Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anko tizenhat évének minden nyomorúságával kétségbeesetten zokogott. Immáron harmadik alkalommal bukott meg a chounin vizsgán... És minden eddigi veresége közül ez volt a legmegalázóbb! Minden barátja, rokona, ismerőse nagyot csalódott benne. Ismét. Látta a szemükben...

Könnyei megállíthatatlanul hullottak. Az első Hokage sziklába vájt fejszobrán üldögélt magányosan, és a falu éjjeli fényeit nézte. Gondolatban újra és újra lejátszotta a fejében a küzdelmet, hogy kínozza saját magát.

Kezeit a szája elé szorítva kétségbeesetten ismét felzokogott... „Olyan erős ninja akartam lenni, mint apa, de a nyomába sem érek!” - gondolta szomorúan.

Ekkor egy kéz nyúlt be a látóterébe, egy zsebkendőt nyújtott neki. Nem hallotta a lépteket... Rémülten nézett fel, egy magas férfi hajolt felé. A holdfényben halványan világító sápadt bőrt látott, hosszú, lágyan leomló fekete hajat, igéző aranysárga szemeket, hosszúkás, függőleges pupillával. A szemek fölött halványlila csík futott az orrnyereg két oldaláig.

Az idegen férfi kedvesen mosolyogott rá.

- Kö... köszönöm - suttogta Anko, és elvette a zsebkendőt. Felszárította könnyeit, és zavartan lesütötte szemeit. A férfi eközben leült mellé, és csendben figyelte a falut. Hangja mély volt, és kellemes.

- Anko Mitarashi... ha jól emlékszem. - fordult felé mosolyogva, és szemeit a lányéba fúrta.

- Igen... - suttogta a lány elpirulva. Zavarba jött a férfi nézésétől, és szemeit lesütötte. - És önben kit tisztelhetek? - nézett fel kíváncsian.

- Szólíts Orochimarunak. - válaszolta halkan.

Anko meglepetten kapta fel a fejét. „A legendás saninok egyike! A chounin vizsga tiszteletére tért vissza hosszú utazásából.” Zavartan nézett a megnyerő mosolyú férfira. Keveset tudott róla, csak annyit, hogy egy idős Jiraiya saninnal. De nem látszott annyinak... inkább 25-26 évesnek tűnt.

Ültében maghajolt a magas rangú ninja felé.

- Bocsásd meg udvariatlanságomat... nem ismertelek föl uram... - rebegte zavartan.

A férfi mosolya változatlanul kedves maradt, és válaszul biccentett felé.

- Láttalak a chounin vizsgán. - mondta halkan.
Anko mélyet sóhajtott, és ismét a falut nézte.

- Ez már a harmadik sikertelen vizsgám volt... - suttogta, szemei ismét könnybe lábadtak.

A férfi gyengéden átölelte a vállát, és magához vonta. Anko zavartan fogadta el a vigasztalást... Ahol a bőrük összeért, bizsergető forróságot érzett... Elpirult, és fejét lehajtva rejtette előrehulló fekete hajzuhatagába zavart arcát.

Sokáig üldögéltek így, és Anko lassan megnyugodott. Jól esett neki a vigasztalás...

 

- Szerintem nem a te hibád volt. - törte meg a csendet Orochimaru. A lány meglepetten nézett fel, de arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy zavartan hátrahúzódott. A férfi mosolygott ezen.

- Gondolkoztál már azon, hogy másik tanárt válassz? - folytatta. Anko megrázta a fejét. „A sensei jó tanár!” - gondolta.

- Én elvállalom a tanításodat. - hallotta a határozott férfihangot. Rémülten nézett fel a saninra, aki már nem mosolygott, hanem komoly arckifejezéssel fürkészte őt.

Szíve nagyot dobbant... Ilyen lehetőséget még soha, senki nem kapott! Egy legendás sanin taníthatná!

- Ez túl nagy megtiszteltetés uram... - rebegte reszkető ajkakkal.

Orochimaru gyengéden megsimogatta a könnyáztatta arcot, amelyen az érintéstől halvány pír terült szét, és ismét mosolygott.

- Élj a lehetőséggel... - suttogta a reszkető ajkakat, majd az igéző barna szemeket nézve. Tetszett neki nagyon ez a kis genin...

Anko bólintott, és kedvesen mosolygott fel a férfira.

- Akkor... - tápászkodott fel a férfi. - holnap a Hokage háza előtt, reggel 8.00-kor.

Anko bólintott, és köszönésre nyitotta száját, de mire felnézett, a férfi nem volt sehol.

 
2.
 

- Orochimaru! - dörmögte a Hokage. - Azt mondtad, csak átmenetileg maradsz. Akkor meg minek neked tanítvány? - nézett a lányra sötéten.

Halk nevetés volt a válasz.

- Meggondoltam magam. És különben is Sarutobi-sensei - mondta negédesen -, akár el is vihetem magammal egy-egy rövidebb utazásra... Persze csak a te engedélyeddel! - hajolt meg udvariasan, arcán mosollyal.

Az idős kage sóhajtott, majd az előtte heverő tekercsre firkantott.

- Rendben. De... - nézett föl szigorúan. - ...vigyázz rá!

- Természetesen! Az életem árán is megvédem. - nézett le gyengéd tekintettel a pironkodó lányra.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

- És most... - fordult a lányhoz, mikor kiértek a gyakorlópályára. - ...felmérjük a képességeidet. - mondta halkan.

Anko bólintott, és figyelt.

- Látod ezt a csengőt? El kell tőlem venned. - mutatta komoly arccal a férfi a kis arany-színű golyócskát.

- De ilyet már csináltam a genin-vizsgán sensei... - csodálkozott Anko.

- De nem velem... - mosolyodott el a sanin.

Anko megbánta, hogy vitatkozni kezdett, és némán bólintott. Hirtelen eltűnt, és egy fa mögé bújt. Először ninjutsuval próbálkozott, majd genjutsuval, de teljesen hatástalannak tűnt. Végül hirtelen a férfi mögött termett, de a sanin sehol sem volt. Megperdült, és a fának támaszkodó Orochimaru mosolyogva figyelte őt. Kunai-kését felé lendítette, egyidejűleg shuriken-eket dobott az általa gyanított olyan helyekre, ahol a férfi ismét felbukkanhat.

Halk nevetést hallott a háta mögött, és gondolkozás nélkül, oda sem nézve dobott oda ismét shuriken-eket. Villámgyorsan megfordult, és felugrott a levegőbe. Chakrája maradékát összeszedve tűzgolyókat idézett meg a földön álló férfira, és lihegve ért földet. Térdre rogyott, és egész testében remegett. Fejét csalódottan lehajtotta. „Biztos gyöngének tart ezek után...” Lelki szemei előtt a férfi már visszazavarta az akadémiára, és tehetetlen dühében egy könnycsepp folyt végig szép arcán...

 

Egy meleg kéz lágyan letörölte könnyeit, az álla alá nyúlt, s arcát felemelte.

- Nem csalódtam benned Anko. Nagyon erős ninja vagy. - hallotta a kedves hangot, és az aranysárga szemekbe nézett. Mellkasában ezernyi boldog lepke verdesett, és hálásan mosolygott mesterére.

- Köszönöm... - rebegte. A férfi bólintott, és a karjaiba vette. - Hazaviszlek. Mára ennyi elég volt.

Anko boldogan fonta karjait Orochimaru nyaka köré, és mélyen magába szívta finom, férfias illatát. Behunyta szemeit, és azonnal álomba merült...

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

- Nos, most hogy már átvettük a thai-jutsut, úgy gondolom, eleget tudsz. Valami komolyabb következik. - nézett komoly arccal kis tanítványára Orochimaru. Már két hetet pazaroltak a test-test elleni harc oktatására. A lány nagyon jó volt ebben! Elégedett mosoly öntötte el arcát, és az izgatott barna szemekbe nézett.

- Készen állok sensei. - szólt halkan Anko.
A férfi előre hajolt, arcuk egy vonalba került.

- Tisztában vagyok minden képességeddel és azok határaival. Ezért olyan technikákat is tanítok majd neked, amelyek számodra tiltottak, és titokban kell tartanod. De az életben maradásodat és az esélyeidet javítják egy élet-halál harcban. - suttogta, szemeit mélyen a lányéba fúrva. - De némelyiket sem a chounin, sem a jounin vizsgán nem használhatod. Csak igazi harcban, amikor az életed a tét. De lemondhatsz erről, és az is helyén való lenne. Válassz!

 
Csend.
 

Orochimaru szinte hallotta a lány gondolatait. Tudta, hogy komoly lelki vívódáson megy most keresztül, de bízott benne, hogy jól választott. A szemkontaktust egy pillanatra sem szakította meg. Várt...

 
Csend.
 

Egy madár dalát hozta a szél, amely a lány haját szép arcába fújva kellemes virágillattal töltötte meg a levegőt. A férfi haját is fellebbentette, és a selymes tincsek lágyan simogatták Anko bőrét... Csak álltak a domb tetején, és mindketten tudták milyen sorsfordító pillanat ez a mostani. A lány behunyta szemeit, és befelé figyelt, a lelkére. Egy ilyen komoly döntésben a szívének és a lelkének is részt kell vennie...

 

Orochimaru pár másodpercig gyönyörködött a szép arcban, majd felegyenesedve hátat fordított neki. Arany-színű szemeivel Konoha felé fordult, minden fájdalmának és szenvedésének színhelyévé... Mégis... képtelen volt elszakadni innen.

- Készen állok sensei. - hallotta meg az édes kis hangot, és melegség járta át. Sosem gondolta, hogy ebben a gyűlöletes faluban egyszer majd egy ilyen kincset fog találni...

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

- Anko. - hallotta az ismerős, kedves hangot a lány, és megperdült. Tisztelettudóan meghajolt mestere előtt, aki szokása szerint a semmiből bukkant elő. - Egy hónap múlva chounin-vizsga.

A lány szíve hevesen kalapálni kezdett.

- Majdnem egy éven át tartó oktatásod alatt sokat fejlődtél. Beneveztelek, a régi csapatoddal együtt indulsz. - Mondta a férfi, ellentmondást nem tűrő komoly hangon. Most nem mosolygott, és ez Anko-ban mindig rossz érzést keltett. Az elmúlt év alatt közel kerültek egymáshoz, jobban megismerkedtek, de néha úgy gondolta, hogy ez csak a látszat... hogy Orochimaru mindent tud már róla, ő pedig csak azt a keveset, amit mestere megenged neki. Szíve forró szerelemmel lángolt a férfiért, de nagyon figyelt rá, hogy ne tudódjon ki. Belehalna a szégyenbe és az elutasításba. Köztük nem lehet semmi... A társadalmi különbségek, és különben is... Egy ilyen férfihez sokkal különlegesebb nő illik. Nem egy szürke egér, mint ő. Így hát csendben rajongott érte, távolról csodálva. Szerette a mosolyát, és a gyengédségét, kedvességét, amivel őt kitüntette. De félt is tőle. Néha megérezte hihetetlen erős chakráját, és a sötét titokzatosságot, ami a férfiből áradt...

- Nem mondasz semmit? - hozta vissza a valóságba Orochimaru mély hangja.

- De igen... nagyon örülök, és köszönöm sensei. - mosolyodott el. A férfi viszonozta mosolyát, és Anko szíve kissé felgyorsult.

- Jól van. - mondta lassan - Én most elutazom, de a vizsgára visszajövök. Addig régi tanároddal és a csapatoddal gyakorolsz, közösen készültök fel. - fordult el, és lassan elindult. Könnyed, elegáns mozdulattal búcsút intett tanítványának, és eltűnt.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 
 
3.
 

Elkezdődött a chounin-vizsga. Anko reszkető szívvel várta mestere visszatértét, de semmi hírt nem hallott felőle. Már túl voltak az első két fordulón, ami a csapatmunkájukat dicsérte, de valójában mindent egyedül csinált. Csapattársai teljesen ráhagyatkoztak, de ő összeszorította fogait, és kitartóan haladt előre. A végzet erdejében elsőként jutottak a célba, mert a lány olyan erős volt, hogy egy egész csapatot egymaga intézett el, és szerezte meg a tekercset.

- Jól van! - szólt a Hokage a vizsgázókhoz. - Egy hónap múlva jön az utolsó forduló! Készüljetek rá szorgalmasan!

Anko dobogó szívvel nézett körül, de nem látta mesterét...
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Anko önállóan készült a vizsgára, nem fogadta el régi tanára ajánlatát. Kíméletlenül edzette testét és szellemét. A tanult legális jutsukat gyakorolta szorgalmasan, és az állóképességét növelte.

Elérkezett a vizsga napja, és Orochiamru még mindig nem adott hírt magáról. Anko elkezdett aggódni a férfiért...

