Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


- A hold... gyönyörű ma este nem igaz? - kérdeztem egykor tőle, és képtelen voltam elszakítani szememet róla.

 

Akkor, az erdőben találkoztam vele először, és első pillantásra letaglózott a szépsége. Véres volt, sáros, arcán félelem és könnyek...

 
Gyönyörű volt.
 

Nagyon nehezen fogtam vissza magam, mert ha ilyen erős vágyat érzek tétovázás nélkül megbaszom, bárki is legyen az. De ez a fiú...

 

Rám pillantott világosbarna szemeivel, és úgy érzetem egy pillanatra, hogy a lelkemig belém lát. Aztán tűnt csak fel, hogy tekintete kapkodó, nem rögzül semmire, és rájöttem. Mérgezett dobótű. Vakság.

 

Még jobb! - gondoltam akkor. - Hisz akár könnyedén leszoríthatnám a földre és kész.

 

Mégsem tettem, helyette barátságosan megfogtam karcsú kis kezét, és hosszú ujjait homlokpántomra vezettem, hogy elnyerjem bizalmát.

 

Izgatottan pihegett, és én majd beleőrültem a vágyba, hogy azonnal leteperjem. Helyette adtam neki inkább ellenanyagot és loptam egy csókot tőle. Bemosott nekem egyet, és én kuncogva tértem vissza néhány röpke pillanatra gyermekkoromba, a boldog csínytevések időszakába. Üdítő változatosság volt.

 

A dühtől szikrázó szempárt látva csak mosolyogni tudtam.

 

Mindenki más ezért már rég halott lett volna, de hosszú-hosszú évek óta akkor először éreztem egy kis jókedvet, és nem akartam bántani. Jól szórakoztam.

Később is, amikor a gyönyörű szemekben már rettegés csillogott, miután elárultam mi vagyok.

 

Élvezem ha félnek tőlem. Én ilyen vagyok.

 

Végül nem bírtam magammal, és megbasztam.

Jó volt. Nagyon jó.

Életemben nem volt ekkora orgazmusom még. A sápadt holdfényben egyszerűen gyönyörű volt a szép arca, hosszú, selymes, illatos haja... és a hangja... uhh.

Általában ha végeztem, elvágom a torkukat, és a késem már eszméletlen teste fölé emeltem, mégsem tettem meg. Helyette végigcirógattam újra mellkasát, lapos hasát, és megcsókoltam.

 

Az enyém vagy. Mindened az enyém. 

- Az életed most már a kezemben van... - súgtam mosolyogva. Bármikor megölhetem, ha úgy tartja kedvem, de nincs rá különösebb okom. Semmire sem fog emlékezni, nem jelent rám veszélyt, hogy látta az arcomat, hála sharinganomnak.

 

Felálltam, és hosszan néztem meztelen testét, combjain csillogó spermámat, kába kis arcát. Észbontóan szép volt.

 

Felhúztam nadrágom sliccét, és maszkomat felvéve hagytam magára.

 
 
***
 

Hónapokon át kísértett álmaimban szép arca, nyögései, sóhajai és csodálatos teste.

 
Akartam.
 

Vágytam rá, és már bántam, hogy a nevét sem kérdeztem meg tőle, pedig akkor könnyedén megtalálták volna az embereim. Így azonban csak tűt kerestem volna a szénakazalban.

 

Amikor újra megláttam őt, perceken át csak dermedten álltam, mint egy sóbálvány. Kedves mosollyal az arcán beszélgetett chounin társaival a Hokage tanácstermében, ahol a vizsgára jelentkeztünk geninjeinkkel.

Szívem a torkomban dobogott, és kezeim is megremegtek. Elképedve figyeltem saját testem reakcióját, amelyről eddig azt hittem, hogy oly élettelen, mint kardom hideg acélja.

 

Felém fordult, egyenesen a szemembe nézett, szívem pedig kihagyott egy dobbanást.

 
Soha nem éreztem még ilyet.
 
 
 
Feldühített.
 

És amikor mellém lépett, és az általam vizsgára benevezett geninek miatt replikázott, dühöm csak tovább nőtt.

 
Iruka...
 
Milyen szép név.
 

De ha még egy szót szól, elvágom a torkát.

 
 
 
 

A Hokage védelmébe vette, és én végre felocsúdtam. Mi a franc volt ez? ANBU vagyok bassza meg! Nekem nincsenek érzelmeim, azokat kiöltem magamból, amikor életemben először nem csak ninjákat, hanem gyermekeket és nőket, ártatlanokat mészároltam a vén bolond parancsára. Akkor mi volt ez most? - döbbentem le saját magamon.

