Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Már percek óta csak állt a sarokban, és bámulta az edzését. Nem mert megszólalni, Sasuke pedig tudomást sem vett róla.
Várta a lehetőséget, de csak akkor mert megszólalni, amikor az edzés véget ért, és a két hang-ninja kiment.
- Umm... - habogta halkan Hinata. - Sasuke-kun...
A szólított, mintha meg sem hallotta volna, kényelmes lassúsággal húzta fel magára a felsőjét.
- Sasuke-kun - ismételte meg a lány ismét, és ujjait babrálva figyelte ahogy a katanát is a hátára veszi.
- Mi az? - hallotta meg a fiú mély hangját, amely hosszan visszhangzott a nagy, földalatti teremben. A dolog kísértetiességét pedig csak növelték a alra rögzített, halkan sercegő fáklyák.
Hinata nagyot nyelt. Fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá, mégis... muszáj volt valamit kitalálnia. Úgy döntött, marad a jól bevált őszinteségnél.
- Szeretném, ha hazajönnél velem Konohába... - Halk hangja akár egy fuvallat. Hiába, ő nem tud határozottan fellépni senkivel szemben. A harc során sem szokott beszélgetni, csak küzd és kész.
- Hn... - morrant megvetően a fiú. - Miért akarnál magaddal vinni? Egyáltalán te miért akarsz visszamenni? Azt hiszed, hogy visszafogad a falu azok után, hogy önként Orochimaru szeretője lettél?
Fájdalom nyilallt a mellkasába.
- Igen... és magammal viszlek téged is... - Remegett az egész teste, de kitartóan bámulta tovább Sasuke tarkóját.
Megvető horkantást kapott válaszul, és már csak a csukott ajtót csodálhatta. Térdre rogyott.

Ha ezt a faluban megtudnák... hogy ő és Orochimaru...

Az borzalmas lenne.

Erről feltétlenül beszélni fog a férfival, hogy őrizze meg a titkot.
Bele sem mert gondolni, miképp reagálna a családja. Szégyent hozna a Hyuuga névre... Borzalom.

Lassan felállt, és remegő térdekkel vánszorgott az ajtóhoz. Nem, ő soha nem adja fel. Soha.

Orochimaru hálószobájába - ami most már az övé is volt - visszatérve, halk sóhajjal rogyott le az ágyra. Fáradt volt... nagyon fáradt. Úgy érezte, már napok óta nem aludt, pedig ez nem igaz. Ablak híján még a napszakot is csak sejtette... talán este lehetett már.

Nesztelenül nyílt az ajtó, inkább csak érezte hogy belép rajta valaki mint hallotta. Felállva üdvözölte a sannint egy apró kis fejhajtással, és engedelmesen ült a férfi ölébe amikor az letelepedett az ágy szélére. Behunyt szemekkel tűrte a hűvös ujjak cirógatását arcán és haján.
- Milyen napod volt ma, édesem? - búgta lágyan a férfi, hosszú nyelvével megnyalintva Hinata fülét, közben aranysárga szemei összeszűkülve fürkészték az elpiruló arcot, figyelve minden rezzenését.
- Kellemes... - válaszolt félénken. - Sétáltam egy kicsit...
- Tudom. - Orochimaru mosolya mindent elárult. Halkan kopogtattak az ajtón, majd maga Kabuto lépett be egy tálcával.
- A vacsorája uram - hajolt meg udvariasan, és az asztalon gyorsan megterítve távozott.