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

 - Anko Mitarashi és Miako Subako! - zengte a harctéri felügyelő. A nézőtéren hangos zsivaj jelezte az izgalmat, és a két kage is érdeklődve hajolt előre székükben. Idén is, mint minden évben a Hokage meghívta a vizsgára egy szövetséges falu urát, idén a homokfalu Kazekage-ja tüntette ki a vizsgát jelenlétével. Mindketten tudták kinek a tanítványa Anko, ezért nagyon kíváncsiak voltak...

 

Anko a küzdőtér közepére lépett, behunyt szemmel mély levegőt vett. Érezte a langyos szellőt az arcán, a frissen vágott fű illatát, és kifújta lassan a levegőt. Kiürült. Nem voltak sem érzelmek, sem zavaró gondolatok. Lassan felnézett ellenfelére, aki rémülten hőkölt hátra a jeges tekintettől. Azokban a szemekben csak hidegség volt, egy könyörtelen gyilkos szeme... A harctéri felügyelő volt csak szemtanúja ennek a jelenetnek. Egy fiatal jounin. Meglátta a megrettenő Miakot, és ő is a lányra nézett. Rosszallóan húzta össze szemöldökét. Nagyon nem tetszett neki, hogy ilyen szemeket lát egy genin-nél.

 

„Ürítsd ki az elméd, csak az ellenfél számít! Lásd őt, ahogy elveszíti a csatát! Vedd észre a hibáit, amelyekről még ő sem tud. Nézz a szemébe, és olvasd ki a gyengeségeit. El fogja árulni neked!” - idézte fel magában mestere szavait. Belenézett a szemekbe, és meglátta! A fiú idegesen kapott a kunai-késéhez, és védekező állásba lépett. „Fél. És rossz a thai-jutsuban.” A fiú ruhája túl egyszerű volt, semmilyen fegyvere nem volt a késen kívül. „Ha rossz a közelharcban, és nincs semmilyen különleges fegyvere, akkor genjutsu specialista.” - folytatta a gondolkodást Anko. A fiú még hátrább lépett, arca egyre sápadtabb lett. Anko elmosolyodott, és a fiú a kegyetlen mosoly láttán lassan hátrálni kezdett. Kezeit felemelte, hogy pecséteket formáljon, de Anko eltűnt. A fiú mögött termett, kunai-kését a jobb szemgolyó előtt tartotta néhány milliméternyire, olyan közel, hogy a fiú pislogni sem tudott, különben a szemhéját elvágta volna.

- Add föl, vagy oda a jobb szemed. - suttogta halkan, hidegen. A kést szilárdan tartotta, keze nem remegett, másik karját a fiú nyaka köré fonta. Élvezte a tökéletes győzelmet, és a hatalmát a másik ember felett! Elmosolyodott, és elégedetten nézte a remegő Miako-t.

- Fe... feladom! - kiáltotta rettegve a fiú.
- A győztes Anko Mitarashi! - kiáltotta a felügyelő.
 

Anko magába szívta a rettegés és a hatalom illatát, és kiélvezte minden cseppjét. Végre! Most már mindenki tisztelni fogja, és félnek majd tőle! Felidézte magában a vesztett csatáit, és gondolatban győzött mindegyiken. Most már nem az a buta, gyenge kislány... Arcán kegyetlen mosollyal állt mozdulatlanul.

- Elengedheted Anko. - lépett közelebb a felügyelő. A nézőtéren néma csönd volt. Mindenki őket nézte. A fiú remegve állt, nadrágja szárából vizelet csöpögött a homokba félelmében.

A lány lassan elvette a kést, és hátralépett. A fiú térdre rogyott, és rázkódó vállai jelezték: sír.

A felügyelő komoran nézett a lány szemébe, aki végre megértette mit tett... Szemeit lehunyta, és elöntötte a szánalom. A fiú mellé lépett, válla alá nyúlva felsegítette, és kisétáltak együtt a harctérről. A nézők üdvrivalgásban törtek ki, mindenki tapsolt és éljenzett. A legrövidebb harc mégis a legizgalmasabb lett!

 
A két kage sötéten nézett össze.

Hokage megfordult a székében, és a mögötte álló magas férfira nézett.

- Orochimaru! Mit műveltél...? Kegyetlen gyilkos lett belőle.

- Tévedsz Sarutobi-sensei. - válaszolt a férfi lágy hangján. - Nem ölte meg a fiút, sőt, kitámogatta. Mi ez, ha nem empátia? - mosolygott az idős férfira.

A Hokage ismét a másik kage-ra nézett, sötét pillantást váltottak.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Anko lehajtott fejjel lépett ki a gyengélkedő ajtaján. Miako összeomlott. Pedig egy haja szála sem görbült... Viszont megalázta, és megismertette vele a rettegést. „Kegyetlenség volt amit tettem.” - szégyellte el magát ismét. A falnak dőlt, és szomorúan hajtotta le fejét.

 

- Miért szomorkodsz kedvesem? - hallotta meg a férfi kedves hangját oldalról. Felkapta a fejét, és meglátta mesterét. Hevesen dobogó szívvel futott elé, őszinte örömmel az arcán. Úgy hiányzott neki! De előtte egy lépéssel megtorpant. Nem vetődhet egy sanin karjaiba... Illedelmesen meghajolt, és zavarát előre hulló hajába rejtette. Remegő térdekkel, csillogó szemekkel nézett fel ismét.

- Láttalak. - jött a válasz a kimondatlan kérdésre. Anko arcán pír terült szét, és lesütötte szemeit. Egy kéz az álla alá nyúlt, felemelte fejét, és egy arany szempár fúródott az övébe. - Büszke vagyok rád. - hajolt előre a férfi, és Anko megérezte a puha ajkakat a homlokán. Arca még pirosabb lett, térdei elgyengültek, de erős férfikarok fonódtak derekára, és átölelték őt. Halkan felsóhajtott, és mesteréhez simult. Boldog volt! Ebben a boldog pillanatban semmi más nem számított, csak a férfi, akit szeret...  

 
 
 
4.
 

- Sensei! Kellemes volt az utad? - fordult mosolyogva Anko a férfihoz. Lassan sétáltak a szokásos gyakorlóhelyük felé. Még csak tegnap volt a chounin vizsga, de Orochimaru ragaszkodott hozzá, hogy folytassák a felkészülést a jounin-vizsgára. Anko örömmel egyezett bele.

 

Esteledett... Az alkonyi fények bíborszínűre festették az égboltot, és selymes fényt kölcsönöztek a leveleknek, fűszálaknak. Ismét mesterére nézett, aki mosolyogva bólintott.

- Egy hónap múlva ismét elutazom. - hallotta a kellemes mély hangot, amely mindig megborzongatta mélyen, izgatóan...

- Ó... - hajtotta le csalódottan a fejét.
 

- És most... - fordult felé a férfi, és támadóállást vett föl. A lenyugvó nap vörös sugarai tükröződtek selymes, fekete haján, és aranyszínű szemeiben. Arcán kedves mosollyal figyelte tanítványa zavarát.

- Igen...? - nézett fel Anko a delejes hatású szemekbe.
- Védekezz. - suttogta Orochimaru, és eltűnt.
 

A lány rémülten összerándult, védekező állást vett fel, és figyelt. Halvány mozgást észlelt a jobb szeme sarkából, és gondolkozás nélkül dobálta fegyvereit, ezzel egyidejűleg félkezes pecséteket formált, és hatalmas lángnyelvek nyaldosták környezetét.

A férfi még mindig nem támadott...

Anko óvatosan forgott, várta az ellenreakciót, amikor erős karok fonódtak derekára. Az érintés hatására megremegett, és védekezni sem tudott, csak levegőért kapkodott. Orochimaru lassan megfordította őt, és komolyan nézett a szemébe. Kezei közé fogta a szép kis arcot, hosszan gyönyörködött a kifejező barna szempárban, amelyekből csak szeretetet és vágyat tudott kiolvasni. Még soha nem nézett rá így senki... Tekintete lesiklott az érzéki, reszkető ajkakra...

 

Anko remegve állta a férfi vizsgáló tekintetét. Úgy érezte, hogy a szívébe látnak. Orochimaru arca egyre közelebb, és közelebb került az övéhez... behunyta szemeit. Halkan sóhajtott, de hirtelen megérezte a forró ajkakat a száján.

A férfi gyengéden, lágyan kóstolgatta, fogaival finoman megharapdálta, majd nyelvével lassan beléhatolt.

Anko testén forróság és zsibbadtság cikázott fel és le, térdei felmondták a szolgálatot, és összecsuklott...

Orochimaru karjaival megtartotta, majd gyengéden lefektette a puha fűbe. Ismét fölé hajolt, kedvesen mosolygott, szemeiben a vágy tüze lobogott...

A lány halkan felnyögött, átkarolta a férfi nyakát, és ajkait csókra nyújtotta, amire a férfi azonnal lecsapott. Egyre hevesebben csókolta, egészen a karcsú, formás testhez simult, s a lány készségesen átölelte, simogatta, egyre jobban felkorbácsolva benne a szenvedélyt...

 

Anko úgy érezte, teste szénné ég a heves tűztől, amely belülről égette, lávaként csordogálva ereiben. Megérezte a férfi merevedését, és combjait szétnyitotta, hogy minél közelebb érezze magához.... Halkan felnyögött, amikor megérezte a vénuszdombjának nyomuló keménységet... Összerándult a gyönyörtől, csípője magától kezdett ritmikus táncba. Orochimaru követte a mozgását, és mindketten felnyögtek...

 

A férfi megszakította a csókot, felállt, és magához húzta Ankot. Szenvedélyesen csókolta meg ismét, és mosolyogva nézett a vágytól ködös szemekbe.

- Ma éjjel... - suttogta, és eltűnt.
 

Anko néhány másodpercig döbbenten nézte a férfi hűlt helyét, és eltöprengett. „Ez egy genjutsu volt?” Megérintette csóktól duzzadt ajkait, forró arcát, és megrázta a fejét. Átölelte magát a karjaival, és remegő testét nyugtatta. Mélyeket sóhajtott, és lassan indult haza. „Ma éjjel...” - visszhangzott a fejében a férfi hangja. Szíve hevesen dobogott az ígéretet sejtető szavaktól...

 
5.
 

Anko remegve ült az ágyában, térdeit felhúzta, és átölelve ringatózott. „Ma éjjel...” - visszahangzottak a szavak a fejében. „Mire célzott Orochimaru?” Egy ilyen heves csók után meg merte kockáztatni magának a tippet, hogy...

„Képtelenség! Hiszen tanároknak tilos a tanítványaikkal...” - vitatkozott magával. „De... Tiltott jutsukat sem oktathatnának.” Dühösen sóhajtott fel.

 

Sokáig várt az ágyán kucorogva, semmi sem történt, és őt elnyomta az álom...

 

Furcsa érzésre ébredt. Felnézett, az ágya szélén ült valaki! Rémülten ült fel, de az ablakon beszűrődő holdfényben meglátta az ismerős aranyszínű szemeket.

- Sensei? - suttogta örömmel.

- Sajnálom. Hamarabb szerettem volna jönni, de feltartóztattak. - nézett rá szomorúan a férfi. - Anko...

A férfi lágyan megsimogatta a kipirult kis arcot.
- Szeretsz engem?

Anko a kérdés hallatán elsápadt, levegőért kapkodott, majd még pirosabb lett, és zavartan fordította el a fejét.

- Én... én... - hebegte zavartan. Orochimaru visszalökte őt a párnára, és fölé térdelt. Hosszú haja fekete vízesésként hullott a lány arcára, és kellemes illata, simogatása teljesen elkábította. Az aranyszínű szemek őt nézték komolyan, minden arcrezdülését lesték.

- Szeretsz engem? - ismételte a férfi követelődzően.
Anko zavarában lehunyta a szemeit.

- Igen... - suttogta alig hallhatóan, és azonnal megérezte a férfi forró csókját, ajkai önkéntelenül megnyíltak, hogy viszonozza. Testén forróság terjedt szét. Lágyan beletúrt a selymes fekete hajba, s a férfi halkan felnyögött, majd egész testével hozzásimult. Lerántotta a lányról a takarót, kezei felfedezőútra indultak a lenge hálóingen, majd alatta. Mikor Anko megérezte a férfi kezét a mellén, halkan felnyögött, ér megremegett.

 

Orochimaru elszakította ajkait a lányétól, és felült. Komolyan nézett a szemébe, arcán feszült figyelem tükröződött.

- Ma éjjel elutazom. Velem tartasz Anko?

A lány meglepetten felült, és figyelt mesterére. „Miért ilyen hirtelen?”

- Az ok, amiért késtem, az... - hajtotta le fejét a férfi. - ...a Hokage. - köpte utálattal. - Volt egy komoly összetűzésünk. Most el kell hagynom a falut.

Anko szíve a torkában dobogott, képtelen volt megszólalni.
- De mi történt? - nyögte ki nehezen.
Orochimaru fájdalmasan elmosolyodott.

