Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11.
 
 

Gaara szomorúan nézte a napfelkeltét a háztetőn. Az elmúlt hetekben most először töltötte egyedül az éjszakát... Nem simult hozzá egy halkan szuszogó meleg gombóc, akit cirógathat és nézegethet egész éjjel, amikor nem tud aludni.

A felkelő nap sugarai lágyan hintették be arany fénysávokkal homokfalu épületeit, utcáit, és néhány pillanatra elkápráztatták őt szépségükkel...

Sóhajtva felállt, visszament üres szobájába, és körülnézett.
 
 
Magány...
 
 
 
 

Kiba a reggelihez sem jött le, így az egyik idős szolgával felküldette neki, majd az irodájába sietett. A tanácstagok már türelmetlenül várták, mert hírnökök jöttek a rejtettkő-falu kage-jától. Azonnal hosszas tanácskozásba kezdtek, és már késő este volt, mire az utolsó tanácstag is elment.

 

Gaara fáradtan dőlt hátra székén, és behunyta szemeit. „Kiba...” - idézte fel a fiú mosolygó arcát. Olyan jó érzés lett volna, ha tárgyalás közben mellette van, ahogy szokott.... Mindig jólesett neki, mikor menet közben elé tett egy pohár vizet, vagy a hiányzó tekercset a kezébe adta, fölvette a leesett tollat... Körülvette őt gyengéd figyelmességével... Élvezhette a lopott érintéseket, pillantásokat. „De most nincs itt.” - sóhajtott.

 
 
Ajtónyílásra kapta fel a fejét, és a félhomályban azonnal felismerte őt. A fiú lassan belépett, és halkan becsukta az ajtót.
Gaara átmelegedett szívvel figyelte kedvesét, finom, elegáns mozdulatait, sápadt arcát, gyönyörű szemeit.
Mély levegőt vett, hogy lehiggadjon, és ne pattanjon fel azonnal, ne vetődjön rá.
 
Kiba figyelte az íróasztal mögött ülő nyugodt férfit, a kifejezéstelen arcot...
- Sajnálom... - suttogta végül lesütött szemekkel.
A férfi azonnal előtte termett, és forró ajkaival hevesen, vadul csókolta őt. Kiba megadóan sóhajtva simult az izmos testhez.

Mikor Gaara kisé lecsillapodott a hirtelen felindulásból, elengedte őt, és a szemébe nézett. Tekintetéből szeretet és gyengédség sugárzott, amelytől Kiba szíve összeszorult...

- Megbocsátok. Tudom, hogy csak látni akartad. Ő viszont nem keresett téged, pedig mindenről tud. - mondta, és a szavai következményeit latolgatva végül kibökte. - Már van neki más... láttad azt a fiút, aki várt rá?

Kiba behunyta szemeit, és felidézte Kankurot és valóban... állt még ott valaki. Döbbenten nézett fel Gaara-ra.
- Ő a társa. - folytatta könyörtelenül a férfi. - Együtt élnek, és küldetésekre is mindig vele megy. Szeretik egymást...
A fiú hitetlenül megrázta a fejét. „Lehetetlen!”

- Téged már elfelejtett Kiba! - rázta meg a vállainál fogva. - Felejtsd el őt, csak fájdalmat okozna neked! - döfte a tőrt szívébe szavaival, és óvatosan figyelte a reakciót...

- Hazudsz... - suttogta remegve. - Ő...
- Már mással van! - vágott a szavába Gaara mérgesen. - Mást szeret! Mással él!

Kiba ellökte őt magától, az ajtó felé lépett, és ájultan rogyott össze, egyenesen Gaara óvó karjaiba. A férfi csendben ringatta az eszméletlen testet.

- Bocsáss meg. - suttogta szomorúan. - Meg kellett tennem...
 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
Kiba a lágy csókokra, simogatásra ébredt. Felnézett az őt figyelő türkizkék szemekbe, és remegve felsóhajtott.
- Ezért akartál távol tartani tőle? Hogy megkímélj?
Gaara válasz nélkül csókolta meg őt...
 
 

Kiba forró könnyei lassan elmosták fájdalmát, és beletörődve, halkan sírt, görcsösen kapaszkodva az egyetlen férfiba, aki törődött vele...

Gaara erős karjaiba vette a karcsú testet, és lassú léptekkel vitte őt saját szobájába. Óvatosan lefektette, levetkőztette, és betakarta. Gyengéden cirógatta, amíg a fiú álomba nem sírta magát.

 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 
Kiba álmában Kankuro-val beszélgetett. A férfi nevetett rajta, és naivnak nevezte őt.

Sírva riadt fel, és körülnézett. „Gaara hálószobája.” A férfi mellette feküdt, és csendben figyelte őt. Még éjszaka volt, és a holdfény által biztosított kevéske félhomályban vette észre a türkizkék szemek csillogását.

Eszébe jutott minden... s arcát a kezeibe temetve gondolkozott. Kankuro már nem szereti, mással van. Viszont Gaara-val boldog lehetne... Nem szerelmes belé, de szereti őt, hiszen sokat törődik vele, kedves, gyengéd, és...

Újra ránézett a férfire, aki felült, s izmos mellkasáról lecsúszott a takaró. Kiba pirulva kapta el róla a tekintetét, és a szemébe nézett.

 

- Kezdjük elölről... - suttogta, majd elmerült a gyönyörű türkizkék szemekben. Kedves mosollyal hajolt a férfihoz, és lágyan megcsókolta. Gaara döbbenten nézett rá, hiszen Kiba még soha nem kezdeményezett...

A fiú megszakítva a csókot felnézett.

- Méltó társad leszek, ígérem... - nézett fel rá határozottan. - Szeretlek, de még nem vagyok beléd szerelmes... de ha sikerül végre elfelejtenem őt... - hajtotta le szomorúan a fejét.

Gaara két kezébe fogta szép arcát, és lágyan megcsókolta.
- Segítek neked felejteni. - suttogta komolyan, és remegő kezekkel simított ki néhány kósza hajtincset a homlokából.

Kiba újabb csókért hajolt előre, és visszadöntötte a férfit a puha párnákra. Gaara elakadt lélegzettel hagyta magát, és szíve boldog pillangóként verdesett mellkasában. Olyan boldog volt... Csodálattal figyelte ezt az új Kiba-t.

 
 

A fiú lágyan csókolta őt, ajkai elindultak perzselő útjukon, érzékien játszadozott Gaara fülével, nyakának és mellkasának bőrével, hogy megállapodjon érzékeny mellbimbóján. Kis kezei felfedezték a széles vállakat, az izmos karokat, és izgatóan siklottak a derekára, majd a combjaira.

