Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1.
 

- Sziasztok - lépek unottan a többiek mellé. Két legjobb barátom, chounin társam és akadémiai kollégám épp végeztek az őrséggel, és a Konoha falát képező hatalmas kőfal tetején üldögélnek, hogy erőt gyűjtsenek a hazatéréshez, szokásos traccs-partink helyén.

- Szia Iruka - pillant hátra rám Izumo álmos arca.

 

Kép

 

- Mi a helyzet? - dobom le magam melléjük, és lábamat lógázva támaszkodom a kőfalon lazán.

Kotetsu unottan sóhajt, és a szerteszét ágazó üstökébe túrva pillant kedvesére.

- Fáradtak vagyunk... ma éjjel is egész végig őrködtünk, és persze olyan forgalom volt, mint fényes nappal.
- Nocsak - pillantok rá. - ANBU-k?
- Jah - morran Izumo. - Na és veled mi újság?

Elfintorodom.
- Szakítottam Genmával.

- Ne má’! - hörrennek fel szinkronban. Megvonom a vállam, és a falu felé fordítom tekintetem.
- Na de miért? Olyan jól megvoltatok, és mennyi ideig is jártatok...?

- Három hónap - morgom halkan. Feh... mintha csak egy hét lett volna, annyira nem hagyott nyomot bennem. Sokáig szaladgált utánam mire beadtam a derekam, de csak azért, mert szexis és dögös a fickó, de...

- Mi történt?
- Semmi... - vonom meg a vállam. - Túlságosan tapadt.

- Oh értem... Csak úgy mint az összes többi igaz? - mosolyog az orra alatt.

 

Csendben figyeljük a reggeli forgatagot, és hallgatunk. Ők túl fáradtak, én túl hisztis vagyok. Ideális helyzet a társalgáshoz mit ne mondjak...

Kotetsu hangja töri meg a csendet.

- Nézd Iruka, ott megy Kakashi! - vigyorodik el. Felkapom a fejem, és előrébb hajolok ültömben, hogy jobban lássam. Szívem hevesen kezd dobogni, amikor meglátom a kapuban felbukkanó ezüst üstököt. Elfojtok egy kis sóhajt, és falom szemeimmel a látványát. Istenkém milyen jó pasi...!

- Mióta is vagy oda érte? - böki meg haverom könyökével az oldalamat.

- Tízéves kora óta - válaszol helyettem Izumo. Nem foglalkozom gúnyos kis csipkelődésükkel, csak a magas, erős testben gyönyörködöm, és a ruhán keresztül is jól látható izmok játékában, rugalmas, macskaszerű lépteiben. Kezében elmaradhatatlan könyvecskéjével lassan sétál tovább, miután a kapunál az őrségnek bemutatta tekercsét.
- Most ért vissza egy küldetésről - suttogom magam elé. Istenkém, fél karom odaadnám, ha egyszer vele mehetnék...

Narutoval ha találkozunk, mindig róla meséltetem, mert imádom hallani a hőstetteit.

 
Konoha legerősebb és legmenőbb ninjája...
 

- Miért nem csábítottad még el, ha ennyire odavagy érte? - hajol a képbe Kotetsu, és az orrán lévő kötést igazgatva mered rám kérdően. - Hiszen nincs aki ellen tudna neked állni.
- Ja, fél Konoha oda van érte, ő meg szerelmes egy jouninba, és nem mer közeledni hozzá. Ki érti ezt? - kontrázik rá Izumo.

- Hetero - morranok dühösen. - Mégis hogy a búsba mernék közeledni felé, amikor a nőket szereti?! 

- Oh... - hallom a meglepett hangjukat. Bakker. Úgy tesznek, mintha most először beszélnénk erről, pedig már évek óta ugyanaz a lemez, ugyanezzel szekálnak.

- És ez biztos? - vakarja meg dús haját Kotetsu.
- Láttad miket olvas? - kérdezek vissza.  

- Na de még senki nem látta nővel...
- De férfival sem.

- Jaj, ugyan már Iruka... szedd már végre össze magad, és tégy egy próbát. Örökké csak messziről fogod nézegetni?! - dörren rám Izumo és meglepetten fordulok felé.
Örökké nézegetni? Ó istenkém, hiszen az elmúlt tizenkét évben mást sem csináltam csak ezt. Róla álmodozom, őt látom vágyálmaimban, a nevét sóhajtva maszturbálok, és Genmát is azért dobtam ki, mert sokat dumált szex közben, így nem tudtam a helyére Kakashit képzelni.

 

Na meg van még egy nagy hibája: nem ő Kakashi.  

Azok a pillanatok éltetnek, amikor vasárnap délutánonként a küldetéseinek jelentését leadja nálam, pár szót vált velem lágyan simogató mély hangján, és összeér a kezünk...

- Jaj Iruka ne vágj ilyen arcot, mert sikítva szaladok el! - nevet fel Kotetsu, és Izumo is felröhög. Elfintorodom. Annyira oda vagyok érte, hogy a színtiszta vágy kiül az arcomra ha nem vigyázok...     

 
Szóval tegyek próbát...

- Próbát...? - suttogom elmélázva. Nem is rossz ötlet. Azonban ha próbára teszem és mégsem... és rájön... Márpedig baromi intelligens, azonnal rá fog jönni... Ha rájön, véget ér az a kevés is, ami kialakult közöttünk. Nem kockáztathatom...

- Kockáztass Iruka - mondja komolyan Izumo. Hé! Ez olvas a fejemben?
Viszonzom pillantását. Gyermekkorom óta ismerem, és hallgatok a szavára.
- Kockáztassak? - suttogom. - Túl sokat veszíthetek...
Megértően bólint.

- Akkor is megéri. Jól tudom mennyire szerelmes vagy belé, és sokat jelent neked az a kevés is amit kisajtolsz néha belőle, de ha lehetne több is, akkor miért elégedsz meg ennyivel?

Basszus igaza van. Behunyt szemekkel idézem magam elé Kakashit. Ó ha csak egyszer lehúzhatnám a maszkját... érezhetném ajkait az enyémeken, érintését... hallhatnám ahogy a fülembe suttog... forró testét az enyémen...
Ajkamba harapva emelem fel szemhéjamat, és világosbarna szemeimet a lassan lépkedő jounin hátára szegezem.

Akarom ezt a férfit. Be akarok jutni a csigaházába...
 

- Rendben - biccentek határozottan, aztán elbizonytalanodom, és kétségbeesetten nézek barátaimra. - De hogyan csináljam?!

 
Egyszerre nevetnek fel.
 

- Iruka... a csábítás nagymestere vagy. Ha te nem tudod hogyan kezdj hozzá, akkor mi mit mondjunk?

Igaz. Biccentek, és nagy levegőt véve tápászkodom fel.
- Ha nem járok sikerrel, véres bosszút állok rajtatok srácok - vigyorodom el Narutosan, amit pótfiamtól tanultam el.

 
Mielőtt elhussanok, még hallom jóízű nevetésüket.
 
 
2.
 
 

- Szervusz Kakashi-sensei - köszönök rá kedvesen, és mellé besorolva pillantok fel rá. Szándékosan a jobb oldalához igazodom figyelmesen, hogy ne kelljen teljesen felém fordítania a fejét, így kényelmesebb neki. Épp csak a válláig érek, olyan magas. Imádom.
- Áh, szervusz Iruka - pillant fel könyvéből, és megnyerően rám mosolyog maszkja mögött. Hogy honnan tudom? Arcának minden rezdülését ismerem mint a tenyeremet. Sötét félszeme csak futólag vetül arcomra, majd visszafordítja figyelmét olvasmányához.

Gondolkozz! Gondolkozz! Mit tennél, ha nem Kakashi lenne itt, hanem bárki más?!

- Küldetésről jöttél? - firtatom kedvesen, és zsebre vágott kezekkel veszem fel lépteinek ritmusát. Tudatosul benne, hogy nem csak ráköszöntem hanem beszélgetni óhajtok, így összecsukja könyvét és elsüllyeszti kis övtáskájában. Vet rám egy figyelmes oldalpillantást, majd szintén zsebre teszi kezeit, felvéve ezzel jellegzetes testtartását amit imádok.
- Igen.

