Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

- NEJI!
Kiáltott egy barna hajú kontyos lány, csapattársa felé. Csokibarna szemei hatalmasra kerekedtek látottaktól. Az említett épp csak egy pillanatra nem figyelt oda, hisz azt hitte, hogy már végzett ellenfelével. Tévedett. És ezt egy kegyetlenül fájó érzés adta tudtára. Az ellenséges ninja, ki csapatával együtt támadott, már csak egyedül maradt. Már sok sebből vérzett, és végtagjait is alig bírta mozgatni, de egy utolsó, majdnem végzetes csapást még tudott mérni ellenfelére. A különleges ninjutsu, hatalmas és mély sebet hagyott az áldozat hasán, aki a támadást követően össze is rogyott a fájdalomtól, és a hirtelen jött gyengeségtől.
- NEJI!- hangzott ismét a név, de most egy fiú szájából.
Eszméletlenül csapattársa felé futott, de előtte egy utolsó végzetes rúgást mért a támadóra. Nem volt nehéz dolga, hisz az alak már mozogni is alig bírt, és a halálán volt, szóval Lee csak előre segítette az ellenség végzetét. Miután teljesen megbizonyosodott arról, hogy ellenfele már elhagyta e világot, a sérült barátja ( vagy riválisa, ki hogy nevezi) felé fordult. Ekkorra már a csapat többi tagja is a fiú körül volt.
- Azonnal siessünk vissza!- jelentette ki a sensei.
- Hai!- hangzott az egyöntetű válasz.
Lee finoman ölbe vette Nejit, hogy komolyabb kárt ne okozzon a testében, majd hihetetlen gyorsasággal a falu felé vették az irányt. Pár óra alatt vissza is értek és következő céljuk a konohai kórház lett. Ekkor már Gai sensei tartotta ölében a súlyosan sérült tanítványát. Hirtelen be is rontottak az épület ajtaján.
- Orvost azollal!- ordította el magát a sensei.
Mindenki felfigyelt a hangoskodóra, de egy csak egy rózsaszín hajú kunoichi ugrott először segítséget nyújtani, aki épp éjszakai ügyeleten volt.
- Haruki! Hordágyat!- kiáltotta el magát ő is, és szavára rögtön ott is termett az ágy, ráhelyezték a mozdulatlan testet, s gyorsan be is tolták a műtőbe.
A többiek nem tudtak mit tenni, aggódó tekintettel követték őket a bizonyos ajtóig. A műtőben, az orvosi kunoichi lefejtette a fiú testéről a felsőjét, már ami megmaradt belőle, hisz a támadás a pólót is szinte cafatokra szaggatta. Az izmos felsőtest nem okozott csalódást, de az a csúnya seb nem hiányzott oda.
Sakura nem habozott, rögtön el is kezdte a helyzetet elemezni és felmérni, amivel hamar végzett is.
" Szerencsére nem túl súlyos. nem okozott nagy kárt.De a seb túl nagy. Nem fogon tudni az egészet begyógyítani."
Gondolatmenete végeztével el is kezdte a gyógyítást. Kezeit egymásra tette, és a seb fölé helyezte. Lágy, halvány zöld fénygömb jelent meg a két testrész között, ami lassan tisztítani és fottasztani kezdte a sebet.
A súlyosabb részek begyógyulása után, erejét vesztve a kunoichi befejezte a kimerítő jutsu használatát, és leült a legközelebbi szabad székre.
Aszisztensének engedélyt adott a sérülés bekötözésére, és az illető rögtön bele is kezdett. Pár perc alatt készen is lett vele, addigra Sakura is elég erőt gyűjtött.
Ő maga tolta ki a szobából, és rögtön közölni akarta a társaival a helyzetet, de különös látvány fogadta, amin elmosolyodott. Hárman ültek egymás mellett, Lee volt középen, és a vállára borulva mindenki aludt. Már nagyon kimerültek voltak, egrészt a küzdelemtől, másrészt két napja nem aludtak rendesen, és rögtön ide siettek a harc után.
A lány inkább ne zavarta őket, hanem betolta a beteget a legközelebbi üres kórterembe. Egy kis segítséggel áttette a testet az ágyra, majd utasítást adott az aszisztensnek, hogy elviheti a hordágyat, és pihenhet.
A rózsaszín hajú kunoichi finoman betakarta a fiú testét, majd magához húzott csendesen egy széket, és leült az ágy mellé. Smaragd zöld szemeivel órákig felügyelte a nyugodtan fekvő shinobit, majd ülve lassan ő is elszenderedett.