Hinata megbűvölve figyelte a férfit. Olyan elegáns, finom mozdulatokkal étkezett, mint az édesanyja... pedig arra számított, hogy...
- Nem meséltél még arról, hogyan sikerült a beszélgetésed Sasukéval.
Meglepetten kapta fel a fejét Orochimaru hangjára. A komoly arcot látva lesütött szemekkel kezdte behatóan vizsgálni tányérjának tartalmát, s a maradékot piszkálgatta.
- Nem túl jól - válaszolta őszintén, egy borsóval szemezve. Utálta mindig is ezt a zöldséget. - De valami ilyesmire számítottam...
- Talán idővel közlékenyebb lesz veled - mosolygott rá a férfi, hegyes szemfogain megcsillant a gyertyafény.
- Igen... biztosan... - sütötte le ismét szemeit, és az abrosz mintázatát vizsgálta immár behatóan. Többször is mély levegőt vett, de nem mert megszólalni.
Orochimaru befejezte az étkezést, hosszú ujjait a pohárra fonva emelte fel, a perem fölött pillantva rá.
- Kérdezz nyugodtan, Hinata - búgta kedvesen, azzal a mély hanglejtéssel, amely csak neki járt.

Elpirult, majd elsápadt. Mégis hogyan tegye fel a kérdést...? Nagyot nyelve emelte fel tekintetét a férfi mosolygó arcára.
- Ami köztünk... van... - habogta ujjait összefűzve, majd szinte csomókat kötve rá zavarában.
- Hm?
- Azt vajon Konohában is megtudják? - nyögte ki végre, és lélegzetvisszafojtva várta a választ. Csak reménykedhetett benne, hogy nem bosszantja fel a férfit ezzel, hiszen nyilván nem örül neki, hogy Hinata el akarja titkolni a viszonyukat. Azonban csak halk nevetés volt a válaszreakció.
- És ha igen? Talán zavarna? - könyökölt fel a férfi, tenyerébe támasztva fejét. Látszólag nagyon jól szórakozott.
Hinata félénken biccentett. Igen, zavarná. Ha Naruto megtudná... a maradék kevéske esélye is elvész, hogy valaha is szóba álljon vele, neadjisten talán feleségül is vegye. Orochimaru ribanca nem kell senkinek. Anko az élő példa rá... Soha nem fogadták el teljesen, bármit is csinált. Genma is csak sannin-szukának hívta a háta mögött. Istenem! Ha Genma ezt megtudná... Talán meg is fojtaná őt!
Rándult a gyomra egyet a gondolattól, hiszen már látta dühösnek a férfit.

Nem, nem akarta hogy ezt bárki is megtudja.

- Kis édes... - búgta a férfi, és kényelmesen hátradőlve a széken, aranysárga szemeivel szinte a lelkéig belátott. - Természetesen hallgatni fogok, emiatt ne aggódj. Gyere ide kedvesem.
Hinata felállt, és a felé kinyújtott sápadt kézbe csúsztatta ujjait. Hagyta hogy közelebb húzza a férfi, de ezúttal nem ültette őt az ölébe. Megtorpant. Orochimaru már nem mosolygott.
Egy nem túl erőteljes rántást érzett, és engedve a kimondatlan parancsnak, letérdelt a férfi elé. Felpillantott, és szinte megdelejezték a kígyószemek.
- A hallgatás ára... - hallotta a halk szavakat. Nagyot nyelve hajtotta le fejét, és elvörösödött. Rájött mit kell tennie, mégsem bírta megmozdítani a kezeit, csak remegni tudott.
Hűvös ujjak siklottak végig kipirult arcának érzékeny bőrén, és álla alá csusszanva emelték fel a fejét. A férfi fölé hajolva nézett szemeibe, hosszú fekete hajtincsei szinte körbeölelték arcukat, ahogy előrecsusszantak. Érezte a férfi leheletének édes illatát...
- Csináltad már?