- Biztosan fárasztó volt - folytatom lágy hangomon kedvesen. Teljesen semlegesen viselkedem, mint máskor.
- Hát mi tagadás... az volt - réved el tekintete a távolba, és megint ott az a szomorúság, amitől összeszorul a szívem. Szinte mindent tudok róla, hiszen volt rá tizenkét évem hogy legfőbb rajongásom tárgyáról az összes információt megszerezzem. Magányos, komor férfi, és rendkívül zárkózott is. Ehh... nem is értem miért hallgattam Izumora és Kotetsura. Délután majd a Hokage épületben a jelentés-iktatás előtt megverem őket. De most...

 
Nagy levegő, nyugalom. És most...
 

- Épp az Onsenbe tartok. Nincs kedved csatlakozni? - mosolygok rá kedvesen, türelmesen ahogy mindig. A jóságos Iruka, a kisdiákok kedves tanár bácsija, ártatlan fiúcska, veszélytelen és kedves, bájos. 

Felém fordítja fejét, néhány másodpercig elgondolkodva nézi arcomat, talán még a fejem felett sugárzó glóriát is látja. Nagyon okos férfi, nem hibázhatok. Elgondolkodva mered ismét a távolba szokása szerint, majd biccent.
- Végül is... jól esne.

Arcom meg sem rezdül, csak belül sikítozom és ugrálok örömömben. Ha nem is jön össze a nagy terv, attól még felejthetetlen élményben lesz részem... Láthatom Kakashit meztelenül! Wííííííí! Jézus el ne piruljak!

 
*
 

Könnyed csevegéssel szórakoztatom a gyógyfürdőig, amit ő figyelmesen hallgat. Mesélek neki a diákjaimról, Konohamaruról, Naruto méltó utódjáról, és sok egyéb vidám dologról, közben besétálunk az öltözőbe, és vetkőzni kezdünk.
Figyelmesen elfordulok tőle, hogy maszkját levehesse, és torkomban dobogó szívvel hámozom le ruháimat.
- Előre megyek - hallom mély hangját, amikor már nadrágomnál tartok.
- Rendben - mosolygok rá vállam felett. Arcom sem rezdül, ahogy meglátom a fehér textilmaszkot rajta. Jól tudom miért nem mutatja meg az arcát senkinek... Nagyon szomorú történet.

 

Derekán egy törülköző, és már csak széles, izmos hátát látom ahogy eltűnik az ajtóban.

Sóhajtva rázom meg a fejem, és megsemmisítő pillantást vetek az engem tátott szájjal bámuló férfiak felé. Lesütik szemüket. Na azért. Nagyon morcos tudok lenni a pofátlanságoktól.

 

Egy kis törülközőt tekerek derekam köré, és kibontom hajamat, a szalagot csuklómra tekerem, majd nagy levegőt véve lépek ki az öltöző ajtaján. Ruganyos, elegáns léptekkel közeledem a medencéhez, és azonnal kiszúrom világosbarna szemeimmel a medence falánál üldögélő félistent. Dús, ezüst haja már kissé csapzott a párától, úgy tapad homlokába. Sharinganos szeme lehunyva, a másikkal pedig üresen, kifejezéstelenül nézelődik, izmos karjaira támaszkodva a medence kövezett szegélyén.

 

A zuhanyhoz lépek, lemosom magam, majd a törülközőt szégyenlősség nélkül a medence szélére dobva libegek be a vízbe. Lesütöm szemeimet, mert pontosan tudom, hogy mindenki engem néz. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon szép testem van, büszke is vagyok rá, ahogy a fahéjbarna, hibátlan bőrömre is. Csak néhány forradásom van szerencsére.

 

Leülök Kakashi mellé, és kényelmesen hátradőlve sóhajtok fel.

- Finom a víz...

- Igen - helyesel higgadt hangon. Egy kissé csalódott vagyok, de nem mutatom. Meg sem rezdült amikor meglátott, és hangjából sem hallani semmit ami támpont lehetne. Hát ez volt a teszt.

Csalódottságomat elrejtve mosolyodom el, és egy kis vizet fröcskölök arcomra. Szeretem a fürdőket, de egyedül nem szívesen jövök, a sok nyomulós miatt. Azonban Kakashi mellett ettől nem kell tartanom, hiszen Konoha legerősebb ninjáját nem meri senki még csak megszólítani sem, nemhogy belekötni vagy a társaságában lévőt zaklatni.

 

Karjaimat, mellkasomat simogatom finoman a gyógyvízzel, majd kérdőn pillantok rá.

- Megmosod a hátamat? - teszem fel a kérdést torkomban dobogó szívvel. Ha a kezeink érintkezésétől napokig lángol a testem, akkor ezek után ez egy életre elegendő emlék lesz... Persze arcom kifejezéstelen, mosolyom semmitmondó, szemeim pedig olyanok, mintha a cserepes növényre pillantanék. Mindez iszonyú energiámba kerül, de megéri... Megéri... Hiszen ha csak megsejtené mit érzek iránta vagy milyen gondolataim vannak, hetero-pasiként szóba sem állna velem többet az életben.

- Persze - válaszolja.

- Köszönöm - mosolygok rá kedvesen, és hátat fordítok neki. Hagyom, hogy hosszú hajamat félresimítsa, majd behunyt szemekkel várom érintését.

 

A melegvíz végigcsurog érzékeny hátamon ahogy rám löttyint egy keveset, majd lassú, lusta mozdulatokkal apró köröket rajzol tenyerével bőrömre. Behunyom szemeimet és beleremegek a forró bizsergésbe ami végigcikázik testemen érintése nyomán.

 
Ah fenébe... nem bírok magammal... Most tuti lebuktam.
 

- Köszönöm - húzódom el tőle gyorsan, és kipirult arcomat elrejtve előle hagyok magamnak néhány másodpercet. Hidegvér, nyugalom, csigavér, satöbbi.

 

Huhh... végy egy mély levegőt és lassan fújd ki.

Visszadőlök mellé, és immáron kifejezéstelen arccal pillantok rá lopva. A távolba révedő tekintetét látva megnyugszom. Lehetséges hogy nem vett észre semmit? Mákom volt.

- Te is megmosnád az enyémet? - hallom. Nem hiszem el hogy ez igaz lehet.
- Öhh... persze... - motyogom, és már elém is tárulnak gyönyörű széles vállai, izmos háta. Szívom magamba a látványt, a sok forradást, heget és friss sebet is emlékezetembe vésem. Életem végéig bármikor le fogom tudni rajzolni az összeset ezután. Leöblítem és végigsimítom vállait, majd hátát is. Lassan, élvezettel, de nem feltűnően. Ajkamba harapva fojtom vissza sóhajaimat és nyögéseimet melyek nagyon kitörnének most jelenleg a torkomból. Végigsimítok néhány nagyobb forradást.
Ezeket kard vagy nagyobb penge okozhatta... ezek szúrásnyomok... ez egy durva horzsolás maradéka lehet... Oh, ez új, még friss seb.
- Ez nagyon fájhatott... - mondom csak úgy magamnak, és finoman végighúzom rajta az ujjamat, majd észbe kapva simogatom tovább csodás hátának izmait. Sápadt bőrén az én barna ujjaim olyan gusztusosan mutatnak, mint a vaníliás fagylalton a karamell öntet...

- Nem volt vészes - jön a halk válasz. Vállaira simítom kezeimet, végigcirógatom őket, és nyakába göndörödő ezüst tincseit is lopva megsimogatom. Jaj imádom! Mennyire selymes...! Ahhww...

Izmos felkarjain is élvezkedem egy sort, és komolyan... ha nem állít le itt és most sikítva vetem rá magam!

 

Na jó, vegyél egy nagy levegőt, lehetőleg úgy hogy ne hallja meg és engedd el.

 

Mondom engedd el! Rácsapjak a kezeidre?!