- A Hokage nehezményezte az oktatási-, valamint az információgyűjtési módszereimet. Mint azt te is tudod, komoly kutatásokat végzek, számtalan idegen országban jártam már, és nagy tudást halmoztam fel magamban. - Anko bólintott. - Túl erős lettem, és a Hokage nem tűr vetélytársat. - fordult el a lánytól, hogy az ne lássa a hamis csillogást szemeiben. Várt egy keveset, hogy tudatosuljanak vádjai a lányban.    

 

- Gyere velem kedvesem! Legyünk együtt örökké...! - fordult újra felé, szemében kimondatlan ígéretek csillogtak.

A lány újra fülig pirult, „Kedvesem...örökké...” Olyan boldog volt! Mennyire vágyott arra, hogy ilyeneket halljon a férfi szájából, akit szeret! Boldogan vetette magát a karjaiba...

- Veled megyek! - suttogta könnyes szemekkel.
 

Orochimaru boldogan szorította magához a reszkető, karcsú testet, és felsóhajtott.

- Tudnod kell, hogy akkor már nem lesz visszaút. - suttogta. Anko meglepetten nézett fel rá, majd elmosolyodott.

- Veled bárhol boldog lennék. - válaszolta csillogó szemekkel.

A férfi szemeiben különös érzelmek jelentek meg, és hálásan csókolta meg kedvesét.

- Köszönöm Anko... - nézett a vágytól homályos szemekbe gyengéden mosolyogva. - Induljunk!

A lány bólintott, gyorsan felöltözött, és alaposan felfegyverkezett.

Utoljára körülnézett a szobájában, és úgy érezte nem fog neki hiányozni. Mindig magányos volt, a barátai is elhidegültek tőle... Ránézett a szeretett férfira, az őt gyengéden figyelő aranyszínű szemekre, és boldogan lépett életének új ösvényére.

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Észrevétlenül kijutottak a faluból, és már az erdőben haladtak, amikor ANBU-k bukkantak fel előttük.

- Nem hagyhatjátok el a falut a Hokage engedélye nélkül. - kiáltotta a vezetőjük. - Orochimaru, téged azonnal a Hokage elé kell vezetnünk!

A szólított gúnyosan elmosolyodott, és támadásba lendült. Anko habozás nélkül vetette magát a harcba, öt ANBU támadta őt meg. Villámgyorsan pecséteket formált, és elárasztotta mérges kígyókkal a földet. Halálsikolyok töltötték be az erdőt, és hosszan elnyúltak a fák lombjai között.

Anko felugrott a levegőbe, bonyolult pecséteket formált, majd felkiáltott.

- Ryūka no Jutsu! (Tűz Stílus: Sárkánytűz Jutsu - szerző.) - hangja hosszan, mélyen visszhangzott, majd mindent beborított a lángtenger. Orochimaru egy magas fa tetejéről nézte őt, ahogy keményen harcol, ajkai körül büszke, meglepett mosollyal. Anko leért a földre, egy mozdulattal eltüntette a tüzet, és körülnézett. Mindenhol holttestek hevertek. Ő maga egyedül elintézett 10 ANBU harcost! Elégedetten mosolyodott el. Végre érezhette milyen erőssé vált! Mindig erre vágyott! Ekkor halk puffanással leugrott mellé mestere.

 
Valaki tapsolt.
 

- Gratulálok! - szólt egy férfihang a fák közül, és mindketten odafordultak.

- Kabuto. - Intett neki Orochimaru. - Ő itt Anko. A tanítványom.

Az ezüsthajú fiú érdeklődve nézett a vele egyidős lányra, ajkain sejtelmes mosollyal meghajolt, és fekete szemeivel kíváncsian méregette.

- Kabuto Yakushi. Örülök, hogy megismerhettelek. Én Orochimaru-sama egyik csatlósa vagyok, medi-ninja.

Anko kedvesen elmosolyodott, és viszonozta a meghajlást.

- Anko Mitarashi.

- Nagyon jó harcos vagy... - mosolygott rá a fiú.

A lány büszkén elmosolyodott, majd közösen folytatták útjukat tovább az új életük felé.

 
 
 
6.
 
 

A felkelő nap sugarai arany fénybe borították a fák koronáit, és Anko boldogan gyönyörködött bennük...

Orochimaru mögött mentek Kabuto-val. A titkos bázishoz közeledtek, amiről tanára mesélt röviden. Az erdőben még minden állat szunyókált, a madarak is lassan ébredeztek, de a három alak viszonylag gyorsan haladt. Ő viszont hiába volt testben velük, gondolatban messze járt... Szemeit le sem vette a hőn szeretett férfiről. Ő és Orochimaru! Orochimaru és Ő! Együtt! Legszívesebben kislány módjára ujjongana, és könnyes szemekkel sikoltozna örömében...! „Vajon milyen gyermekeink lesznek?” - ábrándozott mosolyogva. Elképzelt egy arany-szemű kisfiút, majd egy kislányt. Halkan felkuncogott örömében! Gyermeki lelke minden boldogságával álmodozott. „De...” - és mélyen elpirult. „A gyerekek úgy születnek, hogy...” - arca mély pirosba fordult, és ő zavartan pislogott, majd tekintetét gyorsan elkapta a széles vállakról.

 
 

Kabuto a szeme sarkából lopva figyelte a mellette haladó lány arcát. Ilyen álmodozó arckifejezést ritkán látott. Nézte a nagy, ábrándos, csillogó szemeket, amelyek Orochimaru-t nézték, az arcpírt, ami különböző színárnyalatokat vett fel a halványtól a bíborig,,,, a huncut kis mosolyt, majd a zavart pislogást. A kuncogást hallva kissé meglepődött.

„Mégis mit akar Orochimaru-sama ettől a kislánytól?” - gondolta döbbenten. „Ettől a furcsa kislánytól...” - idézte fel magában az iménti harcot. „Hát igen.” - sóhajtott. Mesterének kiváló érzéke volt ahhoz, hogy hogyan toborozzon erős harcosokat.

- Anko-sama... hány éves vagy? - mosolygott kedvesen a lányra.

- Tizenhat. - pirult el.

Kabuto meglepetten nézett vissza rá. Egy idős vele... de mégis, mintha évtizedek állnának közöttük! Komoran húzta össze szemöldökét. „Ez a kis éretlen fruska... még gondok lesznek vele.”

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Megérkeztek.
 

Anko meglepetten nézett körül, a bejáratnál. Az épület a föld alatt volt! Orochimaru tanítványa felé fordult, és mosolyogva nyújtotta a kezét.

- Gyere kedvesem... - Anko mélyen elpirult.

Orochimaru hosszú ujjai közé zárta a remegő kis kezet, és gyengéden nézett le rá.

Kabuto a meglepetéstől hápogott...

A lány előre lépett, és mikor nem látta, tanára figyelmeztetően villantotta szemeit az ezüsthajú fiúra.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Széles, fáklyákkal megvilágított folyosókon haladtak keresztül, majd nagy, díszes termeken, végül egy kisebb, de annál szebb helyiségbe érkeztek, ahol egy nagy karosszék állt. A terem közepén egy nő és férfiak vártak. Féltérdre ereszkedtek uruk láttán, és érdeklődve pillantgattak szemük sarkából az új jövevény felé.

 

Orochimaru leült, de a lány kezét még mindig nem engedte el. Mosolyogva köszöntötte embereit, és intett nekik egy elegáns mozdulattal. Mind felálltak, és már nyíltan érdeklődve szemlélték az új jövevényt.

- Kimimaro? - kérdezte Orochimaru.

- Épp most tér vissza nagyuram. - Lépett mellé Kabuto, és a háttámla mögött megállt. Anko kissé elpirult a tekintetek kereszttüzében...

 

Ekkor lépett be egy ajtón egy férfi. Magas volt, és ugyanolyan krémszínű kimonót viselt lila övvel, mint a többiek. Hosszú ezüst haja lágyan omlott a vállaira, elöl és hátul kis copfok voltak belefonva. Arca rendkívül szép, homlokán két vörös jel volt, és a szeme alatt is, ami jelezte, hogy különleges képességekkel rendelkezik. „Az ilyen bőrmintázatok mindig ezt jelzik.” - nézett Anko Orochimaru-ra, akinek az orrnyerge két oldalától futott a szeméig egy hasonló jel, csak lila színű. A férfi közelebb lépett, és kecsesen meghajolt. Hihetetlenül szép smaragdzöld szemét urára függesztette, és halkan köszöntötte mély hangján.

Orochimaru elégedetten rámosolygott.

- Bemutatom nektek Anko-t, a tanítványomat. Konohából hoztam magammal, mától velünk fog élni, és ő lesz a második kis asszisztensem. - nézett gyengéden a lányra.

Kimimaro végigmérte őt delejesen zöld tekintetével, és komolyan bólintott.

- Ő Kimimaro, a legjobb emberem. „A Hang Ötöse” nevű csapatom vezetője. A többieket majd idővel megismered, de most erre nincs időm. - intett, és a térdelő négy ember kiment. - Kimimaro kérlek, vezesd körbe Anko-t, és mutasd meg neki új szálláshelyét. - ránézett tanítványára. - Bocsáss meg kedvesem, de fontos dolgom van. Később felkereslek! - nézett mosolyogva rá, és lágy puszit hintett a kis remegő kezecskére.

 

Kimimaro bólintott, a lány felé nyújtotta kezét, hogy lesegítse a magas lépcsőfokról. Anko zavartan fogadta el a segítséget, és mikor kezük összeért, és a férfi megszorította, fülig pirult. A férfi maga elé terelte őt, és már kint is voltak a folyosón. Kint vártak a többiek is. A lány kedvesen mosolygott rájuk, de azok arrogánsan méregették.

- Anko Mitarashi vagyok... - mutatkozott be nekik.

- Kidomaru.
- Sakon.
- Jiroubou.
- Tayuya.

Mutatkoztak be halkan. Ellenségesen méregették őt, és Anko egyre kellemetlenebbül érezte magát. Kérdően nézett a mellette álló ezüsthajúra, aki egy intéssel elbocsátotta embereit, majd szembeállt vele, szemeit mélyen az övébe fúrva.

- Velük ne akarj barátkozni. - figyelmeztette fenyegetően.

Anko bólintott, és zavartan sütötte le szemeit.

- Mi volt az a jel a pántjukon? Az a hangjegy?

A férfi meglepetten hőkölt hátra.

- Orochimaru-sama nem tájékoztatott téged?

- Nem... - nézett fel kíváncsian, de a delejes tekintettől megint zavarba jött.

 

Kimimaro elgondolkodva nézte az előtte álló lányt. Első ránézésre tizenhat-tizenhét évesnek tippelte. Ártatlan csokoládészín szemei, hamvas bőre és szépen csillogó fekete haja igazán vonzóvá tette. „De minek hozta ide Orochimaru?”

- Nem az én dolgom téged tájékoztatni. - szólt végül határozottan. - Kövess! - fordult el tőle.

 

Mikor Anko belépett lakosztályába, ámulva nézett körül. Nagyon szépen berendezett, igazán otthonos, tágas szobája volt, saját fürdővel, konyhával. Boldogan szaladt körbe, kislányos örömét egyáltalán nem tudta leplezni... A hatalmas ágy előtt viszont rémülten torpant meg. Arcszíne vetélkedni kezdett az ágynemű burgundi-vörös színével, és zavartan fordult el.

 

Kimimaro érdeklődve figyelte a hóbortos lányt, és rendkívül szórakoztatónak találta. Ritkán találkozott ennyire őszinte emberrel. Semmi képmutatás, semmi hamisság... Nekidőlt az ajtófélfának, és esze ágában sem volt még távozni. Nagyon is jól szórakozott!

 

- Mióta vagy Orochimaru-sama tanítványa? - hallotta a mély hangot Anko.

- Egy éve. - mosolygott a férfira. - Két napja tettem le a chounin-vizsgát.

Megvető mosoly volt a válasz. A lány értetlenül nézett rá.

- Egy gyenge kis chounin vagy?

Anko arcáról lefagyott a kedves mosoly, dühében elpirult.

- Nem vagyok gyenge! - válaszolt halkan. - Nyugodtan kipróbálhatod mennyire nem! - nézett elszántan a zöld szemekbe.

 

- Lesz még alkalmad bizonyítani kedvesem... - vágott közbe az ajtón belépő Orochimaru, és gyengéd mosolyt küldött kis védence felé. Anko arca felderült, mint egy gyönyörű nyíló rózsa, s Kimimaro meglepetten nézte a szerelemtől sugárzó szemeket...

Mikor magához tért, meghajolt ura felé, aki egy kis biccentéssel elengedte. A becsukódó ajtóra nézett, és zavartan megállt. Még sosem látott lányt így nézni... Nagyon szép volt... Ismét belemart mellkasába a magány, és lassan elindult szálláshelye felé.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Anko gondolkozás nélkül vetette magát a férfi karjaiba, és behunyt szemmel szívta magába a kellemes illatát...