 
 

Még aznap lenyomoztattam, és mindent megtudtam róla. Egy ANBU jelentés sem hozott még ennyire lázba. Szívtam magamba az információkat.

 

Szüleit a Kyuubi ölte meg, nincs senkije, és a Hokage egyik leghűségesebb embere. Az akadémián tanít... ó igen, Naruto sokat emlegette, mint imádott pótapját, de álmomban sem gondoltam volna, hogy az én kis szépségemről beszélt. Ó ez remek... tehát Naruto a gyengepontja - konstatáltam a jelentést olvasva.

 

Napokon át törtem a fejem, hogy mitévő legyek. Jól tudtam, hogy semmi esélyem nem lenne nála, ha a hagyományos módon közelednék felé. Nem is tudnék, hiszen soha nem volt még normálisnak mondható kapcsolatom senkivel. Ami kellett, azt elvettem. Férfit, nőt, kurvát... nekem egyre ment, hisz mindegyiken volt luk. Ha szépségükkel felizgattak, megbasztam őket, aztán elvágtam a torkukat. Akit életben hagytam, annak pedig töröltem az emlékeit. Soha nem voltak gátlásaim.

 
 

Napokon át észrevétlenül követtem, és csodáltam őt. Finom mozdulatait, kedves mosolyát, lágy, dallamos hangját.

 

Nem hiszem, hogy van szebb uke Konohában... - gondoltam rajongással.

Végül megszületett a terv. Nagy pazarlás lenne egy dugás után megölni. Rá akartam unni, mert már kezdett a rögeszmémmé válni. Egy darabig magam mellé kényszerítem, és kész. Még úgysem volt szeretőm.

 

Persze tiltakozott, ellenszegült, de nem érdekelt. Felőlem sikoltozhatott, sírhatott ahogy csak akart.

 

Egyszerűen csodásan festett a jounin lakásom ágyában. Azt a kis lukat csak alibiből használtam, hogy ne jöjjenek rá jounin társaim milyen jómódú vagyok, csak egy szürke embernek lássanak, maguk közül valónak és kész.

Kikötöztem, és olyan keményen állt már a farkam, hogy...... de sajnos csak az ellenállásának megtöréséig jutottunk, megdugni már nem volt időm. Mennem kellett.

Sebaj, annál jobb lesz, ha majd visszatérek - gondoltam akkor.

 
Úgy is lett.
 

Ott tepertem le ahol rátaláltam, mert még dolgozott bennem az adrenalin. A könyvtárban.

 

Nem sokkal előtte hatalmas mészárlásból jöttem vissza, és lázban égett mindenem. Egész végig a küldetés alatt másra sem tudtam gondolni, csak arra a csodás, puha testre, ami rám vár otthon. A várakozás izgalma kitöltötte gondolataimat, és a gyilkolás unalmas perceit. Szokatlan jókedvemre még harcosaim is felfigyeltek, de nem szóltak.

 
Nem mertek.
 

A róla írt jelentések igazán megmosolyogtattak. Az én kis drágám egy könyvmoly. Rengeteget olvas, és idejének jelentős részét a könyvtárban tölti. Igazi kis finom fiúcska.


Letepertem a könyvtár közepén, mert már nem bírtam kivárni, hogy hazaérjünk. Majd utána is fogom... hajaj!
Gyönyörű volt az a félénk kis arca, amikor hátrálva menekült előlem. Feléledt bennem az ösztönös reakció, ami általában, de elfojtottam magamban. Ha bántom, akkor soha nem fog önként és dalolva az ágyamba bújni, aminek így sem volt sok esélye, pedig erre vágytam. Érzéki mosolyát, kéjes sóhajait akartam.

Puha, édes ajkai közé akartam élvezni, ezért megtanítottam neki, hogyan kell szopni. Pont úgy, ahogy én szeretem. Amikor mélyen elpirulva figyelt, egyszerűen képtelen voltam elszakítani róla a tekintetem, annyira szép volt...

Összefonódó, izzadt testünket, gyönyörünket, illatát... bőrének meleg bársony tapintatát örökre az emlékezetembe véstem.

 

Le sem akartam mászni róla, teljesen elmerültem testének élvezetében, de sajnos elszólított a kötelesség.

 
 
*
 
 

A küldetés során végig magamon éreztem az illatát, amely olyan volt számomra, mint egy megnyugtató, balzsamos parfüm.

 

Higgadtabb és kevésbé lobbanékony voltam.

 
 
 

Ha mészárlás során egy emberem ellenszegül parancsaimnak, vagy képtelen végrehajtani, azonnal meghal. Szinte mindig én metszem el a nyakukat.

