Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 .
 
Egy varjú szállt keresztül Konoha felett.
 

Csak Az anbu harcosok tudták róla, hogy nem egy hétköznapi, egyszerű madár, nem a háttér tartozéka. Nem. A két szövetséges falu vezetőjének privát üzenethordozója volt.

 

Tsunade asszisztense, egy fiatal, sötéthajú és szemű nő azonnal elvitte a bontatlan, aprócska tekercset főnökének, majd az íróasztal mellett, ajkait rágcsálva figyelte ahogy a vörösre lakkozott körmök szétbontották azt, a melegbarna szemek pedig végigolvasták a kézzel írt sorokat.

- Shizune! Azonnal hívd ide nekem Kakashit, Sakurát, Narutot és Sait!

 

*

 

- Mi olyan sürgős, Tsunade-baachan? - ásított egyet fáradtan Naruto, majd szemeit megdörgölve pillantott két csapattársára. Sakura fegyelmezetten állt, csak a fiúra lövellt dühös oldalpillantásai árulkodtak arról, hogy nem olyan higgadt. És Sai... a szokásos. Szobormerev arc, kifejezéstelen sötét szemek. Tsunade megborzongott a pillantásától, majd mind egyszerre fordultak az ablakon behuppanó Kakashi felé.

- Késtél! - mordult rá a Hokage.

- Bocsánat, bocsánat - mosolygott kedvesen a férfi a maszkja alatt, és zavartan borzolta meg sűrű haját. - Idefelé jövet...

- Hagyjuk a mesét - torkollta le a nő. - Ennél fontosabb dolgunk is van. Nagyon fontos.

- Értem.

Kakashi az álmosan ásítozó Naruto mellé állt, ezzel azonnali éberségre késztetve. Igen, ő ilyen hatással volt mindig a fiúra, titokban örült is ennek. Figyelmen kívül hagyta, hogy a kék szemek végigpillantanak rajta, és inkább a Hokage szavaira figyelt.

- A Kazekage ma írt nekem egy levelet. Ebben kért tőlünk egy erős, de hatékony nyomkövető, felderítő csapatot. Ebben ti vagytok a legjobbak, ezért ti mentek. A háttérben pedig az áll, hogy egy eddig ismeretlen, feltehetően új bűnbanda garázdálkodik Suna körül. Megtámadják az utazókat, az anbukat, és a küldetésről visszatérő ninjákat. Egyszer be is hatoltak Sunába, és csak Gaarának köszönhetően nem lett belőle baj.

- Mit tudsz a bandáról, Hokage-sama? - szólalt meg halkan, lágy hangján Sai.

- Nincsenek sokan, de erős, jól képzett harcosok. Módszereik kissé Orochimaruéra emlékeztetnek, de nem valószínű hogy ő áll a háttérben. Kémeim jelentése szerint jó ideje nem adott életjelet magáról.

Kakashi tisztán látta, hogy Naruto megrándult a sanin nevének említésétől. Összeszorította fogait, de nem mutatta semmi jelét annak az aggodalomnak, amit érzett. Szívből remélte, hogy nem Orochimarut fogják majd megtalálni, mert akkor Narutot nem lehet majd leállítani.

 

Halkan kopogtak az ajtón. A félénken beosonó Hinatát látva Kakashi majdnem felsóhajtott. Remek. A Hokagéra pillantott, aki azonnal rávágta.

- Egy Hyuuga is kell, ez Gaara személyes kérése volt.  

A nő arcán átfutó aprócska fintort látva Kakashi azonnal felfogta a helyzetet. Már csak ő hiányzott, gondolta bosszúsan. Az előző esti bonyodalmak következményeit egész úton cipelniük kell majd. Hát ez igazán nagyszerű. Már csak Gai hiányzík a csapatból, hogy Kakashi mégjobban kiakadjon. De szerencsére Konoha Zöld Szörnyetege távolmaradt.

 

*

 

Kilépett a kis csapat Konoha főkapuján, és Kakashi összehajtotta a tekercset, kis derékszütyőjébe téve pillantott végig a csapaton. Egyedül Sai volt száz százalékos, ezt tisztán látta. Naruto állva elaludt, Hinata elsápadt majd elpirult folyamatosan, Sakura dühösen vicsorgott. Sai... nos, ő nem csinált semmit, csak kifejezéstelen tekintettel figyelte a többieket. Tekintete összevillant a jouninéval, jelezve ezzel hogy igen, szerinte is siralmas a helyzet.

