogy megérte.

Miután elélvezett múlt éjjel, és mellém fekve magához tért, gyengéden átölelve bújt hozzám ahogy szokott, és teljesen lecsillapodott. Levezette a benne tomboló feszültséget. Ez a kis harapás és enyhe fájdalom igazán nem számít. Máskor is harapott már meg, és volt durva az ágyban, amit én is élvezek általában ha elvakít a szenvedély, de tegnap nem voltam olyan lelkiállapotban...

Amikor megpillantom nyakamat a mosdó feletti tükrömben, kihullik kezemből a fogkefe döbbenetemtől. Nagyon csúnya harapás, és még mindig vérzik. Befáslizom, és a hálószobába lépve nézem meg tüzetesebben az ágyamat. Tiszta vér a párnám is... Jézusom.

 
 
*
 
 

- Ne kérdezzen semmit - mondom halkan a medi-ninjának, amikor leveszem nyakamról a gézpólyát. Voltam már nála, amikor Kakashi keresztülszúrta kezeimet a Hokage miatt. Középkorú, kissé túlsúlyos nő, kedvesen mosolygós fajta. Azonban ahogy jobban megvizsgálja a nyakamat, felszisszen. Szótlanul idézi meg gyógyító jutsuját, és zöldesen felizzó kezeit nyakam fölé helyezve lát hozzá a sebem gyógyításához. Felsóhajtok, ahogy a hűs fuvallathoz hasonló chakra-áramlást megérzem, és behunyom a szemem.

 

- Köszönöm - búcsúzom tőle miután már csak halvány piros foltra csökkentette a ronda sebemet. Biccent, és ahogy a kilincset megfogom, hirtelen megszólal.

- Iruka-san...

Megtorpanva fordulok meg, kérdő tekintetemtől kissé elbizonytalanodik, végül feláll a székről, és határozottan néz a szemembe.

- Hozzám bármikor eljöhet, ha segítségre van szüksége...

Gyengéden mosolygok le rá, és biccentve intek búcsút.

Nem valószínű, hogy találkozunk még.

 
 
*
 
 

Tanítás után nem az otthonom felé visznek a lábaim. Mire feleszmélek, már a harcban elhunyt ninják emlékműje előtt állok. Miért van az, hogy ha valami komolyabb lelki problémám van, azonnal idevezetnek a lábaim?

Jól emlékszem még arra, amikor kisfiúként itt sírdogáltam, és a Harmadik megvigasztalt. Szavai örökre bevésődtek a szívembe... mégsem adtak enyhülést. Magányos voltam. Sokáig...

Azt hittem, ez mindig így lesz majd. A Hokage kinevezett tanárnak, és ez az érzés enyhült. Jött a kis Naruto...

És Kakashi.

Amikor megismertem, hajszálon függött az életem, és ő megmentett.

Aztán hipnotizált és megerőszakolt. Kitörölte az emlékeimet, és fél évvel később újra jelentkezett. Megzsarolt, maga mellé kényszerített, végül én lettem a szeretője. Természetesen kézzel-lábbal hadakoztam ellene, de neki komoly meggyőzőereje van.

Telt múlt az idő, és mire feleszmélten, elvesztem.

 
Szeretem.
 

Ezt a szemétláda, piszok zsarnokot!

Múlt éjjel végre elég bátorságot gyűjtöttem, hogy tudassam vele... a magam módján. Hát sosem tudtam jól időzíteni... ráadásul több eszem is lehetne. Miért pont Ő?

 
 
De...
 
 

Vajon hány gyermek és nő... szülő... vére szárad a kezén?

És a Hokage... hogy tehetett ilyet? Miért tette? Ez olyan borzasztó...   

 
 
 

Valaki mellém lép. Ő az.
- Szia - köszön halkan. Csak biccentek, és letörlöm könnyeimet. Most vettem észre, hogy sírtam.

- Iruka... - húz magához csuklómat megfogva. Nem ellenkezem, úgysincs értelme. Lehúzza maszkját, és úgy folytatja. - Ha tudom, hogy ennyire megvisel, sosem árulom el.

Könnyeimet nyeldekelve rázom meg a fejem. Képtelen vagyok megszólalni, és amikor megcsókolna, elfordítom az arcomat de államat megfogva kényszerít, hogy ránézzek. Éhesen tapad szája remegő ajkaimra, Azonnal végigcikázik a bizsergés rajtam, szívem szaporán kezd zakatolni és elgyengülök. Testemben még élnek a múlt éjszakai emlékek, de karjaim mégis nyaka köré fonódnak, és engedelmesen simulok hozzá. Azonban amikor egyik kezével fenekembe markol, akaratlanul is összerezzenek. Elhúzza a fejét, hogy szemembe nézhessen.

- Tudom, hogy jártál a kórházban. - mondja halkan. Nem lep meg, hiszen ő mindenről tud ami a faluban zajlik. Az én lépéseimről pedig különösen. Nagyon féltékeny típus, és ha küldetésen van, valószínűleg figyeltet, mert néha feltesz nekem különös kérdéseket, amiről nem tudhatna elvileg.

Végigsimít ujjbegyeivel nyakamon, amin már csak egy kis piros folt jelzi harapásának helyét.

Megremegek, mert még ez az ártatlan érintés is hatással van rám. Ezért tudott magához láncolni... kezdetben legalábbis ezzel. Később már több alakult ki közöttünk, de nem zavarja egyikünket sem.

 

- Csúnyán megharaptál... - suttogom. Magához ölel szorosabban, és belecsókolva nyakamba sóhajt fel.

Apró puszit kap a foltom. Ez egy bocsánatkérés...