Szája elindult az izmos hasfalon, és forró nyálcsíkot hagyva maga után leért az őérte ágaskodó kőkemény péniszhez. Felmosolygott az őt figyelő férfira, ráfonta karcsú ujjait, finoman masszírozni kezdte, majd lágyan, perzselően rálehelt a makkra. Gaara felsóhajtott...

Kiba lassan végignyalta és bekapta.

A férfi felhördült, és vadul belemarkolt a lepedőbe...egész teste remegett. Felkiáltott, amikor megérezte a forró száj és a nyelv érzéki, ritmusos játékát. Nyögései betöltötték a szobát, és önkívületi állapotban vergődött a kéjtől.

- Kiba... Kiba... - nyögte, ahogy megérezte a közeledő orgazmus perzselő előszelét. A fiú fokozta, és mélyítette nyelvjátékát, Gaara teste ívben megfeszült, majd szerelme nevét ordítva csapott le rá a gyönyör. Teste görcsösen összerándult, és ő az égben lebegett hosszan, felhőtlen boldogságban...

 
 

Mikor kábultan felnézett, meglátta a fölötte mosolygó fiút, aki gyengéden figyelte őt. Gaara kedvesen megsimogatta a szép arcot, és magához vonta a karcsú testet.

 
Régen volt...
 
Nem...
 
Soha nem volt még ennyire boldog!
 
 
 
12.
 
 

Kiba sietve kapkodta össze a szükséges tekercseket, és lerohant a lépcsőn. Akamaru a lépcső alján várva türelmetlenül felmordult, és a fiú felszisszent.

- Jól van na... Nem kell zsörtölődnöd velem! Hogy az a... - egy tekercs kiesett a karjaiban lévő kupacból, és utána kapott. Egyensúlyát vesztve zuhanni kezdett a lépcsőn. Ijedten kapott a korlát felé, de túl messze volt, és Ő ijedten szorította össze szemeit, felkészült a fájdalmas becsapódásra...

 

Valami finom puhára érkezett, ami lágyan ölelte őt körül. Meglepetten nézett fel. A levegőben lebegett, alatta méretes homokfelhő hullámzott, mint a tengervíz.

Az iroda ajtajában Gaara állt, és megkönnyebbült sóhaj kíséretében intett az ujjával, a homok pedig lassan a lábai elé libbentette szelíden Kibát.

- Jól vagy? - segítette föl „kicsi asszisztensét”.
- Igen... köszönöm. - pirult el saját esetlenségén.
Kedves mosolyt kapott, és együtt gyorsan összeszedték a széthullott papírtekercseket. A tanácskozás folyt tovább.
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Beesteledett... A tanács utolsó tagja is végre elment...
 

Gaara behunyt szemekkel adta át magát a fiú kezeinek, aki szakértően masszírozta a széles, feszült vállakat. A kage nagyon aggódott, és meg volt rá az oka. Rejtettkő-falu nem akar tárgyalni tovább. Visszaküldte Kankuro csapatát, és bevonta kint lévő ninjáit. Ez bajt jelent... Háborúra készülnek. A homokfalu kémei is ezt jelentették.

„...és nem elég ez, még Kankuro is...” - fintorgott dühösen. Tudta jól, hogy nem ússza meg vele a komolyabb konfliktust, és ez most elég rosszkor jön...

Kiba ugyan biztosította őt szeretetéről és ragaszkodásáról, de mi lesz, ha találkoznak?
 

- Kiba... - szólalt meg halkan. A masszírozó kezek várakozóan megálltak. - Mit gondolsz Kankuro-ról? Most hogy már tudod, hogy hűtlen volt hozzád?

 
 
Csend.
 
 

Gaara felnézett, és a dühösen csillogó fekete szemek láttán szíve megdobbant. Visszafordult, és elégedett mosoly játszadozott ajkain.

- Ne gyűlöld őt, hiszen az idő és a távolság... - ütötte a vasat.

- Ígéretet tettünk egymásnak. - hallotta Kiba suttogását. - És ő megszegte... - szorította meg dühösen Gaara vállait, aki elégedetten elmosolyodott. „Ez az!”

- És mi lesz, ha közeledni akar majd hozzád? És újra akarná kezdeni? - puhatolózott.

- Semmi. - engedte el a széles vállakat. Sóhajtva lépett hátra, és elkezdte összeszedni a tekercseket a tárgyalóasztalról. Érezte, hogy a férfi figyeli őt... Bizonytalanságát a pakolással igyekezett leplezni. Nem tudta mi lesz, ha szemtől szemben állnak majd... A férfi valószínűleg nagyon szeretheti azt a fiút, ha még őt is elfelejtette. „A szerelmünket!” - remegett meg a keze, és elejtett egy tekercset.

Gaara szeme összeszűkült.
Kiba lehajolt, és mire felemelkedett, hideg türkizkék tekintet fúródott az övébe.

- Most már a te érdekedben is mondom: nem beszélhetsz vele... - hallotta a mély, borzongató hangot. Lesütötte szemeit, és elpirult.

- Nem fogok... nem is akarok... - suttogta zavartan. Mindig zavarba jött, ha Gaara így viselkedett vele.
A férfi kezei közé fogta a szép kis arcot, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
- Ha próbálkozik, ne vegyél róla tudomást!
- Miből gondolod, hogy megtenné? - fújt dühösen.
Gaara tekintete ellágyult, és megcsókolta a duzzogó ajkakat.

- Kiba... nézz tükörbe... - suttogta forrón, és magához rántotta. - Nincs senki, akit ne tudnál kísértésbe hozni... - suttogta az illatos fürtök közé.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
-Uram! Kankuro-san csapata megérkezett! Most léptek be a falu főkapuján. - hajolt meg a ninja.
Gaara biccentett, és felállt. A tanácstagok kérdően néztek rá.

-A rejtettkő-falu nem tárgyal. Egy nagyobb csapatot kell küldenünk, hogy megfélemlítsük őket. - többen felhördültek nemtetszésük jeléül, és fejüket összedugva sugdolózni kezdtek.

Gaara figyelmeztetően felemelte kezét, és csend lett.

- Ez egy ellenséges kis falu, mi jóval erősebbek vagyunk, és Konoha szövetségét is magunkénak tudhatjuk. Épeszű kage nem próbálkozna ellenünk... A háborút elkerülhetjük, ha körültekintően járunk el. Már beszéltem a Hokage-val, támogatja az ötletem. Küldött ninjákat is, de visszaküldtem őket. Ehhez elég erősek vagyunk...

A tanácstagok heves bólogatásba kezdtek, és ismét sugdolóztak. Gaara elégedetten sóhajtva ült le, ekkor nyílt az ajtó és belépett Kankuro az embereivel. Dühödt kisugárzását mindenki megérezte, néma csend lett, és a sok arc várakozóan felé fordult.