Mintha erős mágnes húzná kezeimet, úgy kell erőnek erejével elszakítanom tőle, majd észbe kapva pillantok le. Még szerencse hogy a gyógyvíz nem annyira áttetsző és nem látni bele, ugyanis merev péniszem alhasamhoz simulva sikoltozik kielégülésért, ahogy testem minden porcikája, sejtje is.
- Köszönöm - mondja halkan Kakashi, és visszacsüccsen mellém.
- Szívesen - mosolygok rá látszólag higgadtan, és csak remélhetem, hogy arcpírom betudható a forró víznek. Az éjfekete félszem felém fordul, és alaposan végigtanulmányozza arcomat. Kifejezéstelenül, rezdülés nélkül viszonzom, majd csuklómon lévő szalaggal felkötve hajamat mosolyodom el újból.

- Bemegyek a közepére egy kicsit.
S lőn.
 

Mire visszaérek hozzá, lecsillapodom, így kényelmesen kiemelkedve a vízből sétálok a sekélyesbe. A medence partján mellé lépek és felvéve törülközőmet pillantok arcára. Lehunyt szemekkel pihen. Engedélyezek magamnak egy sóvár pillantást izmos mellkasára, hasfalára, majd a lényeget takaró vízre, és magam köré tekerem a fehér textildarabot.
- Kakashi-sensei... - guggolok le mellé, és mosolyogva figyelem kába félszemét. - Indulnom kell sajnos. Örültem a találkozásnak.

- Én is. Délután viszem a jelentésemet hozzád - mosolyodik el a fehér maszk alatt. Imádom ezt a férfit. Imádom.

- Rendben - válaszolom, és nem simogatom meg arcába göndörödő ezüst tincseit, nem túrok bele, nem húzom le a maszkját és nem csókolom meg.

Búcsút intve életem szerelmének sietek az öltözőbe, hiszen nemsokára kezdődik a hajtás a Hokage épületben.

 
 
3.
 
 

- Na mi volt? - hajol közelebb Kotetsu, amikor együtt belépünk a körcsarnokba.

- Hetero - vonom meg a vállamat, és leülve helyemre nyitom ki a jegyzőkönyvet. Kezembe veszek egy tollat, és idegesen játszadozni kezdek vele.

- Na de mi volt, azt meséld el... - hallom Izumi hangját is, és mielőtt leülne kedvese mellé, lágyan beleborzol annak dús, bozontos hajába.

Halvány mosoly játszadozik ajkaim körül, ahogy felidézem a történteket.

- Életem legszebb órája... - suttogom, és ahogy elmosolyodnak egyszerre, tudom hogy süt a szemeimből, arcomról a szerelem. Annyira oda vagyok érte, hogy az elmondhatatlan.

 

Nyílik az ajtó, és mi szétrebbenünk. Arcomra semleges mosolyt öltve fogadom az asztalom elé sorba álló ninjákat, elkezdődik a meló. 

 
*
 
Nem jön. Nem jön. Pedig megígérte...
 

Már az utolsó ninják is sorra kerültek, amikor nyílik a csarnok ajtaja és belép rajta Ő...

 

Lassú, kimért léptekkel indul felénk, és én villámgyorsan befejezem a nálam állót, hogy hozzám jöhessen. Kedves mosollyal fogadom, szívem a torkomban lüktetve akadályozza meg, hogy normálisan vegyem a levegőt. Mindez persze nem látszik rajtam, hisz hosszú évek gyakorlatával rendelkezem. Kereken tíz plusz két évvel.

Ahogy asztalomhoz lépked jellegzetes testtartásával, zsebre tett kezeivel, úgy érzem legszívesebben felnyüszítenék.

 

Istenem, annyira dögös!

- Szia Iruka - mosolyog rám, és kissé görnyedt testtartását felvéve veszi elő övtáskájából jelentését.

 

 

- Üdvözöllek, Kakashi-sensei... - üdvözlöm formálisan, és a tekercsért nyújtom kezem.

- Khm... nekünk sietnünk kell... - hallom, de mintha víz alatt lennék, csak tompán jutnak el hozzám a hangok. Kotetsu vagy Izumi beszélt... ki tudja.

Oldalra pillantok, és mire kettőt pislognék, már kettesben is maradunk. Teljesen egyedül...

 

Énem egyik fele remegő kezekkel kapkodna, a másik pedig elégedett vigyorral lassan írogatna, majd Kakashit az asztalra dobva tépkedné le róla a ruhákat. Nyugi Iruka. Nyugi. Csak semlegesen... Mellesleg úgysem lenne esélyed a közelharcban Konoha legerősebb ninjájával szemben. Tuti nem hagyná hogy leteperd, max ha növesztenél a mellkasodra két dinnyét, és lábaid közé egy „sötét lukat”, ami beszippantja még az űrhajókat is.


- Iruka... - hallom a borzongatóan mély, lágy hangot, és magamhoz térek. Úristen! Elbambultam...

- Te-tessék! - kiáltok fel, és ijedtemben a tekercset is felhajítom, amely megperdülve a levegőben zuhanna vissza, ha ő nem kapná el tökéletes reflexeivel. Higgadtan nyújtja újra nekem, és én... Basszus elpirultam!

- Bocsánat... köszönöm... - motyogom.  

- Szívesen. Szóval azt szeretném kérdezni, hogy... - mondja, és én dermedten pillantok fel rá. Mit? Mit akar kérdezni? Legszívesebben felsikítanék, hogy „FOLYTASD!!!”, de nem teszi.

- Igen...? - suttogom.

- Te Genmával jársz ugye? - szegezi nekem hirtelen a kérdést, és elsápadok.

 
Tudja hogy... tudja...
 
...tudja...
 

Megfordul körülöttem a Hokage csarnok, és kis híján leborulok a székről. Gyanítom falfehér lehetek...

 

- Te tudtad...egész végig...hogy én...? - lehelem felpillantva rá. Sötét szemében képtelen vagyok most eligazodni, pedig minden rezdülését ismerem, mint a tenyeremet.

 
Csak bólint egyet.
 

Lehajtom a fejem. Kakashi nagyon okos, széles látókörű férfi, valaha ANBU kapitány is volt. Hogyan is titkolhattam volna el előle bármit is...?!

 
Buta buta buta buta Iruka!
 

Remegő kezemmel megigazítom a homlokpántomat, és torkomat megköszörülve kaparom össze maradék idegmorzsáimat.

- Ne haragudj... mit is kérdeztél? - kérdezem, de nem merek ránézni. Nem...

Játszadoztam vele, és most pokolian szégyellem magam...
 

- Te Genmával jársz ugye? - ismétli meg. Honnan tudhatja vajon?

Oh el is felejtettem, hogy Genma is ANBU. Fenébe. Talán barátok is... nem tudom csak azt, hogy az a jounin olyan szerelmes belém, hogy talán megkérte Kakashit hogy beszéljen velem.

- Már nem - suttogom az asztallapot fixírozva. - Ő kért meg rá, hogy beszélj velem?
- Nem. Én csak...

 
Na ez kezd érdekes lenni.
 

Felpillantok a sötét szemébe, és kíváncsian várom a folytatást. Néhány hosszú másodpercig nem hallani mást, csak a Konoha felett károgó varjakat.

Szólalj már meg!
 

A tekercs felé tapogatózik a kezem, és megragadom mint a mentőövet.

 

- Ezt én akkor... - motyogom, és ő biccent. Beírogatom az iktatóba, majd egy dobozba teszem és újra felpillantok. Zsebre tett kezekkel áll, és félrehajtott fejjel, elgondolkozva néz engem. Na most jutott el odáig, hogy a fürdőben történtek miatt megkér, hogy többé a közelébe se menjek, és talán még belém is vágja mentálisan a kést egy csúnya sértéssel...

 

Azt hiszem egy hétig betegszabadságra megyek hogy összetört szívemet összepuzlizzam ezután...

- Szeretnél még valamit mondani? - mondom halkan, s beletörődve várom a fejmosást.

 

- Igen, khm... - köszörüli meg a torkát. - Velem vacsorázol ma este?

 
 
Paff.
 
  
Ne sikíts, ne sikíts, ne sikíts...
Csak nyugodtan.
 

A Hokage szerelmére szedd össze magad Iruka! Szólalj már meg!

