Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy ajtó előtt torpanunk meg. Szinte letaglóznak a helyiségből kiáramló energiák. Valami nagyon erős dolog van odabent... nem is egy... több. A többiek is érzik, látom rajtuk, tanácstalanul nézünk mind Anitára, aki teketóriázás nélkül követi a likantrópot befelé. Nincs mit tenni, besorolok Nathaniel mögé, és szedem lábaimat.  
 
Tágas terem, magas boltívek. A falak fehérek, fáklyák és gyertyák fényei festik sárgásra. Alattunk sápadtrózsaszín márvány, körülöttünk pedig díszes oszlopok és görög szobrok. A bent lévő vámpírok és az udvartartást alkotó likantrópok mereven állnak, mintha szintén a berendezés részét képeznék, épp csak nem fehérek. Középen pedig... az a Mária Antoinettre emlékeztető nő. Viktoria.
Rideg, acélkék szemeivel végigméri szánandó kis mentőcsapatunkat, majd amikor Anitára fordítja tekintetét, hirtelen jéghideggé válik a teremben a levegő. Még a légvétel is fájdalmas, és a téli, kesernyés ízt érzem nyelvemen. Megborzongok. Likantrópként jobban szeretem a meleget, és most csak egy vékony ing meg szövetnadrág van rajtam.
 
- Már megint te? - szólal meg Viktoria. Ajkai alig mozdulnak, nyilván ha még el is mosolyodna, a vastag fehér púderréteg megrepedezne arcán.
Anita fejet hajt, épp csak egy kicsit.
- Nem óhajtom sokáig rabolni az idődet, bizonyára vannak egyéb elfoglaltságaid is - válaszolja lazán. - De a vámpír törvények szerint nem...
Hangos nevetéssel szakítja félbe Anitát az a félelmetes nőszemély, és udvartartása is követi. Hihetetlen. Résnyire nyílt szájal nevet, ajkai égővörösre mázoltak, mosolytalanok. Na ez aztán nem semmi mutatvány!
- Hallottátok ezt? - károgja jókedvűen egy mellette álló vámpírnő, hasonló viseletben, és hátrapillant a többiekre. A hajába tűzött drágaköves fésűk megcsillannak a fáklyák fényében.
Viktoria egy határozott mozdulattal lendíti meg csuklóját, és pávatoll legyezője halk surranással nyílik ki. Lassú, kényelmes mozdulatokkal lebegteti meg maga előtt, és ráérősen közelebb lép. Nem látjuk az arcát, már csak a szemeit. Azokat a félelmetes, kristálykék íriszeket...
- Egy vadász... - susogja, de mind jól halljuk. - ...egy vadász papol nekem a vámpírtörvényről? Milyen mulatságos.
Megtorpan Anita előtt, mi pedig ugrásra készen feszülünk meg. Idegesen nyelek egyet, a félelem a torkomba kúszik... ráadásul a levegő is egyre hűvösebb. Ebből a nőből árad! Olyan pokolian erős, amellyel mi együtt nem vehetjük fel a versenyt. Remélem ezzel Anita is tisztában van...
- Ha ezt előre tudom - szólal meg ő lágyan, gyanús hangsúllyal -, akkor betanítok egy papagájt hogy ő mondja el neked.
 
Belém reked a levegő, és hirtelen néma csend borul ránk. Nem hiszem el! Nem hiszem el! Képes volt beszólni neki!
Zsebemben pihenő kezeim ökölbe szorulnak, majd lassan ráfonom ujjaimat a fegyver hideg fémjére. Pillanatokon belül kitör a vihar.
A pávatoll legyező mögül halk sziszegést hallunk, de nem történik semmi, csak hosszan merednek egymás szemébe. A mozdulatlanság idilljét csak a meg-meglebbenő tollak törik meg. Viktoria még emészti a pofátlanságot. Szerencsénk, hogy nem hirtelenharagú...
- Akár itt és most megölhetnélek, szolga.
- De nem teszed - biccent Anita. - Akkor nem kapnád meg amit akarsz. Igazam van?
Kifejezéstelen tekintet a válasz.
- Miből gondolod, hogy akarok tőled valamit?
- Nem csak neked vannak titkos információforrásaid Viktoria úrnő. Történetesen tisztában vagyok vele, hogy egyik vámpírod, haldoklik. Tudom, hogy értem jöttél idáig. Én kellek neked, és nem a város, nem Jean-Calude és legfőképpen Asher nem.
Csend borul ismét rájuk. Hosszas hallgatás. Szinte megbűvölve figyelem a pávatollak finom rezzenéseit... gyönyörű ez a legyező. Elálmosodom tőle...
Észbe kapva rázom meg a fejem. Ez valami mágia! Érzem a bőrömön a bizsergetését. A mellettem álló Micahra pillantok, aki álmosan pislog. Megbököm a könyökömmel figyelmeztetően, majd ismét a párbeszéd felé fordítom figyelmemet.
 