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Kiba a kért tekercsekkel zsonglőrözve sietett a tanácsterembe. Sokáig tartott, mire megtalálta az összeset, és remélte, hogy a tanácstagok nem fognak morgolódni miatta...

Befordult a fő folyosóra, és ekkor lépett ki a tanácsterem ajtaján valaki, aki nagy dörrenéssel vágta be maga után az ajtót. Kiba nem látta rendesen ki az, és már lefékezni sem tudott, egyenesen a férfi hátának csapódott...

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
Kankuro a beszámolójának befejeztével hidegen nézett öccse szemébe. A tanácstagok a hallottakról idegesen vitatkozni kezdtek.
- ...sürgősen meg kell őt találnunk! Nem hagyhatjuk, hogy kiadja a titkos információkat!
- Ki kell derítenünk, hogy merre menekült, és el kell kapnunk!
- ...és kivégeznünk! - szólt közbe az Inuzuka klán feje komoran.
A többiek hevesen bólogattak, és várakozóan néztek egyszerre a Kazekage-ra.
Gaara komoran nézett bátyjára.

- Nos, az áruló elintézését rád bízom Kankuro. Ha elkaptad, szerezd vissza tőle a tekercseket és végezd ki. De légy óvatos! Rejtettkő-falu nem szerezhet erről tudomást. Csapatod többi tagja pedig a rejtettkő-falu ellen indulókhoz csatlakozik.

 
Kankuro dühösen villogó szemekkel hajolt előre, és megtámaszkodott az asztalon.
- Azt sem tudom, merre keressem! - mondta halkan.

- Vidd magaddal klánom egyik tagját! - állt föl Kiba anyja. - Nekünk tökéletes szaglásunk van, és kutyáink is nagyon jól hasznosíthatóak a harcban!

Kankuro visszafojtott lélegzettel nézett az asszonyra, Gaara pedig elsápadt...
A tanácstagok helyeslően bólogattak, és várakozóan fordultak a kage felé.
 
Gaara szemeiben dühös fénnyel bólintott, és szólásra nyitotta száját, de bátyja közbevágott.
- Kiba-t akarom. - mondta halkan, határozottan és fenyegetően. Fekete szemeit mélyen a türkizkék szemekbe fúrta.
- Nem! - vágta rá azonnal a kage.

- Miért? - nézett az Inuzuka klán feje kérdően urára. - Neki és Akamaru-nak van a legjobb szaglása az egész családban! Ők biztosan megtalálják az árulót!

A tanácstagok helyeslően bólogattak, és halk megjegyzéseikkel támasztották alá a nő szavait.
 

Kankuro elégedett mosollyal nézte öccse szemeiben a bizonytalanságot, és az aggodalmat. Ügyesen leplezte izgalmát, és remegő kezeit zsebre vágva kifejezéstelen arccal nézett a Kazekage-ra, és az ajtóhoz lépett.

- Akkor hogy döntött a tanács? Vigyem az Inuzuka fiút?

- Igen! - vágták rá egyszerre a férfiak és nők, csak Gaara nézett némán. Nem tehetett semmit... Szívét a jeges félelem szorongatta... Kankuro kijátszotta őt! Kezeit az asztal alatt ökölbe szorította, és dühösen összeszorította fogait. A gyűlést nem hagyhatta ott, hogy beszéljen a fiúval, mielőtt elmennek...

- Ja... - fordult vissza szórakozott mosollyal Kankuro. - Hol is van?
Gaara sápadt dühvel nézett vissza rá.
- A jegyzettárba küldtük nemrég. - válaszolt az egyik öreg tanácstag.
 
A Kazekage lassan felállt. „Nem engedhetem!” - zakatolt a fejében.

- Nem viszed őt sehová! - mondta halkan, és mindenki döbbenten nézett rá. - Bármelyik Inuzukát elviheted magaddal, de őt nem! Ő az én tanítványom!

Kankuro szemeiben dühös lángok villantak, és szembefordult öccsével.
- Nem kockáztathatjuk Homokfalu biztonságát a te... - vágott vissza hangosan.
- Mim miatt? - vágott közbe komoran Gaara, jegesen csillogó türkizkék szemét a férfiébe fúrva. - Azt mondtam nem.
A tanácstagok mind felálltak, és a kage felé fordultak.
- A tanács döntött Sivatagi Gaara! - zengte a legidősebb férfi, és átnyújtott egy tekercset Kankuro-nak.
 

Kankuro belenézett testvére szemeibe, és felfogta végre. Sosem fogja engedni neki, hogy megszerezze a fiút... Dühösen elsötétült arccal feltépte az ajtót, kiviharzott, és hangosan bevágta maga után. Ekkor tompa puffanással nekivágódott a hátának valami puha, és mindent beborított a levegőben lágyan szálló papírfelhő...

 
                                                                                                           
13.
 
 

Kiba a kért tekercsekkel zsonglőrözve sietett a tanácsterembe. Sokáig tartott, mire megtalálta az összeset, és remélte, hogy a tanácstagok nem fognak morgolódni miatta...

Befordult a fő folyosóra, és ekkor lépett ki a tanácsterem ajtaján valaki, aki nagy dörrenéssel vágta be maga után az ajtót. Kiba nem látta rendesen ki az, és már lefékezni sem tudott, egyenesen a férfi hátának csapódott...

 
 

Kankuro dühtől elsötétült arccal feltépte az ajtót, kiviharzott, és hangosan bevágta maga után. Ekkor tompa puffanással nekivágódott a hátának valami puha, és mindent beborított a levegőben lágyan szálló papírfelhő...

Meglepetten fordult meg, és az eleső fiú után kapott, erős karjaiba zárva Őt. Mikor belenézett a gyönyörű, fekete szemekbe, elakadt a lélegzete...

 
 

Kiba ijedten hunyta be szemeit, de két erős kar megfogta, megakadályozva, hogy elessen. Felnézett, és szíve pár pillanatra megszűnt dobogni. Arcától pár centire nézett bele az ismerős fekete szemekbe, látta a lila arcmintázatot, a markáns férfiarcot... Testén végigfutott a forróság...

 
 
 
Dermedten néztek egymás szemébe.
 
 
 
 
 
 
 
 
Övék volt a világ, és ez a pillanat...
 
 
 
 
 
 
 
 
Minden más megszűnt létezni, csak egyszerre dobbanó szívük számított...
 
 
 
 
 
 
 

- Kiba... - suttogta áhítattal a férfi, és szorosabban magához vonta a reszkető, karcsú testet. Olyan boldog volt! Szemeiben könnycseppek ragyogtak fel a meghatottságtól. Végre...! Óh, hogy várta ezt a pillanatot! Érezte, hogy szerelme lángba borítja a lelkét, és megremegett a felindulástól.