 

Orochimaru lágy mosollyal ölelte magához, arany-színű szemei a távolba révedtek pár pillanatra, majd karjaiba kapta a karcsú kis testet. Elgyönyörködött a piros kis arcban, és halkan felnevetett... Finoman lefektette az ágyra kedvesét, és tekintete végigfutott a lágy domborulatokon. Lekapcsolta a világítást, és meggyújtott egy gyertyát. A hangulatos félhomályban ismét az ágyhoz lépett, és leült a lány mellé. Nézte a szép arcot, amelyet puhán keretezett a fekete hajzuhatag, a csillogó szép szemeket...

 

Anko szíve a torkában dobogott. Mikor megérezte a férfi selymes kezét az arcán, behunyta szemeit, és halkan felsóhajtott... Azonnal megérezte a forró ajkak követelődzését, és boldogan viszonozta a fullasztóan szenvedélyes csókot. Gyengéd kezek szabadították meg a ruháitól, és ő zavartan próbált ellenkezni, de a férfi megállíthatatlan volt.

 

Mikor a lány már teljesen meztelen volt, Orochimaru felült, és hosszan elgyönyörködött a tökéletes sápadt test, és a bordó ágynemű gyönyörű kontrasztjában. Anko-nak szép, formás alakja volt, kerek, kemény mellei, kis rózsaszín bimbókkal, szép gömbölyű csípője, hosszú formás combjai... Nagyon szép látvány volt!

 

A lány felnézett a gyertyafényben lágyan csillogó aranyszín szemekbe, a kedvesen mosolygó arcra, és zavarában kezeivel megpróbálta eltakarni magát.

- Ne rejtsd el a szépségedet... - suttogta a férfi.

Anko szégyenlősen ismét behunyta szemeit, és megérezte Orochimaru kezét az arcán puhán, mintha egy pillangó simogatná őt a szárnyaival...  végigsiklott a nyakán, kulcscsontján, mellén, hasán, csípőjén, és a combján. Úgy érzete, az érintés nyomán forró jel maradt hátra, amely egyre csak terjedt a testében... Ismét megérezte a forró csókot, és hozzá simult egy meztelen férfitest. Meglepetten pattantak fel a szemei, s mikor meglátta a férfi izmos karjait, mellkasát... megremegett. Zavartan kukkantott lejjebb, és a látottaktól arca mélyvörös színárnyalatot öltött.

 

Orochimaru halkan felnevetett.

- Ne félj kedvesem... - csókolta meg szenvedélyesen kis tanítványát. - ...ma éjjel valóra válnak a vágyaink! - súgta a fülébe, leheletével bizsergetve az érzékeny bőrfelületet.

 
 
 
7.
 
 

Orochimaru halkan felnevetett.

- Ne félj kedvesem... - csókolta meg szenvedélyesen kis tanítványát. - ...ma éjjel valóra válnak a vágyaink! - súgta a fülébe, leheletével bizsergetve az érzékeny bőrfelületet.

Nyelvével felfedezte a kis fülecskét, a bársonyos, édes ízű karcsú nyakat, és kezeit követve elkalandoztak a szép kis melleken. Egyik kezével keményen, szenvedélyesen belemarkolt a kemény kis popsiba, és a csípőjével a matrachoz szegezte az alatta fekvő szépséget.

Anko behunyt szemmel élvezte a csókokat, simogatásokat. Bizonytalanul simogatta a férfi arcát, vállait, izmos karjait. Szégyellte, hogy ennyire tapasztalatlan... Mikor megérezte a férfi érzéki nyelvjátékát a mellein, önkéntelen nyögés szakadt fel belőle, és zavarba jött. Kezeit az arca elé kapta szégyenében... Orochimaru elmosolyodott.

- Ne szégyellj semmit édesem... Nyögdécselj nyugodtan, nagyon izgató! - suttogta érzékien a mellek között, és folytatta tovább a mellbimbók ízlelgetését. Kezeivel lágyan simogatta a hosszú, karcsú combokat, élvezte a kemény, fiatal hús tapintását. Feltérdelt, és lenézett az előtte fekvő lányra. Vágytól izzó szemeit mélyen a lányéba fúrta, gyöngéden elmosolyodott, és a térdeknél fogva lassan szétfeszítette a szorosan összezárt lábakat. Anko pirulva tűrte, és zavartan kapta újra arca elé kezeit, szemhéjait szorosan összezárta... Halk, érzéki nevetés volt a férfi válasza.

Anko halkan felsikkantott, amikor megérezte a bizsergető ingerlést a lába között. Rémülten nézett le kezének ujjain keresztül, és arca még pirosabb lett. A férfi behunyt szemekkel, élvezettel nyalogatta őt! Ott!!! Orochimaru hirtelen felnézett, tekintetük találkozott, és Anko zavartan temette ismét arcát kis kezeibe. A férfi halkan felnevetett, de nem hagyta abba egy pillanatra sem az ízlelgetését. A lány édes kis nyögései kellemesen borzongatták érzékeit...

Anko a lassan kibontakozó gyönyör hatására fokozatosan elvesztette gátlásait, és kezeivel a takarót markolászva nyögdécselt, vergődött. Lábai között tűzfolyam indult a hasa felé, hogy felkússzon és szétterjedjen. Lázban égett egész teste, és a férfi minden nyelvcsapása, nyelvének minden mozdulata égető, bizsergető hullámként terjedt szét egész testén... Csípője önkéntelenül, ösztönösen kissé hullámozni kezdett, és a heves gyönyör egyre jobban koncentrálódott azon a bizonyos helyen...

Hirtelen égető forróság robbant szét a lábai között, és végigcikázott az egész testén, görcsösen összerándítva azt. Felsikoltott a mindent felperzselő gyönyörtől, és szemeit behunyva rángatódzott. Orochimaru mosolyogva gyönyörködött a szép látványban...

Mikor Anko lecsillapodott, lassan fölé kúszott, és gyengéden megcsókolta a verejtékben úszó, pihegő szépséget. Felemelkedett egy pillanatra, és összekötötte hosszú fekete haját, hogy ne zavarja, majd visszanehezedett fölé. Anko kábultan nézett fel rá, és gyönyörködött a gyertyafényben csillogó aranyszínű szemekben, a kedves mosolyban, a lágyan csillogó különös formájú fülbevalókban. Nagyon jól nézett ki felkötött hajjal... olyan érzéki volt! Nem nézelődhetett sokáig, mert forró csókok bódították el újra, és megérzett valami keményet a lábai között. Orochimaru halk nyögéssel hatolt belé, és ő érezte a pénisz fájdalmas feszítését. Ijedten sikkantott fel, de a férfi egy csókkal beléfojtotta.

- Lazíts... - suttogta, és mélyebbre hatolt. Mikor átszakadt a szűzhártya, pár másodpercre megállt, és gyengéden simogatta a remegő testet. Csókokkal enyhítette a feszültséget és a fájdalmat, majd mikor a remegés alábbhagyott, lassan mozogni kezdett. Egyre mélyebbre hatolt a kínzóan szűk, csodálatosan szorongató hüvelyben, és szenvedélyét már csak nehezen tudta visszafogni... Vadul markolta a lepedőt, fogait összeszorította... Verejtékcseppek csillogtak arcán és testén. Nagyon erőlködnie kellett, nem akart fájdalmat okozni...

Anko próbált szót fogadni, és ellazította izmait. Mikor a férfi mozogni kezdett, még fájdalmat érzett, de a csókok és simogatások, becézgetések olyan jól estek neki... Lassan feloldódott általuk, és már nem volt kellemetlenül feszítő érzés a lába között, hanem az ismerős bizsergető forróságot érezte ismét. Lábait szélesebben széttárta, és Orochimaru derekára kulcsolta finoman. Ez az ösztönös mozdulat a férfiból mély érzéki nyögést váltott ki, és meglepetten nézett le a kipirult kis arcra. Hevesen megcsókolta, behunyta aranyszínű szemeit, és ráborult. Sóhajtva adta meg magát, és átszakadt benne minden gát. Vad vágtába kezdett, már nem számított semmi, csak a gyönyör! Lihegésük, nyögéseik összefolytak, és az orgazmust üldözve hajszolták magukat a cél felé...

Orochimaru megérezte a szűk kis hüvely ritmikus összerándulásait, és hallotta Anko gyönyörteli sikolyát. Mély hangján felnyögve jutott el ő is az orgazmusig, és forró magját mind a lány édes kis kelyhébe juttatta... Remegve borult rá, és lihegve csókolgatta a bársonyos kis nyakat. Régen volt ennyire boldog...

Anko a fáradtságtól azonnal álomba merült, nem láthatta az elégedett mosolyt.

Orochimaru melléfeküdt, magához vonta a lányt, betakargatta, majd ő is álomba merült.    

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Anko lassan ébredezett, és halkan felnyögött. Borzasztó izomláza volt a combjaiban, és a hasában! A jobb oldalán feküdt, és érezte, hogy egy kar a derekára nehezedik, és egy meleg test simul a hátához, és eszébe jutott az éjszaka. Fülig pirult, és mozdulatlanná dermedt. Zavartan pislogott... Mivel a szobája is a föld alatt volt, mint az egész bázis, nem tudta mennyi lehet az idő, vagy reggel van-e... Óvatosan hátrapillantott a válla fölött, és az alvó férfi arcában gyönyörködött. Meleg szeretetet érzett, és mosolyogva nézte Orochimarut. A gyertya csonkja még mindig égett, ezért valamennyire látott a lángocska által biztosított félhomályban. Szemei végigsiklottak a markáns arcvonásokon, a lila bőrmintázaton, a szabályos szájon, az izmos karokon... Sóhajtva fordult vissza, és még jobban befészkelődött a férfi ölébe. Ekkor a derekán lévő kar szorosabban átölelte, és megérezte a perzselő csókot a nyakán. Halkan felnyögött a meglepetéstől...

- Jó reggelt... - hallotta az érzéki hangot, és megremegett.

- Jó reggelt. - cincogta ijedten. A férfi felnevetett, és szorosan hozzásimult. Derekán lévő keze feljebb siklott, és rásimult gömbölyű mellére, lágyan masszírozni kezdte, közben nyelvével a nyakát és vállát perzselte. Anko halkan felnyögött, és szorosabban simult a férfi ölébe. Popsijával érezte Orochimaru izgalmát, és végigcikázott testén a forróság. A férfi keze melléről lesiklott, és ujjaival hihetetlenül bizsergető játékot játszott Anko lábai között. A lány nyögdécselve adta át magát az élvezetnek, és mikor már úgy érezte nem bírja tovább, a férfi ágaskodó férfiasságát óvatosan bevezette a combjai közé. Kis csípőlökésekkel simogatta vele a hüvely bejáratát, majd halk nyögéssel hatolt belé jó mélyen. Anko felsikoltott a fájdalomtól.

- Még mindig nagyon szűk vagy... - lihegte a férfi a fülébe. - Ne aggódj, ez idővel változik majd, és nem fog mindig ennyire fájni. Próbálj meg lazítani!

Anko bólintott, és kissé előrébb húzódott, megkönnyítve a behatolást. Orochimaru teste ívbe hajolt a kéjtől, és elkezdett mozogni. Mély hangon nyögdécselt, és visszarántotta magához a lány felsőtestét, fejét maga felé fordítva csókolta szenvedélyesen. Anko rongybabaként hagyta magát, és a fájdalommal küszködött. Kis könnycsepp indult útjára a szeméből, amelyet a férfi azonnal letörölt, és lassított a tempón. Gyengéden simogatta, csókolgatta, ujjaival lágyan ingerelte a melleit, csiklóját. Mikor végre Anko halkan felsóhajtott a vágytól, és érezte, hogy hüvelye is ellazult, ismét erőteljesebben kezdett mozogni. Halk nyögéseik betöltötték ismét a szobát, és remegő testük izzadtan tapadt össze. Ezúttal csak a férfi jutott el az orgazmusig, de Anko nem bánta. Örült, hogy örömöt okozhatott... 

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Fáradtan pihegtek, és a férfi még mindig szorosan magához ölelte... Lassan vonult vissza belőle, és halk nyögéssel a hátára fordult, maga felé fordítva Ankot, aki készségesen simult hozzá, fejét a férfi vállgödrében pihentetve.

A férfi szemei a távolba meredtek, és szórakozottan simogatta a lány selymes fekete haját.

- Mit csinálunk ma? - kérdezte halkan Anko.

A férfi meglepetten nézett le rá.

- Hmm... - mosolyodott el élvetegen, és a lány fülig pirult. Zavartan fordította el az arcát, de a férfi az állánál fogva maga felé fordította, és megcsókolta. Felkelt, és haját ismét felkötötte. Anko pirulva nézte az izmos testet, a markáns arcot, és a csábító tekintetet. Orochimaru a háta és a lábai alá nyúlt, és könnyed mozdulattal ölbe kapta.

- Először megfürdetlek, illatos olajakkal bekenlek, majd folytatjuk a kis játékainkat. - hallotta a perzselő, mély hangot, és zavartan temette arcát a széles mellkasba. A férfi érzékien felnevetett, és lazán berúgta a fürdőszoba ajtaját. Leült a hatalmas kád szélére, ölébe ültette Ankot, és fél kézzel megnyitotta a csapokat. Míg a víz folydogált, az időt múlatva simogatta, becézgette a remegő kis testet, csókokkal hintette az érzéki ajkakat...