- Indulás - törte meg Kakashi a csendet.
 

Egész nap úton voltak, és mire a nap elérte az ég alját, narancsos fényével bevonva a homokos tájat, már Suna kapuján léptek be, izzadtan, mocskosan, kimerülten. Egyenesen a Kazekage irodájába vezették őket.

 

Gaara azonnal felállt a székéből, úgy üdvözölte a csapatot. Nagy megtiszteltetés ez, Kakashi meg is becsülte, még ha tudta is jól, hogy miért tette. A hideg, türkizkék szemek a félénken pislogó Hinata arcára tapadtak néhány hosszú másodpercre, majd csak utána biccentett Kakashi felé.

- Köszönjük a bizalmadat, Kazekage-sama - hajtottak mind fejet a férfinak.

- Tolmácsolják hálámat a Hokagéjüknek - válaszolt vontatottan nagyon mély hangján Gaara. A mellette álló Kankuro vidáman érintette ujjait homlokához, játékos szalutálásként, és lilára csíkozott arcán barátságos, széles vigyorral kacsintott Narutora. A néma üdvözlés viszonzásra lelt. Mire a félórás megbeszélés véget ért, már suhantak is keresztül a falun, Naruto és Kankuro pedig egymás mellett halkan beszélgettek, Kakashi pedig elöl haladva fittyet hányt rájuk. Nem ért rá ezzel foglalkozni, a felállított csapda felé kellett vezetnie a csapatot. Magában elmormolt egy fohászt, mert szívből remélte, hogy nem Orochimaruval kell szembenézniük...

 

A csapdák üresek voltak, és hiába őrködtek egész éjjel felváltva, pihenés nélkül, semmi eredménye nem volt.

 

- Mi legyen Kakashi-sensei? - kérdezte Sakura halkan, amikor épp ők ketten őrködtek. Kakashi leporolta homokos nadrágját, és felegyenesedett, tekintetét végigfuttatta a homokos lankákon.

- A többiek?
- Alszanak. Nagyon kimerültek.

- Küldd őket vissza Sunába, és mi ketten felderítő körútra megyünk.

- Rendben - biccentett Sakura, zöld szemei komolyan csillogtak a sötétben. - Azért akarod távol tartani Narutot, mert attól tartasz, hogy Orochimaru felbukkan?

Kakashi meglepetten pillantott a lányra, majd tekintetét ismét a sötét éjszakába fúrta. Igen, alábecsülte a lányt, ez kétségtelen. Vajon mi mindent kockázott még ki azzal a rózsaszín kis fejével?

- Küldd vissza őket, Sakura. Később megbeszéljük.
 

 

 

***

 
 

A fáradtság... egy relatív fogalom. A végtagok zsibogása, a különös szájíz... még a levegővétel is másképp megy, ha valaki minden másodpercét a rátörő fáradtság elleni harccal tölti.

Sakura dülöngélve haladt előtte, Kakashi pedig komoran figyelte a környezetet. Találtak sok nyomot, és egyenlőre aggasztóak a jelek.

 

A kapuban maga Gaara várta őket, vörös haját és köpenyét meglengette a hatalmas és vastag falak között meghagyott kevéske átjárón átsuhanó szél. Karba tett kezekkel, komoran szegezte hűvös tekintetét rájuk.

- Már keresőosztagot készültem összeállítani - mondta halkan, kifejezéstelenül. Kakashi meghajolt, majd köntörfalazás nélkül belevágott.

- Öt halott homok-ninját találtunk négy kilométerre, észak-kelet irányban.

Gaara mögött álló Kankuro felszisszent, ahogy a többi ninja is.

- Hogyan...? - kotyogott közbe egyikük, de a Kazekage egy pillantásától meghunyászkodva lépett hátra. Gaara ismét Kakashi felé fordult.

- A részleteket az irodámban szeretném hallani.

- Rendben - egyezett bele a jounin, majd Sakura felé fordult. A lány fáradt arcát és le-lecsukódó szemeit látva ő is megérezte a fáradtságot. Három nap. Három napja nem aludtak. Ezen már a medi-nin trükkök sem segítenek, hiába ette a lány marokszám a turbó-bogyókat.

- Sakura, te menj pihenni.
 