Anita hangja hirtelen csattan fel, a többiek pedig jól érezhetően rezzennek össze.
- Csak ezt nem értem, miért kellett rögtön megtámadni minket.
Viktoria karcsú, finom kezeivel összecsukja legyezőjét, jégszín szemei örvénylenek, de nem tudom értelmezni.
- Úgy tűnik mégsem vagy annyira tisztában a törvényeinkkel mint gondolod magadról, nekromanta - ejti ki undorral a utolsó szót. Megfordul, és kecsesen elindul a terem közepe felé. Léptei halkan koppannak a márványon, hangja pedig selymesen simogatóvá válik. Olyanná, amelyet életem végéig szívesen hallgatnék. Jól tudom, hogy mágia... de nem tudok védekezni ellene.
- A mi fogalmaink között a „szívesség” szó nem létezik. Ha akarunk valamit, azért fizetnünk kell. Ha tartozol egy másik város urának, az sebezhetővé tesz. Ha sebezhető vagy, a vámpír, ösztönénél fogva lecsap. Jean-Claude az uralma alá hajtott volna bennünket előbb vagy utóbb. Ezt nem engedhetem meg... Ezért idejöttem, hogy legyőzzem őt és elvegyelek tőle téged. Elhiheted, hogy képes vagyok rá... hiszen érzed az erőmet. Igazam van...?
 
Hirtelen perdül meg, ruhája felhőként libben teste körül, szemei szikráznak, arcán ijesztő mosoly jelenik meg, a fehér púderréteg pedig megrepedezik szája körül.
- De most eljöttél magadtól hozzám... Gyere ide kedvesem. - Kinyújtja a kezét, a levegőben idáig terjengő téli fagy hirtelen semmivé válik, kellemes melegnek átadva a helyét. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt mondanám... érzem ahogy a nyári napfény lágyan melegíti bőrömet. Ez is valamiféle mágia hatása lehet... Bódító és csodálatos érzés, legszívesebben én is odasietnék Viktoriához, hogy a karjaiba vessem magam, és...
- Állj! - hördülök fel halkan, és azonnal kitisztul a fejem. Anita is megtorpan, pedig már félúton volt. Döbbenten pillant rám vissza. Látom arcán, hogy most tért magához a varázs alól. Harag csillan szemeiben, ajkát vicsor torzítja, úgy fordul vissza Viktoria felé. Hideg, temetőre emlékeztető illatű szél csap ki testéből, idegen mágiája a csontomig hatol. Ez hát a nekromanta erő... Félelem szorítja össze a gyomromat, de még Viktoria is megtántorodik tőle. Hű...
 
Anita igazi ereje...
 
Dühös hangja ha lehet, még ijesztőbb.
 
- Akkor vegyük úgy, hogy most tőlem kérsz szívességet, cserébe én is kérek tőled valamit. Ezzel kvittek leszünk, és ti szépen elmentek a búsba. Nos?
Az úrnő széles mosolyától elővillannak extra nagy fogai. Hű... a hideg kiráz tőle.
- Szeretem, ha nálam az irányítás, nekromanta. Engedelmeddel átfogalmazom a mondatodat. Meggyógyítod nekem Marcelt, cserébe engedem, hogy te és a szánalmas kis csapatod elmenjetek a búsba. Megfelel?
- És a foglyokat is viszem.
Csilingelően felkacag Viktoria, és bólint egyet. Hatalmas, fehér tejszínhab-szerű parókája meg sem rezzen. Mintha a fejére lenne gyógyítva. Int egyet egy légies, finom mozdulattal, máris feltárul egy kétszárnyú nagy ajtó a terem másik végében. Egy újabb óriási terembe nyílik. Szoknyájának abroncsát finoman megemelve libben arra, Anita a nyomában, mi pedig az övében.
Csodálattal tekintek körbe. Mindenhol drága és értékes szobrok, festmények, keleti szőnyegek és barokk berendezés ízléstelen egyvelege. Mégis mutatós.
A falhoz bilincsekkel és láncokkal rögzítve áll Asher és mellette egy férfi meg egy nő. Láttam már őket, tudom hogy vámpírok, csak az egyikük nevét tudom. Byron.
Előttük a földön két meztelen vámpírnő ül, de nem őket nézem, mert képtelen vagyok elszakítani szemeimet Asherről. Él... Köszönöm uram! Aggódva mérem végig. Ruhája szakadozott és véres, de nem látok rajta komoly sebeket. Szája, ahogy a többieké is, be van kötözve valami rongydarabbal. Gyönyörű, kék szemeivel végigpillant rajtunk, végül rajtam megállapodik tekintete. Néhány végtelen másodpercig nem számít semmi és senki...
Csak hallgatom ahogy Anita beszélget Viktoriával, de nem jutnak el tudatomig a szavak.
 