 

Levegőt venni is képtelen vagyok, annyira letaglózott amit mondott. Hogy Ő meghívjon engem vacsorázni, az olyan, mintha... mintha... jaj fogalmam sincs milyen, egyszerűen el sem hiszem! Biztosan hallucinálok. Ő nincs is itt, sőt, én még ájultan úszkáló oszladozó fél-tetemként lebegek az Onsen vizében és ezt csak álmodom... vagy...

 

- Nem érdekes... felejtsd el, én csak... - hallom a világ legszebb hangját, és végre magamhoz térek, majd levegőt is veszek, amire az elmúlt egy percben nem volt lehetőségem.

 

- Szívesen! - hadarom észbe kapva a távozó alak után kiáltva, és ő megtorpan. Visszafordul, és meglepetten néz rám.

Felpattanok, és elrendezem íróasztalomon a papírokat remegő kezeimmel, majd citerázó térdekkel lépek mellé, felöltve szokásosan kedves Irukás mosolyomat.

- Indulhatunk is...

Mosolyogva biccent. Torkomban dobogó szívvel követem az ajtóhoz, és ahogy előre enged engem mint egy nőt, legszívesebben öklömbe harapva sikítanék fel.

Együtt vacsorázom Vele! Vele!!!

 
 
 
4.
 
 

Nem sokat segít a helyzeten, hogy pokolian zavarban vagyok...

 

Zavartan turkálom a rizsgombócokat evőpálcikáimmal, és próbálok beszélgetni Kakashival, de ő a szokásos szótlanságával ül velem szemben, és hozzá sem nyúl az ételéhez. Gondolom a maszkja miatt.

- Ööö... - mondom halkan, és felém fordul a maszkos arc. Hát ez szuper! Most aztán jól megaszontad Iruka, gratulálok.

- Igen? - mosolyog rám türelmesen maszkja alól.

- Szóval... ha gondolod, elfordulok amíg megeszed a vacsorádat... ígérem, nem lesek... - jaj ez olyan gyerekesen hangzott! Elpirulva kapom el róla a tekintetem, és hirtelen nagyon érdekessé válik a tányérom tartalma.

- Nem szükséges, igazából nem vagyok éhes.

- Tényleg? Én sem - vidulok fel, majd legszívesebben homlokon csapnám magam. Ebből azt hihetné, hogy nem akarok vele vacsorázni. Ah fenébe... - De-de nem azért mert nem finom az étel, vagy mert nem érzem jól magam... - dadogom gyorsan, és hadonászni kezdek a kezemmel. - Én csak én csak én...

Reflexesen elkapja a levegőben reppenő evőpálcikáimat, és halkan felnevetve nyújtja felém őket.

- Semmi baj, nem kell szabadkoznod - mondja mély hangján kedvesen, és égni kezd a fülem is, úgy elpirulok. Na szép... ha most Kotetsuék látnának, könnyesre röhögnék magukat, úgy bénázok. Mint valami elsőrandis liba. Gyanítom ennél még a kis Hinata is határozottabb, mint amit én itt előhozok magamból.

 

Hosszú csend telepszik ránk. Ez így nem lesz jó. Körülpillantok a szinte üres étteremben ahová hozott. Kellemes, nyugodt hely, kis sarokasztalokkal, pasztell színű terítőkkel, gyertyákkal és halk zenével.

Randizom Kakashival. Tyű...
 

Kiszárad a torkom. Kortyolok a vörösborból, és ő halkan megszólal.

 
- Miért szakítottatok Genmával?
 
Jé, nem nyeltem félre.

Összehúzom szemöldököm, és a poharat finom mozdulattal teszem vissza az abroszra. Már nyelvemen van a kérdés hogy miért kíváncsi rá, de lenyelem. Végre beszélgetni kezdtünk, hát szedd össze magad Iruka és légy jó társaság. Vagy valami olyasmi.

 

Az őszinte válasz így hangzana: „Mert ő nem te vagy!”

Azt hiszem ezt most hanyagoljuk. Még az sem biztos hogy egyáltalán akar tőlem valamit, lehet hogy csak... hm... barátkozik, vagy... vagy Genmáról akar többet megtudni. Ha utóbbi igaz, és kiderül hogy Kakashinak ő tetszik, kiherélem azt a fickót. Ki én.

- Mert nem voltam belé... - harapom el a mondatot. Az asztalra könyökölve hajol közelebb hozzám, finom férfias illatától bealélok az asztal alá... majdnem.

- Értem.
Na jó, most én kérdezek.
 

Nagy levegőt vesz, lélegzet visszatart, has behúz, fej megemel, száj kinyit.

 

- És neked nincs senkid? - nyögöm ki viszonylag értelmesen, és megállom, hogy ne harapjak ajkamba az idegességtől. Tudom hogy nincs senkije itt a faluban, de attól még vígan lehet neki máshol... hiszen gyakran jár küldetésekre. Nem ő lenne az első, akinek másik faluban él a kedvese.

- Nincs - rázza meg a fejét. Szívesen megkérdezném, hogy ki volt az exe, mert gyakorlatilag erről egyáltalán semmit nem tudok. Az elmúlt tizenkét évben annyira diszkréten intézte a magánéletét, mintha nem is lett volna. Pedig biztosan volt. Egy ilyen életerős férfinek le kell valahol vezetnie a benne tomboló erőt... nőn vagy férfin... Utóbbi a valószínűbb most már. Hál’ istennek.

 

Hátradől a székében, és zárkózottá válik. Szinte hallom a nehéz fémajtó döndülését, ahogy bevágja mentálisan, aktiválva az önvédelmi rendszerét. Visszabújt a csigaházába...

 

Hát jó, akkor oldjuk a feszültséget. Mivel is...?

- Mesélj a legutóbbi küldetésedről. Olvastam a tekercsben, hogy egy Daimjót védtél meg egy bandától...

Meglágyul tekintete, és halvány mosollyal kezd nekem mesélni.

 

Iszom szavait. Egyszerűen imádom a hangját hallgatni. Mély, és mégis kedvesen lágy, simogató. Azonnal képes bárki bizalmába férkőzni, pusztán a hangja alapján...

 

Kérdésekkel traktálom, és lelki szemeim előtt a hős Kakashi-sensei egy szál kunai késsel kaszabol le száz marcona bűnözőt. Ezüst hajába lágyan túr a szél, és arcára csöppenő vért letörli kézfejével, majd a főgonosz szemeibe nézve húzza elő kardját hüvelyéből...

 


Csillogó szemeimet ráfüggesztve álmodozom, és tenyerembe támasztott fejjel, méla mosollyal birizgálom közben a poharamat.

 
Órákig tudnám hallgatni... Imádom.
 

- Iruka - hallom, és felriadok abból a jelenetből, amikor Kakashi levágja rólam a köteleket, majd hős lovagként karjaiba vesz, hogy...

- Iruka - mondja újra.
- Igen...? - lehelem kábán.

- Kissé késő van - mosolyog rám kedvesen. - Elbeszélgettük az időt.

Oh.
 

Kifizeti a vacsorát, és kilépünk az utcára. Hű tényleg későre jár... teljesen kihaltak az utcák, a hold sápadt fénnyel világítja meg az épületeket, sötét árnyakat rajzolva a felhők köré.

- Hazakísérlek - lép mellém, és én felnyikkanva biccentek. El sem hiszem, hogy ez igaz lehet...

 

Halkan beszélgetve sétálunk végig a sötét utcákon, de nem félek egyáltalán, hiszen ha ő mellettem van csak magamtól kell félnem, semmi mástól. És hogy magamtól miért? Hát hogy ne vetődjek rá sikítozva és rontsak el mindent.

 
A házam ajtajában megtorpanunk, és egymás felé fordulunk.
 

Álmaimban ez a jelenet több ezerszer játszódott már le.

Csendben nézzük egymást. Gyönyörködöm holdfényben csillogó ezüst hajában, sötét szemében, és hevesen dübörgő szívemre szorítom a kezem, majd észbe kapva ejtem le. Nyugi Iruka... nyugi nyugi nyugi nyugi nyugi...

- Köszönöm a vacsorát, igazán jól éreztem magam - mondom a szabványszöveget. Biccent.

