Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hold árnyékában...
 
 
 
 

- Miért? - suttogta maga elé meredve, kék szemeiben tömény, maró fájdalommal.

 
Képtelen volt felfogni, megérteni, elfogadni.
 

- Sajnálom, Naruto - szorította meg vállát Kakashi. Próbált lágyan, kedvesen beszélni, hiszen érezte a fiúban vibráló hatalmas fájdalmat és feszültséget, amely az ő esetében nagyon veszélyes dolog. Átgondolta mit válaszolhatna, de hiába nyitotta ki fekete maszkja alatt száját, hogy levegőt véve belekezdjen, a fiú lerázta válláról az ő kezét, és előrébb lépett. Kifinomult szaglásának köszönhetően már érezte is a sós könnycseppek illatát, és tudta hogy a fiú sír. Az ő szívét is marta a keserű fájdalom, elkeseredettség fémes ízét érezte szájában, ahogy a térdre hulló fiút figyelte.

 

- Sasuke... Sasuke... - nyüszítette Naruto, szinte gyermeki hangon ez a majdnem-felnőtt, és a földön heverő test fölé görnyedt, könnyei orrán csurrantak végig, arcába hulló szőke tincsei izzadtságtól nedvesen tapadtak bőréhez. - Bocsáss meg Sasuke...

Ujjai görcsösen markoltak a halott férfi ruhájába, s a mozdulatlanná fagyott arcra tapadt sár és néhány kisebb falevél mellett is feltűnően világított a hófehér bőr. A hosszú fekete haj kócosan terült szét a sáros, avaros talajon.

Kakashi komoran nézte a testet, és ökölbe szorultak kezei ahogy mellé értek zihálva a többiek is. Sakura tágra nyílt, zöld szemeivel a földön heverőt bámulva lefagyott, és a mellé érő Lee és Neji követték a példáját.

- Mi történt? - suttogta Lee. - Naruto legyőzte Orochimarut?

Kakashi alig észrevehetően rázta meg a fejét, miközben szemeit képtelen volt levenni a zokogó fiú tarkójáról.

- Így találtunk rá.

Neji kifejezéstelen arcán valami megfejthetetlen érzelem suhant keresztül, mély hangjában azonban ezúttal sem volt nyoma érzelmeknek.

- Ez azt jelenti, hogy...

- Elkéstünk. - Sakura hangja elhaló volt, mint egy fuvallat, de mindenki hallotta, Naruto hangos zokogása ellenére is. Kakashi megborzongva hunyta le szemeit. Ennyi vesződség, ennyi fáradtság, Naruto kemény munkája, lelkesedése... mind kárba veszett.

- Ezt hogy értitek? - forgatta fejét Lee értetlenül, hogy Nejire, hol a lányra pillantva. - Miért késtünk el? Elmagyarázná valaki? Hiszen ez Orochimaru legutóbbi búvóhelye, ahogy az anbu jelentésekben volt, és most itt fekszik holtan. Ez jó hír, nem? Hé, Naruto! Miért sírsz?

Neji keze a vállára nehezedett, így beléfojtva a szavakat.

- Ez csak Orochimaru előző teste. Új testet öltött, és nagy valószínűséggel Sa...

Nem hallották utolsó szavait, mert Naruto fájdalmas ordításába belerezegett a dobhártyájuk is, és a testéből kiáramló pokolian forró, égető chakrától hanyatt estek. Kakashi a következő másodpercben már a fiú előtt állt, és egy kis papírcetlit téve a fiú homlokára, pecséteket formált, aztán már csak a karjaiba hanyatló testet kellett elkapnia.

 

Szomorúan nézte a könnyes arcot, a szemek alatti sötét karikákat, és bele sem mert gondolni, milyen lesz a fiú élete ezután. Ha nem fékezi meg valaki, a bosszúért fog élni. Hajtani, űzni fogja a sannint, és amikor végül szemtől szemben harcolnak majd...

 

Naruto veszíteni fog. Hogy miért? Mert annyira szerette Sasukét, hogy képtelen lenne bántani a testét, még ha Orochimaru lelke is él benne.

 
Ezért.
 