 

Az irodában már ő is egy széken ülve számolt be részletesen a vele szemben ülő Kazekagénak. Nem lepődött meg azon, hogy ez az egykor veszélyes és fiatal kölyök, aki Sasukével harcolt a chounin-vizsgán, ilyen sokra vitte. Nem, hiszen amikor összebarátkozott Narutoval, szemmel látható volt a pozitív hatása rá. Naruto ilyen volt mindig is. Mindenki Napfénye. Körülötte az emberek felengedtek, felmelegedtek és feltöltődtek. Képes megszeretni őt bárki, aki csak a közelébe kerül, lám ez alól Gaara sem volt kivétel.

 
Igen, Naruto ilyen... volt.
 
Sasuke haláláig.
 

A gondolattól összeszorult Kakashi mellkasa. Összeszedte magát, miközben részletes beszámolót tartott.

- Szóval Orochimarura gyanakszol? - könyökölt fel Gaara az íróasztalára, ujjhegyeit összeérintve. - Milyen jelek utalnak arra, hogy ő az?

Összevonta ezüst szemöldökét, és komoran emlékezett vissza a képre, amelytől a szíve kishíján megszűnt dobogni.

- Két holttesten az én jutsum nyomait találtam. A Chidorit rajtam kívül csak egy ember tudta alkalmazni.

- Sasuke - bólintott Gaara komoran. - Tsunade-san tájékoztatott engem erről, tudom hogy Orochimaru az ő testét használja.

- Igen. Éppen ezért Narutot távol kell tartanunk tőle. Számíthatok rád, Kazekage-sama?

- Rendben. Most menj és pihenj, holnap reggelig már semmi sem történhet, minden ninjámat visszahívtam a faluba. Megszervezek egy erős egységet, amely csatlakozik hozzátok. Reggel itt találkozunk mindannyian.

- Köszönöm - állt fel Kakashi, és meghajolva búcsúzott el.
 
Kankuro várta a folyosón.

- Elkísérlek a szállásodhoz - dörmögte barátságosan. Már csak biccentésre tellett, de még egy lépést sem bírt tenni, máris közbevágott egy fájdalmasan ismerős hang.

- Hagyd csak Kankuro, majd én.
 

*

 

Az aprócska szállodai szobába belépve Kakashi megszédült. Három nap...

- Mikor ettél utoljára, sensei? - hallotta, és érezte ahogy felkarját segítően megfogja Naruto és az ágyhoz kíséri.

Ahogy lehuppant a puha matracra, fáradt mosollyal húzta le arcáról a maszkot és a fejkendőt.

- Inkább azt kérdezd, mikor aludtam utoljára... mert enni még volt időm.

Borzas hajába túrva hagyta hogy Naruto lecibálja a cipőjét, és eszébe jutott, hogy ő tulajdonképpen koszos és büdös. Izmai ellenkezően csikorogtak, de akkor is felállt.

- Mégis hova készülsz? - hallotta Naruto méltatlankodó szavait.

- Muszáj megfürdenem... - szorította össze fogait, ahogy egyik régi sérülése megsajdult. Már meg sem lepődött, hiszen tudta hogy a fáradtságtól mindene fáj egy idő után.

 

Tele volt kétségekkel amikor benyitott a fürdőbe és vetkőzni kezdett. Naruto nemsokára próbálkozni fog... Mindig ezt teszi.

 

Megnyitotta a csapot, és végigmaratta bőrét a forró vízzel. Nyílt az ajtó, és ő csalódottan hunyta be szemeit. Nem... ehhez most tényleg nincs energiája... Nyílt a szája, hogy elküldje, de Naruto szavai gyorsabbak voltak.

- Ide teszem neked a törülközőt, sensei. Hozassak valami ételt?

Csodálkozva csukta be a száját, és elgyengülve támaszkodott meg a csempén.

- Köszönöm.

Nem, nem remegett meg a hangja, csak... ez most tényleg jól esett neki. A régi Naruto kedvességére, melegségére vágyott, és amikor megkapta... majdnem elsírta magát. Pedig tényleg csak egy aprócska dolog volt, de ez akkor is... tőle származott. Tőle. De miért viseli meg ennyire?

 

- Fáradt vagyok... - suttogta tenyerébe temetett arccal. Igen, nagyon fáradt.

 

Egy törülközővel derekán támolygott vissza a hálóba, és a szoba falának támaszkodó fiúra nézett.

- Reggel majd beszélünk, Naruto - mondta, pedig szíve és agya három szót sikított: Ne menj el! Ő mégis elküldte, mert ez így helyes.