Egy tálon gyümölcsök voltak a kád mellett egy kis asztalon. A férfi epreket etetett vele, és mohón figyelte, ahogy eltűnnek az érzéki ajkak között... Nem sokáig bírta, és ismét rávette magát a szájacskára és hevesen csókolta, simogatta a formás testét.

Anko teljesen átadta magát a férfinak, és behunyt szemekkel élvezte az érintéseinek varázsát. Kezeivel óvatosan simogatta az izmos karokat, a széles mellkast, és viszonozta a gyengéd csókokat. Orochimaru ajkai körül mosoly játszadozott. Tetszett neki a lány ártatlan kis próbálkozása, és örült, hogy ő vezetheti be a szerelem rejtelmeibe... Mikor a kád megtelt, óvatosan ismét ölébe vette, és belépett a vízbe vele. Leült, és ölébe vonta Ankot. Gyengéden simogatta, és lassan bekente a testét fürdőolajjal. Érzéki mozdulatokkal masszírozta szét a formás test minden porcikáján. Anko lovagló ülésbe fordult vele szemben, és a szemébe nézett. Orochimaru elmosolyodott a vágytól homályos tekintet láttán, és gyengéden bekente a formás, kemény kis melleket is, majd kezei a popsira siklottak. Anko megérezte a hasán a férfi keménységét, és megremegett. Ösztönösen dörzsölte hozzá vénuszdombját, és a férfi felnyögött.

- Te kis boszorkány! - suttogta mosolyogva, és keze besiklott a lány lábai közé. Finoman ingerelni kezdte a csiklóját, majd besiklott egyik ujja a vágy kis barlangjába. Anko érzéki nyögései visszaverődtek a fürdőszoba csempéiről, és megsokszorozódtak a férfi legnagyobb gyönyörűségére, akinek arcán verejtékcseppek ütköztek ki az erőlködéstől, hogy visszafogja magát. Mikor már nem bírta tovább, derekánál fogva megemelte a lányt, és visszaültette őt kőkeményen, fájdalmasan meredő férfiasságára. Anko gondosan kitágított hüvelye simán magába fogadta őt, és egyszerre kiáltottak fel a kéjtől. Orochimaru elvesztette önuralmát, és heves vágtába kezdett. Anko boldogan vette fel az ütemet, és érzéki sikolyai megőrjítették a férfit! Orochimaru döbbenten nézte az ölében vonagló lányt. Sosem hitte volna...! Ordítva élvezett el, és remegve szorította magához a pihegő szépséget.

- Teljesen rabul ejtettél te kis boszorkány...! - lihegte.

 
 
8.
 

Anko kábultan hagyta, hogy a férfi gyengéden felitassa róla a vizet egy puha törülközővel, majd karjaiba vegye. Mikor visszafektette az ágyba, még utoljára felnézett a gyönyörű aranyszínű szemekbe, és mély álomba zuhant.

Orochimaru betakarta, leült mellé, s álmodozva figyelte az ő kis tanítványát. Felidézte magában a fürdőszobában történteket, és elégedetten mosolygott. Óvatosan a lány fölé hajolt, egy puszit lehelt Anko ajkaira.

- Ez még csak a kezdet kedvesem... - suttogta alig hallhatóan.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

- Orochimaru-sama! A Ganzou-klánról vannak híreim! - térdelt le egy ismeretlen, fekete ruhás ninja a sanin elé.

Anko még kissé kábult volt a hosszú éjszaka miatt, pedig már elmúlt dél. Éppen kettesben ebédeltek, amikor Kabuto hívta őket a nagyterembe, mert fontos híreket hozott egy hírnök, aki most előttük térdelt, és kétségbeesetten nézett fel a karosszékben ülő férfira.

 

- Kimimaro... - suttogta Orochimaru.

- Igen uram. - hajolt meg készségesen a szólított, és ellépett a fal mellől, ahol a „Hang ötöse” állt csöndben.

- Kísérd el Anko-t az edzőterembe, és gyakorolj vele egy kicsit kérlek. - nézett rá figyelmeztetően. A férfi meghajolt, és a kezét nyújtotta a lánynak.

Anko jobbnak látta szó nélkül engedelmeskedni, és elindult, de Orochimaru megfogta a kezét, így visszafordult felé, és kérdően nézett a szép szemekbe.

- Bocsáss meg kedvesem... Nemsokára utánatok megyek. - hintett egy puszit a karcsú ujjakra. A lány zavartan elmosolyodott, és Kimimaro kíséretében kiment.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Kimimaro némán haladt előre a sötét folyosókon, hátra sem nézett. Kissé haragudott a lányra, de dühének okát ő sem értette.

Anko csendben követte a férfit, és zavartan nézte a széles vállakat.

Egy hatalmas, duplaszárnyas ajtóhoz érkeztek, Kimimaro könnyed mozdulattal kinyitotta, és előre engedte őt.

Anko tátott szájjal nézett körül... Hatalmas terem volt, jól megvilágítva, s a fal mentén különböző edzéshez szükséges segédeszközök, farönkök, fegyverek sorakoztak.

- Lenyűgöző... - suttogta.

A férfi kifejezéstelen arccal becsapta az ajtót, lassan középre sétált, delejes zöld szemeit a lányra függesztve.

- Ha kinézelődted magad, akkor kezdhetjük az edzést. - szólt ridegen, és védekező állást vett fel. - Támadj!

 

Anko elmosolyodott, és szintén középre sétált. Tisztán emlékezett rá, hogy milyen becsmérlően beszélt vele a férfi. Most bebizonyíthatja, hogy nem egy gyenge kis chounin!

Szemeit a férfiéba fúrta, és lassan kifújta a levegőt. „Üresség...” Alaposan végigmérte ellenfelét, a hibák és gyengeségek után kutatva. Nem tetszett neki amit látott. „Közelharcban jó. Távol kell tartanom magam tőle.” - határozott.

- Senei Jashuu! - kiáltotta, és ruhaujjából kígyók röppentek ki, tátott szájjal vetődtek a férfi felé. Kimimaro könnyedén félreugrott, és a lány ezzel egy időben szintén a levegőbe ugrott.

- Katon: Ryūka no Jutsu! - formázott pecséteket, és lángtengert lövellt a férfi felé. Elégedetten ért földet, de nem becsülte alá ellenfelét... Kunai-kését előkapta, és izgatottan figyelt. Nem ismerte a férfi vérvonal-képességét, ezért kissé ideges volt. Óvatosan nézelődött, hogy szükség esetén elugorhasson a közelharc elől. Mikor a füst elszállt végre annyira, hogy beláthassa környezetét, gyanakodva összevonta szemöldökét. A férfi nem volt sehol.

- Kage Bunshin no Jutsu! - pecséteket formálva kiáltotta, és 10 klónjával figyelte tovább környezetét. Ekkor előugrott a semmiből a férfi, és előtte állt meg. Anko rémülten hárította az ütéseket. „Francba! Francba! Francba! Ki kell törnöm innen!” Próbált hátrálni, de semmi esélye nem volt. Ettől tartott! Klónjait maga elé parancsolta, ezzel lefoglalva a férfit és hátraugrott. Kunai-záport zúdított Kimimaro-ra, és kaján vigyorral figyelte a férfi próbálkozásait, hogy kikerülje a fegyvereket, és a klónokat is elintézze.

- Senei Jashuu! - kiáltotta ismét, és hangja mélyen visszhangzott a teremben. Ezúttal sokkal több kígyót idézett meg, és sikerült a férfi lábai köré csavarnia őket, ezzel a földhöz szegezve ellenfelét. Felugrott a levegőbe, és ismét késeket dobott, de ekkor elkerekedetett szemekkel, bámulta a férfit, akinek testéből csontok emelkedtek ki, hogy hárítsák fegyvereit.

Halk puffanással érkezett a földre, és teljesen lebénította a látvány. Kimimaro a vállából kirántott egy kardot, és lekaszabolta kígyóit, és maradék klónjait.

„Ez hát a képessége!” - csodálkozott el a lány.

Kimimaro hirtelen előtte termett, és kardjának hegyét Anko nyakának szegezte.

- Ügyes... egy kis chouninhoz képest. - tette hozzá gúnyosan.

Anko szemei elsötétültek a dühtől, és villámgyorsan elugrott a penge elől. Egyik kezében kést tartva felugrott a levegőbe, félkezes pecséteket formázott, és mélyről jövő hanggal kiáltott:

- Katon: Gōkakyū no Jutsu! - tűzgolyót fújva a férfi felé. Nagy ívben hátraszaltózott, és a fal mellett lihegve térdre rogyott. „Túl sok chakrát pazaroltam!” Remegve tápászkodott fel, és a falnak vetette hátát. Egy pillanatra behunyta szemeit, és mikor újra felnézett, a smaragdzöld szemek néhány centiméterről meredtek az övébe, és megérezte a pengét a torkán.

Kimimaro ajkain halvány mosollyal nézte a verejtékben úszó, holtfáradt lányt.

- Alábecsültelek. Többé nem teszem. - suttogta.

Anko elmosolyodott.

- Pedig most is ebbe a hibába estél... - a nyomatékosság kedvéért a férfi szívének szegezett kunai-kését kissé előre nyomta, hogy megérezze a hegyét.

Kimimaro mosolya szélesebb lett.

- Előbb szelném le a fejed, mint te belém döfnéd kis chounin... - sziszegte, és közelebb hajolt, orruk szinte összeért.

Anko bátran állta a hideg tekintetet, és kifújta a levegőt. „Üresség...” Kimimaro a jeges, üres szemeket látva meglepődött. Mégis jól látta a harc elején... Gyilkos szemek. „Méltó tanítványa Orochimaru-sama-nak” - gondolta elégedetten.

- Ügyes vagy. - dicsérte meg, és leengedte fegyverét. Szemeivel már nem méregette olyan hidegen. Anko meglepetten felsóhajtott, és megkönnyebbülten engedte le ő is kését. A férfi a lány csokoládébarna szemeiben végre életet látott, és örült neki. Elmerült a szépségében, és esze ágában sem volt hátrébb lépni. Mélyet szippantott a kellemes virágillatból, amire már első találkozásuk alkalmával felfigyelt. Soha nem érzett még ilyen finom illatot...

Szemeit mélyen a lányéba fúrta, és képtelen volt megmozdulni... Ajkai néhány centiméterre voltak a lányétól, szíve a torkában dobogott. Kezéből kicsúszott kardja, és megtámaszkodott a lány feje mellett kétoldalt, megbűvölve nézte a gyönyörű szemeket.

- Már értem... - suttogta csodálkozva.

Anko bénultan nézett a vágytól izzó zöld szemekbe.

- Mit? - kérdezte félénken.

„Hogy miért hozott ide Orochimaru-sama.” - akarta válaszolni, de a bejárati ajtó kinyílt, és a sanin lépett be rajta, Kabuto kíséretében.

Kimimaro hátralépett, és meghajolt ura előtt.

Orochimaru gyanakodva méregette őket, és a lányhoz lépett, aki boldogan mosolygott rá, arcán rózsás pírral, és a férfi kitárt karjaiba röppent. Kimimaro megbűvölten figyelte...

- Nos? - nézett várakozón Orochimaru a férfira.

- Nagyon jó tanítvány uram. Egy napon kiváló harcos lesz. - válaszolta kimérten.

Kabuto döbbenten nézte a csatateret, amelyen látszott, hogy ez a lány nem gyenge...

 

Anko nem látott és hallott... Tekintetét az imádott férfi arcára függesztve simult a meleg testhez. Mikor az aranysárga szemek gyengéden lenéztek rá, még pirosabb lett, és kedvesen mosolygott fel szerelmére. Orochimaru szemei elsötétültek.

- Hagyjatok magunkra! - utasította embereit, és szorosabban magához vonta a karcsú kis testet.

Kimimaro irigyen nézett rájuk, és szándékosan lassan követte Kabutot. Mikor becsukta az ajtót, utoljára visszapillantott, és Orochimaru jeges, gyanakodó tekintetébe nézett.

Az ajtó halk kattanással bezárult, s a sanin éhesen vetődött a puha kis ajkakra, a szomjazók hevével csókolta, falta... vadul letépte a lány ruháit, aki halk nyögéssel, meglepetten nézett fel a gyöngéden mosolygó arcra. Meglátta szemeiben a vad vágyat, és testét elöntötte a forróság. Remegő kezekkel bontotta ki a férfi derekán lévő övet, és lesimította a széles vállakról a kimonót. Orochimaru a falhoz nyomta őt, és vadul csókolta ajkait, a karcsú nyakát, formás kis melleit... kezei bebarangolták szép kis testét.