Nem engedheti, hogy ez megtörténjen. Nem engedheti...
 

Kakashi is fájdalmat érzett amikor Sasuke elhagyta Konohát, mert közel állt hozzá, nagyon közel. Nem volt senki a földön, aki jobban hasonlított volna rá, és ő értette meg leginkább a fiúban zajló érzelmeket. Ismerte jól Itachit, hiszen anbu kapitánya volt annak a sápadt bőrű, hideg tekintetű, kegyetlen fiúnak. Aztán megkapta diákjaként az összetört lelkű öccsét, és abban a pillanatban megszerette ahogy először a szemeibe nézett. Mintha saját magát látta volna benne.

 

Ennek már vége, hiszen Sasuke rossz döntést hozott, hiába próbálta őt támogatni, segíteni. Minden szabadidejét, energiáját a kis „Bosszúálló”-ra fordította, de ez is kevés volt. A bosszantó kis démonkölyök pedig csak hátráltatta őt, őket. Ha előrébb léptek a fejlődésben, Naruto mindig előrukkolt valamivel, amivel Sasukénak csak újabb és újabb sebeket okozott. Haragudott érte, de akkor haragudott igazán, amikor Sasuke elment.

 

Keserűen gondolt arra a pillanatra, amikor Naruto és egy csapat genin Sasuke után eredt. Mérges volt, és csalódott... Különösen akkor, amikor rátalált a félholt Narutora.

 

Lehajtotta fejét, miközben az eszméletlen fiút karjaiba vette, pont ugyanazzal a mozdulattal, ahogy akkor... a Végzet Völgyében. Akkor haragudott a fiúra, mert elbukott, és egészen addig érzett így, amíg a hátára nem fektette, és a fák között suhanva sietett vele vissza Konohába... és Naruto megszólalt.

- Sajnálom sensei... elbuktam. Nem tudtam őt visszahozni...

A férfi hátrapillantott a vállán nyugvó szőke kis fejre, és elszégyellte magát. Naruto... imádta Sasukét, még ha folyton marakodtak, akkor is. Hogyan is gondolhatta volna, hogy...

Megrázta a fejét, és sötét gondolatait félretérve gyorsította fel tempóját.

 

Naruto éveken át hajtotta magát, és kereste Sasukét. Kitartása lenyűgöző volt, pedig ismerte őt jól. Mindig is ilyen volt. Mégis... amikor ismét ő tanította, óvta és gondoskodott róla, akkor nyűgözte le igazán a kis démonkölyök.  

 

- Menjünk vissza Konohába. A küldetésnek vége - fordult a többiek felé.

- Körülnézhetnénk, hátha...

- A holttest már napok óta itt van - rázta meg a fejét Kakashi. - Kizárt, hogy találunk nyomokat. Induljunk, Narutonak most nyugalomra van szüksége. Indulás.

 
***
 

Komoran meredt maga elé, miközben a felkelő napot figyelte a Hokage épület tetején. Ezüst hajtincset lágyan borzolta a szél, sötét szeme összeszűkült, benne visszatükröződtek a narancssárga napsugarak.

Dühös volt és csalódott... Soha nem gondolta volna, hogy egyszer ez lesz a vége... Orochimaru győzött.

 

Felsóhajtott. Bárhogy is alakult a sorsa, ő továbbra sem tehet semmit, csak asszisztálhat a dolgokhoz.

 

Néhány perc múlva már egy ajtó előtt találta magát, ahová a lábai vitték. Bekopogott. Majd ismét bekopogott. Semmi. Pedig bent volt, érezte a chakráját, amelyet senkiével sem lehet összetéveszteni.

- Naruto... bemegyek.

Odabent a szokásos rendetlenség fogadta. Tanítványa az ágyban hevert, mélyen aludt. Az ágy mellett felsorakozó számtalan üveg, és az egész szobát betöltő áporodott alkoholszag árulkodott arról, miért is alszik ilyen mélyen a fiú. Mérgesen vonta össze a szemöldökét, majd ellágyult tekintete amikor Naruto halk cuppogással a másik oldalára fordult, és hangosan horkolva folytatta álmát. Talán jobb is így, gondolta Kakashi. Legalább kipiheni magát. Narutot nem olyan fiúnak ismerte meg, aki könnyen feladja, talán ezúttal is sikerül túllépnie a nehézségeken.