Hajnalban Sakura arra riadt, hogy elaludt. Ezt akkor vette igazán észre, amikor kinézett az ablakon, s a még nem látható, ébredező nap által pirosra festett égboltot tekintette meg.
Smaragd szemeit ismét a még alvó fiúra szegezte, s nyugalommal vette tudomásul, hogy stabil az állapota, és nyugodtan pihen. Ekkor vette észre azt is, hogy a fejpánt még mindig rajta van. Levette róla, mert gondolta kényelmetlen lehet. Lefejtette a fejéről, majd az ágy mellett lévő éjjeli szekrényre helyezte. Amint ismét a fiúra nézett, a homlokán lévő jelre lett figyelmes. Ismerte ezt a jelet. Végig simított a homlokán, amibe beleremegett az alvó fél.
Sakura visszaült a helyére, és tovább felügyelte a sérültet.
A nap már a horizontot ékesítette, és világos narancssárga fénnyel árasztotta el az eget. A hosszú barna hajú shinobi eszméletéhez tért, és rögtön fel akart ülni az ágyban, de hirtelen hatalmas fájdalom nyilalt a hasába, ezért rögtön vissza is zuhant a fehér párnák közé.
- Csak lassan!- figyelmeztette a kunoichi.
- Hol vagyok?- kérdezte halkan, rekedtes hangon, összeszorított szemmel.
- A kórházban. - válaszolt lágyan csengő hangon.
A fiú felismerte a hangot, és rögtön kinyitotta kék szemeit. Ekkorra már felette állt a felismert személy.
- Sakura.- mondta halkan, és az említettre nézett.
A kunoichi kecses kezét a fiú homlokára helyezte, akit ez kellemes érzéssel töltött el.
- Nincs Lázad!- nyugtatta a fiút kedvesen mosolyogva, de őt ez nem igazán érdekelte, megbabonázta a mosoly.
Próbált újra felülni, de ez nem nagyon sikerült. Sakura látta, hogy Neji épp küszködik, ezért egyik kezét a fiú háta mögé csúsztatta, a másikat az ágyra támasztotta. A mutatvány sikerült is, a fiú ült az ágyon, a takaró már csak a lábát borította, és kicsit szorongatta a végét.
- Hol vannak a többiek?- érdeklődött.
- Nem tudom. Talán még kint alszanak. De azt látom, hogy át kell kötözni a sebet.- felállt ismét a székről, és a szobában lévő szekrényhez sétált, kivett egy köteg gézt, egy tekercs fáslit, és egy üveg fertőtlenítőt. Vissza sétált az ágyhoz, leült a szélére, a fiúhoz közel, és az eszközöket letette az éjjeli szekrényre. lassan elkezdte a kötést letekerni róla, és Neji segítséget nyújtva, felemelte karjait ahogy tudta. gymond hatódottan nézte a kedves arcot, a zöld csillogó szemet, amint az utolsó tekerésig lekerült róla a kötés, és a lány végigméri az izmos felső testet, amin már kisebb volt a seb.
- Ez most fájni fog!- figyelmeztette Sakura.
- Hm?- de mire észbe kapott, a lány ráfújt a sebre egy kis fertőtlenítőt.
Ordítani tudott volna a fájdalomtól, de csak felszisszent.
A kecses kezek a friss kötést kedték feltekerni a felsőtestre, néha egyet végigsimítva a fiú hátán, vagy oldalán, ami kellemes borzongást váltott ki Nejiből.
Még mindig megbabonázta a kedves arc, a lágy mosoly, a zöld szemek. Amikor Sakura végzett a kötözéssel, Neji egy hirtelen mozdulattal magához rántotta a lányt. Rosszul tette, hisz a sebe megsajdult, de ez most egyáltalán nem érdekelte. lassan kezdte egyre joban közelebb húzni a megszeppent ás már elpirult lányt, mikor valaki belépett a kórterembe.
- Neji! Itt vagy?- az illető semit nem látott, hisz az ágy mellett el volz húzva egy fehér függöny.
A "párocska" szétrebbent a női hang hallatán. Az alak lassan az ágyhoz lépett, és csak annyit látott, hogy Neji ül az ágyban, Sakura pedig az ágy mellett lévő székben.
- Igen Tenten, itt vagyok.- válaszolt kicsit szomorúan, hisz a lány megzavarta "a percet".
- Örülök, hogy végre jól vagy.- szalad oda a fiúhoz, és átkarolta a nyakát, a kezében lógó nárcissza együtt, amit hozott.
- Áááááá! Finoman!- kiáltott fel fájdalmában, közben megfogta Tenten derekát, hogy kicsit távolabb tolja magától.
Sakura csak csendben nézte a jelenetet.
- Azt hiszem jobb ha megyek!- és ki is sétált a szobából.
- Ne! Várj!- marasztalta volna még a lányt, de az már rég elhagyta a helyet.
- Úgy aggódtunk érted!- szorongatta még mindig a kunoichi.
- Elég! Fáj!- vakarta végül le magáról, és leültette az ágy szélére.

Délután volt. Sakura úgy gondolta, hogy ismét benéz Nejihez, és ha elég jó állapotban van, haza is mehet.
Amikor belépett a kórterembe, azt látta, hogy a fiú a neki behozott pólót veszi fel, az ágy aszélén ülve, a lába lógott.
Végignézte, ahogy magára szenvedi a ruhadarabot, közben elidőzött a felsőtestén.
- Mióta vagy itt?- kérdezte Neji, miután végzett az öltözködéssel.
- Csak most jöttem.- majd mosolyogva odasétáltaz ágyhoz.
Neji árgus szemekkel figyelte a kecses lépteket.
- Még utoljára megvizsgállak!
- Rendben.- sóhajtott, majd picit elmosolyodott a szája sarkában.
Sakura ismét a homlokára tette a kezét, és nyugtázta, hogy incs láza. majd fülét, óvatosan a mellkasára helyezte, hogy meghallgassa a szívét, mikor erős karokat érzet maga köré fonódni. Egész testét hozzápréselték a fiú testéhez.
Neji nem törődött a fájdalommal, csak a lányra figyelt. lassan felhúzta magához, és felemelte arcát az övéhez.
A kunoichi arcára pirosság rajzolódott, smaragd zöld szemei lágyan csillogtak. Babonázó tekintetek. Egyik kezét a lány állához tette, és kezdte közelebb húzni magához. A távolság megszűnt kettejük között, s ajkuk finoman összefonódott.
A pillanatot koronázta az ablakból látható naplemente, mely a nap körül narancssárga, távolabb lilára festette a tündöklő égboltot.
A lány sem tiltakozott, száját résnyire nyitva, utat adott a fiú nyelvének.
Hosszú- hosszú romantikus csók volt ez, egymás karjában, melyet végül Neji szakított meg.
Megsimította a lány kipirult arcát, és a vágytól és lepettségtől csillogó zöld szemekbe, mosolyogva nézett.
- Arigatou... Sakura!