- Holnap volna kedved... - kezdi végre lassan, és én bólintok. Bármihez! Csak együtt legyünk! - Na és mit szeretnél?

Hallom a hangján hogy mosolyog. Hát biztos szórakoztató látvány lehet egy pipacspiros, szerelmesen pislogó Iruka...

 
Hogy mit szeretnék? Téged.   
 

- Mondjuk együtt ebédelhetnénk... ha neked jó... - motyogom, és zavartan babrálni kezdem chounin mellényem egyik zsebét.

- Rendben. Akkor bemegyek hozzád...
Megfogja a kezem.
 
Áááááááááá! Megfogta a kezeeeem!
 

Legszívesebben boldogan felsikítanék, de helyette nyugalmat erőszakolva hagyom, hogy hosszú ujjaival körülfonja, és felemelje. Maszkján keresztül kis puszit hint kézfejemre.
- Jó éjt Iruka.

 

Halk pukkanással foszlik semmivé, ahogy elteleportálja magát, én pedig rogyadozó térdekkel támolygok be a házamba, hogy aztán az előszobában kiterüljek a padlón, és tenyerembe sikítozva forgolódjak percekig, majd lábammal is hadonászom kicsit, csak az összkép kedvéért...

 
Kakashi-sensei!!!!
 
  
5.
 

Reggel egyet kukkant a kakas, és én már tépem is le a paplant barátaimról. Cseppet sem érdekel hogy meztelenek és hangosan hőbörögnek. Boldogan ragyogó mosollyal vetődöm melléjük, és csillogó szemekkel beszélek összefüggéstelenül.

- Megpuszilta a kezem! Vacsorázni vitt! Ebéd! Kakashi és éééééééééén....! - dobom el magam piros fejjel az ágyon, és aléltan hallgatom a döbbent csendjüket. Néhány másodpercig eltart nekik mire felfogják, aztán már csak a rám zúduló kérdéseket hallgatom.

- Mi? Hogy mi?

- Megpuszilta a kezed? Vacsora? Ebéd? Mi van?
- Beszélj már érthetőbben a Hokage szerelmére!

Hatalmas, csillogó szemekkel nézek fel rájuk, szám elé szorítva öklöcskéimet, és csak hevesen bólogatok. Bizony! Kakashi és én! Mi!

 

Együtt örülnek velem, megölelgetnek, aztán kiteszik a szűrömet, hogy zuhanyozhassanak, miegymás. Engedelmesen battyogok a konyhájukba és főzök nekik kávét. Kissé kevés vízzel, sok kávéval, majd ábrándozás közben mellé is löttyintem a csészékből, egy tonna cukrot is halmozok bele... de ki figyel oda, amikor lelki szemeim előtt már az ebédnél tartok?!

 
*
 

Bosszúsan vonom össze szemöldököm, amikor megpillantom az iskola bejáratánál álló jounint. Mit akar?

- Szia Iruka - köszön a maga szokásos lezser stílusában, mély, rekedt hangján, és a szájában lévő fogpiszkálót kiköpi. Halkan visszaköszönök neki, barna szemeim hidegen tekintenek rá.

- Mit akarsz, Genma?

Halvány mosollyal lép közelebb, de pillantásom megállítja. Bosszúsan sóhajt fel.

- Szóval komolyan gondoltad ezt a szakítás-dolgot...
- Véresen.

- De miért? Megbántottalak valamivel, vagy mi? - szegezi nekem halkan a kérdést. Megrázom a fejem, és egy halvány mosolyt erőltetek ajkaimra.

- Te nem tehetsz róla Genma, ne emészd magad.

- Most jön az a szöveg, hogy barátok még lehetünk? - morran fel, és a falhoz dől, kapok tőle egy fagyos oldalpillantást is.
- Ha azt mondom, hogy mást szeretek... akkor megértőbb lennél? Hidd el, nem tehetsz róla, te egy nagyon szép és szexi pasi vagy - mosolyodom el, és az arcvonásai megenyhülnek. Hiába nah, én értek a fájdalommentes szakításokhoz.

- Na és ki az?
- Titok - bazsalygok fel rá. Felvonja a szemöldökét.

- Most épp Kakashit bolondítod ha jól tudom. Légy vele kíméletes, Iru-cica.
Bólintok. Hajaj, de milyen kíméletes leszek!

- Ne csinálj belőle akkora hülyét mint belőlem, mert nem biztos hogy ő tűrni fogja.

- Gyengéd leszek... - búgom, ahogy a kisfiúkat megrontó pasik szokták, és ő felnevet. Szemeivel végigpillant rajtam sóváran, és pontosan tudom, hogy mire gondol. Amire a legtöbb homokos ninja a faluban... hehe.
Megszólal az iskolai csengő.

- Mennem kell. Légy jó... - búcsúzóul rákacsintok és faképnél hagyom.

 
*
 

Végre ebédszünet. Ahogy Kakashit ismerem, késni fog. Szórakozottan játszadozom egy ceruzával a tanáriban lévő íróasztalom tetején üldögélve és a többiekkel beszélgetek.

- Nem jön? - kérdezi Kotetsu.

- Mindig, mindenhonnan késik - vonom meg a vállam. - De nem gond, mert ma már nincs több órám.

- Yo! - szólal meg mély hangja az ajtó felől, és kiesik kezemből a ceruza. Oh mami...! Halvány pírral az arcomon mosolyodom el, és sétálok elé.
- Szia Kakashi-sensei - ragyogok fel rá.
- Csak Kakashi - hunyorog rám kedvesen. - Indulhatunk?

 
Étterembe menne, de felvillantom a bento dobozokat.
- Csomagoltam bentot.

- Nahát... - hökken meg, és kedvesen egyezik bele hogy piknikezzünk. Egy nyugis kis tisztásra sétálok vele, egy kis tavacska partjára. Ide nem jár senki, mert alig ismerik. Tökéletes helyszín a csábításhoz.

- Na és mi jót csináltál ma? - indítok kedélyes csevegést, ahogy leülünk a puha fűben és kezébe nyomom a dobozkát a pálcikákkal. Mellé ülök, és nekitámasztom finoman a hátamat, diszkréten elfordulva tőle, hogy nyugodtan egyen, ne kelljen tartania attól hogy a maszkja alá kukkantok.

 

Lám, milyen figyelmes vagyok! Kincset érek! Hisz előbb-utóbb úgyis látni fogom az arcodat. Már alig várom.

 

Hallgatom beszámolóját, válaszolok kérdéseire, és amikor leteszi az üres dobozt, visszafordulok felé és kedvesen rámosolygok ahogy megköszöni az ebédet, de nem húzódom el tőle. Hagyom hogy karjaink, oldalunk és combjaink összeérjenek. Érzem finom illatát, és tudom hogy ő is az enyémet. Ma odafigyeltem reggel, hogy a legfinomabb illatú samponomat használjam, de csak mértékkel, mert tudom hogy nagyon érzékeny az orra.

Mmm... érzem ruháin keresztül is bőrének melegségét, és kemény izmait. Ahw...

 

Kellemes társaság vagyok, nagyon is. Kényelmesen hátradőlve élvezi a beszélgetést velem. Elégedetten veregetem meg a vállamat képzeletben. Jól haladok. Csak idő kérdése...

 

A madarak csicseregnek, a szél kellemesen fúj, a nap melegít, a tó vize szikrázóan csillog... minden az én kezemre játszik.
- Nagyon jó idő van, ugye? - tűzöm be alattomosan a kis mondatot a beszélgetésünkbe, majd leveszem a mellényem, és fekete ingem felső gombjait kioldva kényelembe helyezem magam. Behunyt szemekkel élvezem a napsugarakat, és Naruto fejlődéséről beszélgetünk. Szóba kerül Sakura is...

- Ő egy tehetséges kislány, csak még nem tudom miben is az - mondja, és én felnevetek lágy hangomon. Milyen kifinomult humorérzéke van! Imádom.

- Naruto terrorizálása a specialitása - kuncogok halkan, és felé fordulok. Arcunk nagyon közel van egymáshoz, barna szemeimmel csábítóan merülök el és tartom fogva fekete szemét. Sharinganját egyszer láttam már, tudom hogy rubintvörös és gyönyörű, de még nem volt alkalmam közelről belenézni. Na majd nemsokára... Csak ne szúrjam el, mert olyan ideges vagyok, hogy a torkomban dobog a szívem.