- Hát persze. Jó éjt, sensei - mosolygott rá vissza a fiú, jellegzetes arckifejezésével, amely már a védjegye volt.

Az utolsó szótagra már az ágyban feküdt, szemeit behunyva sóhajtott fel.

Halkan kattant az ajtó zárja...

A jótékony álom puhán borította be, elmosva testének fájdalmait, zavaros gondolatait, érzelmeit.

 
 

*

 
 

Azonnal éberré válva ült fel. Igen, nem álom volt a hang. Valaki sikoltott, méghozzá női hangon.

Kipattant az ágyból, felrántott magára nadrágját, maszkját és villámgyorsan a folyosón termett. Még sötét éjszaka volt, a puha csend mindenre rátelepedett.

- Nehh! - hallotta ismét, és ezúttal már tudta is hogy honnan. Berontott a szomszédos szállodai szoba ajtaján, hogy aztán elkerekedett szemekkel fagyjon a küszöbre.

Hinata az ágyon feküdt, már ha az a két karcsú, meztelen hosszú láb ami látszott belőle, ő volt. Alatta egy napbarnított izmos test, felette pedig egy sápadt. A szőke és a vörös fej felemelkedett amikor észrevették a belépőt, és az ütemes mozgásuk leállt.

 

Csak a lány halk nyöszörgése törte meg a csendet, ami olyan hirtelen zuhant rájuk, akár egy súlyos, vastag lepel.

 

Kakashi soha életében nem volt még ennyire tanácstalan, ugyanakkor éktelen haragra gerjedt. Kizártnak tartotta, hogy a kicsi Hinata ebbe beleegyezett volna, ezért a maszk alatt vicsorítva emelte fel jobb kezét. Sápadt testén az izmok megfeszültek, és már nem érdekelte hogy épp a Kazekagével beszélt.

 

- Szálljatok le róla. Most - sziszegte dühtől remegve. Halk, madácsicsergés-szerű hang töltötte be a szobát, és a falakról visszatükröződött az ujjai között szikrázó elektromosság. Akár egy kis szénakazal világító, mozgó kék szálacskákból.

 

Gaara komoran kiegyenesedett, és a jounin végre meglátta a lány kipirult arcát.

Naruto vidám nevetése csendült fel, és leborítva magáról a rajta fekvő Hinatát, felült.

- Hinata-chan... mondd el neki, hogy nem megerőszakoltunk, csak épp szendvicsben keféltünk.

- Ihh... ihgen... így történt - dadogta paprikapiros arccal a lány, csupasz melleit tétován takarva el egyik kezével, a másikat arca elé kapta szégyenében.

Kakashi felemás szemei elkerekedtek a csodálkozástól. Soha de soha nem gondolta volna ezt erről a félénk kislányról.

- Hinata...? - dadogta leeresztve kezét, és a jutsuja is elillant. - De hát miért...? Nem értem... Ezt Naruto kérte tőled? Megzsarolt...? Vagy ígért neked valamit...? Miért...?

Naruto felállt az ágyból, napcsókolta barna testére felrántott egy nadrágot, és a sensei felé fordult, de szavait nem neki intézte.

- Játsszatok csak tovább. Én is mindjárt jövök, csak visszakísérem Kakashi-senseit.

 

Miközben kifelé terelgették, Kakashi megbűvölten figyelte Gaara mosolyát, majd ahogy saját péniszét masszírozva mászott rá ismét a lányra. Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, már ismét hallotta Hinata kéjes nyögéseit.

Kábán megrázta a fejét, gondolatai nem és nem akartak rendeződni. Naruto a kezét fogva húzta maga után, és szinte belökte őt a szobájába.

 
Kattant a zár, és végre felfogta, hogy kettesben vannak.  
 

Keserű mosolyát elrejtette a maszk, szemei égtek a fáradtságtól és az érzelmektől.

- Naruto... Most hatalmasat csalódtam benned. De miért is vagyok ezen meglepődve?! - túrt a saját hajába idegesen. Az ablak felé indult, és a párkányra ült, a hűvös éjszakai levegő végigborzongatta gerincét.

Igen, nem kéne meglepődnie, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan, újra és újra csalódnia kellett a fiúban. Kiábrándultan mérte végig. A gyönyörű kék szemek, a bájos angyali arc és mosoly... Hazugság az egész.