Akkor is, egyik harcosom kezéből kiesett a kunai amikor egy síró nőre emelte. Egy gyors mozdulattal hajítottam el shurikenjeimet a nő felé, és ezúttal a harcosom életét megkíméltem, pedig ilyenkor általában a haszontalanná vált ninjám is követte áldozatát.

 

Embereim döbbenten kapták fel a fejüket, és én csak továbbsétáltam az égő házak között, újabb túlélőket keresve.

 

Siettem, mert már nem vágytam másra csak egy forró fürdőre, és szeretőm fahéjszínű, puha testére, hogy elfelejthessem ezt a mocskot ami rámzúdult..

 
 
***
 
 

Hogy a vetélytársakat kiiktassam, nemes egyszerűséggel besétáltam hozzá fényes nappal a Hokage épületbeli csarnokba tudván, hogy szombaton és vasárnap jelentések iktatását végzi ahogy a többi oktató chounin.

Egyik emberemet a Hokagehoz küldtem az üzenettel: Iruka hétvégére elfoglalt lesz, sajnos nem állhat szolgálatára.

 

Kár hogy nem láttam a képét amikor elolvasta.

 

Kakashi-jouninként jelentem meg előtte, és invitáltam ebédelni. Annyira vágytam már rá, hogy alig bírtam magammal. Amikor végre a folyosón a falhoz szorítva megcsókolhattam, úgy éreztem magam, mintha hosszú szomjazás után valaki megkínált volna egy pohár friss forrásvízzel. Ittam magamba... látványát, ízét, illatát... Hiányzott.

 

- Hiányoztam? - kérdeztem tőle halkan.
- Természetesen nem - vágta a képembe dacosan és gyönyörűen. Csak nevettem.

 
 
 

A fürdőházat embereim kiürítették, így nyugodtan kettesben maradhattam vele. Ahh már alig vártam... Úgy megbasztam, hogy a lábán sem tudott megállni. És ez még csak a kezdet kicsim... - gondoltam, miközben kába arcában, ragyogó szemeiben gyönyörködtem.

 
 

Orgazmus után, úgy ragyogtak a szemei, mint az üvegben aranyló barna méz, melyen keresztül sütnek a nyári napsugarak. Annyira szép volt...  

 
 
 

Hazavittem őt, a házamba. Még senkit nem engedtem be oda... az életembe.


 
 

A hálószobámba belépve tovább ellenkezett, és én begurultam.

 

Mi az, hogy én olyan kiváltságokban részesítem, amiben még senkit, és Ő elhúzódik tőlem...?! - gondoltam akkor dühösen.

Egy kést szorítottam a torkának.
 

- Mit akarsz csinálni? - nyögte lágy hangján rémülten, és félelmének fanyar aromája keveredett testének finom, bódító illatával. Mélyen magamba szívtam, és minden haragom elszállt, csak a forró, őrjítő vágy maradt, amelyet még senki iránt nem éreztem ennyire intenzíven.

- Megbaszlak az ágyamban - válaszoltam őszintén. - Ezt akarom csinálni.

 

Egy jól begyakorolt, szakszerű mozdulattal nyisszantottam le róla a ruháját, és ellenkező nyöszörgése csak tovább szította bennem az elolthatatlanul lobogó lángokat.
Mosolyogva gyönyörködtem szépséges, reszkető testében... Krisztusom... annyira gyönyörű volt akkor!

 

- Most nem ellenkezel? Félsz? - néztem bele mézbarna szemeibe elégedetten. Imádom a félelem ízét. - Félj csak...

Megnyaltam puha ajkait, és a szavak önkéntelenül törtek fel belőlem:

- Hónapok óta erre vártam... - súgtam a szájába. - ...hogy itt lássalak a szobámban...

Ágyamba lökve folytattam tovább.

- ...és az ágyamban. Gyönyörködhessem olajbarna bőröd, és a bordó lepedőm kontrasztjában...


Elakadó lélegzettel figyeltem, ahogy az ágyamban fekszik... arcán álomszép kifejezés, pír és a szemeiben csillogó félelem... ahh istenem! Remegő kis zsákmányállatként figyelt, mint törött szárnyú veréb a felé közeledő vadmacskára.

Fölé térdeltem, és kiegyenesedve felette, domináns pózban pillantottam le rá, mélyen a szemeibe nézve, majd vetkőzni kezdtem. Higgadt hangom nem árulta el izgatottságomat, s hogy mennyire tombolt bennem a vágy...