- És neked? - kérdezi halkan. - Mi az erősséged?

Oh hát ez nagyon magas labda. A legnagyobb erősségem az orális technikám, de erről hallgatok. Majd úgyis megtudja.

- Genjutsu beállítottságú vagyok alapvetően, de nincs túl sok chakrám sajnos - válaszolom halkan.
- Értem - biccent. Felcsillannak a szemeim.

 

- Mutatok valamit... - emelem fel kezeimet, és pár pecsét múlva már cseresznyevirág szirmok keringenek lágyan körülöttünk. Puhán cirógatva bőrünket, lassan ringatózva a szélfuvallattal. Halvány rózsaszín és fehér szirmok vegyesen.

 
Gyönyörű genjutsu...
 

- Szép - mondja halkan, és látom a maszkján, hogy mosolyog. Mélyen a szemébe nézek, és hagyom hogy elmerüljön csábító pillantásomban. Megérzem arcomon kezének puha cirógatását, és mosolyogva simulok bele a tenyerébe, mint egy törleszkedő kiscica. Térdeim remegnek, gyomrom pici gombóc, szívem a torkomban verdes, szám kiszárad... ajaj...

 

Kezemet felemelve cirógatom meg maszkos arcát, de nem húzom le, bármennyire szeretném. Most nem végcél a csók, hiszen ő egy nagyon zárkózott férfi, és gyűlöli az arcát, amely apjának pontos mása. Közelebb hajolok hozzá, és hallom ahogy elakad a lélegzete. Nem mondom, van önuralma. Más ilyenkor már rég rám vetné magát. De hát ezt vártam el Kakashitól, a legcsodálatosabb férfitól a világon...

 

A szellő kibomlott hajam tincseivel játszadozik, a virágszirmok gyengéden cirógatják arcom...

 

Ó hányszor álmodoztam már erről a pillanatról! Pont olyan amilyennek elképzeltem...

Várjunk csak... Nem bontottam ki a hajam. Meglepett arcomat látva halkan kuncog és elmosolyodom. Kis cseles... észre sem vettem ahogy kicsempészte hajamból a hajgumit a hajpántommal együtt.
- Hogy csináltad? - kérdezem kedves mosollyal tőle.

- Egyszerű trükk volt... - túr bele ujjaival a hajamba finoman.

- Megtanítasz rá? - érintem orromat finoman az övéhez.
- Talán egyszer. De most... szeretnélek megcsókolni.

Meglepetten kerekednek el szemeim, mert mindenre számítottam csak erre nem. A lélegzetem belém fagy, és szívem is megáll egy pillanatra, ahogy figyelem őt, miközben mutatóujját maszkjába akasztva lassan lehúzza, egészen az álláig. Kezem önkéntelenül is homlokpántja felé nyúl, és ő halvány mosollyal hagyja nekem hogy feljebb húzzam. Felcsillan a bíborvörös szem a délutáni napsugarakban.

 
Láthatom az arcát, annak teljes pompájában.
     

- Gyönyörű vagy... - lehelem halkan. Nem válaszol, csak közelebb hajol hozzám.

 

 

Hosszú ujjai finoman cirógatják meg államat, lehelete arcomat csiklandozza, és szívem dobogni kezd a torkomban, fülemben, csókra éhező ajkaimban... Nem látok és nem hallok...

 

Leheletkönnyen simít meg szájával. Felesleges ez az óvatoskodás, de nem bánom. Különleges élmény, hogy ennyire kemény és erős ninja ilyen gyengéd is tud lenni. Genma és a többi tapló után igazi felüdülés.
Lassan veszi birtokba ajkaimat, bizsergető forróságot sugározva belém, nyelve belém hatol. Bódító, érzéki mégis fenségesen különleges csók. Azonban gyakorlott ösztöneim a felszín alatt valamit jeleznek... de nem tudom mit, mert képtelen vagyok gondolkozni...

 

Szerelmes szívem szinte szétrobban mellkasomban... árad és dagad...

 

Boldog sóhajjal hunyom be szemeimet, kiélvezve mindent. Az ízét, illatát, bőrének érintését, ajkait a számon, sűrű, selymes hajának tapintatát ujjaimon. Kábán túrok ezüst fürtjeibe, karjaim nyaka köré fonódnak...

 
Belehalok és feltámadok.
 
Soha ne érjen véget ez a pillanat...
 
Soha...
 

Hallom... a szél susogását, a falevelek halk zörgését, a madarak lágy énekét... a tavacska vizének csobogását... benne ficánkoló halak senki számára nem érezhető tündérszép nevetését...

 
Egy valóra vált álom.
 
***
 
 
Elválnak ajkaink.
 

- Remegsz... - súgja. Kábán emelem fel nehéz szemhéjaimat. - Ugye... ugye nem félsz tőlem?

- Nem - lehelem, és a különös kérdés halvány mosolyt csal ajkaimra. Belesimítom arcomat a tenyerébe, és felsóhajtok. - Soha nem féltem tőled.

Reszkető ujjaimmal igazítom vissza a maszkját, és felmosolygok rá teljes szívemből, pedig nem kéne... Nem szabad rázúdítanom ilyen hirtelen magamat, mert ki tudja...

Itt most csak én vagyok szerelmes.
 

Sokat sérülhetek ebben a kapcsolatban ha kiadom magam. Lesütöm a szemeimet, és kontrollálom érzéseimet. Nyugalom Iruka, ne légy buta.

 
 
 
És leesik végre.
 
 
 

Ez a csók... hogy is fogalmazzak... gyakorlatlan volt. Olyan ember csókol így, aki még csak felfedezi a terepet.

 

- Én vagyok neked az első férfi akit megcsókoltál... - mondom halkan, és félénken tekintek fel rá. Komolyan viszonozza.

- Igen.
 
Biccentek, és egy fájdalmas görcs húzza össze a gyomrom.
 

- Ugye nem azok közé tartozol, akik csak ki akarják próbálni milyen egy fiúval? Nem viselem jól ha próbababának használnak, Kakashi.

 

Lélegzetemet visszafojtva fixírozom a szélben hajladozó fűszálakat, arcomra kifejezéstelenség maszkját öltve. Most örülök, hogy arcomba hullnak fürtjeim. Térdeimet átölelve fogom le remegő kezeimet és felkészülök arra, hogy bocsánatot kér a következő pillanatban és elsétál.

- Már régóta szerettem volna közeledni feléd, de mindig foglalt voltál... - hallom, és meglepetten fordítom felé arcomat. Csodálkozva szusszantok egyet.

- ...ami nem is meglepő, hiszen...

Biccentek és elmosolyodom. Tudom, hogy Konoha összes meleg ninjája rám vadászik, ez nem újdonság.

- Nos, most éppen szabad vagyok.
- Már nem, ha te is így szeretnéd.
Hát ezt megdumáltuk.

Hozzá simulok, és belemosolygok ingébe amikor kissé bátortalanul öleli át vállamat. Legszívesebben most sírnék a boldogságtól...

 

Pedig sok melóm lesz vele, mire igazi semét faragok belőle...

 
Nem baj... türelmem végtelen.
 
 
6.
 
 
Halvány mosollyal ajkaimon sétálok keresztül a főutcán.
 

Szinte ragyogok a boldogságtól, talán ezért is történik, hogy a szokásosnál többen fordulnak meg utánam, és bámulnak gátlástalanul. Teszek rá.

 

- Mi ez a jóllakott vadmacska mosoly? - dörmögi egy hang. A vigyorgó alak felé fordulok, megvillannak barna szemeim, ahogy végigmérem. Kezeimet dacosan csípőre téve emelem fel államat. Már nem mosolygok. Ó nem. Rá soha. Ha nem az lenne aki, szó nélkül, megalázó pillantással sétálnék el mellette, de nem tehetem sajnos. Az alattomos, halvány szempár élvetegen méreget, én pedig émelyegni kezdek.

- Semmi közöd hozzá.