Tudom, hogy ennél többre nem számíthatok tőle, mégis elérzékenyülök, és ezüst hajába bújtatom ujjaimat. Szeretem amikor ilyen...

Ellágyulva viszonzom sóvár csókját.

 

- Menjünk... - súgja.

 
 
*
 
 

Kilépve a fürdőszoba ajtaján, az ágyamon heverő férfira pillantok. Amióta csak hazaérkeztünk és megvacsoráztunk, erre a pillanatra vártam, most mégis elbizonytalanodtam.
- Gyere... - nyújtja ki a kezét értem. Mély hangja lágy és simogatóan érzéki. Végigborzongatja gerincemet, és térdeim beleremegnek. Ilyen hatással van rám... elképesztő.

Lecsúsztatom vállaimról a köntöst, és hagyom a földre hullani. Közben az arcát nézem. Vágyakozva figyel, ajkába harapva. Szinte lángolni kezd a bőröm ettől a pillantástól... Rugalmas léptekkel indulok felé, ő pedig falja szemeivel a látványt, ahogy én is. Észbontóan fest meztelenül a kék ágyneműn... Az éjjeliszekrényen világító kislámpa halvány fénye csak még szebbé teszi sápadtan ragyogó bőrét, jóképű arcát, ezüstös, csillogó haját.

 
Kakashi-sensei...
 

Hosszú hajamba túrva pillantok le rá, majd lassan fölé mászva mosolygok rá érzékien. Imádom hogy ennyire fel tudom húzni... Kapkodja a levegőt, és ahogy hozzádörgölőzöm, már teljesen kemény pénisze hasamhoz nyomul. Beleremegek a gyönyörűségbe, és behunyt szemekkel felsóhajtva adom át magam cirógatásának. Gyengéden simítja végig arcom, nyakam, hátam, combjaim, majd hajamba túrva húz le magához egy szenvedélyes csókra. Nyelve számba csusszan, és már viszonzom is. Egyik kezemen megtámaszkodom, másikkal pedig lágyan végigkarmolom mellkasát, mert tudom hogy imádja. Összerezzenve mordul fel mély hangján, amitől végigcikázik rajtam a zsibbadó bizsergés, fejem búbjától a nagylábujjamig...

- Iruka... - sóhajtja ajkaimba. - ...olyan vagy mint a drog... soha nem elég belőled... Csak egyre több és több kell...
Válasz nélkül hagyom, csak kap egy gyengéd csókot. Egy igazit...
Remegve ölel magához, és ahogy merevedésem az övéhez ér, felnyög mély hangján. Elszakadok szájától, és finoman végigharapdálom és csókolom nyakát, mellkasát és hasát, gondosan kikerülve a friss sebeket. Azokat csak akkor veszem majd számításba, ha bevadulunk. Olyankor a fájdalommal kevert gyönyör teljesen eszét veszi, ahogy nekem is. De most nem. Most szeretkezünk.

 

Hangosan felnyögve markolja meg a lepedőt, ahogy számba veszem, és kényeztetni kezdem behunyt szemmel. Tudom, hogy figyel. Imádja nézni az arcomat közben, és ha felpillantok rá, akkor zavarba jövök. Ennyi idő után is. Hát ez van.

Amikor már hörögve vergődik alattam, vágytól remegő végtagokkal mászom fölé, és egy éhes csókkal nehezedem csípőjére, magamba fogadva őt. Ujjainkat összefűzve segít megtámasztanom magam, és hátravetem fejemet ahogy belém csusszan.

- Ah istenem... - sóhajtom, ahogy az enyhe fájdalommal fűszerezett kéj végigzsizseg rajtam, és péniszemben összpontosul.

- Iruka... - hörgi, kezemet elengedve ragadja meg csípőmet. Nem engedi hogy megmozduljak. Türelmesen várom, hogy lecsillapodjon, és arcát figyelem... behunyt szemeit, a különös de szép fintort, amit csak ilyenkor látok, az orgazmus árnyékában.

 

Enyhül csípőmön a szorítás, és lágyan megringatva csípőmet simítom végig arcát, nyakát és mellkasát. Kezem után kap ajkaival, és behunyt szemekkel csókolgatja tenyeremet. Halkan felnyögve gyorsítom a tempót, ujjainkat újra összefűzzük...

 
Szeretkezünk...
 

Minden mozdulatunkból árad a kéj és a vágy. Csókoljuk egymást, ugyanazt a lélegzetet vesszük... bódítóan érzéki, kesernyés illata betölti orromat...

Remegése fokozódik, nemsokára... ahh már én is kocsonyaként rázkódom...

 

- Iruka... - kiáltja, és abban a pillanatban rajtam is végigvág jeges ostorával az orgazmus. Hátravett fejjel sóhajtom a nevét akadozva, és lebegek a gyönyörűséges fehér semmiben. Csak tompán érzékelem, ahogy aláhanyatló testemet erős de gyengéd kezek elkapják, lefektetnek és Ő szorosan hozzám simulva temeti arcát nyakamba. Ziháló légzése csiklandozza érzékeny bőrömet...

Remegő karjaim nyaka köré fonódnak...

 

Forró szerelmem szétárad bennem, és olyan intenzív az érzés, hogy könnyeim is kibuggyannak.

 
Kakashi-sensei...
 

Puha ajkak csókolják le arcomról a sós cseppeket, de nem nézek föl. Tudom, hogy arcomban gyönyörködik, s azonnal kiolvasná tekintetemből... Nem szabad megtudnia, mert nem érdemli meg, mégsem tudok parancsolni szívemnek.

 

Borzalmas vagyok... Olyan férfit szeretek, aki nem érdemli meg.

 

Egy kegyetlen gyilkost.