 

„Kankuro... szerelmem...” - nézte a szeretett férfi arcát, és képtelen volt elhinni, hogy végre a karjaiban van. Őt öleli, rá néz így, és... Hirtelen mindent elfelejtett. Nemlétezett már semmi, ami visszatarthatná érzelmei áradatát. Karjait a férfi nyaka köré fonta, és behunyt szemekkel adta át magát a forró ölelésnek.

Kankuro forrón, gyöngéden csókolta meg a puha kis ajkakat, belesűrítve mindent... a szerelmet amit érez, a hiányát, a magányt, az elmúlt idők fájdalmát, a viszontlátás örömét, vágyát...

 
Kiba remegve simult hozzá, és úgy érezte, ez a csók a szívéig hatol...
 
 
 
 
 
 
Percekig csak a szívük dübörgését hallgatták, és ajkaik némán vallottak szerelmük szépségéről, tisztaságáról...
 
 
 
 
 
 
 
- Kiba... annyira hiányoztál... - csókolgatta a kedves kis arcot, és remegve szorította még mindig magához.

- Kankuro... szeretlek! - hallotta a férfi az édes kis hangot, és érezte, ahogy forró könnyei megadóan végigcsordultak arcán. Boldogan nézett a gyönyörű fekete szemekbe. - Azt mondták, elfelejtettél... mást szeretsz... mással élsz...

A férfi döbbenten nézett a szintén könnyes szemekbe.

- Soha! - vágta rá szenvedélyesen. - Szeretlek! Csak téged! Nem volt senki más az életemben, csak te! Hazugság... hazudtak neked! - csókolta meg újra szerelmét.

 

Kiba a férfi szavainak hallatán felsóhajtott, és boldogan simult az izmos, forró testhez. Könnyei elmostak minden kínt, szenvedést, és már nem számított semmi.

- Szeretlek Kankuro...

- Én is szeretlek! - csókolta meg újra. - Gyere, menjünk innen! - Elengedte, de csak hogy megfoghassa a kezét, és húzni kezdte maga után.

Kiba kábultan követte...
- Nem lehet! - torpant meg. - Gaara...
 
 
A férfi döbbenten fordult vissza felé.
- ...megtiltotta, hogy... - folytatta zavartan a fiú.

- Minden rendben, itt a tanács engedélye. Velem jöhetsz, egy közös küldetést kaptunk. És ha végeztünk... - nézett gyengéden mosolyogva rá. - ...visszajövünk, és örökre együtt maradunk! - csókolta meg ismét szerelmét.

- Nem lehet. Nem fogja megengedni... - csordultak végig forró könnyei az arcán. - ...megöli a családomat, és mindenkit, akit szeretek... Még hazudni is képes volt...      

 
 

- Szóval ezzel kényszerített? - hördült fel gyilkos dühvel a férfi. - Zsarolt téged, hogy az ágyába kényszerítsen? - szorította ökölbe kezeit. Dühösen a falba ütött, amely nagy robajjal megrepedt, és beomlott, rajta nagy lyuk keletkezett.

Kiba sápadtan figyelte kedvesét. Rémülten lépett hátra, de Kankuro megragadta a csuklóját, és magához rántotta.

- Ne... ne félj kedves... - ölelte magához a reszkető testet. - Megvédelek téged is, és a családodat is! Soha többet nem érhet hozzád senki rajtam kívül!

Kiba megkönnyebbülten felsóhajtott, és boldogan simult a férfihoz.
 
Hosszú perceken át csak ölelték egymást, amíg szívverésük újra normális ütemben dobolt.
 
 
- Mennünk kell! - bontakozott ki Kankuro az ölelésből. - Hol van Akamaru?

Kiba elmosolyodott, és alig hallhatóan füttyentett. A sarkon befordult egy kisebb borjú méretű fehér kutya, és vidáman feléjük ügetett.

A férfi elkerekedett szemekkel nézett...
- Jól megnőttél barátocskám! - vakarta meg a fejét, és vidáman elvigyorodott. - Jól van. Induljunk! - fogta kézen szerelmét.
 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

Kiba és Akamaru a hátrahagyott szagnyomok alapján gyorsan az áruló nyomára bukkantak, és elindultak megkeresni. Eléggé messzire eljutott, mert már túl voltak homokfalu vidékén, és egy hatalmas, sötét erdőn kényszerültek keresztülvágni.

- Furcsa... - lihegte Kankuro, miközben fáról fára ugrálva haladtak előre nagy sebességgel.
- Micsoda? - nézett rá Kiba.
- Mi egy árulót követünk, aki rejtettkő-falu mellé állt. Viszont nem oda tart, hanem az ellenkező irányba.
Kiba beleszagolt a levegőbe.

- Pedig ez egyértelműen az ő szaga... Semmi kétség! És menet közben nem ágazott el a szagok iránya, tehát nem megtévesztő nyomokat követünk!

Kankuro bólintott, és hirtelen gyanakodva megállt.
Akamaru felmordult, és fejével egy facsoport felé intett.
- Csapda. - bólintott a fiú.- Én is érzem. Viszont ez azt jelzi, hogy jó nyomon haladunk.
 

Körültekintően kikerülték a facsoportot, és egy visszadobott kunai-késsel beindították a csapdát. Hangos robbanással semmisült meg, és ők folytatták útjukat.

 
Fáradtan álltak meg pihenni...

Leültek, amíg Akamaru őrködött. Kiba levegőért kapkodva vetette hátát egy fatörzsnek, és behunyt szemekkel nyugtatta hevesen dobogó szívét. Ekkor megérezte a férfi forró csókját, és felkuncogott a boldogságtól. Karjait Kankuro nyaka köré fonta, hozzásimult az izmos testhez. Végigcikázott rajta a mindent elsöprő vad vágy, és belenyögött a csókba...

 
 
 

Kankuro hevesen csókolta szerelmét, és egyre vadabbul dübörgött a szíve. Mikor meghallotta Kiba halk nyögését, kis híján eszét vesztette a vágytól. Kitépte magát az ölelésből, és levegőért kapkodva felállt.

- Bocsáss meg... de erre most nincs időnk! - nézett a piros kis arcocskába, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Lágyan magához húzta, és gyengéd puszit lehelt a puha, reszkető ajkakra.

Kiba felmosolygott rá, és gyengéden megsimogatta a számára oly kedves arcot.
- Induljunk... - suttogta.
Kéz a kézben folytatták tovább útjukat.
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

- Itt van közvetlenül előttünk! - suttogta Kiba. Kankuro bólintott, és abban a pillanatban meglátták a földön térdelő, lihegő férfit. A fiú alaposan megnézte, de nem találta ismerősnek. Akamaru hirtelen nekirontott az árulónak, a gazdája engedélye nélkül, de azonnal észrevették miért tette. A férfi tudta, hogy ott vannak, és shurikaneket akart feléjük dobni, de a kutya megakadályozta, és a torkát erős állkapcsai közé fogva sakkban tartotta.