Anko megérezte a férfi kezének érzéki játékát a lábai között, halkan felnyögött, térdei elgyengültek, és lassan csúszni kezdett lefelé, de Orochimaru fél karral könnyedén megtartotta őt a derekánál, és forró csókjaival megőrjítette... Mikor a lány már eléggé nedves volt, a férfi a popsijánál fogva felemelte, és hangos nyögéssel hatolt belé. Anko a fájdalomtól felsikoltott, és remegve támasztotta kezeit az izmos mellkashoz, szabadulni próbált...

- Ez fáj...!

- Bocsáss meg kedvesem... Nem bírtam tovább. Olyan gyönyörű vagy... - suttogta forrón a férfi a puha ajkak közé. Várt egy kicsit, hogy kis szeretője megnyugodjon, és óvatosan, lassan mozogni kezdett. A lány annyira szűk volt, olyan őrjítően szorongatta hüvelye a péniszét, hogy érezte, már nem bírja sokáig... Hangos nyögései betöltötték a hatalmas termet, és behunyt szemekkel élvezte az aktus minden pillanatát. Mikor megérezte Anko simogatását, csókjait, és derekára kulcsolódó lábakat, meghallotta vágyát jelző nyögéseit, gyorsított tempóján, és testén forróság cikázott végig. Eszét vesztve vadul tette magáévá, már nem érdekelte semmi, csak ez a csodálatos élvezetet nyújtó test, és a gyönyör... A lány nevét ordítva élvezett el, és térdre rogyott, ölében a törékeny kis testtel. Levegőért kapkodva szorította magához, egész testében remegett... Mikor végre lecsillapodott, gyengéd csókokkal borította a félájult Anko édes kis ajkait, szép arcát...

- Csodálatos vagy kis szerelmem... - mosolygott szelíden.     

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Kabuto a folyosón várakozott, kényelmesen a falnak vetett háttal.

- Te nem jössz? - kérdezte Kimimaro.

- Megvárom, amíg végeznek, és visszakísérem őket a lakosztályukba. - rázta meg fejét a fiú, szemüvege hidegen csillant a gyenge világításban.

A férfi bólintott, és lassan elindult, amikor meghallotta az ajtón halkan kiszűrődő fájdalmas sikolyt. Megmerevedett, és lábai önkéntelenül mozdultak. Villámgyorsan az ajtónál termett, de a fiú megragadta a karját.

- Ne zavard őket. - szólt hidegen.

- De... - akart vitatkozni.

- Nem bántja. Szeretkeznek... Orochimaru-sama nagyon dühös lenne, ha megzavarnád! - figyelmeztette halkan.

Kimimaro sápadtan nézett a fiúra. „Szeretkeznek...” - visszhangzott a fejében. „De így?” Az ő partnerei nem hallattak soha fájdalmas sikolyokat. Értetlenül megrázta a fejét, és elöntötte a düh a gondolatra, hogy ura fájdalmat okoz a lánynak. Felidézte magában Anko szerelmes tekintetét, arcpírját, és elsápadt a méregtől. Kezeit ökölbe szorította, és hátat fordítva lassan elindult.

- A szobámban leszek. - vetette hátra, és otthagyta.

 
 
 
 
9.
 
 

Orochimaru gyengéden ringatta a reszkető testet, s vigasztaló szavakat suttogott a fülébe. Már megbánta hevességét... Szidta magát könnyelműségéért, mert lehet hogy ezért a lány végleg elhidegül tőle. Végigfuttatta agyában a lehetséges megoldásokat, és a legegyszerűbb mellett döntött. Óvatosan és finoman felöltöztette Anko-t, és a karjaiba vette. Lazán kirúgta az ajtót, s a folyosón várakozó Kabuto-nak intett a fejével. Lassan elindultak a lány lakosztálya felé.

 

Anko az elmúlt percek miatt bénultan hallgatta a becézgetéseket, tűrte a ringatást, és simogatást. Képtelen volt feldolgozni az átélteket... Kezdetben annyira rossz volt, amennyire eddig még sosem. Pedig a férfi azt ígérte, hogy egy idő után már nem lesz fájdalmas... Fáradtan behunyta szemeit, és kábultan tűrte, hogy felöltöztessék és ölbe vegyék. Kimimaro-val való harca, és a szeretkezés teljesen kifárasztotta. Nem vágyott másra, csak az álom puha védelmező melegségére...

 

Kabuto kinyitotta urának a lakosztály ajtaját, és meghajolva távozott. Utoljára még ránézett a lány könnyes arcára, és sajnálat villant fekete szemeiben. Ismerte jól a sanint, és hát... Ez a lány még annyira fiatal!

 

Anko megérezte maga alatt a puha ágyat, és boldogan rántotta magára a takarót, lábait felhúzva csomagolta be magát. Orochimaru mosolyogva nézte az édes kis gombócot. Mögé feküdt, átölelte, és testével melegítette. Nehéz időszak következik... a saját butaságának köszönheti. Lenézett a kedves kis arcra. „Annyira jó vele...” - sóhajtott. Még soha nem veszítette el az önuralmát! Szorosabban vonta magához, és megérezte a remegését... Gyengéden simogatni kezdte Anko-t, vigasztaló érintéseinek hála a remegés alábbhagyott, és a lány mély álomba zuhant.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Csodálatosan édes érzésre ébredt... Egész teste forrón izzott, és testét kéjes görcsök rángatták. Mire teljesen magához tért, felnézett. Hanyatt feküdt teljesen meztelenül, lábai között a férfi feje... Pirulva lenézett, és a vágytól elhomályosult aranyszínű szemek felnéztek rá. Orochimaru nyelve érzékien játszadozott a csiklójával, és Anko felnyögött az élvezettől. Behunyta szemeit, és átadta magát a gyönyörnek. A férfi gyengéden, figyelmesen cirógatta, nyelve hihetetlen élményeket okozott... Anko testén a kéj jegesen és forrón hullámzott fel és le, ajkai közül önkéntelen nyögések és sóhajok szakadtak fel, miközben Orochimaru kezei stabilan fogták remegő combjait, türelmesen nyalogatva a legféltettebb kincsét.

A lány megérezte a hüvelyébe csusszanni a férfi nyelvét, teste megrázkódott a gyönyörtől, és vadul belekapaszkodott a lepedőbe. Orochimaru megbűvölve figyelte a csodálatos vergődést, majd behunyt szemmel hallgatta az édes nyögéseket, sóhajokat... Nyelve mélyebbre hatolt, rövid élvezkedés után ismét a csiklóra siklott, s vad körözésbe kezdett...

 

Anko úgy érezte, folyékony tűzzé vált a vér az ereiben, testén végigcikázott a jéghideg, majd a forróság, teste ívbe hajolt, és sikoltva jutott a mennyországba...... Testén hosszan futott végig az orgazmus görcsrohama, csípője önkéntelenül felemelkedett, és Orochimaru nyelve lágyan besiklott a hüvelyébe, elnyújtva és fokozva a lány végtelen gyönyörét...

 
„Lebegés...”
 

Anko pihegve, félájultan feküdt... Soha ilyen élményben még nem volt része. Orochimaru lefeküdt, és mellkasára vonta kis kedvesét.

- Meg tudsz nekem bocsátani? - suttogta az illatos fürtök közé. Anko felnézett rá, és ugyanazt a szerelmet, csodálatot látta benne, amit úgy szeretett. Gyengéden rámosolygott, és a fülig pirult Anko visszafektette fejét a széles mellkasra.

 

- Szeretlek Orochimaru-sama. - válaszolta egyszerű tisztasággal. Egy forró csókot kapott viszonzásul, és azonnal álomba zuhant. A sanin mosolyogva figyelte őt...  

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Anko a gyomorkorgásra ébredt. Az éjjeli szekrényen lévő órára nézett. Késő éjszaka volt. Óvatosan felült, és körülnézett. A halvány gyertyafényben jól látta a mellette alvó férfit, és pár percig olvadozva figyelte őt. Olyan vonzó volt még álmában is... és az ajkai körül a kis félmosoly... Sóhajtva szakította el magát a látványtól, felkapta az ágy lábánál lévő köpenyt, szorosan összekötötte a derekán, és a lakosztályhoz tartozó kis konyhába ment. Talált egy doboz málnát, és a mélyhűtőben vaníliafagyit. Felcsillanó szemekkel vette ki mindkettőt. Nem akart villanyt kapcsolni, nehogy felébressze a férfit, ezért a nyitott hűtőajtó elé ült, és annak halvány fényében boldogan nassolni kezdett.

 
 

Orochimaru az ajtó félfájának dőlve figyelte, ahogy Anko gyermeki örömmel fagyizik a hűtő előtt, a málnadarabkákat egyenként az ujjbegyeire tűzdelte, és elmerülten eszegette le onnan őket... Annyira ártatlan, naiv és édes volt... Órákig bírta volna nézni! A lány az utolsó málnaszemnél behunyta szemeit, és fejét hátravetve sóhajtott egyet. „Fincsi volt!” - gondolta elégedett mosollyal. Ekkor forró ajkak tapadtak szájára, és meglepetten nyögött fel. Orochimaru fölötte térdelt, s a fagyitól hideg, édes ajkakat ízlelgette. Anko a kezdeti ijedtség után boldogan viszonozta a heves csókokat, és hagyta, hogy az erős karok felemeljék.

 

A férfi egész teste lángolt a vágytól, és remegő kezekkel nyalábolta fel kis kedvesét. Néhány lépéssel az ágynál termett, gyengéden lefektette a puha párnákra, és letépte róla a köntöst. Vad vágyát látva a lány szemében félelem villant, amitől kissé kijózanodott. Mélyet sóhajtva, fogta vissza magát. Fölé térdelt, gyengéd csókokkal hintette a szép kis arcot, ajkai végigperzselték a bársonyos nyakívet, lesiklott a mellekhez, és az ágaskodó mellbimbókat kényeztette gyengéden. Újabb csókra emelkedett fel a lány arcához, amikor megérezte a péniszére fonódó karcsú ujjakat. Tágra nyílt szemekkel felnyögött, és megremegett. Meglepetten nézett a piros arcocskára, és a zavart mosolyra. Anko gyengéden masszírozni kezdte őt, és a férfi mély torokhangon felnyögött... Behunyta szemeit, átadva magát a csodálatos érzésnek. Mozdulatlanul élvezett minden mozdulatot, és sóhajai, nyögései betöltötték a szobát. Csodálatos volt a lány érintése... Gyors mozdulattal hanyattfeküdt, és magára rántotta Anko-t, aki egy pillanatra sem engedte el férfiasságát. Lovagló ülésben a férfi combjaira ült, és két kézzel folytatta tovább péniszének masszírozását. Orochimaru vágytól elsötétült tekintettel felnézett rá, és a kis kezeket vezetve segített neki, hogy megtanulja hogyan csinálja helyesen. A lány arcpírja pár árnyalattal mélyült, de ügyesen követte a néma utasításokat, és a férfi felhördült a gyönyörtől. Ajkai körül meglepett mosollyal nyugtázta a szorgalmat, és kezei elindultak a lágy domborulatokat kényeztetni. Lassan végigsimítottak a formás combokon, a gömbölyű csípőn, és a mellek gyönyörű halmain állapodtak meg. szelíden simogatta, becézgette őket, és teljesen elolvadt a péniszén ügyködő kis kezecskék érzéki játékától... Végül hörögve fogta meg a csuklókat, és maga alá gyűrte Anko-t.

- Megőrjítesz, ugye tudod? - lihegte a kis ajkak közé, és vadul csókolta. Pénisze a hüvely bejáratához ért, és nagy volt a kísértés, de megállta. „Nem lehet.” Élvezettel vetődött a lány lábai közé, és addig nyalogatta, ízlelgette, amíg a lány fel nem készült. Ekkor fölémászott ismét, és férfiassága a hüvely bementéhez nyomult. Belenézett a vágytól homályos csokoládébarna szemekbe, és óvatosan, lassan beléhatolt. Anko felnyögött a kéjtől, és teste ívbe hajolt, ezzel elősegítve a mélyebbre jutását. Orochimaru felhördült, amikor pénisze tövig merült a lány forró barlangjában, és fogait összeszorítva fogta vissza magát... Mozogni kezdett, és a lány ösztönösen felvette ritmusát. Karcsú lábait a derekára kulcsolta, kezeivel simogatta, masszírozta a széles vállakat, és az izmos karokat. A férfi egyre gyorsabban vágtázott, és hörgései összemosódtak a lány édes nyögéseivel... Egymás nevét kiáltva jutottak el a csúcsra, Orochimaru felordított, teste görcsbe rándult, s forró magja a ritmikusan lüktető, édesen szorongató hüvelybe spriccelt. Félájultan, lihegve kapaszkodtak egymásba, szemeik előtt színes fények vibráltak, s kábultan hagyták, hogy az álom elragadja őket...

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Anko egy édes csókra ébredt, és boldogan mosolygott fel az aranysárga szemekbe.

- Szia... - suttogta.

- Szia kedvesem. - mosolygott le rá gyengéden a férfi. A lány felült, és meglepetten nézett a felöltözött férfira.

