Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 
 
 
 

- Parancsoljon Hokage-sama - teszem le elé az íróasztalra a sok tekercset. Egész délelőtt az irattárban mazsoláztam, hogy előkutassam neki. Már két napja, hogy másodasszisztensként kell délutánonként nála dolgoznom, és nagyon élvezem. Shizune-san is boldog, mert rengeteg terhet veszek le a válláról. Egyenesen ő volt az, aki engem kért maga mellé, hiszen az előző Hokagenak is nagyon sokat segítettem az adminisztrációkban.

- Köszönöm Iruka, még ezt a néhányat keresd meg nekem, és aztán hazamehetsz - válaszolja az Ötödik. Felém nyújt egy cetlit, én mélyen meghajolva fordulok az ajtó felé és a kopogás nélkül belépőbe futok kis híján.

Hatalmasat dobban a szívem, és elpirulok... Ő az!

 

Már egy hete nem láttam...

 

Csillogó szemekkel nézem a fekete maszkból kilátszó sápadt arcot, szívom magamba a látványát... Legszívesebben a karjaiba vetném magam, de itt ezt nem tehetem, így csak egy halk szia és egy félénk mosoly jut neki. Ő csak néz engem komoran csillogó szénfekete szemeivel.

- Kakashi - morran a Hokage-sama. - Miért jöttél vissza ilyen hamar?
Oh nekem itt semmi keresnivalóm. Észbe kapva surranok az ajtó felé, de Kakashi-sensei oda sem nézve ragadja meg a csuklómat, fél szemét egyenesen Tsunade-sama szigorú tekintetébe fúrva.
- Ő mit keres itt? - szólal meg halkan, szinte kedvesen, és megtévesztő lenne, de én már ismerem ezt a hangsúlyt, ráadásul a chakrája is olyan dühödten vibrál... Falfehéren nézek én is a Hokagéra, és a dühösen összehúzott szemöldökét látva a levegő is belém reked. Két iszonyatosan erős és félelmetes ninja...

 

- Ööö... - makog közbe Shizune-san sápadtan. - Iruka-san nekem segít az irattárban... átmenetileg... Tudod Kakashi-sama, ilyenkor év végén a nagy leltározás időszakában nagyon sok a...

- Hallgass! - morran fel hirtelen, és nem csak Shizune, hanem én is összerándulunk a rémülettől. Jaj de utálom amikor ezt csinálja!

- Kakashi... - figyelmezteti őt a Hokage-sama, és lassan felállva tenyerel az íróasztalra.

- Megmondtam. Ő az enyém, és csak az engedélyemmel bízhatod meg. Próbálgatod a határvonalat, Tsunade-san? - kérdezi lágyan, de chakrája körülhullámzik testén, és már égeti is a csuklóm érzékeny bőrét, ahol fogva tart. - Azt ajánlom ne húzd ki a gyufát.

Jól ismerem ahhoz, hogy ne merjek megszólalni, így mást nem tehetek, csak lélegzetvisszafojtva figyelem a jelenetet, ahogy farkasszemet néznek egymással.

 

- Shizune! - csattan fel hirtelen a Hokage. - Kérlek kísérd ki Irukát. Szeretnék négyszemközt beszélni Kakashival.

Érzem ahogy elereszti a csuklómat, de én aggódva lépek közelebb hozzá. Nem... nem akarom egyedül hagyni. Ösztönösen érzem, hogy...
- Menj ki - hallom Kakashi halk hangját. Ó hogy én mennyire utálom amikor parancsolgatnak nekem! Sápadtan biccentve fogadok szót, és ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, Shizune az érdes fafelülethez dőlve lassan lecsúszik. Sápadt és levegőért kapkod. Gyanítom én sem festhetek jobban...

Nem szólalunk meg, csak feszülten figyeljük a kiszűrődő hangokat, de semmi.
- Beszélgetnek - tátogja némán Shizune, és felsóhajtva vetem hátamat a falhoz. Ez meleg helyzet volt. De a neheze még csak most jön, amiért elvállaltam ezt a munkát az engedélye nélkül. Félelem szorítja össze a gyomromat, és egy kis hideg gombóc akadályozza meg torkomban a nyelést.

 

Figyelem ahogy Shizune hallgatózik, és rosszallóan rázom meg a fejem. Nem okos dolog többet tudni, mint amit az orrunkra kötnek... Én csak tudom. Kakashi csak egy kis információmorzsát hintett nekem múlt héten, és a mai napig képtelen vagyok kiheverni.

Egy kunai fúródik az ajtón keresztül kifelé, pontosan Shizune arca előtt, és ő felsikkantva ugrik hátra. Na igen, Kakashi-senseit nem lehet csak úgy kihallgatni ha ő nem akarja.

 

Egy jounin közeledik a folyosón lassú, megfontolt léptekkel, és ahogy közelebb ér, alaposan megnéz minket. Vállig érő barna haján fejkendő, egy nagyobb fogpiszkáló van a szájában, tekintete komor, félelmetes. Kisugárzása is fullasztó... na igen, a jouninok. De nem mind ennyire félelmetes, csak néhány. A nagyágyúk... Rémlik az arca a chounin vizsgáról. Azt hiszem ő volt a harctéri felügyelő.

Bekopog az ajtón, és bemegy.

Ajkamba harapva figyelem a kilincset, amely végtelen lassúsággal mozdul meg, és kilép az ajtón Ő. Mélyen a szemembe nézve lép közelebb. Önkéntelenül is a falhoz simulok, és sápadtan sütöm le szemeimet. Félek... érzem haragját.

 
 

„Az engedélyem nélkül nem vállalhatsz el küldetéseket sem.”

 
 
 

Megszegtem az egyik főszabályt.