***


- Hinata... - sóhajtotta Iruka. - Már megint miért jöttél el hozzám?
- Én... én csak... - suttogta zavartan, és becsukta a tanári ajtaját maga mögött. Kettesben maradtak, és szíve majd kiugrott a torkán. Tétován a jóképű férfi felé lépett, aki összehúzott szemöldökkel nézett rá, mondhatni „tanárbácsis” szigorral.
- Azt hittem, tegnap mindent megbeszéltünk - dörmögte.
Igen, mindent. Hinata hiába kérte a segítségét, Iruka és Naruto kapcsolata már nem volt annyira bensőséges, így csak tanácsokkal tudta őt ellátni. De... ez kevés volt.
- Szeretnék még többet megtudni Narutoról.
- Még többet? Azt hiszem mindent elmondtam már neked...
Hinata saját bátorságán felbuzdulva még közelebb lépett, és az asztalnál megtorpanva pillantott ismét a gesztenyebarna szemekbe.
- Segíts nekem Iruka-sensei... kérlek... - suttogta. A jóképű arc megenyhült, és egy kedves mosoly volt a válasz.
- Hiszen tudod, hogy szívesen segítenék, ha tudnék. De Naruto egy nagyon összetett, bonyolult lélek. Hozzá közel kerülni egyszerű, bárkit a barátjává fogad.
- Tudom... de én nem a barátja akarok lenni, hanem sokkal több... sokkal de sokkal több!
Iruka megrázta a fejét, és elnéző mosollyal fordult az ablak felé.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Naruto gondolkodása... egyszerű. És akkor még finoman fogalmaztam. Talán...
Hinata szíve nagyot dobbant, és közelebb lépett Irukához.
- Talán? - kapaszkodott izgatottan a férfi mellényébe, fejét felszegve. Épp csak a mellkasáig ért a férfinak, így ha a szemeibe akart nézni, igencsak ki kellett érte törnie a nyakát.
- Ha elcsábítanád őt - cirógatta meg az arcát finoman a férfi. - Akkor sikerülne.
Hinata elpirult.
- Én... - suttogta halkan. - ...nem tudom, hogyan kell...
- Hát szó ami szó, nála a hagyományos női praktikák valószínűleg úgysem működnének - nevetett fel a férfi, mély hangja szinte simogató volt. - Nagyon rámenősnek kell lenned.
- És azt hogyan kell?
- Csak egy tapasztalt nő tudná neked megtanítani, de nem hinném hogy találnál bárkit is, aki erre hajlandó lenne.
- És te tudod, hogyan kell?
Iruka arcáról meglepetten törlődött le a mosoly, zavartság váltotta fel.
- Nos, ismerek praktikákat, volt szerencsém már néhány intenzíven nyomuló nőhöz, de...
- Taníts meg rá, kérlek... - suttogta még szorosabban a férfi mellényébe kapaszkodva. Szíve a torkában dobogott, mert életében soha nem volt ennyire követelőző vagy erőszakos senkivel sem. Mégis... Narutoért bármire képes lenne. Ha kell, kikötözi Iruka-senseit a székbe, és addig ki sem oldozza, amíg meg nem tanít neki mindent, amivel megszerezheti őt. Szíve egyetlen szerelmét...
- Nem. Én... mff... - nyögött fel Iruka döbbenten, amikor az aprócska kezek meglepő erővel rántották lejjebb, és puha, mézédes ajkak tapadtak az övére.

Hinata izgatottan csókolta a férfit, minden kevéske tapasztalatát latba vetve. Eddig csak Nejivel csókolózott, egyetlen egyszer, amikor az a kis affér történt közöttük. Jól emlékezett rá, hogy nyelvét a szájába dugta, így ő is Iruka-sensei ajkai közé fúrta pici nyelvét. Mély torokhangú nyögés volt a válasz rá. Felbátorodva fonta karjait a nyaka köré, és hozzásimult az izmos testhez. Amikor a férfi nyelve is megmozdult, és viszonozta nyelvével a cirógatást, elszakította ajkait tőle. Lángvörös arccal pillantott a ziháló tanárra.
- Ez... elég jó volt? - suttogta reszkető ajkakkal. Egy elhaló sóhaj volt a válasz.
- Hinata...
- Iruka-sensei...?
Remegő ujjak cirógatták meg kipirult arcát, és tétova zavartsággal pillantott fel a férfira. Nincs senki, aki Naruto helyét átvehetné a szívében, de mindig is úgy érezte, ez a férfi talán képes lenne rá.
- Kicsi Hinata... észre sem vettem mostanáig... hogy mennyire felnőttél...
Belérekedt a levegő a férfi szép mosolya láttán, és arcbőre szinte lángra kapott.
- Kérlek... - suttogta elakadó lélegzettel.
- Hát jó - biccentett a férfi. - De ez szigorúan kettőnk között maradjon. A mi titkunk... Rendben?
- Rendben...