- Mától itt alszol, ha hívlak - kezdtem sorolni neki a szabályokat. - Szó nélkül engedelmeskedsz, bármit kérek tőled. Nem beszélhetsz rólam senkinek, csak elismerheted hogy a szeretőm vagy, semmit több. Az engedélyem nélkül nem vállalhatsz el küldetéseket sem.
- Ezt nem kérheted tőlem... - suttogta remegve. - Ha a Hokage-sama...

Grrr...

Az utolsó pillanatban fogtam vissza magam, hogy ne üssem meg... és akkor még kegyes is lettem volna. Soha, senkitől nem tűrtem el a Hokagén kívül, hogy szembe merjen szállni velem.

- Hallgass - utasítottam fenyegetően halkan. - Nekem még ő sem mondhat nemet!

Figyelmeztetően szorítottam meg fél kezemmel a nyakát.

- Jól jegyezd meg amit mondok - morogtam. - Kizárólag hozzám tartozol. Az enyém vagy.

 
Úgy bizony kicsim.
 

Hagytam neki néhány másodpercet, hogy döbbenetén túltegye magát, és szemeiben csillogó érzelmeket, arcán átsuhanó gondolatok rezdüléseit figyeltem. Nagyon kifejező arca van.

Látom, kezded érteni - biccentettem elégedetten. Na akkor még néhány fontosabb információ:

- Minden lépésedről tudni fogok. Bármit is teszel, előbb utóbb a fülembe jut, ezt ne feledd! - mivel egy ANBU-m folyton őt figyeli, egy másik pedig mákomra még a kollégája is civilben.


Túljutottunk a kötelező kis leckén, úgyhogy végre jöhet az élvezet - gondoltam. Levettem az utolsó ruhadarabot, és mosolyogva hajoltam ajkaihoz.
- Ha a játékszabályokat betartod, akkor nincs mitől félned, még tőlem sem. Kedves leszek veled és gyengéd... - duruzsoltam lágyan, és félelemtől remegő, puha ajkaira vetettem magam. Szomjasan csókoltam... ahh soha nem elég belőle.

Ja igen, a lényegről majdnem elfeledkeztem.

- Viszont... - súgtam szájába. - ...ha csalódom benned, kiirtok mindenkit, aki fontos számodra, és te végignézed. Aztán könyörtelenül megkínozlak és megöllek. Megértetted?

- Igen... - lehelte egész testében remegve, és behunyt szemeinek dús, sötét szempillái alól néhány csillogó könnycsepp csordult ki.

 

Ó istenem, de gyönyörű volt!

 

Letöröltem könnyeit, és szép arcát csókolgatva remegtem bele a kéjbe, amikor belegondoltam, mennyi élvezetet fogok még lelni benne. Könnyei nem akartak apadni, hát a füléhez hajoltam.
- Ne sírj - súgtam a fülébe lágyan. - Nem lesz olyan szörnyű, majd meglátod... Tudok ám nagyon kedves is lenni.
- Miért csinálod ezt? Miért...? - nyöszörögte a lepedőbe kapaszkodva finom ujjaival. Ahhww...

 

Megcsókoltam, és elkábulva szépségétől, illatától, testének forróságától susogtam szájába a színtiszta igazságot:

- Mert kellesz nekem. Még soha nem vágytam így semmire, és most hogy megszereztelek, teljesen magamnak akarlak. Csak magamnak...

  

És ha ez megtörténik és végre rád unok, megöllek - gondoltam akkor.

 

Képtelen voltam betelni testével. Faltam, habzsoltam és csókoltam minden hajlatát, zegét-zugát... illata mint bódító méreg, úgy homályosította el tudatomat. Mélyen benne lenni, kisajátítani őt, és figyelni ahogy rajtam lovagol... mint egy megvalósult vágyálom.

 

Nem volt, és soha nem is lesz szebb látvány annál, mint amikor kipirult arccal, vágytól ködös szemekkel nézett rám.

 

Figyeltem rajtam lovagló, vonagló testét, bőrén csillogó izzadtságcseppeket...

Vadul perdítettem meg, és magam alá teperve dugtam meg olyan csodálattal, ahogy még senkit.

-Ahh... Kakashi-sen...sei... - nyöszörögte, és hosszú, illatos haja lágyan úszva lebbent hátravetődő feje után. Mámorító... Édes nyögései, sóhajai csak fokozták a bennem tomboló kéjt.
- Jó érzés? Mondd - súgtam a fülébe, zihálva és hörögve.
- Jó... érzés... - sóhajtotta, és ez... ez már...

Nevét nyögve élveztem belé, és behunyt szemekkel, zihálva hallgattam ahogy követett engem...

 
Iruka...
 

Csókoltam és simogattam, ittam magamba meseszép arckifejezésének és szemeinek látványát.