 
 

- Este... - mondja nagyon halkan, kesztyűs kezével gyengéden kisöpörve egy tincset az arcomból. Nagyot nyelve biccentek, és Ő halk pukkanással tűnik el.

 

Zihálva rogyok térdre.

 

Egész testemben remegek...

 

- Iruka... - hallom, és ahogy felpillantok, Shizune szomorú tekintetével találom szembe magam.  

 
 
 
*
 
 
 

Bekopogok, és az idős szolga nyitja az ajtót.
- Üdvözlöm Iruka-san - mosolyog kedvesen. Kérdésemre, hogy hol van Kakashi-sensei, a hálószoba felé mutat csontos, aszott kis kezével. Nagyon öreg...
Ahogy a lépcsőhöz lépve felpillantok, hirtelen végtelenül hosszúnak és félelmetesnek tűnik... Lassan elindulok felfelé, remegő kezemmel a korlátban kapaszkodom meg. Legszívesebben elszaladnék...


Benyitva az ajtón sötétség fogad. Csak az ablakon szűrődik be némi halvány fény.

 
 

A fakón sugárzó hold is ma éjjel felhők mögé menekült.

 
 

Annyira félek...! Úgy félek tőle...

 

Hiába éltünk az elmúlt hónapokban szerelmespárként, ez most nem érződik. Most csak a fojtogató félelem izzik bennem, és úgy érzem hogy fázom. Jeges hideg kígyózik lábaimból és karjaimból a szívem felé...

 

Összerezzenek, ahogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, és kibontakozik a sötétből meztelen felsőteste.

 

Kép

- Szia... - köszönök halkan, egész normális hangon, de nem mozdulok. Nincs értelme sem elmenekülni, sem bocsánatot kérni vagy könyörögni. Csak egy dolgot tehetek... elviselem.

Ahogy állunk egymással szemben, és rettegve figyelem minden mozdulatát, nem érzem azt amit legutóbbi szeretkezésünkkor. Mintha egy teljesen másik emberre néznék.

Most nem Kakashi-senseit látom, akivel élvezem az együtt töltött idő minden percét.

Most a félelmetes ANBU vezért látom.
 

Felém lép, és én ösztönösen hátrálok, pedig nincs értelme. De agyam akaratom ellenére működteti izmaimat. Minden lélegzetem, szívdobbanásom a menekülést segítené, izmaim is megfeszülnek.

Láthatja rajtam, mert megtorpan.

 

Nem látom az arcát...

 
Nem látom...
 
Nem látom!
 
Annyira félek...!
 

Behunyom a szemem, és már érzem is ahogy mellényemnél fogva felemel, és erősen a földhöz vágva nehezedik rám. Felnyögök ahogy belenyilall az égető fájdalom a hátamba.

- Nyisd ki a szemed - hallom lágy hangját. Ne hagyj... hagyj... félek...

Emlékeim olyan élesen élnek bennem, mintha csak percekkel ezelőtt történt volna minden. Fémes villanás, és az égető fájdalom, amikor a kunai kés áthatol a tenyereimen...

Mozdulatlanul fekszem, nem védekezem. Csak legyünk már túl rajta...

 

Nem történik semmi, csak saját zihálásomat hallom, és könnyeim forróságát érzem arcomon. 

 

- Ha nem az lennél aki... - suttogja, és érzem száját ajkaimhoz súrlódni beszéd közben. - ...már halott lennél, amiért megszegted a szabályaimat.

- Tudom - válaszolom, alig hallhatóan. Hangom olyan, mint a szélben borzolódó száraz faágak.

 
Nem magyarázkodom.
 

- Tudom, hogy nem szegülhettél ellen a Hokage parancsának, ezért vállaltad el. Nem voltam melletted, hogy megvédjelek tőle. - folytatja ridegen. - Azonban nem vagy te buta Iruka...

Cirógatja meg az arcomat lágyan, és keményen megragadja az államat, de nem nézek föl rá. Behunyt szemekkel hagyom magam...

- Kérhettél volna haladékot vagy gondolkodási időt, amíg velem nem beszélsz. Ahogy szoktuk.

- Igen. - válaszolom. Így szoktuk... de most nem ezt tettem. Hogy miért? Ki tudja... óvatlanná váltam, mert talán azt hihettem egy röpke pillanatban, hogy szerelmem elég ahhoz, hogy Ő megváltozzon... és lazaságom következményeként maga a kénköves pokol izzik rám szemeiből. Szinte érzem arcomon haragjának perzselését...

Rég nem bánt így velem...

 

...ezért most duplán fáj.

 

A legszörnyűbb pedig:

 

Rettegek tőle, félek és mégis... testem reagál az övére, bőröm szinte lángol ahol csak hozzám ér.

 

- Nyisd ki a szemed! - markol durván a hajamba. Hangja mélyről morajló, idegen. - Nézz rám, ha hozzád beszélek!

Szereti nézni az arcomat és szemeimet szex közben és utána is. Valószínűleg miközben alaposan megkínoz, ugyanezt fogja tenni.

 

Ha nem teszem, megtorolja szófogadatlanságom. Nem tehetek mást...

 

 

- Tudod mi következik most? - kérdezi ahogy elmerül szigorú, kegyetlen és jéghideg tekintete az enyémben. Rettegésem és félelmem görcsösen rántja össze a testem, ösztönösen védekeznek kezeim, de erős kezek szorítják le a földre.

Félek! Annyira félek!

 

Könnyeim megállíthatatlanul záporoznak, és egész testem minden izma küzd ellene de hiába. Behunyt szemekkel zokogok fel ahogy meghallom a tokból kihúzott kunai kés halk szisszenését.

 

- Neeee... - sikoltom zokogva.