- Ki kell végeznünk téged, áruló. - dörmögte komoran Kankuro. Nem szerette az ilyen piszkos munkákat. - Hol van a tekercs?
Kiba átkutatta a férfit, és megtalálta a papírgurigát. Elégedetten nyújtotta át társának, aki zsebre vágva azt visszafordult.
- Valami utolsó mondat? - kérdezte ridegen.
- Dögöljetek meg! - köpte a férfi dühösen. - Az egész falu elpusztul még ma este! Hehe...
Kiba ereiben megfagyott a vér...
- Akamaru! - hördült fel Kiba, és elfordult. Halk reccsenést hallottak, és a férfi nem mozdult többet.
 
- Azonnal értesítenünk kell a falut erről! - nézett kétségbeesetten a komor Kankuro-ra.
- Lehetetlen... - suttogta a férfi. - Nem hoztunk magunkkal rádiót sem. Nem érnénk vissza időben, már megy le a nap!

Kiba kétségbeesetten gondolkozott... „Gaara... értesíteni kell Gaara-t...” Felidézte magában a férfi kedvesen mosolygó arcát. Haragszik rá, de nem tudja gyűlölni. Nem tudná elviselni, ha neki és a családjának baja esne!

 

Körülnézett, és kiválasztott egy magas fát. Villámgyorsan felmászott a tetejére, és homokfalu felé fordulva elővett a zsebéből egy kis dobozt.

- Mi az? - hallotta szerelme hangját a háta mögött.
- Homok.

Kankuro elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy a fiú a kezébe folyatja a selymes, finom-szemcséjű homokot, majd a tenyerébe suttog hosszan, halkan. Mikor végzett, nagy levegőt véve lefújta a kezéről, egyenesen homokfalu felé. Hosszan, szomorúan nézett utána. „Ez az utolsó reményünk...”

 
- Gaara... - suttogta könnyes szemekkel Kiba.
 
 
 
 
14.
 
 
 

Kankuro elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy a fiú a kezébe folyatja a selymes, finom-szemcséjű homokot, majd a tenyerébe suttog hosszan, halkan. Torka összeszorult ettől az intimitástól. Tudta, hogy Gaara és Ő, de...

A gondolattól féltékeny düh lángolt fel benne, és...
Döbbenten kapta fel fejét, mikor meghallotta, hogy Kiba az Ő nevét leheli a napfelkeltébe.
 
Na most volt igazán féltékeny!
 

- Kiba... - mondta halkan, összeszorított fogakkal. - Indulnunk kell. Siessünk! - durván megragadta törékeny csuklóját, és abban a pillanatban, amikor hozzáért a puha bőréhez, elszállt a dühe... Képtelen volt rá haragudni, hiszen nem tehetett róla... Gaara...

„Ezt még nagyon megbánod...” Úgy érezte, hogy a másik férfi valahogy közéjük áll.
 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
Kiba a durva mozdulattól meglepetten nézett fel szerelmére, de csak gyengéd szeretetet látott a szemében. Tévedett volna?
Sóhajtva követte Kankuro-t, és gyors iramban haladtak a falu felé.

A visszaút rövidebb ideig tartott, hiszen most nem kellett nyomokat keresgélni, óvatosan vizsgálódni, csapdákat elhárítani. Csak rohanni kellett lélekszakadva...

 
Mikor Kankuro kissé összeszedte gondolatait, a mellette siető Kiba-ra pillantott.
- Ez sima homok volt, vagy...
- Nem. - rázta meg fejét a fiú. - Az övé.

Kankuro a választ hallva először dühös lett a bensőséges kapcsolatuk ilyen nyilvánvaló bizonyítékától, de később megkönnyebbült, mert akkor biztos eljut az üzenet Gaara-hoz.

„Remélem időben!”
 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

Gaara szokásos helyén, a tetőn üldögélve nézte a naplementét. Türkizkék szemei a távolba révedtek, és vörös tincseit a homlokába fújta a lágy szellő.

 
Érezte...
 
Tudta...
 
Kiba még Kankuro-t szereti, és most... Vele van.
 
„El fog hagyni...”
 

Bármilyen eszközt próbált is bevetni, mindennel kudarcot vallott. Tudta, hogy Kiba ugyanúgy, mint mindenki más, fél tőle. Csak emiatt maradt mellette.

Csak a félelemmel sikerült magához láncolnia.
Remélte, hogy idővel átveheti majd Kankuro helyét a szívében, és jó úton haladt, de...
Most már minden mindegy.
Kankuro győzött. Tisztán hallotta a folyosón történt beszélgetésüket, és minden szó szöges ostorként csapódott belé.
 
 
Ekkor megérezte...
 
 
Saját homokja reflexszerűen köré áramlott, és az érkező enyhe homokfuvallatot magába szippantotta.
Gaara behunyta szemeit, és a körülötte örvénylő homokból kiszűrődő suttogást hallgatta.

- Kiba... - rázkódott össze, és kezei megremegtek a boldogságtól, de aztán arca elkomorult, ahogy felfogta a szavak értelmét. Rémülten felpattant, és néhány percen belül a faluban minden ninja harckészültségben őrködött.

 

Gaara a falu főbejáratánál állt, és komoran fürkészte a sötétséget. Letérdelt, és bal kezét a talaj homokjába fúrva, behunyt szemmel várt. Mellette álló harcosai szemükben őszinte bizalommal figyelték erős kage-jukat.

- Északról... - suttogta Gaara. - Ötszázan vannak, és gyorsan haladnak. - értelmezte a homok jelzéseit. - A ma délelőtt küldött csapatainkat megkerülve tartanak ide.

Felállt, és végignézett emberein. Alig kétszázan voltak. Nem éppen egyenlő esélyek.
 

- A faluért! - kiáltotta az egyik tanácstag, és felsorakozott a harcosok mellé. Lelkesedése végighullámzott a ninjákon, és Gaara elégedetten nézett embereire. Jeges szemében felcsillant a büszkeség.

- Induljunk! - zendült fel mély baritonja.
 
 
 

A falu előtti sivatagos terepen várták az ellenséget, akik rajtaütést terveztek. De helyette nem várt támadást fognak a nyakukba kapni...

 

Az ellenség fegyelmezett csöndben haladt, és amikor a homok-ninják rajtuk ütöttek, döbbenten néztek körül. Ezt a meglepetést kihasználva előnybe kerültek.

 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
- Kankuro! Már érzem az ellenség szagát! Közel járunk! - lihegte Kiba, és még gyorsabban futott.
Már hallani lehetett a csatazajokat...
 