- Sajnos el kell utaznom. - nézett rá komolyan Orochimaru. - nem tudom, mikor jövök vissza. Lehet hogy néhány nap, lehet hogy több.

Anko bólintott, és szomorúságát leplezendő elfordította arcát a férfitől. Egy kéz visszafordította, és lágy ajkak simogatták az övéit.

- Sietek vissza hozzád. - suttogta. - Addig Kimimaro vigyáz rád, és gyakorol veled. Sokat tanulhatsz tőle, jó harcos. Én tanítottam. - mosolygott a lányra.

- Rendben... - suttogta. - Vigyázz magadra, és siess vissza hozzám, kérlek. - nézett szomorúan a férfira. Egy forró csók volt a válasz, és a férfi köddé vált.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Anko frissen zuhanyozva, kényelmes, edzésre alkalmas fekete ruházatban lépett ki az ajtaján. Az ajtó előtt Sakon várakozott. Zöld szája gúnyos mosolyra húzódott, és alaposan végigmérte őt.

- Azt hittem, már egész délelőtt készülődni fogsz... - szólt elképesztően mély hangján.

- Ó... bocsánat. Nem tudtam, hogy vár rám valaki. - pirult el Anko.

- Induljunk. - fordított neki hátat a férfi, és elindult.

- Igazán nem kellett volna fáradnod, már ismerem az utat. De azért kedves volt tőled... - próbált kedvesen csevegni, de semmi reakciót nem tudott kiváltani. Lopva Sakon-ra nézett, és a hátán lévő fejre. A fej hirtelen felé fordult, és összehúzott szemekkel méregetni kezdte. Anko rémülten torpant meg, és kirázta a hideg. Az arc elfordult tőle, és ismét behunyt szemmel pihent. Sakon visszanézett a lemaradt lányra.

- Na mi lesz már? - türelmetlenkedett. A lány ijedten futott újra mellé, és zavartan lesütött szemekkel ment tovább. Bizarr volt, és félelmetes ez a harcos...

 

Mikor beléptek az edzőterembe, Sakon meghajolt a középen álló Kimimaro felé, és távozott. A férfi hidegen csillogó zöld szemeit a lányéba fúrta, és nagyot fújtatott dühében. Utálja, ha megvárakoztatják.  

Anko kedvesen elmosolyodott.

- Jó reggelt Kimimaro-san! - köszöntötte halkan. A férfi szemei ellágyultak egy pillanatra, de aztán ismét hidegen villantak.

- Üdvözöllek. Orochimaru-sama utasítására mától én edzek veled. Mivel gyenge vagy közelharcban, ezért ezzel fogunk foglalkozni. - zengett mély hangja a teremben.

Anko komolyan bólintott, és közelebb lépett.

 
10.
 
 

Kimimaro támadásba lendült. Hihetetlenül gyorsan mozgott, és minden ütése pontosan kiszámított helyen csapott le. Anko ügyesen hárított, nem tudva, hogy a férfi szándékosan nagyon visszafogja magát, és sok csapást az utolsó pillanatban fékez meg, nehogy megsérüljön...

 

Kemény egy órán át tartó edzés után a lány végül verejtékben úszva térdre rogyott, s levegőért kapkodva támaszkodott a földre kezeivel. A férfi utolsó pillanatban fékezte le öklét, és megállt.

„Rajta bezzeg semmi nem látszik, még ezüstszínű hajszálai sem kuszálódtak össze.” - méregette Anko irigyen. Az irigyelt személy hidegen nézett a térdeplő lányra, és az ajtóhoz lépett.

- Mára végeztünk. - szólt hátra. Hangos döngéssel vágódott be az ajtó mögötte.

 
 
 

Anko légzése lassan visszatalált a normális ritmushoz, remegő térdekkel feltápászkodott, de visszazuhant a fenekére, és halkan felnyögött. „Franc.” Jól kikészítette ez az edzés... Várt még pár percet, így végre állva tudott maradni. Elindult a szobája felé. Ezúttal senki sem várta az ajtó előtt, és ő nyugodtan totyoghatott a falnak támaszkodva, mint egy öregasszony. Halkan felkuncogott, ahogy elképzelte hogyan festhet most... Végre bevetődhetett a szobája ajtaján, és azonnal elterült a puha szőnyegen.

- Én most... - sóhajtott fel, és azonnal álomba merült.

 
 
Kopp-kopp...
 

Anko szemei megrezdültek, és felsóhajtott.

 
Kopp-kopp...
 

Rémülten ült fel. Az ajtóhoz vánszorgott sajgó végtagjaival, és kinézett... egyenesen a smaragdzöld szemekbe.

- Felkészültél a délutáni edzésre? - méregette Kimimaro az alvástól gyűrött arcot.

Anko kinyitotta az ajtót.

- Igen, pár perc és kész vagyok... - motyogta. - Fáradj be. - Kivonszolta magát a fürdőbe, és frissen zuhanyozva vánszorgott ki ismét.

A férfi hidegen méregette. A lány nem úgy fest, mint aki a mai napon használható lesz. Sakon is mondta neki, hogy túlzásba esett. A lány nem különösebben tehetséges... De hát Orochimaru-sama nem is csatákban akarja őt felhasználni, hisz még csak pecsétet sem rakott rá. A szeretője. „Furcsa.”

- Állapotodat látva kétségeim támadtak. Elhalasztom a ma délutáni edzést, és holnaptól kezdve csak délután edzünk. - Anko nem ellenkezett.

- És délelőttönként mit fogok csinálni? - nézett szép szemeivel rá.

Kimimaro vállat vont.

- Orochimaru-sama utasítása egyértelmű volt. Vigyáznom kell rád, és edzeni téged. - lépett az ajtóhoz. - Egyedül ne kóborolj a folyosókon, mert csapdák vannak szétszórva. - nyúlt a kilincs felé.

Anko megfogta a kimonója ujját, hogy visszatartsa. A férfi meglepetten nézett vissza, és elakadt lélegzettel csodálta a szép arcot, amely most olyan közel volt hozzá...

- Szeretnék felmenni a felszínre... - kérte kedvesen. Kimimaro megrázta a fejét, és kiment, csak neki tűnt fel, milyen gyorsan. „Azok a gyönyörű szemek! Őrjítőek...”

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 

Anko elszántan nézett a férfire. Már nyolcadik napja, hogy edzenek Kimimaro-val, és egyre ügyesebb a közelharcban. A férfinak is feltűnt gyors fejlődése, és elégedetten konstatálta.

A lány támadásba lendült, villámgyors ütések záporoztak a férfira, aki könnyedén védte ki őket. Anko egy gyors fordulattal megpördült, háttal állva neki, és kezével visszakézből ütött. Kimimaro könnyedén elkapta, és fogva tartotta a karcsú csuklót. Anko a másik öklével is próbálkozott, azt is elkapta. Patt helyzet. Lábaival próbált hátrafelé rúgni, de nem sikerült. A férfi elégedetten tartotta a rugdalódzó lányt a levegőben, és elmosolyodott, mikor az hangot adott ellenkezésének.

- ...a fene...csak egyszer kapjalak a karmaim közé... - sziszegte többek között a dühös lány, és a férfi felnevetett. Anko megmerevedett, és válla fölött hátranézett. Még nem látta mosolyogni sem, most pedig nevet. „Rajtam!” - pirult el mérgesen. Mikor megérezte a talpa alatt a talajt, hátralépett, és nekidőlt a férfinak, hogy vállain átdobva elgáncsolja.

 
 

Kimimaro annyira édesnek találta a pipacs-piros lány mérgelődését, hogy önkéntelenül is felnevetett, saját magán is meglepődve. Lejjebb eresztette a vergődő Anko-t, és benne akadt a levegő... A lány karcsú teste hozzá simult! Felhördült, amikor testén végigcikázott a forróság és a vágy... Önkéntelenül elengedte a lányt, de az megragadta a csuklóit, és átlendítette őt a vállain. Kimimaro azonnal megpördült, elkerülve az esést, s levegőért kapkodva megállt Anko-val szemben. A lány semmit sem vett észre a férfi reakciójából, és elégedetten elvigyorodott. Újra felvette a harciállást, és támadásba lendült, de a férfi megragadta a csuklóit, erősen megszorította őket, és magához rántotta a karcsú kis testet.

- Mi a...? - lepődött meg Anko. Felnézett a vágytól elhomályosult smaragdzöld szemekbe, és megremegett.

 
 
 

Kimimaro hosszan bámulta az olvadt csokoládé színéhez hasonlító gyönyörű szemeket, a csinos, kipirult arcot és az érzéki, reszkető ajkakat. Szorítása enyhült, és ujjai önkéntelenül simogatni kezdték a csukló bársonyos bőrét. Szemei a karcsú nyakra siklottak, és a fekete póló kivágására, amelybe felülről nem volt nehéz belátnia. Tekintetével szinte végigsimogatta a lány testét, lágy domborulatait...

Lassan mély levegőt vett, hogy lecsillapítsa dübörgő szívét, de már késő volt! Anko csodálatos illata betöltötte orrát, és eltompította érzékeit. Kábultan hajolt le hozzá, és ajkai égtek a vágytól, hogy megkóstolhassák a lányét...

 

Anko rémülten elfordította az arcát, elkerülve a csókot, de a forró ajkak megállíthatatlanok voltak. Végigperzselték a nyakának érzékeny hajlatát, önkéntelen nyögésre késztetve őt. Testét elöntötte a tűz, és térdei elgyengültek. Erős karok fonódtak a derekára, és az izmos testhez préselték. Megérezte hasán a férfi heves vágyának egyértelmű bizonyítékát, és megijedt. Kezeit a széles mellkashoz nyomva próbált szabadulni, de a forró ajkak elérték a száját. Elképesztő volt ez a csók! Bőrén az égető bizsergés szétáradt, hullámzott, és már nem volt ura testének... Halkan felnyögött, és a férfi nyelve besiklott a megadóan szétnyíló ajkak közé, teljesen birtokba véve őt. Gyengéd kezek simogatták a hátát, lesiklottak a fenekére, és lágyan belemarkoltak, hogy csípőjét közelebb vonják a férfi csípőjéhez. Ösztönösen dörgölődött az ágaskodó péniszhez, és hirtelen kijózanodott!

Kitépte magát Kimimaro karjaiból, és sápadtan hátrálni kezdett... Óvatosan nézett az őt figyelő, levegőért kapkodó férfira.

- Sa... sajnálom, de én... - próbált kipréselni magából valami értelmeset a lány, de nem sok sikerrel járt.

Kimimaro elfordult tőle, jobb öklével belebokszolt a falba, amelyen hatalmas repedések futottak végig, és leomlott hihetetlen erejétől. Remegve támaszkodott a megmaradt faldarabba, és elfehéredett ujjakkal kapaszkodott a téglákba.

- Hagyj magamra, kérlek. - mondta halkan.

Anko bólintott, és kirohant az edzőteremből, egyenesen a szobájába. Sápadtan remegve kucorodott a zuhany alá, és értetlenül idézte fel magában a történteket újra és újra. Kétségbeesetten ölelte át magát, behunyt szemmel ringatódzott, és könnyeivel küszködve némán fohászkodott. „Orochimaru...” - nagyon hiányzott neki a férfi.

   
 
 

Kimimaro a leomlott falat nézte, de nem látott mást, csak a fehér bőrt, a duzzadt ajkakat, a gyönyörű, vágytól elhomályosult barna szemeket... Újra beleütött a falba, és összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat. „Ő nem a tiéd! Soha nem is lehet a tiéd!” - ostorozta magát.

 
 
 
11.
 

Anko halkan csukta be maga mögött az ajtót. Önkéntelenül ásított egyet, és felsóhajtott. „Hiába, sosem bírtam a koránkelést!” - mosolygott magán. Óvatosan lépegetve haladt a kijárat felé, a csapdákat ügyesen kikerülve. Kénytelen volt megkockáztatni Kimimaro haragját is akár... már nem bírta tovább. Hetek óta nem járt a felszínen. Orochimaru jelenlétében fel sem tűnt neki magánya, de így egyedül borzasztóan unatkozott. Kimimaro-val jók voltak az edzések, de amióta a férfi megcsókolta, azóta ridegebb és távolságtartóbb, mint valaha. Gyakran behívta Sakon-t, és vele kell küzdenie, Kimimaro pedig mellette állva osztogatja a jó tanácsokat... „Pfff... idegesítő!”

 

Friss levegő csapta meg az orrát. Néhány gyors lépés, és végre...!

 

Fölsietett a széles lépcsőn, és körülnézett. Épp időben érkezett, hogy elgyönyörködhessen a káprázatos napfelkeltében. Némán figyelte a tüneményt, és elmosolyodott. A tájat narancs-színűre festette a felkelő nap, s mikor sugarai elérték a kis tisztást, Anko behunyt szemekkel élvezte melegítő cirógatásukat...