*


Teltek a hetek, és Hinata amilyen gyakran csak tudott, elszökött a férfihez. Iruka sok mindenre megtanította. A lopott, őrjítő érintésekre, amelyekkel bárki figyelmét felkeltheti, a szexis pillantásokra... Csókolóztak sokat. Kezdetben a tanulás kedvéért, később pedig kimondatlanul, de a maguk örömére.
Hinata egyre jobban belesüllyedt a titkos varázsvilágba, amelyet Irukával együtt építettek maguknak, és ő maga döntött úgy egy napon, hogy már nem Naruto miatt közeledik a férfihoz. Tudta jól, hogy Iruka-sensei sem önzetlen segítséget nyújt neki, hanem szerelmes belé. Elég volt csak a gesztenyebarna szemekbe pillantania, amelyekben ugyanazok a perzselő érzelmek csillogtak, mint Neji fakó tekintetében.
Hinata is érzett valamit... valami erős, nagyon erős vonzalmat... De a szívében a legforróbb érzések akkor is a szőke, kékszemű fiúért lángoltak... aki már hónapok óta nem volt itthon, mert Sasuke után nyomozott.

*


A tavaszi, késődélutáni napsugár keresztülsütött az ablaküvegen, megtörve a csipkefüggönyön.

A virágmintás, csipkés árnyék halvány ábrákat rajzolt a széken ülő párra.

Karcsú, finom ujjak túrtak a kibomlott, barna hajtincsekbe, ajkak falták egymást mohón...

Halk nyögéssel feszült ívbe a férfi ölében ülő karcsú test...

- Hinata...

- Iruka-sensei...

A férfi ajkai nyakára tapadtak, és ő combizmait megfeszítve dörgölőzött ágyékához. Érezte a merevedését...
- Fordulj meg kicsim... - súgta Iruka. Hinata szót fogadva ült vissza az ölébe, szíve a torkában dobogott. Tudta jól mi következik most, és már remegett minden porcikája.
Fejét hátraejtve támasztotta Iruka meztelen mellkasának, és behunyva szemeit, ajkába harapott. Szíve oly vadul kalimpált már, hogy már a kertben csicsergő madarak énekét sem hallotta...
Kezeivel saját nadrágjának derekát elöl megfogta, és elhúzva hasától adott utat a férfinak. Zihálva kapkodott levegőért, amikor Iruka tenyerét megérezte a hasán. Kínzóan lassan cirógatta a bőrét, szándékosan húzva az időt.
Amikor végre a hosszú, meleg ujjak elérték vénuszdombját, visszatartotta lélegzetét, úgy figyelte minden érzékszervével, ahogy centiről centire csusszantak lejjebb. A férfi finoman bújtatta be kezét a kis csipkés bugyiba, és végigsimította őt, közben fülének kis peremét nyalogatva dorombolt halkan.
- Már teljesen nedves vagy... Felizgattalak?
- Ih... igen... - pihegte a választ, szélesebb terpeszbe nyitva lábait, szinte követelve az érintést.
- Milyen bársonyos ott a bőröd... Csak nem szőrtelenítetted?
- Deh... a teh kedvedért... - zihálta, és megérezte a férfi másik kezét a már nyálas mellébe markolni.
Kéjes sóhajjal remegett meg, ahogy végigszaladt testén a borzongás.
Sokáig tartott, mire idáig eljutottak, kezdetben hosszú-hosszú napokig Iruka csak a melleit volt hajlandó megérinteni és megcsókolni, aztán ahogy elmélyült a kapcsolatuk, úgy merültek el az érzékek élvezetében. Végre, az elmúlt napokban a férfi már bele mert nyúlni a bugyijába, amivel őszinte örömet szerzett Hinatának, tekintve hogy mesterien értett az ilyettén örömszerzéshez.
- Teljesen... csupaszra...? - lihegte Iruka, és alaposabban végigtapogatta a szeméremrést. Felhördült, és Hinata érezte fenekén, a nadrágon keresztül is, hogy szinte lüktet már a hímtagja a vágytól.
Megragadta a férfi csuklóját és kihúzta onnan. Merész lépésre szánta el magát, és felállva rántotta le magáról a nadrágját. Csábító pillantással ült fel a vele szemben lévő íróasztal tetejére, terpeszben, feltárva a lucskos, halványlila csipkés fehérneműjét Iruka mohó pillantásainak. Lassú mozdulattal gombolta ki már félig nyitott ingét, hogy tökéletes látványban részesítse őt.
Szíve forrón izzott mellkasában, és úgy érezte, szárnyal a lelke. Senki mással szemben nem volt még soha ilyen merész... de ez a férfi... ez a csodálatos, különleges ember kihozta belőle.