Végre odaértek, és meglepő látvány fogadta őket. Rengeteg ninja küzdött, testek és fegyverek kavalkádja viharzott előttük.
Kiba tekintetével Gaara-t kereste, de nem látta sehol! Összeszorult szívvel nézett Kankuro-ra.
- Gyerünk! - kiáltotta a férfi, és három bábuja előugrott hátizsákjából. Vadul támadásba lendült, és a porfelhő őt is elnyelte.
Kiba lenézett kutyájára, aki izgatottan és komolyan figyelte Őt.
- Mutassuk meg mit tanultunk! - szólt határozottan, és Akamaru elégedetten vakkantott válaszul.

Kiba behunyta szemeit, kezét a szőrös buksira tette, és fellángolt körülötte chakrája, majd átáramlott a bundás testbe. Akamaru hirtelen hatalmasra nőtt, többszintes háznyi mérete fenyegetően emelkedett a magasba. Kiba felugrott a fejére, büszkén kihúzta magát, és elmosolyodott.

- Gyerünk Akamaru! - kiáltotta.
 
 

Gaara homoklándzsákkal pontosan célozva aprította a kő-ninjákat, amikor meghallotta Kiba hangját, és megfordult. A fiú a hatalmas kutya fején állt, és úgy támadta az ellenséget. „Mint egy sanin.” - figyelte büszkén, majd folytatta tovább a harcot.

- Sabaku Sousou! (Homokkoporsó - a szerző) - mondta halkan, kezeit ökölbe zárva, s egyszerre újabb tíz ninjával végzett.
Ekkor elétoppant egy magas ninja, testén kék köpennyel, arcán fehér maszkkal.
- Sivatagi Gaara...- sziszegte, és támadásba lendült.
 
Kiba és Akamaru bőszen támadták a ninjákat, és Kiba végre meglátta felvillanni a vörös hajat...
- Arra! - vezette kutyáját, és végre tisztán látta.

Gaara jegesen csillogó türkizkék szemei az előtte álló ellenséget figyelték, aki pecséteket formált, és éles sziklák emelkedtek ki a homokos talajból, melyek felnyársalták volna a körülöttük álló ninjákat, ha a homok a talajról hirtelen egy nagy hullámmal vigyázva félre nem löki őket. Gaara a homokfelhőn állva emelkedett fel a magasba, karjait a mellkasa előtt keresztbefonva figyelte ellenségét.

- Ez minden, amit tudsz? - kérdezte mély hangján. Kiba összerándult a látványtól, annyira félelmetes volt... Gaara egész lényéből áradt a pusztító erő, a fenyegetés.

A kék-ninja felugrott egy sziklaoszlopra, amely addig emelkedett, míg fel nem ért a Kazekage-val egy magasságba.
- Kondura no jutsu! - ordította, és pecséteket formáló kezeiből hegyes szikladarabok ezrei szóródtak Gaara-ra.

A homok könnyedén felfogta őket, és újra felbukkant Gaara rideg arca. Kezét felemelte, és kegyetlen mosollyal intett, homokja azonnal a férfi köré folyt.

- Sabaku Sousou! - hozta felé a szél a jeges, mély hangot, és mindent beborított a szétspriccelő vér.
 
Kiba megremegett a látványtól. „Tényleg nagyon kegyetlen harcos...”
Akamaru hátrébb ugrott, majd újra rávetődött az ellenségre. Erőteljes mancs-csapásai és harapásai hatásos fegyverek voltak.
Kiba most Kankuro-t keresve pásztázta a tömeget, és hamarosan meg is találta.

Komoly túlerővel szemben harcolt, de keményen állta a sarat. Könnyed mozdulatokkal irányította bábjait, és a körülötte lévő földön fekvő testek jelezték hatékonyságukat. Akamaru a támadók közé rontott, és együttes erővel pusztították tovább az ellenséget.

- Akamaru! A fenevad karmokat! - újra a kutya fején nyugtatta kezeit, és chakráját átáramoltatta belé. A kutya mély hangon felvonyított, és lábkörmei megnőttek, fémesen csillogóvá válva. Bőszen kaszabolták az ellenséget, és keményen harcoltak.

 

A harc sokáig tartott, és Kiba egyre fáradtabb lett, chakrája fogyatkozott. Fölnézett, és a véres csatamezőt végigmérve megdöbbent. Mennyi vér! Fáradtan térdrerogyott kutyájának szobányi méretű fején és felnyögött.

- Akamaru, alig maradt chakrám... - ezzel egy időben a kutya lassan zsugorodni kezdett, s aggódva nézett körül, hova menekíthetné legyengült gazdáját.

Kiba a szerelmére nézett, aki éppen akkor rogyott térdre, és bábjai köré zuhantak.
- Kankuro! - ordított fel a fiú kétségbeesetten, amikor meglátta, hogy több ninja is egyszerre hajítja felé a kunai-kését.
Az idő hirtelen lelassult, és Kiba tágranyílt szemekkel, tehetetlenül nézte a szerelme felé közelítő biztos halált...
 
 
 
 

- Sabaku Kyuu! (Homokpáncél - a szerző) - hallotta meg háta mögött a mély baritont, és homokburok hullámzott Kankuro köré, amely felfogta az összes fegyvert. Kiba hálásan nézett hátra Gaara-ra.

 

Látta, hogy a férfi határozottan bólintott, majd terpeszbe állt, gyorsan pecséteket formált, kezeit összecsapta, és halkan megszólalt.

- Ryuusa bakuryuu! (futóhomok vízesés - a szerző)
Hatalmas homokhullám emelkedett fel a talajról, és tengervízként árasztotta el az ellenséget, a homok-ninjákat kikerülve.
- Már képes irányítani... - suttogta döbbenten Kankuro.
 
Akik a homokhullámokat túlélve a felszínre kecmeregtek, azok a homok-ninják karmai között végezték...
 
Véget ért a harc.
 
 
 
 
 
 
Kiba végső erőtartalékait latba vetve karjaiba vette az ismét pincsi méretű eszméletlen Akamaru-t, és összeesett...

Félig öntudatlan állapotban még érzékelte, hogy erős karok elkapják, és valaki a karjaiba veszi. Nehéz szemhéjait pár pillanatra megemelve felnézett a rá szeretettel mosolygó arcra, a türkizkék szemekbe, majd minden elsötétült.

 
 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 
- Kiba... - lehelt az ismerős hang forrón a fülébe, és Ő lassan felszínre evickélt a félálomból.
Az oldalán feküdt, a hátához pedig egy meleg test simult, derekát erős férfikar ölelte szorosan.
Ismét érezte a forró leheletet a fülén, és megremegett. Hátrapillantott...