Halk sóhajjal lépett a fiú mellé, és a vállát megszorítva hajolt fölé.

- Naruto, ébredj.

- Ny...nyhnyhhh... - Hátára fordulva ásított egy hatalmasat, és ökleit a magasba emelve nyújtózkodott jóízűen. Hasán felhúzódott fekete pólója. Kakashi elkapta tekintetét a kivillanó lapos hasról és köldökről. A pecsét fekete körvonalai csak halványan látszódtak, de nem is ez volt ami igazán zavarba hozta. A reakció, amit a fiú váltott ki belőle ilyen hirtelen és váratlanul. Felegyenesedett, és az ablakhoz sétált, a párkányra támaszkodva figyelve az álmosan pislogó kék szemeket.

- Kakashi...sen...sei...? - motyogta halkan Naruto, és szőke szénakazaljába túrt ujjaival. Legott bele is akadtak, és dühös morranással rántotta el kezét. Kakashi elmosolyodott a maszkja alatt. Kölyök még, gondolta megnyugodva. Nem tűnik nagyon letörtnek.

- Jó reggelt - szólalt meg mély hangján, a szokásos hangsúlyával.

- Jó reggelt - jött az ásító válasz. - Miért vagy te itt?

- Folytatjuk az edzésedet, ahogy eddig is. Ezért... - Belérekedtek a szavak, amikor meglátta az igazi, betonkemény, valódi fájdalmat az ibolyakék szemekben. Néhány másodpercre ugyan, de ott volt, majd mintha soha nem is létezett volna, eltűnt, felváltotta a beszűkült szemrés és a Narutós mosoly.

- Nahát, ez kedves tőled sensei. Pár perc, és összekapom magam! Jussz! - rikkantotta vidáman, kipattant az ágyból, a következő pillanatban pedig elzöldült képpel rohant a fürdőszobába. Az öklendezés jellegzetes hangjai szűrődtek ki a résnyire hagyott ajtónyíláson. Kakashi behunyt szemekkel rázta meg a fejét egy lemondó sóhajjal, majd hallgatta ahogy a zuhanyvíz zubog, a fogkefe jellegzetes surrogását...

Egy friss, sápadt, beesett arcú szőke férfi lépett a szobába, narancssárga nadrágban és fekete pólóban. Az illető a konyhaajtó felé támolygott, Kakashi pedig blazírtan követte.

- Életedben először rúgtál be, igaz? - kérdezte, holott pontosan tudta hogy így van, de muszáj volt megszólalnia, mert nehezen viselte a csendet. Főleg, hogy megszokta a dumagép Narutot. A kék szemek csak rávillantak, majd a hűtőszekrény tartalma felé fordultak.

Pár másodperccel később újabb öklendezés hangjai szűrődtek ki a fürdőből, az ajtó még mindig lengett, olyan sebesen robogott be Naruto.

Kakashi is megnézte a hűtőt, és undorodva csapta be az ajtaját. Na igen, már hónapok óta nem voltak Konohában, nem csoda hogy az van benne ami. Mármint aki. Mert talán már magától is képes lenne elmászni.

Percekkel később került elő a még nyúzottabb fiú.

- Készen állok... - krákogta. A sötét szem az ég felé fordult.

- Dehogy állsz készen.
- De igen!

Sóhajtva vágta zsebre kezeit a férfi, és az ajtó felé indult.

- Akkor induljunk.
 
***
 

- Hova viszel? - hallotta a kérdést, amikor Naruto ködös tudatán keresztül végre értelmet nyert, hogy nem a gyakorlópálya felé tartanak. Válasz nélkül hagyta, csak haladt tovább. - Senseiiiii...!

Az elnyújtott, nyafogós hang a régi volt. Azonban a temető kapujában már elhallgatott a fiú. Egyenesen az Uchihák családi síremlékéhez vezette Narutot.