Iruka felhördült.

- Megkóstollak...

*


Újabb hetek teltek el, és Hinatánál boldogabb lány nem létezett Konohában. Minden egyes Irukánál történt látogatás során olyan orgazmusokat élhetett át, amelyhez fogható szebb és csodálatosabb dolog nem létezhet. De nem mentek ennél tovább.

Pedig Hinata már szinte lángra gyúlt, ha csak hozzáért Iruka...

Egyik koraesti ilyen találkájuk után kilépett az akadémia ajtaján, és Genmába botlott.

- Szia Hina-bébi - hallotta a mély, karcos hangot. Meglepetten pillantott fel, és keze, amellyel az akadémia főbejáratának ajtaját csukta volna be, megtorpant a levegőben.
- Öh... Genma-san - pislogott fel félénken, és elpirult a halványbarna szempártól, ahogy az végigsiklott rajta, megállapodva kissé megviselt, gyűrött blúzán. Gúnyos félmosollyal vette ki szájából a dobótűt, és elhajította.
- Ha befejezted a játszadozást Irukával, akkor mehetünk is.

Akkor vesztette el a szüzességét...

Két héttel később kereste fel újból Irukát. Halkan kopogott a már üres tanári ajtaján, és ahogy belépett, azonnal meglátta őt a szokásos helyén.
- Szia... - köszönt neki, amikor ő felkapta a fejét és ránézett.
- Mit akarsz itt? - dörmögte, ismét az előtte heverő papír felé fordítva figyelmét. Egy ceruzával javította éppen a dolgozatokat.
Hinata torka összeszorult.
- Szóval tudod...
- Hogy Genma a szeretőd lett? Igen, tudom - vágta rá ridegen a férfi. Szép arcán ezúttal ismeretlen, kemény vonásokat látott. Nem volt sehol az a Narutós mosoly, a gyengédség, és a szerelmes, meleg pillantás. Elveszett.
- Sajnálom...
- Minek jöttél ide? - csattant fel ismét a férfi. - Genma féltékeny típus, de gondolom erre már te is rájöttél. Semmi kedven konfliktusba keveredni vele... miattad. - Szinte megvetően ejtette ki az utolsó szót, ami mélyen a lány szívébe mart.
Könnyes szemekkel szorította mellkasára kezeit, és lehajtotta a fejét.

