Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megjegyzés:

Egy cukormázas kis szerelmes történet. Kankuro és Hinata párosítás. Ezt nevezem make-you-feel-good oneshotnak, amelynek egyetlen célja van: hogy az olvasó ellazuljon és jól érezze magát. Nincs benne komoly izgalom, nem kell aggódni, féltékenységet érezni vagy félteni... Csak a színtiszta, mosolyogtató és ellazító boldogság egy csepp szelete. Dőlj hátra, és élvezd. ^^

 

 

 

A szerelem...
 
 
 

Hinata félénken kukkantott be a kórterembe, ahol csapattársa, Kiba feküdt még öntudatlanul. Aggódva lépett az ágyához, és a kezében szorongatott virágokat az éjjeliszekrényen lévő vázába helyezte. Halványlila szemeivel aggódva nézte szeretett barátjának sápadt arcát.
- Hinata? - lépett be Shino az ajtón.
- Shino-kun... - nézett rá a lány fájdalmasan. - Mit tudtál meg?
A fiú az ágyhoz lépve komoran válaszolt.
- A homok-ninjáknak köszönhetjük. Kankuro mentette meg az utolsó pillanatban. - mélyült el a hangja dühösen, ahogy kiejtette a fiú nevét. Jól emlékezett rá, milyen kemény harc volt közöttük, amikor megtámadták Konoha-t. Soha nem fogja elfelejteni...

 
 

Hinata miután kilépett a kórház ajtaján, hazafelé vette az irányt, és éppen a Hokage épülete előtt haladt el, amikor a homok-ninják léptek ki az ajtón. Őt észre sem véve indultak el a szállásuk felé, közben Temari és Kankuro hevesen vitatkoztak egy leadandó jelentésről.

Hinata tétován megtorpant.

- Kankuro-san... - szólt a fiú után. Nem is reménykedett benne, hogy meghallják, de ekkor Gaara megtorpant, jeges szemeivel visszanézett. Társai azonnal reagáltak rá, és megperdültek, hisz tudták jól, hogy Gaara hallása rendkívül kifinomult. Három pár szem szegeződött egyszerre a lányra, aki falfehérré sápadva nézett vissza rájuk, majd lesütötte a szemeit.
- Kankuro-san... - kezdett bele újból. A fiú meglepetten lépett elé, a többiek pedig tovább indultak.
- Igen, én vagyok. - válaszolt mély hangján, és kifejezéstelen arccal mérte végig az előtte álló lányt. - Ki vagy, és mit akarsz?

- Hinata Hyuuga vagyok. Én csak...szeretném megköszönni, hogy megmentetted a csapattársam életét. - beszélt tétován, és félénken felpillantott a félelmetes arcra. Soha nem látott még ilyen arcmintázatot... A chounin vizsgán nem volt alkalma -szerencsére- közelebbről megtekinteni, most itt volt a lehetőség. „Milyen magas... és izmos... Kész férfi...” - csodálkozott.

- Ó, hát...szívesen. - vigyorodott el a fiú, és zavartan megvakarta az állát, közben alaposan végigmérte az előtte álló karcsú teremtést. Tetszett neki a látvány. Nagyon is. Homok-faluban nincsenek ilyen törékeny, finom szépségű lányok. Csak izmos, erős testalkatúak, és azok unalmasak a folytonos versengési mániájukkal. - Szóval te is genin vagy. Hm... azt hiszem már láttalak valahol... a chounin-vizsgán ugye? - hajolt hozzá közelebb.

Félénk bólintás és egy bátortalan mosoly volt a válasz.

- Igen, már emlékszem... - komorult el a fiú arca. - ...majdnem megölt téged a bátyád.

- Unokabátyám. - bólintott a lány.

- Aha. - nézte megbűvölve Kankuro. Csodálta a szép kis arcát, halványlila szemeit, lágyan csillogó fekete haját... Lázasan gondolkozott, hogy mit tehetne. - Mondd csak... Hinata... - ízlelgette a lány nevét. - Meghívhatlak egy teára, esetleg süteményre? - mosolygott le rá. Kicsit szívdobogva várta a választ. Úgy gondolta, egy ilyen szép lánynál nincs esélye... 

 

Hinata meglepetten nézett fel a fiúra, és tétován bólintott. Végül is miért ne...? Kankuro-san megmentette Kiba életét.

A fiú intett társainak, és a lány hátához finoman hozzáérve terelte az ellenkező irányba, mit sem törődve Temari döbbent arckifejezésével, és Gaara kifejezéstelen arcával.

 
 
***
    

- Szóval... hány éves is vagy? - kezdett könnyed csevegésbe Kankuro, és halvány mosollyal nyugtázta az enyhe arcpírt a csinos kis arcon.
- Tizenöt... - válaszolt félénken a lány. - ...és...te?

- Tizenhét. - vigyorgott rá a fiú. Csodálkozva nézte, hiszen ennél idősebbnek gondolta. - Mesélj egy kicsit magadról Hinata... miért akartál ninja lenni? - könyökölt az asztalra kényelmesen, és ajkain halvány mosollyal merült el a gyönyörű szemekben, és az édes hang által elmondottakban.

