Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 






Bamm - bamm...

Amikor a szívemet olyan hangosan hallom dobogni a saját fülemben, és saját zihálásom egy másik ember zihálását elnyomja... akkor az igazi.

Ujjaim végigsimítanak hasán, mellkasán, sápadt bőrén az izzadtságcseppeket szétmázolom. Alsó ajkát rágcsálva figyeli mire készülök, ami igazán gonosz kis mosolyt csal arcomra. Látom, hogy legszívesebben sürgetne, de inkább a lepedőt markolja hosszú ujjaival és csendben zihál.

Tekintetem végigcirógatja őt, majd lecsusszanok és elhelyezkedem széttárt lábai között, kényelmesen. Finoman túrom ujjaimat pénisze fölött tekergőző ezüst szőrzetébe, és ő megborzong alattam. Tisztán érzem, ahogy combjaiban megfeszülnek az izmok, amelyek karomhoz érnek. Érzékeny...
Vanília-fehér bőrén siklanak karamell ujjaim, majd péniszének tövét finoman megszorítva ragadom meg... a lényeget.
Nyögve ejti fejét a párnára, gyanítom ha nem akadályoznám meg benne, elélvezett volna. Ejnye... korai még.

Lassan, izgatóan nyalom végig lüktető farkát, a végén gyöngyöző sós cseppecskével játszadozik nyelvem hegye, apró körökkel mázolva szét a makkján.
- Iruka... - mormogja, és felemeli fejét ismét a párnáról. Figyelsz? Jól van. Finom szívással, lassan csúsztatom a számba, és remegő combjaira nehezednek karjaim.

Badam-badam-badam... ez a szívem.

Olyan hangosan zakatol, hogy alig bírok magammal... De ha megveszek, akkor is a világ legjobb szopását kapja most tőlem.

Kis nyelvem játékos köröket rajzol makkjára, majd ismét mélyen befogadom, szinte teljes hosszát, de olyan nagy neki, hogy nem megy egészen. Lassan gyorsítva tempómon csúsztatom ki és be, néha hirtelen elengedem, és összehúzódott herezacskójára is rajzolok néhány nedves szívecskét, hogy csillapítsam vad remegését.

Amikor tudom hogy elélvezne, megszorítom péniszének tövét, hogy húzzam halasszam a robbanást. Imádom amikor a végén már könyörögnek nekem...

Egyre jobban felizgulok a nyögéseitől, morgásától, remegésétől... Csípőmet ütemesen mozgatva dörgölőzöm a lepedőm selymes anyagához... már nekem sem kell sok.

Egyre vadabb remegése jelzi, hogy elérte a tűréshatárt.

Várom hogy megszólaljon, de nem teszi, helyette olyat tesz, amire nem számítottam volna. Péniszét szorító kezemet megragadva ránt fel magára. Halk nyögéssel nyekkenek a mellkasán, magához szorítva rándul össze újra és újra, szája durván tapad az enyémre, nyelve ajkaim közé tör, kíméletlenül, durván smárol le, szinte a torkomig. Vad zihálása, nyögése, remegése alattam, gyönyörének hullámai teljesen lebénítanak. Amikor pénisze az enyémhez ér, és érzem kicsordult magjának nedves melegét, halk sóhajjal ernyedek el és remegek bele én is az orgazmusba.

Kakashi gyönyörét látva elélveztem... hihetetlen...

Sokáig fekszünk így, lassan csillapodik a remegése, ahogy az enyém is.

Meghitt hangulat telepszik ránk, és mosolyogva figyelem hajammal játszadozó ujjait. Tekergeti fel és le. Egyre álmosabban pislogva figyelem... Olyan boldog vagyok...

- Csodálatos vagy, Iruka - súgja a fülembe. Felemelem a fejem, mert muszáj megcsókolnom őt, ezt nem hagyhatom megtorlás nélkül. Ugye?! Megharapdálom ajkát, és felemelkedem róla, a fürdőbe libbenek. Az ajtóban még csábítóan visszapillantok rá, hiszen jól tudom hogy le sem veszi rólam a szemeit. Azokat az őrjítő szemeket...! Nem kell több, már követ is.

Hát nem szép az élet?

*

 


Szerelmesen zümmögve könyökölök az íróasztalomon, barátaim és kollégáim elnéző mosolyát bezsebelve rajzolgatok a kijavítandó dolgozatok szélére ceruzámmal kis szívecskéket. A diákok majd néznek nagyokat, de ne érdekelje őket, amíg ilyen nagylelkűen osztályozom ezeket a borzalmakat.

A kis kettes mellé rajzolok egy virágocskát is, majd a következő után nyúlok. Miközben pipázgatom a helyes válaszokat, fel-fel nyüffenek és boldogan szorítom öklöcskémet szám elé, arcom pedig kipirul a felidézett emlékektől. A tegnapi zuhanyzás volt a csúcspont. Ahogy a hideg csempéhez szorítva simult hozzám, majd nagy és erős kezével alaposan beszappanozott... ahhw...
Aztán én őt... Nyááá!