Az egyik földön ülő vámpírnő feltérdel, és lassan felém kúszik, akár egy macska. Megrettenve hátrébb lépek, Micah mellé. Figyelem ahogy a szép arcon elterül a ragadozó mosoly, hegyes nyelve pedig megnyalja lángvörös ajkait. Meztelensége inkább taszító, mint tetszetős.
Viktoria hangja állítja meg.
- Noemi! - lekushadva fekszik hasra, és úgy pillant fel rám fekete hajának függönye mögül. Félelmetes. Hosszú, vörös karmaival végigkaristolja a márványt, hangjától felállna a szőr a hátamon, ha lenne. De így is korcsolyázik a hideg borsódzás rendesen rajtam.
- Gyere ide kismadárka... - sziszegi halkan, élvetegen megnyalva ajkait. Zavartan hátrálok még egy lépést, és az elém lépő Nathanielre pillantok. Óvón tornyosul előttem, eltakarva engem a vámpír elől. Megnyugodva fordítom figyelmemet Anita felé. Viktoria az egyik likantróp felé fordul és biccent. Az a fickó üdvözölt bennünket az alagsorban azt hiszem, bár nehéz megállapítani, mert eléggé hasonlóan öltözködnek. Egy lefüggönyözött ágyhoz lép, amely csak most tűnik fel nekem, eddig észre sem vettem. Egy selyemszalagot meghúz, és felemelkedik a baldachin. Egy szinte teljesen zöld vámpír fekszik a puha párnákon. A feje alatt nyugvó krémszínű selyempárnán gusztustalan színű foltok jelzik, hogy az orrunkba kígyózó szag mással is jár. Hogy ne mondjam... tocsog a pasi a váladékokban. Fúj. Émelyegve sütöm le tekintetem, mielőtt kihánynám a zabpelyhemet, amit nemrég ettem. Mellettem Micah halkan felszisszen, és Nathanielen is érzem hogy elakad a lélegzete. Na igen, nekik kifinomultabb a szaglásuk, bizonyára elviselhetetlen számukra. Én csak szimpla emberi orrommal enyhén agonizálok, ők a légcseréért küzdenek.
Anita az ágyhoz lép, szép arca meg sem rezdül.
- Nem tudta összekaparni magát az egyik szétesős mutatványából? - kérdezi érzéketlen hangon. Akkor ezek szerint ez is egy rothadós vámpír. Ő és Asher meséltek nekem erről a klubban, tisztán emlékszem.
- Nem, fokozatosan romlott az állapota. Az elmúlt két évtizedben így nézett ki az én kis drágám - sóhajtja Viktoria, és leül a férfi mellé. Látszólag nem zavarja őt ez a bűz, és (Ó egek!) még a kezét is megfogja. - Néhány hónapja szereztem rólad tudomást. Állítólag a te nekromanta képességeiddel gyógyíthatóak a sérült és beteg vámpírok. Gyógyítsd meg őt.
- Ez nem ilyen egyszerű. Eddig egy vámpírral tettem meg, és ő a szolgámmá vált örökre. Marcellel is ez fog történni.
- Gyógyítsd meg! - kiált fel éles hangon Viktoria, és összerezzenünk a hangjától. - Különben megölök mindenkit! Mindenkit!
Az utolsó szótag végére már mind a földön fekszünk, ahogy hatalmas ereje letaglóz bennünket. Teljesen elgyengülve fekszem, még a kezeimet sem tudom mozdítani.
- A fenébe... - zihálom, és hatalmas erőlködések árán vagyok csak képes ismét feléjük fordítani a fejemet. Mellettem Nathaniel halkan felnyüszít. Rápillantok, és látom hogy mereven figyel egy irányba, ahonnan négykézláb felénk kezd közeledni az egyik pucér vámpírnő... Noemi.