Sokáig beszélgettek így, és egyre jobban megnyíltak egymásnak.

 
Már kezdett sötétedni...

- Hazakísérlek. - mosolygott a lányra gyengéden, aki pirulva bólintott. Sokat megtudott ez alatt a délután alatt erről a félelmetes homok-ninjáról, és már nem tart tőle. Sőt... valahogy sajnálta, hogy el kell válniuk.

 

- Hinata... - torpantak meg a Hyuuga rezidencia bejáratánál.
- Tessék... - nézett fel rá mosolyogva, és a fiú szíve hevesen megdobbant.
- Holnap... nincs kedved ezt megismételni? Esetleg... - vigyorgott félszegen.

- De igen... ha nincs más dolgod. - suttogta félénken elpirulva a lány, és búcsút intve beszaladt a kapun, faképnél hagyva a dermedten bámuló, leesett állú Kankuro-t. „El sem hiszem...” - gondolta boldogan dobogó szívvel.

 
 
***
 
 

Eltelt két hét, és ők minden nap találkoztak. Hinata egyre felszabadultabb lett a fiú társaságában, és Kankuro... egyre szerelmesebb. Napról napra gyönyörűbbnek látta a lányt, elhalmozta gyengédségével, figyelmességgel...

 
 

- Kankuro-san... - nézett fel a magas fiúra. Alig ért fel a válláig, de ez sosem zavarta. - Nemsokára elutaztok ugye? - görbült le a szája szomorúan.

- Igen, sajnos... - torpant meg a fiú. Éppen szokásos sétájukat ejtették meg a nagy tó partján.
- Nem akarom, hogy elmenj... - suttogta félénken, és kis kezét a fiú erős, férfias tenyerébe csúsztatta. A meleg ujjak gyengéden kulcsolódtak rá...
- Hinata... - suttogta a boldogságtól megrészegülve Kankuro, és arcán felragyogott egy boldog mosoly... Amely azonnal lefagyott, amikor meglátta a gyönyörű halványlila szempárban csillogó könnycseppeket. - Ne... ne sírj... - emelte fel a kezét, és ujjaival gyengéden letörölte a kis kristálycseppeket, amelyek szivárványosan szikráztak a lemenő nap bíbor sugaraiban.

- Hiányozni fogsz... - bújt hozzá reszkető kis testével, és átölelte a derekát.
Kankuro remegve ölelte magához, és behunyt szemekkel sóhajtott fel. Hinata csodálatos illata mélyen az agyába vésődött... Végül képtelen volt ellenállni a kísértésnek, és megtette azt, amire az első pillanattól kezdve vágyott... Gyengéden a lány álla alá nyúlva felemelte Hinata arcát, és puha puszikkal csókolta le a sós könnycseppeket... egyre lejjebb és lejjebb jutva végül forrón rátapadt az édes kis ajkakra, amelyek készségesen simultak az övéihez. Nyelvével lágyan végigsimított rajtuk, majd udvariasan bekéredzkedve bebocsátást nyert.

 

Csodálatos volt ez az első csók...

Hinata kábultan simult az erős, izmos férfitesthez, és a finom kesernyés illat, majd az ajkak forrósága... nyelvének bódítóan érzéki játéka... teljesen elbűvölte.
Mikor ajkaik elváltak egymástól, pirulva nézett fel a fiú fekete szemeibe, amelyek olyan gyöngéd szeretettel néztek rá, ahogy soha senki még.
- Szeretlek Hinata. - suttogta forrón Kankuro, és szorosabban ölelte magához Őt.

- Én is szeretlek téged... - válaszolt édes hangján...
 
 
***
 
 
Két évvel később:
 
 

- Siess Kankuro! El fogunk késni! - kiabált Temari, és belépett testvére szobájába. Mosolyogva mérte végig az erős jounin-t, aki fekete, ünnepi kimonóban feszített, és arcáról sugárzott a tökéletes boldogság. Ezúttal elhanyagolta a csuklyát, és gesztenyebarna rövid haja kiemelte vonzó arcát, és a lila mintákat.
- Kész vagyok. - dörmögte, és türelmetlenül sietett ki a házból.

 

Gaara komoly arccal állt a virágos mezőn kialakított kis kápolna közepén. A könnyű nyári szellő beletúrt vörös hajába, és meglebbentette Kazekage-köpenyét...
Amikor megállt előtte Hinata és Kankuro, mély baritonján beszélni kezdett. Örök hűséget fogadtatott a házasulandókkal, majd átadta a kis aranykarikákat.

- Szeretlek Hinata... - mondta a vőlegény kedvesen mosolyogva, és felhúzta a reszkető ujjacskára a gyűrűt. Lenézett gyönyörű feleségére, aki az évek multával kissé magasabb és karcsúbb lett, ébenfekete haja lágyan omlott vállaira, halványszín szemeit a szerelem tette szikrázóan csillogóvá...
- Szeretlek Kankuro... - jött a halk válasz.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
VÉGE