- ...Iruka... - jut el tudatomig a zavaró zaj, amit egy ideje már ismételget valaki. Felkapom a fejemet, és az arcomba hajoló haverom vigyorgó képét látva kijózanodok.
- Hm?
- Azt kérdeztem - sóhajtja felegyenesedve -, hogy velünk ebédelsz-e?
Mélázva pillantok az ablak felé.
- Aham...

*

 


- Na és hallottátok, hogy az idei chounin vizsgán részt vesznek homok-ninják is?
Felkapom a fejem a hír hallatán. Ez nem jó. Nagyon nem. Egy ellenséges, veszélyes falu diákjai nálunk? Izumo felé fordulok.
- És ez biztos? - Biccent, majd fejem felett mögém pillant, és lehervad arcáról a mosoly. Megperdülök, és belém reked a levegő... Félelem söpör végig egész testemen, csak távolról érzékelem ahogy a mellettem ülő kollégáim felállnak.
- Mit akarsz? - kérdezem hűvösen, a rám meredő jéghideg, szinte fehéres-lila szemekbe nézve. Még a térdeim is citeráznak a félelemtől...
- Beszédem van veled - int nekem ellentmondást nem tűrően. Neki nem lehet nemet mondani... Izumo velem jönne, de int neki, hogy maradjon. - Négyszemközt.
Mély, öblös hangja, és a felszín alatt bizsergő harag szinte lebénít, úgy vonszolom magamat utána. Összeszorult gyomorral és torokkal figyelem a lépéseire hullámzó hosszú fekete haját. Ó istenem... mi a fenét akar?

Az étterem oldalához vezet, egy kis sikátorba. Nemes egyszerűséggel a falhoz szorít, és nyakamra kulcsolja egyik kezének ujjait, a másikkal csak megtámaszkodik mellettem.
- Mi a fenét akarsz? - vicsorgok rá tehetetlenül. Annyira félek tőle... édes istenem... A hideg, jeges borzongás fel és le cikázik testemen, zihálva nézek ijesztő szemeibe.
- Mindenről tudok. Ha nem tudnám is rájönnék, mert úgy ragyogsz mint egy kibaszott villanykörte... - sziszegi. Elkerekednek a szemeim, és lélegezni is képtelenné válok. Mi a fenét akar? De nem ismétlem meg a kérdésemet, hiszen nyilván előrukkol mindjárt az újabb fenyegetőzésével, ami Genmánál sem vált be.
- Fejezd be vele. Különben én teszem meg, és az jobban fog fájni!
Elhúzom a számat.
- Jól tudod, hogy rám nem hat az üres fenyegetés - szűröm a fogaim között, szemeimben szikrázik a harag és a félelem.
Nagyon gonosz mosoly terül el szigorú, kegyetlen arcán.
- Mit tennél, ha imádott Kakashid hirtelen összeesne az utcán, vagy... rosszabb történne vele? Hm? Genmádat nem féltetted, mert nem érdekelt téged mi történik vele. De ezúttal ha jól sejtem... szerelmes vagy, igaz kiscica?

Gyűlölöm amikor így hív...utálom.
Dühödten kezdek vergődni szorításában, kezeimet mellkasának feszítem és rávicsorgok.
- Ha csak egy ujjal is hozzá mersz...
- Akkor mit teszel? - hajol az arcomba, szemei félelmetesebbek mint valaha. - Halálra nézel? Ellenem nincs esélyed, ezt már megtanultad kicsim... És ezúttal nem menekülhetsz előlem.
- Te rohadék...
Elmosolyodva simítja nyakamról az arcomra kezét.
- Imádom amikor ilyen kis heves vagy - súgja, és elmélázva mér végig. - Olyan rég volt. Már nagyon hiányzott...
Halk szavai nem nekem szólnak, de mégis jeges félelem cikázik végig rajtam. Megráznám a fejem, de csak némán tátogok. Rettegve simulok jobban a falhoz. Nem... nem akarom!
Durva csókjától nyöszörögve menekülnék, de olyan rohadt erős! A fenébe is...

- Vedd le róla a kezed Hiashi Hyuuga! - dörren egy mély hang oldalról, és azonnal megszűnik a fullasztó szorítás. Rongybabaként csusszanok össze a fal mentén, zihálva kapkodok az éltető levegőért, és sikolyomat, hányingeremet feltörni akaró ordításomat próbálom lenyelni... Verejtékes arcomat letörlöm kezemmel, és... jé... könnyezek. Mikor kezdtem el sírni...?

Felpillantok az engem megmentő jouninra, és a mellette álló Izumora. Ő hívott segítséget...

Ó istenem... köszönöm...