Igen, a férfi jogosan haragszik rá. De nem értheti meg... hogy egyedül akkor érezte igazán a boldog nyugalmat és harmóniát, amikor Genmával szexelt. A férfi képes volt rá, hogy olyan szintű kéjben részesítse, oly magasra repítse és keményen megdugja, hogy nem csak a fájdalmát, magányát, reménytelen szerelmét mosta el vele, hanem még önmagából is kivetkőztette. Erre Iruka nem volt képes. De hogyan mondhatná el ezt neki? Csak még több fájdalmat okozna ezzel.
Halkan szólalt meg.
- Köszönöm a boldog perceket, amelyekkel megajándékoztál, Iruka-sensei... Búcsúzni jöttem. Ég veled...

Megfordult, de megtorpant a férfi hangjától.

- Szóval csak úgy itt hagysz?
Óvatosan pillantott hátra válla felett, könnyeit kipislogva szemeiből. A kitárt karok és a szomorú mosoly láttán megperdülve vetette magát a karjai közé.

- Sajnálom Hinata... Soha nem okoznék neked fájdalmat - súgta a férfi a hajába. - De bánt, hogy nem Naruto vagy... én kaptam meg a legbecsesebb ajándékodat... hanem egy olyan ember, aki méltatlan rá.
- Nem értem - szipogta halkan. Miféle ajándék? Iruka elnéző mosollyal törölte le arcáról a könnycseppeket, finoman megcsókolva őt.
- A szüzességedet te kis butus...
Félénken viszonozta a mosolyt, és behunyt szemekkel húzta le magához a férfit egy csókra, majd annak mohóságától halkan felnyögve rándult össze.
Iruka vadul zihálva falta ajkait, egész testében remegve markolt a fenekébe.
- Hinata... - zihálta. - Annyira gyűlöltelek amiért ezt tetted velem... annyira... annyira...

Egymásba fonódott a halványszín és a barna szempár. Keserű érzelmek és fájdalom cserélt gazdát egy pillantásban.

- Tedd meg... - szólalt meg halkan Hinata. - Vedd el, amire vágysz. Legyen ez a mi búcsúnk.. Iruka-sensei. .

Behunyt szemekkel tűrte, hogy a férfi kezei a vállára nehezedjenek, és térdre kényszerítsék.
Ujjai közé csippentette a cipzár apró kis fémfogantyúját, és lassan lehúzta.
- Ezt még... ugye nem csináltad vele...? - zihálta Iruka, miközben az apró kezek felszabadították péniszét, amely szinte kirobbant a nadrágjából.
Hinata megrázta a fejét, és izgatottan simította végig kezeivel a vastag, eres férfiasságát. Gyönyörű... - gondolta görcsbe rándult gyomorral. Ó hányszor álmodozott róla, hogy Iruka veszi el a szüzességét... mégsem tette.
Felnézett az őt figyelő barna szemekbe.
- Miért? - kérdezte halkan. - Miért nem feküdtél le velem soha?
Iruka behunyta a szemeit, és mélyet sóhajtva pillantott le rá ismét.
- Mert Narutóba vagy szerelmes, és mert... tiszteltelek. Nyisd ki a szádat, hogy elvegyem az utolsó kincset is, amit Naruto érdemelne... - suttogta könnybe lábadt szemekkel a férfi.

Hinata lepillantott a férfi péniszére. A végén csillogó kis színtelen cseppeket lenyalintotta, és a férfi hörgését hallva megremegett. Lassan csúsztatta a szájába, minden vastag eret kitapintva nyelvével.
Iruka mély, karcos hangon utasította mit hogyan tegyen, és ennek megfelelően szívta, szopogatta és csúsztatta ki és be a szájában őt.
Könnybe lábadt szemekkel hallgatta a férfi gyönyörű nyögéseit, zihálását, és szavait...
Iruka szerelmet vallott neki...

...és beleélvezett a szájába.

Szótlan búcsúval lépett ki az akadémia ajtaján percekkel később.

Soha többé nem ment el hozzá.