 

- Ne mondd ezt! - mordult fel dühösen Naruto, ledobva magát az ő ágyára. Kezeire támaszkodva üldögélt, meztelen talpait összedörzsölgetve, fázósan. - Mibe fogadjunk, hogy gőzöd sem volt eddig arról, Hinata milyen?

- Milyen? - ismételte meg halkan, szemeit fáradtan a csillárra függesztve.

- Ő egy kis ribanc. Mindig is az volt.
- Szerintem pedig te tetted őt azzá.

- Sensei - morogta halkan a fiú, pont olyan hangsúllyal, ahogy régen Sasukénak mondta, hogy Teme.

- Hinata szerelmes beléd, amióta csak ismer. Érted bármire képes lenne... bizonyára csak ezért ment bele ebbe. Kihasználtad ezt a szegény, ártatlan...

- Elég!
 
Kakashi meglepetten pillantott a dühtől kipirult arcra.

- Szóval bármit is mondok vagy teszek, neked én leszek a bűnbak, igaz? Miért nem hiszel nekem? Ide hívjam Gaarát, hogy elmesélje neked, milyen régóta keféli a csajt? És ide hívjam még fél Konohát is, hogy elhidd? Nem csak utánam futott így, hanem Shikamaru, Iruka-sensei, Sai és még ki tudja kik után. Nekem elhiheted, nem hazudok.

 

Kakashi bólintott. Igen, Naruto nem szokott hazudni, legfeljebb ferdítve adja elő az igazságot.

 

Nos, ha valóban úgy van ahogy állítja, akkor... bocsánatot kell kérnie. Sóhajtva horgasztotta le a fejét, karjait mellkasa előtt összefonva.

 
Próbálta megfogalmazni a szavakat, de nem ment neki.
 

- Én... - kezdte halkan, de belérekedtek a szavak amikor közvetlen közelről néztek rá az égkék szemek. A csinos arcon halvány mosoly jelent meg, napbarnított kezek húzták le róla a maszkot. Dermedten hagyta, szíve pedig őrült motollaként kezdett száguldani mellkasában.

- Nem haragszom - hallotta Naruto hangját, érezte illatát, kezeinek simítását a combjain. Mintha egy súlyos, fojtogató sziklát gördítettek volna le mellkasáról, úgy sóhajtott fel megkönnyebbülten, ugyanakkor az érintéstől akadozott az a légvétel. Mi több, halk zihálásba fulladt, amikor Naruto közelebb lépett hozzá. Kakashi leeresztette karba tett kezeit, és önkéntelenül is szétnyitotta combjait, hogy ő közéjük állva hozzásimulhasson. Meztelen bőrük összeért... soha nem érzett még ennél jobbat, perzselőbbet, izgatóbbat. Vagy mégis... de azért is ez a fiú felelős.

Naruto az ő nyakához simította arcát, orrával cirógatta meg az érzékeny bőrét. Kakashi hallgatta ahogy a fiú mélyen magába szívja az illatát és megborzongott. Ernyedten lógó kezei maguktól mozdultak, ujjait lassan végighúzta az izmos hát domborulatain. Csodálatos érzés volt mindig is megérintenie őt, de ezúttal mindennél jobban esett neki. Szíve szerint magához szorította volna és éhesen, mohón csókolta volna meg, de nem merte. Félt. Félt, hogy nem lesz képes uralkodni magán, és aztán nem lesz képes leállítani Narutot. A tűzzel játszott. Szó szerint.

 

Megremegett és behunyta szemeit, amikor nedves ajkak értek a nyakához, pont a hevesen pulzáló nyaki ér felett. Most... most még leállhatnak, gondolta ködösen, de amikor enyhe fájdalom szúrt a bőrébe, ahogy Naruto megszívta... már nem emlékezett mit is akart. Mellkasán érezte a tapogató simogatást, amelytől merev pénisze meg-megrándult.

Mit kéne tennem, mit kéne..., gondolta kábán, ujjait a selymes szőke tincsekbe fúrva hajolt le a csók elé sietősen hajoló fiúhoz. Amikor szájuk találkozott, Naruto kéjesen felnyögve dőlt mégjobban hozzá, hogy szorosabban ölelje át. Kakashi ujjai a fiú húsába mélyedtek, nyelvét mélyen a szájába dugta. Heves, domináns csók volt ez, de látszólag nem volt Naruto ellenére, sőt. Ahogy belenyögött a csókba, Kakashiban megpattant valami.