A már jól ismert türkizkék szempárba nézett, amelyek szerelmet, gyöngédséget sugároztak felé. Összeszorult szívvel fordult teljesen Gaara felé.

A férfi megcsókolta, és Kiba nem ellenkezett. Nem volt értelme. Átadta magát a csodálatos ajkak perzselésének, és remegve simult hozzá. Boldog volt, hogy él...

- Kankuro? - ült fel hirtelen. - Akamaru?

- Kankuro kórházban van, néhány kis sérülése van, holnap kiengedik. Akamaru pedig a szobádban pihen. - Kiba megkönnyebbülten felsóhajtott, és kibújt a takaró alól. Megborzongott a hűvös éjszakai levegőtől, de felállt. Csak egy nadrág volt rajta, ezért az ágy végében lévő köpenyért nyúlt.

- Várj... - nyúlt felé Gaara. - Maradj még egy kicsit...

Kiba visszanézett rá, és a gyönyörű türkizkék szemekben lévő érzelmeket felfogva erőtlenül felsóhajtott, kicsúszott kezéből a ruhadarab...

- Gaara... köszönöm, hogy megmentetted Kankuro életét. Nem tudod milyen sokat jelent ez nekem. - nézett rá gyengéden.
A férfi hosszú ujjait finoman a fiú csuklója köré fonta, és lassan magához húzta Őt.
- Szeretlek Gaara... - lehelte Kiba a férfi ajkaiba, aki válaszul megremegett és felsóhajtott. - De Kankuro-ba vagyok szerelmes.
- Tudom.
- Sajnálom... - nézett az átható szemekbe. - Engedj el kérlek...

Gaara tekintetében fájdalom villant. Elengedni Őt... Képtelen rá! Annyira szereti... Felidézte magában Kiba arcát, ahogy Kankuro-t figyelte harc közben. „Rám soha nem nézett így!” Elfordult Kiba-tól, hogy ne lássa a kicsorduló könnycseppet...

- Elengedlek... Menj. - suttogta.
Úgy érezte, mintha kitéptek volna belőle egy darabot. Kinyílt az ajtó, majd halkan kattant a zár.
 
 
Eddig bírta.
 
 
Térdre rogyott az ágy mellett, és könnyes arcát a Kiba-illatú ágyneműbe temette...
Hangtalanul sírt, csak vállai rándultak meg néha. Mélyeket lélegzett a finom illatú párnából, és vadul belemarkolt.
 
 
Kiba benézett az alvó kutyához, majd elindult a lépcső felé.
 
Megtorpant.
 
Nem. Képtelen így itt hagyni Őt. Visszafordult, és benyitott Gaara hálószobájába. A látványtól földbe gyökerezett a lába...

Szomorúan nézte az összetört férfit. Lassan felé lépett, térdre rogyott mögötte, átölelte a derekát, s a hátához simult vigasztalón.

 
 

Gaara csodálatos érzésre riadt fel. A jól ismert forró test melegítette a hátát, és karok ölelték át csillapítva fájdalmát... Letörölte könnyeit, és átadta magát ennek a pillanatnak.

- Nem tudlak így elhagyni... - suttogta a fiú a fülébe, és Ő megremegett.
Kiba felállt, felhúzta Őt magához, kedvesen megcsókolta és felmosolygott rá.

- Az a búcsú éjszakája lesz... - ajkai finoman birtokba vették a férfiét, és nyelve lágy násztáncra hívta az övét. Érzékien játszadozott az egyre jobban felhevült Gaara-val, miközben lesimogatta róla a ruhát, és maga is levetkőzött.

 

A férfi a hibátlan testen végignézett, hogy alaposan emlékezetébe vésse minden porcikáját. Felnyögött, és az ágyra lökte Kiba-t...

Eddig tartott alárendeltsége. Éhes oroszlánként vetődött szerelmére, ajkaival szinte felfalta, olyan heves szenvedély uralkodott el rajta. Kezeivel, nyelvével, csókjaival végletekig felperzselte Kiba szenvedélyét is, és vágytól remegve, zihálva emelkedett fölé. A gyönyörű fekete szemek Őt nézték, szeretet és heves vágy sugárzott belőlük...

- Gaara...szeretlek... - suttogta Kiba, miközben a férfi beléhatolt.

- Szeretlek...Kiba... - hörögte, és elmerült az ónix-fekete szemek varázsában. Egymás nevét lihegve vágtáztak a csúcsig, ölelték, csókolták, harapták egymást, vad szenvedélyük nem ismert immár határokat.

- Gaara...! - hördült fel a fiú. Amikor összecsaptak fölötte az orgazmus hullámai.
- Kiba...! - kiáltott fel Ő is, és testén elsöprő erővel áradt szét a gyönyör...............
Hosszan rángatóztak, vadul kapaszkodva egymásba, majd félájultan zuhantak vissza a párnákra.
Mozdulatlanul ölelték egymást, csak zihálásuk zavarta meg az éjszaka csöndjét.
 
 
Akkor éjjel Gaara többször is magáévá tette Őt, és minden alkalom szebb, elragadóbb volt az előzőnél...
                                                 
 
 
 
 
 
Ám mikor a hajnal sugarai betörtek szerelmük harmóniájába, elérkezett a szomorú búcsú ideje.
 
 
 
 
 
Folytatása következik!
 
 
 
15.
 
 
- Kankuro-sama! Látogatód érkezett... - hajolt meg az egyik embere, ahogy belépett a kórterembe.

- Engedd be. - tápászkodott fel, s ahogy felült, szisszenve kapott kezével a bal vállához, de nem érdekelte. Alig várta már a reggelt, hogy hazamehessen a kórházból.

- Szia... - hallotta meg Kiba hangját, és nagyot dobbant a szíve. Felnézett rá, és mosolyogva kinyújtotta érte a kezét.
- Szia... - lehelte boldogan. A fiú a karjaiba röppent, és a sérüléseire vigyázva óvatosan simult hozzá.
- Jól vagy? - suttogta megilletődötten.

- Megmaradok. - lehelte Kankuro az ajkaira, és gyengéden megcsókolta. Kiba félénken viszonozta, kis nyelvének finom játéka azonnal elvarázsolta... Zihálva szakította el száját tőle, és felszisszenve megszólalt.

- És most hazamegyünk. - közölte határozottan. Senki nem tarthatja vissza őket!
Kiba mosolyogva nézett fel rá.
- Haza... - bólintott.
 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 

Kankuro még egy utolsó kezelést kapott az egyik medi-ninjától, aztán kéz a kézben indultak el a férfi háza felé. Akamaru is időközben felbukkant, boldogan csaholva futkározott körülöttük. Méretei megint meglepően nagyok voltak. Kankuro vidáman üdvözölte.