 
*
 
 

Kilépve a fürdőszobából, megtorpantam. Az ablaknál állt, takaróba burkolózva, és az ezüstösen ragyogó holdat figyelte. Egyik válláról lecsúszott a lepel, és bőre bársonyosan csillogott a sápadt ezüstös fényben.

 

Eszembe juttatta azt az éjszakát ott az erdőben, amikor először megláttam. Éreztem valamit...

 

Akarom... Mindennél jobban kell nekem... - gondoltam.


Hátához simultam, magamhoz szorítottam, hogy enyhítsem a bennem tomboló furcsa érzést. Összerezzent, de nem húzódott el, és én mélyet sóhajtottam ahogy a feszültség kezdett feloldódni. Milyen különös élmény volt... eddig csak a tombolás, verekedés vagy a vad, durva szex volt képes így lecsillapítani.

 

- Nem vagy éhes? - kérdeztem tőle. Hiszen alig evett valamit ebédre, és nem is vacsoráztunk. Én már hozzászoktam az ilyen életmódhoz, de ő csak egy kis oktató-chounin.

Nem volt éhes. Remek.

- Gyere, bújjunk ágyba - súgtam, gyengéden magammal húztam, betakargattam és alvómaciként öleltem magamhoz.

 

Életemben először aludtam együtt valakivel.

 

Finom illata, testének puha melegsége... jól esett.

 
Iruka...
 
 
***
 
 
Vér... gyermeksírás...
 
Zihálva tértem magamhoz.
 
A szokásos.
 

Életem első ártatlan áldozata örökké fog álmaimban kísérteni, mert akkor halt meg bennem a régi Kakashi.

 

Egyszerű ANBU voltam akkor. Talán 10 éves lehettem, a legfiatalabb sötét harcos Konohában. Megöltem... egyszerű falumészárlás volt, ami akkoriban szinte mindennaposnak számított. Izgatott voltam és lelkes, mert akkor először vittek engem ilyen komoly küldetésre. Amikor szembesültem a borzalommal, a belém nevelt alázattal, robotként végeztem a feladatomat. Akkor még fel sem fogtam mit teszek.

 

Aztán csak álltam a sok tetem és vér felett, és végigpillantottam magamon. Apámtól örökölt gyűlöletes tőröm véresen csillogott a kezemben, mindenem piroslott a vértől. Férfiak, nők és gyermekek vérétől. Egymagam megöltem a fél falut.

 

Addig álltam ott bénán, amíg Jiraiya-sama meg nem szorította a vállamat. Akkor még ő volt az ANBU vezér.

 

Még öt évig. Aztán átvettem a helyét.

 

Halk szuszogás térített magamhoz komor emlékeimből, és elmosolyodtam. El is felejtkeztem róla, hogy van már egy hálótársam is. Visszadőltem a párnára, és könyökömre támaszkodva figyeltem arcának körvonalait. Testének melegsége úgy vonzott, mint téli hidegben a kandallótűz.

Vajon hogyan szerezte azt a kis forradást az orrán? Egyik jelentés sem írt erről. Még ez is olyan jól állt neki... gyönyörű arcát csak még jobban kiemelte, és egyfajta huncuttságot is kölcsönzött számára.

 

Egy laza mozdulattal rántottam le róla a takarót, és végignyaltam mellkasát. Érzékien felsóhajtott álmában.
- Iruka... - leheltem, majd visszanyomtam az ágyba amikor magához térve fel akart ülni. Nyugi. Folytattam tovább, és aprócska mellbimbóit nyalogatva, szívogatva fokoztam benne a vágyat. Egyre lejjebb csusszanva rajta, megéreztem merevedését és elmosolyodva simogattam végig formás combjának lúdbőrös felszínét. Remegett és nyöszörgött... jaj nekem. Hajamba túrva sóhajtotta remegve a nevemet, amikor már farkát masszíroztam.

Fölé mászva figyeltem szép arcát, behunyt szemeit. Arcára árnyékot vetettek hosszú, sötét szempillái, amelyekre még egy nő is büszke lehet.

- Mit szeretnél? - súgtam mosolyogva. - Mondd ki.

 

Élveztem, hogy taníthatom, formálhatom, mint egy gyurmát. 

Természetesen nem válaszolt, csak zavartan elvörösödött. Még a holdfényben is tisztán láttam, és kuncogva folytattam a játszadozást vele. Élveztem, hogy ilyen hatást gyakoroltam rá.


Sebaj kicsim, leszel te még ennél közvetlenebb is. Bemocskollak teljesen... és élvezni fogod - gondoltam.