Annyira... annyira akarta őt. Mindennél jobban. Vadul dübörgött a szíve, zihálva tépte el száját tőle, és ismét belemarkolt abba a puha, borzas szőke hajtömegbe. Cseppet sem gyengéden rántotta hátra a fejét, és nyakára tapadt ajkaival, akár egy éhhalál küszöbén ingadozó vámpír. Csókolta és szívta, harapta... Bőrének íze csak növelte éhségét, vad vágyát, Naruto nyögései pedig csak tovább fokozták az őrületét. Az ő hajába is belemarkoltak erős ujjak, és felrántották a fejét egy durva, mohó csókra. Hevesen beleharapott a fiú szájába, aki felszisszenve viszonozta ezt. Belemarkolt kemény fenekébe, újabb csodás nyögést bezsebelve, amitől már ő sem bírt csendben maradni.

Mély hangján felnyögött, és ezzel szinte egy időben felcsendült egy kéjes sikoly az ajtón túlról.

 
Mint a hidegzuhany, vagy egy tál jég.
 

Szinte megszédült, olyan hirtelen tért észhez, és tolta el magától Narutot.

- A francba - káromkodta el magát, fájóan sajgó ágyékára szorítva egyik kezét. Tiszta hülye vagyok, gondolta elkeseredve, de nem tudta befejezni az önostorozást, mert a fiú ismét hozzá akart simulni. Kakashi ninja-gyorsasággal termett a szoba közepén, kifejezéstelen arcot öltve magára. Csak éppen ágaskodó pénisze, kapkodó légvételei és vágytól vörös feje rontotta az összképet. Naruto zihálva, kipirult arccal figyelte őt, rózsaszín nyelvével lassan végignyalva ajkait. Mintha ízlelgetné a csók nyomát. Kakashi gyomra megugrott, de összekaparta magát, és krákogva szedte össze emberi hangját.

- Khm... most... menj el.

- Nem. Ma éjjel nem utasíthatsz el. Látom... érzem hogy mennyire vágysz te is rám, sensei. Miért tagadod meg magadtól és tőlem a gyönyört?

Kakashi megrázta a fejét.

- Keresd máshol, ha ennyire kell neked... - mondta, de legszívesebben kivágta volna a saját nyelvét. Féltékenyen gondolt rá, kivel is helyettesítené őt Naruto.

- Nem, én tőled akarom ezt a fajta gyönyört.

- Inkább menj vissza Hinatához, és élvezd azt a fajtát.

Naruto dühösen csapott a falra, a vakolat is lepergett, de szerencsére nem tört rajta lyukat.

- Miért küldesz el már megint? - kérdezte kétségbeesetten. - Állandóan csak próbálkozom, mindig elmondom mennyire fontos vagy nekem... de te meg sem hallod!

 

Kakashi a tenyerébe temette az arcát és rendezte légvételeit szívverését néhány hosszú másodpercen át.. A vita teljesen lehűtötte, és képes volt végre józanul mérlegelni.

 

- Ha majd egyszer - kezdte halkan, felemelve a fejét - túl leszel ezen a borzalmon ami miatt ilyenné váltál, és képes leszel újra normálisan bánni másokkal, akkor majd én is úgy tekintek rád ahogy szeretnéd. Amíg felelőtlenül hibát hibára halmozol, másokon átgázolsz... addig nem vagyok hajlandó közelebb kerülni hozzád, mert én nem tudom elviselni...

 

Belérekedtek a szavak, amikor az első könnycsepp kigördült az égkék szemekből. Ne, ezt ne! Ezt képtelen elviselni...

 

Nagyot nyelve gyűrte le a torkát feszítő gombócot, és a felé lépő Naruto kinyújtott, remegő kezét megfogva húzta őt magához.

 

Gyengéden szorította, ölelte a hangtalan sírástól remegő testet, simogatta a mellkasán pihenő fejet. Utálta magát, amiért ezt kiváltotta belőle, de ugyanakkor elégedettséget is érzett, mert talán sikerült ezúttal Narutot ráébresztenie arra, milyen hibákat követett el eddig.

 

Őszintén remélte, hogy sikerül elérnie. Talán... talán képes lesz visszahozni az enyészetből azt a csodás fiút, az igazi Narutot, akit mindenki szeret. Akit ő is szeret. Mindenkinél jobban.