Naruto dermedten állt a márványtábla előtt, a jellegzetes legyezőre szegezve tekintetét. Sápadt arcába hullottak szőke tincsei. Hosszan álltak a néma csendben. A szél lágyan játszadozott a sírokon növő virágok szirmaival, a reggeli pára lágyan csillant meg itt-ott. Kakashi mélyen magába szívta az ismerős illatot. Sok barátja fekszik itt... a családja, ismerősei, bajtársai... Sasuke nem, de már halottnak nyilvánították. Az is volt... már nagyon régóta. Akkor halt meg a lelke, amikor Itachi lemészárolta a klánját, és ő végignézte. Sasuke onnantól már csak egy üres báb volt, amelyet a bosszú mozgatott és éltetett. Csak néha lehetett felfedezni tekintetében valami emberit... amikor Narutora nézett.

 

Komoran csillogó tekintettel fürkészte a sírfeliratot ő is, majd a fiú felé fordult. Fiú... már fiatal férfi volt, neki mégis mindig fiú marad. A kis Naruto. Mielőtt megszólalhatott volna, meghallotta a fájdalomtól és visszafojtott sírástól elvékonyodott hangot.

- Máris... máris felírták a nevét? Gyorsak voltak... - térdelt le merev mozdulatokkal.

Kakashi biccentett. Még a jelzés is felkerült, mely szerint kihalt a klán vérvonala is. Szomorú a sors. Az egyetlen élő Uchiha-dolog, nem más mint egy szemgolyó... az ő arcában. Obito ajándéka a sikeres jounin vizsgáért...

 

Hallgatta a fiú sírását. Neki nem voltak már könnyei, csak csendben bámulta a neveket. Mindenkit ismert, akiket Itachi megölt... mindenkit.

- Miért? - markolt a fűcsomóba Naruto. - Miért vagyok ennyire tehetetlen?

 

Hosszan, sokáig siratta elhunyt szerettét, Kakashi pedig hagyta neki. Tudta jól, hogy a gyászt nem szabad elfojtani. Ezért hozta őt ide. Ha sikerül elfogadni a veszteséget, akkor képes lesz együtt élni vele, és a saját életét élheti végre. Elgondolkodva fordította maszkos arcát a nap felé, és behunyt szemmel hagyta, hogy a sugarak melegítsék sápadt arcát. Tényleg... - gondolta magában - vajon milyen lenne Naruto, ha Sasuke sötét terhe nem nyomná tovább a lelkét? Bizonyára... boldog. Egy boldog Naruto... Látta ő sokszor mosolyogni a fiút, nevetni és vidáman beszélgetni, de... az nem volt az igazi, mert mindvégig a háttér mögött ott lappangott Sasuke. Sasuke... Kakashi akkor kezdte gyűlölni őt, amikor először látta Narutot sírni miatta, érte. Ezt az életvidám fiút, aki úgy ragyog akár a nap, és melegségéből mindenkinek ajándékoz... egy olyan személyre pazarolja szívének minden centiméterét, aki... nem méltó rá. Lehajtotta a fejét, és összeszorított fogakkal szorította ökölbe a kezeit. Szégyellte magát, a gondolataiért. Mégsem tudott másként gondolni a dolgokra. Egyszerűen így alakult. Hogy miért?

 
Féltékeny.
 
****************-
 

Hetek teltek el Orochimaru testének fellelése óta. Naruto viselkedése kezdetben aggasztó volt, még a Hokage is aggódott. Megkérte Kakashit, hogy vigyázzon a fiúra, de felesleges volt a kívánsága, hiszen magától is folyton mellette volt. Sokszor Iruka-senseivel együtt támogatták.

 

Az edzéseket nem hagyta abba, de csak egyedül volt rá hajlandó. Kerülte a társaságot, egy idő után megkérte Irukát és Kakashit is, hogy hagyják egyedül. Szépen, lassan és módszeresen elhidegült mindenkitől.

 

Kakashi a távolból figyelte edzéseit egy fa tetejéről. Naruto keményen hajtotta magát, még keményebben mint régen. Sötét szemében fájdalommal szorította meg ujjaival a faágat, amelyen támaszkodott.