Elmosolyodik, és elém áll, úgy pillant le rám. Államat végig simítja ujjaival. Utálkozva lököm el a kezét.

- Kiscica... - suttogja a mocsok.

- Ne hívj így, semmi jogod hozzá - morranok rá, és kikerülném, hogy folytassam utamat haza, de ismét elém lép.

- Milyen szemtelen lettél.

A következő pillanatban keze nyakamra kulcsolódik, de nem szorítja meg, csak fog. Közel hajol az arcomba, és a fene egye meg, fél Konoha minket néz!

- Azonnal engedj el! Mindenki minket figyel... - sziszegem. Észbe kapva enged el és lép hátra. Gyilkos tekintettel mérem végig. - Hyuuga létedre igencsak felelőtlen vagy. Menj haza Hiashi, és törődj inkább a családoddal, ahelyett hogy utánam koslatsz.

Halkan felmordulva lép felém újra, és kiráz a hideg. Baromira félek tőle, sajnos meg is van rá az okom.

 
Hátraszökkenek, és sietve bemenekülök egy boltba.
 
Huhh...
 

Remegő kezekkel veszem fel az első könyvet ami az utamba kerül, mintha tényleg vásárolni akarnék. Zihálva próbálok ideges szédülésemen uralkodni. A fene vigye el ezt az erőszakos mocskot!

 

- Iruka! - Felkapom a fejem, és az éppen belépő Izumo aggodalmas arcát meglátva kezdek megnyugodni. - Jól vagy? Láttam mi történt. Mit mondott? Megfenyegetett?

 
Megrázom a fejem.

- Csak a szokásos... Nagyon meg akar kapni. Újra... - teszem hozzá suttogva, és sápadtan hajtom le a fejem, a kezemben lévő könyv borítójára szegezve tekintetem. Az emlékek szinte letaglóznak... Hallom ismét a sok kabóca zümmögését, és saját sikolyaimat...

Akkor ott az erdőben...
 

Kihullik kezemből a könyv, és úgy érzem kiürülök, mint egy lukas pohár.

 

Kongok a dermesztő ürességtől és hidegtől. Izumo bátorítóan szorítja meg a vállamat.

 
- Hazakísérlek.

Csak biccentek, és hagyom hogy gondoskodásával körülvegyen. Igazi barát.

 
*
 

Három pohár kakaó és finom vacsora után már a kanapémon kuporogva beszélgetek a fotelben szétterülő Izumoval.

- Na és hogyhogy nem az ezüsthajú lovagoddal töltöd az estédet? - kérdezi álmosan.

Mosolyogva kortyolok a bögrémbe.

- Küldetésen van sajnos, de megígérte hogy holnap délután találkozunk.

- Az ég szerelmére Iruka! - csattan fel tetetett felháborodással. - Ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni belőled!

Felkuncogok.

- Jól van jól van... - hessegetek a kezemmel vidáman, és beszámolok neki mindenről, töviről hegyire. Mesém végeztével elismerően csettint a nyelvével.

- Hogy te milyen kis rafinált vagy...! - Mondja áhítattal. Felnevetek. - Na és biztos vagy benne, hogy még szűz?

- Aha... Tutira.
- Hát ez nagyon furcsa...

- Először engem is nagyon meglepett, de ha belegondolok... nem is annyira, ha ismered a történetét, és a személyiségét.

 

Csend telepszik ránk, és elgondolkozom. Ha nem Kakashiról lenne szó, rövid úton leléptetném, mert számomra a tapasztalt, jó szerető alapvető. Deh... ebben az esetben kivételt tehetek. Majd én mindenre megtanítom. Hehe...

 

- És igaz a pletyka? - szakít ki gondolataimból Izumo hangja. Értetlenül nézek rá.

- Hm?
- Hát... hogy olyan szép az arca...

Elvigyorodom.
- A legszebb pasi Konohában.

- Csak utánad! - kacag fel vidáman. Megrázom a fejem. Nagyon szép testem van, csinos arcom, és ládányi önbizalmam. Mestere vagyok a csábításnak, a hetero pasik sincsenek biztonságban ha meglátnak, de akkor sem én vagyok a legszebb, csak a legfinomabb falat. Tudom én... Ki is használom.

- Na és mik a terveid vele?
- Szerinted? - bazsalygok rá a kakaóm felett. Felnevet.

- Gondolom ez egy igazán komoly kapcsolat lesz... legalábbis remélem.

- Majd én teszek róla - biccentek eltökélten. - Nem vájhatja bele fogacskáit senki sem az én zsákmányomba. Kakashi az enyém, és az is marad.

 
*
 

Eltelik egy teljes nap. Kezd sötétedni. A gyerekek már mind hazamentek, az összes dolgozatot kijavítottam, minden papírmunkát elintéztem. A ceruzáim milliméternyi pontossággal elrendezve, a derékszögben elhelyezkedő papírok mellett, és ő még sehol.

 
Kipillantok az ablakon. Sötétedik.
 

Fáradt, szomorú sóhajjal állok fel, és mellényemet magamra kanyarintva indulok haza. Bizonyára Kakashinak elhúzódott egy kicsit a küldetése... Remélem csak ennyi.

 

Összeszorul a gyomrom, ha eszembe jut a legrosszabb lehetőség, de azonnal elhessegetem. A fenébe is, Konoha egyik legerősebb ninjájáról van szó, nem nyíratja ki magát olyan könnyen!

 

A házam ajtajában megtorpanok, és előveszem zsebemből a kulcsot.

 

- Iruka! - hallom a mély, lágy hangot. Hatalmasat dobbanó szívvel perdülök meg, és meg is pillantom a felém sétáló Kakashit. Felemeli kezét, úgy integet nekem. - Yo!

- Jó estét, kedves örökké-késő-sensei - vigyorgok rá narutósan, leplezve izgatottságomat. Halkan nevetve lép közelebb, és én merészen lábujjhegyre állva puszilom meg maszkon keresztül a száját. Mmm... még ez is finom...

 

Mosolyogva pillantok végig rajta. Meghökkenek. Horzsolások, szakadások, és izzadtságszag. Hatalmasat dobban a szívem! Egyenesen hozzám sietett a küldetéséről! Csitulj szívem, ne ujjongj olyan hangosan!

 

Kezeim maguktól simulnak a derekára, és hozzá simulok, úgy ölelem magamhoz. Jaj de imádlak!

 
- Gyere be...
 
*
 

Boldogan zümmögve kenegetem a szendvicseket, és szerelmes mosollyal hallgatom ahogy fürdőszobámban csobog a víz. Kakashi. Fürdik. Nálam.

 

Öklömet a szám elé szorítom, nehogy felsikoltsak a boldogságtól...

 

Ahogy elképzelem őt meztelenül, a testén végigcsorduló vízcseppekkel, nem sok hiányzik hogy visítva hajítsak el mindent kezeimből és törjem rá az ajtót...

 

Ahh nyugi Iruka! Nyugi... Na tessék, már merevedésed is van. Jaj...

 

Befejezem a szendvicseket, sok husival megpakolom őket, és erőszakkal fogom le magam, hogy ne vágjam a paradicsomszeleteket szív alakúra...

 

És előkerül életem értelme is, az én fekete pólóm és nadrágom egyikében, szokásos maszkjával. Csalódottságomat lenyelve mosolygok rá. Elérkezik majd azaz idő is, amikor nem fog rejtegetni előlem semmit, hanem gátlástalanul, pucéran fog heverni az ágyamban, minden porcikáját felkínálva nekem...

Nagyot nyelek, ahogy magam elé vizionálom a képet. Ahh mamám...

 

El is robogok a fürdőbe, hogy pár perces hidegzuhannyal normalizáljam magam.

 
*
 

A verandára ülünk, a szép hátsókert, kabócák ciripelése és a hold sarlója adja a romantikus háttérképet és hangot, úgy vacsorázunk.

 

Elégedetten kortyolgatom a teát, figyelem szép arcát, miközben eszik. Nem zavarja, hogy látom, a maszk a zsebében van. Mekkora előrelépés...

 

Ahh istenem milyen gyönyörű férfi... Ahogy megnyalintja ajkait evés közben, az kész orgazmus.