 

- Hát te mit csinálsz itt? - hallotta a hihetetlenül mély férfihangot, és meglepetten nézett hátra, Nem hallotta jönni a férfit. Megbocsáthatatlan.

Sakon zöld száját gúnyosan elhúzva kényelmesen a falhoz dőlt, és karba tett kézzel várta a választ.

- Öhm, levegőzöm egy kicsit. Hát te?

- Szintén. - túrt bele vállig érő ezüstösen csillogó hajába.

- Nincs kedved sétálni egy kicsit? - kérdezte Anko. Nem kedvelte különösebben a férfit, de a magánynál még ez is jobb. Meglepetésére Sakon biccentett, és mellé lépett.

- De csak egy félórát, utána dolgom van.

- Rendben! - mosolygott kedvesen rá. Nehezen palástolta meglepettségét...

- Itt a környéken nem sok látnivaló van, legfeljebb egy kis tó. - mutatott egy bizonyos irányba a férfi. - Nincs messze, körülbelül öt-hat perc.

- Nézzük meg! - lelkesült fel a lány, és elindultak.

 
 

Anko számára is meglepően könnyedén elbeszélgetett a férfival, aki ezúttal egyáltalán nem viselkedett vele olyan gunyorosan, lenézően, ahogy eddig. Elmesélte hogyan ismerte meg Orochimarut, mesélt neki a hang ötöséről is egy keveset, a csapattársairól, néhány veszélyes harcáról, de Anko érezte, hogy sok mindent elhallgat előle. A kis tavat körbesétálva beszélgettek, és Anko is elmesélte kis történetét. Sakon-nak nagyon tetszett a chounin-vizsgás győzelme, és nagyokat nevetett, mikor egy-két viccesebb „balesetét” is megosztotta vele. Észre sem vették, hogy mennyire elrepült az idő... Mindkettőjük magánya enyhült egy kicsit...

Csalódottan torpantak meg a bázis bejáratánál, és beléptek újra a félhomály birodalmába.

Sakon búcsút intve elsietett, és a hátán lévő fej is mosolyogva rákacsintott. Anko-t ismét kirázta ettől a hideg, de már kezdett hozzászokni. „Alkalomadtán majd tapintatosan rákérdezek erre a fejre...” - határozta el.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

A délutáni edzés a szokásos volt. Kimimaro halkan, határozottan magyarázott, miközben Ő és Sakon püfölték egymást.

 

Kimimaro összehúzott szemöldökkel, gyanakodva nézte az edzést.

- ...feljebb a karodat...gyorsabban...nem jó... - szólt közbe néha. „Furcsa. Valahogy most másképpen viselkednek.”

 

Anko egy ügyes csellel elgáncsolta Sakon-t, aki hanyatt vágódott volna, egyenesen egy oszlopnak, ha a lány nem ragadja meg őt a gallérjánál fogva.

- Kösz. - sziszegte a férfi, és vidáman egymásra vigyorogtak. Anko szemében huncut fény csillant, és már át is dobta újdonsült barátját a vállán.

- Nyekk. - szólt „barátja” a földre érkezvén, és elkaszálta a lábait. Anko halk puffanással „csücsült” popsijára, arcán meglepett fintorral. Egymásra néztek, és nevetni kezdtek...

- Elég! - csattant fel Kimimaro hangja. - Anko, mit művelsz? - csapott dühösen a falba, újabb lyukkal kiegészítve azt.

 

Sakon felnézett dühös csapatvezetőjére.

- Látom a nők kihozzák belőled a feng-shui szakértőt... - mosolygott gúnyosan.

 

Kimimaro sötéten nézett rá, sápadt arcán szétterült a harag, és Sakon jobbnak látta inkább felállni, és lehajtott fejjel tiszteletet mutatni. De a gúnyos mosolyt képtelen volt letörölni. Nem tisztelte a rákényszerített vezetőt...

 

Anko ettől a megjegyzéstől mélyen elpirult, hiszen jól emlékezett rá, miért is került oda az első lyuk...

- Elmehetsz Sakon. - zengett a rideg utasítás.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

- Sajnálom... - sütötte le szemeit Anko félénken. Igazából fogalma sincs, mi a fenét kellene sajnálnia, de helyénvalónak érezte, ha megteszi.

Nem érkezett válasz, ezért felnézett a férfira. Dühöt látott a delejes, smaragdzöld szemekben.

 

Kimimaro közelebb lépett hozzá, s mikor megérezte a finom virágillatot, elszállt a dühe.

- Ne kérj bocsánatot... nem tehetsz róla... - „...hogy minden férfit megbabonázol!” - fejezte be gondolatban. Tekintetét végigfuttatta a szép arcon, ösztönösen felé nyúlt, de félúton megtorpant, és visszarántotta kezét. Dühösen felsóhajtott, és hátrébb lépett. Haragudott magára, amiért félt kettesben maradni vele...

- Folytatjuk az edzést? - nézett rá a csokoládébarna szempár.

Kimimaro mély levegőt vett, és bólintott.

Anko azonnal támadásba lendült. Nagyon gyors volt, és a férfi büszkén hárította ügyes tanítványának ütéseit. Mikor a lány a hosszas megerőltetés után kifáradt, Ő lendült támadásba, és kíméletlenül harcolt. Nem kellett nagyon visszafognia magát, Anko jól védekezett, és ügyesen taktikázott.

 

- Elég... - nyögött fel Anko térdre rogyva. Hullafáradt volt, a férfi rendesen megdolgoztatta. Olyan régen verekedtek kettesben, hogy most úgy érezte, bizonyítania kell, ezért teljesen lemerítette chakráját.

- Jól van. - bólintott Kimimaro, akin persze ezúttal sem látszott egy csepp fáradtság sem. - Ügyes voltál. - dicsérte meg halkan.

Anko felkapta a fejét, és boldogan mosolygott fel rá.

- Tényleg? - csillogtak büszkén szemei. A férfi nem szokta dicsérgetni...

- Végeztünk mára. - lépett Ő az ajtóhoz, és szenvtelenül nézett vissza rá.

A lány fáradtan biccentett, és a falhoz dőlt behunyt szemekkel. Azonnal belesüppedt az álomvilágba, de még utoljára félálomban felnézett az ajtónál álló alakra.

- Pihenek egy picit... - suttogta.

Kimimaro meglepetten nézett rá. Úgy tűnt, megint nagyon megerőltette magát a lány. Tétován visszament hozzá, és dühösen a karjaiba vette a törékeny, karcsú kis testet.

- Ne... - nyöszörögte Anko. - Csak pihenek egy picit, és aztán...

 

Kankuro dühösen fújt egyet. Az történt, amire számított... Forróság cikázott végig rajta, és szíve hevesen dübörögni kezdett. Összeszorított fogakkal sietett a lány szobájába. A folyosón Sakon várt türelmesen.

- Kell segítség? - kérdezte mély hangján, és a dühösen csillogó szemekbe nézett. Nem volt ostoba... Jól tudta miért vonta be őt Kimimaro a lány edzéseibe, és azt is, hogy miért olyan távolságtartó vele.

- Nyisd az ajtót. - biccentett ridegen vezetője.

Sakon gúnyos mosollyal engedelmeskedett, és bekísérte őket. Nem bízott Kimimaro-ban. Ez a lány még őt is kis híján megbabonázta, akkor milyen hatással lehet a velejéig férfi Kimimaro-ra?! Nem lett volna ellenére a kapcsolatuk, de Ő tudott valamit, amit mások nem. Hallotta Kabuto-t és Orochimaru-t beszélgetni...

- Menj ki! - hallotta a meglepő utasítást, és aggódva pillantott a lány szép arcára, hezitált... majd végül sóhajtva kiment.

 

Anko mikor megérezte maga alatt az ágyat, kábultan felnézett az őt figyelő smaragdzöld szempárba. Szerette nézegetni ezeket a szemeket, ezt a szép arcot...

 

Kimimaro elmerült az olvadt csokoládé színű tekintetben, és képtelen volt felegyenesedni. Megbűvölve hajolt a lány fölé...

Ekkor megérezte a gyengéd érintést az arcán. Behunyt szemmel simította arcát a puha kis kézhez, kiélvezve a simogatás minden cseppjét. Szíve hevesen dübörgött a mellkasában, megremegett és vágyakozva felsóhajtott.  

- Kimimaro... - suttogta Anko. - Én Orochimaru-t szeretem. Sajnálom... - valóban nagyon sajnálta. Ez a férfi elképesztően vonzó volt. Nézte a hosszú, ezüstfolyondárként aláhulló hajtincseket, a szép arcot, a lágyan csillogó smaragdzöld szemeket...

- Tudom. - nézett rá komolyan. Elsötétült a tekintete, és éhesen vetette magát a kívánatos ajkakra. - Csak egy kicsit had érezzem... kérlek... - suttogta szenvedélyesen. Teste lángolt, és remegve mászott a lány fölé.

Anko-n végighullámzott a vágy, és halkan felnyögött.

- Ez nem helyes...ne... - próbálta eltolni magától, de kezei rásimultak a férfi pucér mellkasára, és a meleg bőr érintésétől forró bizsergés futott végig ujjaitól az öléig. Önkéntelenül is simogatni kezdte Őt, és a már szétnyílt kimonóját a férfi gyorsan ledobta magáról. Anko végignézett a meztelen felsőtesten, és a színtiszta, nyers vágy elborította elméjét. Nem akart mást, csak birtokolni ezt a testet, és hogy őt is birtokolják...

 

Kimimaro nyögve nehezedett rá, ajkai hevesen birtokba vették a száját, és vadítóan csókolta őt... Ahogy eddig soha senkit. A lány belenyögött a csókba, és kezeivel végigsimította a férfi izmos karjait, vállait, finoman végigkarmolta a hátát...

- Ahhh... megőrjítesz! - szakította meg a csókot Kimimaro. Remegő kezekkel gombolta ki Anko fekete blúzát, majd gyorsan megszabadult a melltartótól is. Hozzásimult meztelen bőréhez, és mélyet sóhajtva magába szívta csodálatos illatát...

Megkóstolta a puha bőrét az izgató nyak ívében, a fül mögötti érzékeny területen, s összerándult a lány édes nyögését meghallva. Folytatta útját a puha mellekig, hogy az őérte ágaskodó mellbimbók ízét is megtapasztalja. Halkan felnyögött, mikor a szájába vette... Szemeit behunyva adta át magát az élvezetnek.

 

- Ne... kérlek... ezt nem szabad... - lihegte Anko.

- Ne félj, semmi rosszat nem teszünk... Csak érezni akarlak egy kicsit... - temette arcát a gömbölyű mellek közé, és remegve szívta magába bőrének finom illatát.  

Újra föléemelkedett, és szenvedélyesen megcsókolta a duzzadt ajkakat. Teljes testével hozzásimult, ágaskodó férfiasságát finoman Anko csípőjéhez szorította. Ívbe hajolt a teste, ahogy a nadrágon keresztül megérezte a női test forró puhaságát...

Kezeivel simogatta Őt, gyengéden végigvezette ujjait a már nyelvével is felfedezett területeken, és a popsijába markolt. Végsimított a formás combokon... kissé fölemelkedett. Mélyen belenézett a vágytól homályos barna szemekbe, végigsimított a feszes hasfalon, majd egyik keze besiklott a nadrág és a bugyi alá...

 

Anko behunyt szemmel hosszan felnyögött, amikor megérezte a férfi ujjait. Szenvedélyen átölelte a nyakát, és magához húzta egy vad csókra.

 

Kimimaro szakértő mozdulatokkal ingerelte gyengéden a csiklót, és elbűvölve hallgatta az édes kis sóhajokat, nyögéseket.

 

A lány néhány perc múlva már verejtékben úszva, öntudatlanul vergődött, és a férfi gyöngyöző homlokkal figyelte Őt.

 

Gyönyörű volt... forró és nedves... őrjítő...

 

Anko felnézett rá, soha nem látott arckifejezéssel, szemében különös csillogással, és abban a pillanatban eljutott az orgazmusig......

 
 

„Szóval ilyen...” - nézte a lányt. „...ilyen vagy ebben a pillanatban...” - gyönyörködött benne. Egyik ujjával behatolt a forró, nedves, orgazmustól ritmikusan görcsölő hüvelybe, és a heves vágytól felhördült. Vad csókkal fojtotta Anko-ba a gyönyör hangjait, és remegve simult törékeny testéhez.

 

Mikor az orgazmus utolsó hullámai is leülepedtek, a férfi felnézett a szép szemekbe, és vágytól elhomályosult tudattal csókolta meg ismét. Kezét kihúzta a lány bugyijából, és lassan, élvezettel nyalta le róla a nedvességet, alaposan kiélvezve a lány érzéki ízét.

 

Anko mélyen elpirulva figyelte, képtelen volt szemét elszakítani ettől az izgató látványtól...

 

Kimimaro gyöngéden mosolyogva hajolt fölé, s szenvedélyesen megcsókolta.

- Köszönöm... - suttogta, majd eltűnt.