 
Tudta mi dolgozik a háttérben. A legrosszabb...
 
Hónapok teltek el így.
 
***
 
- Tudom, hogy ott vagy... sensei.

Kakashi előlépett a fa mögül, és zsebre tett kezekkel sétált hozzá. Sötét tekintete komolyan merült el a búzavirágkék szemekben.

- Sokat fejlődtél, Naruto. Nagyon sokat.

A fiú csak biccentett, arca komor volt. Nem mosolygott rá úgy, ahogy régen. A holdfény ezüstszínűvé festette a szőke hajtincseket, és a fák leveleinek árnyékával játszó holdsugarak sötét csipkemintázatot festettek rájuk. Egymással szemben álltak, feszülten, sötéten.

- Megtudhatom, miért van nálad a hátizsákod, és hová tartasz éppen az éjszaka közepén? - kérdezte mély hangján, lágyan. Nem akarta feldühíteni Narutot, de rá kellett ébresztenie valahogy, hogy nem ez a helyes megoldás.

- Van egy... elintézetlen ügyem.

- A bosszú nem ninja-út, Naruto. Sasuke az élő példa rá. - A kemény szavaktól Naruto hátratántorodott. - A halálba mész.

Dühösen villantak a kék szemek, bennük igazi harcos keménysége csillogott. Kakashi szívét büszkeség töltötte volna el, ha nem aggódott volna érte.

- Ne becsülj alá, Kakashi-sensei - morogta halkan. A férfi csak elmosolyodva rázta meg kissé a fejét, haján a holdfény ezüstfolyamként csordult végig.

- Soha nem tettem, főleg veled nem.
- Akkor hagyj elmenni!
- Nem tehetem.
Halk mordulással lépett felé.
- Akkor próbálj megállítani, ha tudsz...
 

Csak egy villanás volt, és Naruto a hasán feküdt, kezeit és lábait acélhuzalok kötözték összes, és egy nehéz test nehezedett a hátára. Határozott és erős kéz szorította fejét a poros földre.

- Sajnálom, Naruto.
 
***
 

Kakashi sötét szeme összeszűkült a haragtól, miközben a Hokage szavait hallgatta. Már egy órája vitatkoznak, de semmi eredménye, csak az időt pazarolják. Tsunade módszerei nem helyénvalóak, az ő véleménye szerint Narutot elzárva kell tartani.

- Bocsáss meg Hokage-sama, de nem ez a jó megoldás.

- Akkor mi mást tehetnénk? - mordult fel mély alt hangján a nő, barna szemei komoran meredtek az előtte álló ninjára. - Az is csoda, hogy el tudtad kapni őt, annak ellenére, hogy sokkal erősebb nálad. Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd, és az is kérdéses, hogy képes lenne-e a faluból bárki is feltartóztatni. Lehet, hogy már én sem.

Kakashi visszatartotta a levegőt néhány másodpercig, mert ez a kijelentés komoly súlyt hordozott. A Hokage bevallotta, mennyire erős Naruto. Talán már az ő szintjét is elérte. Valóban erős... - gondolta -, de nem elég gyors. Nálam nem gyorsabb, ez komoly előny.

- Narutoban a fájdalom elviselhetetlen - szólalt meg hosszas csend után. - Talán én tudok egy megoldást.

- Mi lenne az? - Gyanakodva villantak meg a barna szemek, ahogy könyökére támaszkodva előrébb hajolt Tsunade. Vörösre lakozott körmei türelmetlenül koppantak az asztallapon.

- Elviszem őt magammal egy időre, egy hosszabb küldetésre. Mondjuk felderíteni...

- Mégis mit?

Kakashi behunyta a szemét, lassan kifújta a levegőt. Mindig is türelmes ember volt.

- Bármit. Mondjuk az Akatsukikat. Természetesen nem utánuk viszem, hanem ellenkező irányba, de erről neki nem kell tudnia.

- És mégis hogyan fogod együttműködésre bírni? Ha elszökik tőled, akkor...

- Megoldom. Csak adj rá engedélyt Hokage-sama, a többit bízd rám.