 

Eltépem róla a tekintetem, hogy ne hozzam zavarba, és a kert felé pillantok. A cseresznyefám most nem virágzik, pedig már csak az kéne, hogy ennél is boldogabb lehessek, ha ezt egyáltalán lehet még fokozni...

 

Vacsora után csak békésen üldögélünk és teázgatunk, ahelyett hogy az ágyamban nyögdécselnénk... de nem vagyok csalódott, mert ennek is minden másodpercét élvezem.

- Nehéz küldetésen voltál? - kérdezem tőle lágyan, amikor észreveszem, hogy hosszúakat pislog. Fáradt... Kiveszem egy finom mozdulattal kezéből a teáscsészét, és mellénk leteszem, le ne öntse magát.

- Ühüm... - dörmögi fáradtan. Készségesen ölel magához ahogy karjaiba bújok mint egy cica, és orrommal megcirógatom nyakának bőrét. Felsóhajt. Mmm...

- És mégis eljöttél hozzám. Örülök...

Végigsimítja hátamat, szorosabban magához húz de nem mond semmit. Megpuszilom a nyakát. Felpillantva elfojtok egy vigyort. Elpirult... Imádom ezt a pasit!

 

Kibontakozom a karjaiból, és felállok. Ő már az ajtóban is áll, egyáltalán nem is tűnik álmosnak. Nocsak. Kezemet megfogva húz be a házba, és én megbűvölve figyelem, szívem a torkomban dobog, úgy követem a hálószobámig. Lövésem sincs, hogy honnan tudja merre van... de tudja. Mi az hogy!

 

Szívem a torkomban dörömböl, gyomrom remeg, térdeim citeráznak az izgalomtól... Ahh istenem! Kakashi és én...

 

Hálószobám közepén megállunk, hosszú másodpercekig csak nézzük egymást. Csak légvételeink törik meg az intim csendet...

 

Most mindkét szemét látom az éjjeliszekrényen világító gyengécske lámpa fényében. Sharinganja mint a rubint, úgy csillog, szikrázik. Sötét szeme pedig vágytól örvénylik... ahh mamám...

 

Keze lassan siklik felfelé a karomon, ujjai finoman érintenek... mint a tavaszi fuvallat. Beleborzongok, és halk sóhajjal hunyom le félig szemeimet, úgy figyelem kábán szép arcát. Hozzám simul, szája az enyémre tapad, forró nyelve pedig lustán körözve kér bebocsátást. Pólójába kapaszkodva remegek meg és engedem be, hogy részegítő csókját érezhessem. Hmm... mm... nnhhh.... jóh gyorsan...hhh.... tanul...

 

Nekem nyomul egész testével, hogy az ágy felé toljon. Belemosolyogva a csókba fogadok szót, és ahogy nyakát átkarolva magammal rántom, huppanunk az ágyon, kuncogva pillantok fel rá. Ágyéka enyémhez szorult és ő hangosan felnyögve markol az ágyneműmbe. Összerándulok. Milyen őrjítően szexi volt ez a nyögés! Mély és érzéki... ahh mami, még a herezacskóm is berezonált a kéjtől...

 
Kibomlott hajamba túr ujjaival, és nyakamba csókol. Ahh...

- Iruka... - súgja halkan, lehelete a bőrömet perzseli. - ...nem akarok fájdalmat okozni...

- Ssss... bízd rám magad...
 

Engedi nekem, hogy hanyatt döntsem az ágyon, és fölé kerekedve üljek a combjaira. Kakashi az én ágyamban, alattam, arcán halvány pírral, vágytól izzó szemekkel, zihálva... Ez biztos csak egy álom.

 

Fölé hajolok, hosszú hajam előrehullik, és ahogy megcsókolom, már érzem is ujjait a tincseimen végigfutni. Mosolyogva emelem fel a fejem, ujjaimat végigfuttatom mellkasán. A póló anyaga alatt is érzem milyen forró a bőre, és még remeg is! Mindjárt elélvezek, már így sem választ el sok tőle...

Egy határozott mozdulattal felrántom a pólóját egészen a mellkasáig, és felnyögve szívom magamba a látványt. Gyönyörű izmok, sápadt bőr és a rengeteg heg. Imádom minden porcikáját...

Megcsókolom mellkasát, és nyelvemet lassan végigfuttatom egy nagy hegen, amely keresztülszeli mellkasát, és egészen a köldökéig ér.

- Ezt hogy szerezted...? - búgom lágyan, felpillantva arcára. Tömény vággyal figyel, és megnyalja cserepes ajkait. Rekedt hangon tud csak válaszolni.

- Egy ahh... Akatsuki... kard...

- Hmmm... dorombolom, és köldökébe kalandozik nyelvecském, kezem pedig a nadrágon keresztül kőkemény merevedésére. Megremeg, és megajándékoz egy újabb gyönyörű nyögéssel. Nem sok hiányzik, hogy elélvezzek már ennyitől! Zihálva markolja az ágyneműmet, és néz engem. Megtalálom a következő nagy heget szépséges hasán, amely a nyakáig húzódik fel. Miközben nyelvemmel végigrajzolom, egész testemmel végigsimogatom az övét, úgy csúszom feljebb rajta...

- Árnyék... shuriken... - zihálja rekedten. Hangjától megremeg a péniszem...

 

Megőrülök érte, de akkor sem kapkodom el. Ha minden az ölébe hullik azonnal, akkor nem fogja megbecsülni. Ilyen egyszerű a képlet.

 

Nyakának lüktető pulzusára tapadok számmal, kezem pedig becsusszan a nadrágba. Farka már lüktet, és ahogy rákulcsolódnak ujjaim, Kakashi felhördülve markol a fenekembe.
- Iruka! - nyögi szinte kétségbeesetten. Forró, vad csókkal vetődöm puha szájára, és szakértően kezdem el kiverni neki. Lassan, kéjesen... Nem is kell sok.

Oh, hát ennyire felizgattalak?

- Mondd a nevemet, amikor elélvezel - utasítom halkan, és nyakába harapok. Ebben a pillanatban összerándul a teste, forró spermája kezemre folyik...

 
- Iruka... - hörgi, fuldokolva szorítva engem magához.
 
 
 
 
Könnybe lábadnak szemeim a boldogságtól...
 
 
 
 
 

Forró szerelemmel csókolom meg, és élvezem... finom illatát, mindem porcikámat remegésre késztető hangját, testének forróságát...

 

Felemelkedek, és újra combjaira ülve mérem végig őt, miközben ujjaimról nyalogatom le sós ízű spermáját. Milyen finom íze van... Nem is lehet más, ha az övé.

 

Levegőért kapkodva figyel engem, még dolgozik benne az iménti élmény, mert hirtelen felnyúl, megragadja pólómat és magára ránt. Leteperve szorít az ágyra.

 

Olyan vadul és durván csókol meg, hogy felnyögök. Ahh igen! Ez az!

 

Lerántja rólam a nadrágomat, és szemeim kistányér méretűre nőnek. Honnan vett hirtelen ekkora bátorságot? Ujjai merevedésemre kulcsolódnak, felsikkantva rándulok össze, abban a pillanatban.

- Kakashi... - zihálom, nyakába kapaszkodva. Na ilyen sem történt meg velem, hogy egyetlen érintéstől elélvezek...

- Sajnálom... azt hiszem rosszul csináltam - dörmögi a fejét vakarva, és tanácstalanul pillant spermától csillogó kezére. Kuncogva húzom le magamhoz, és megcsókolom.

- Jól csináltad... nagyon is.

- Akkor jó - húzódik végre mosolyra a szája, és leutánozva engem nyalja tisztára az ujjait. Ahh istenem! Ezt a képet elraktározom az emlékalbumomba... a több ezer Kakashi kép mellé...

 

Álmosan pislogva figyelem ahogy mellém telepszik, és hozzábújok. Fészkelődik egy keveset, egyértelműen látszik hogy az egyedül alváshoz van szokva. Ó igen!

 
Birtoklóan vetem át lábain a lábam, és karomat a hasán.
 

Most valóra válik másik nagy álmom: Kakashi mellett aludni és ébredni...

 
Szunya.