- Szia kispajtás! - borzolta meg vigyorogva a kutya buksiját, aki boldogan lihegve nézett fel rá. - Hogy lehet az, hogy ilyen nagy lett? - fordult Kiba felé.

- A chakrám mennyiségétől függ...
- De klánodban nem láttam ekkora kutyát... még a vezetőtöké sem ekkora.
- Hát igen... - mosolyodott el szerényen a fiú. - Ezt a sensei-emnek köszönhetem.
- Gaara...? - komorult el a férfi arca.
Bólintás volt a válasz.
- Beszéltél vele? - állt meg a férfi, és maga felé fordította Kiba-t. - Mi volt?
- Barátságban váltunk el. Továbbra is a tanítványa vagyok...
Kankuro dühösen összehúzott szemöldökkel nézett rá.
- Miért? - kérdezte halkan.
Kiba pirulva nézett vissza rá.
- Három hónap múlva chounin-vizsga... És mert a klán vezetője is ragaszkodik hozzá... És én is.
 
- Tessék? - hördült fel a férfi, s tudatát elködösítette a féltékenység.
- Kankuro... - hallotta a kedves hangot, és lehiggadt. - Nem kell aggódnod szerelmem...
Belenézett a gyönyörű szemekbe, és felsőhajtott. Igen... megbízik Kiba-ban, de Gaara... benne kevésbé.
- Csak három hónap. - bólintott komoran. - Utána én foglak tovább tanítani a jounin-vizsgára.
A szép szemek felragyogtak, és Kankuro ajándékba kapta a legszebb mosolyt a világon.

- Siessünk... - mélyült el a hangja a vágytól, és Kiba kezét megfogva szaporázta lépteit... - Sok bepótolnivalónk van kedvesem...

A szavak közé rejtett utalástól Kiba mélyen elpirult, és megbűvölten követte Őt...
 
 

Kankuro háza a falu szélén volt, szép, jellegzetes formája tökéletesen illeszkedett a többi épület közé. Tágas, ízlésesen berendezett szobák fogadták őket. Kiba ámulva nézett körül...Szinte mindenből sütött Kankuro személyisége és illata.

„Ez hát az új otthonom...”
Kinézett az ablakon, és csendben csodálta a kilátást...

Erős karok fonódtak a derekára, és hátához simult egy forró test. Ő mosolyogva dőlt hátra, és behunyt szemekkel, önfeledten élvezte ezt az intim, boldog pillanatot.

- Körbevezetlek... - suttogta Kankuro a nyakába, s a meleg leheletétől megborzongva levegőért kapkodott. A férfi karjaiba kapta Őt... már az emeleten is voltak...

- ...lépcsőfördőszobadolgozószobaterasz... - hadarta siettében, Kiba pedig kuncogva temette arcát széles mellkasába.
- ...és a hálószobám. - fejezte be elmélyült hangon, majd bal lábbal berúgta az ajtót.

A fiú pirulva nézett körül... Mindenből Kankuro érzéki illata áradt... A szoba közepén egy hatalmas ágy, két fotel, és pár alapbútor. A földön puha, süppedős szőnyeg... Minden barna és bordó színben pompázott.

- Tetszik? - búgta Kankuro a formás fülecskébe.
- Igen... - lehelte kábultan.
A férfi lefektette szerelmét a bordó ágyneműre, hosszan gyönyörködött benne.
- Szeretlek Kiba. - mosolygott le rá gyengéden.
- Én is szeretlek Kankuro. - jött az őszinte válasz. Ajkaik azonnal összeforrtak, s a vágy belévájta fogait bőrükbe...

Hevesen simogatták le egymásról az immár feleslegessé váló ruhadarabokat, és bizsergő bőrük végre összesimulhatott. Kankuro felnyögve a kéjtől, szorosan magához vonta kedvesét. Gesztenyebarna haja lágyan simogatta Kiba arcát, finom illata elborította érzékeit...

- Óh... hogy vártam erre... annyit sóvárogtam utánad... - zihálta, miközben a puha kis ajkakat harapdálta gyengéden.

- Én is utánad... - suttogta Kiba, és vetkőztetni kezdte szerelmét. Mosolyogva figyelte, ahogy érintései, csókjai nyomán az izmos férfitest megremeg és életre kel.

Kankuro forrón belecsókolt a nyakába, és Kiba testén végigfolyt az égetően elsöprő vágy... Ajkaival és nyelvével kényeztetni kezdte szerelme bőrét, majd lassan elindult felfedező útjára. Kankuro levegőért kapkodva figyelte, ahogy nedves csíkot hagyva leér az érzékeny mellbimbókig, majd végigszánt a bordás hasfalon, végül leérkezik legkényesebb testrészéhez... Kiba finoman megfogta Őt, lágyan megsimogatta, s Kankuro teste a kéjtől ívbe hajolt, a varázslatos érintésektől önkéntelen nyögések szakadtak fel ajkai közül. Kiba ekkor lehajolt, és nyelvével is végigsimított a hímtagon, Kankuro felhördülve rándult össze. Úgy érezte, hogy ahol a fiú nyelve hozzáér, ott elolvad a forróságtól... Kiba hirtelen a szájába vette, masszírozni kezdte, míg a férfi fel nem kiáltott a gyönyörtől. Lenézett rá, és a látványtól majdnem elélvezett... Gyorsan felrántotta magához, hogy a mosolygó ajkakat egy vad, forró csókkal ismét birtokba vette.

- Kiba... megőrjítesz... - lihegte remegve, és vadul letépte a fiú ruháit. Végignézett a gyönyörű testen, és áhítattal simított végig selymes bőrén.

- Kiba... - suttogta, és leteperte maga alá. - Nem bírom tovább... - zihálta. Forró csókokkal borította az imádott testet, és nyelvével izzó lávacsíkokat rajzolt rá... A fiú nyöszörögve, behunyt szemekkel élvezte a kéjt, és amikor Kankuro a mellbimbóinál tartott, sóhajtva simult hozzá szorosabban, és megkapaszkodott a széles izmos vállakban. Kankuro lágyan kényeztette, simogatta Őt, miközben szemeivel, füleivel gyönyörködött benne. Nézte a csodálatos, vágytól reszkető testet, hallgatta a kéj és a szerelem hangjait... Nyelve finoman ingerelte a bejáratot, felkészítve rá, hogy befogadja Őt, eközben minden izmát pattanásig feszítve, gyöngyöző homlokkal fogta vissza magát.

- Kankuro... szerelmem... gyere... kérlek... - zihálta szaggatottan a fiú, és Ő már nem bírta tovább... Fölémászott, de Kiba fellendült, hanyatt döntötte Őt, és kéjes nyögéssel magába vezetve péniszét mélyen beleült. A gyönyörtől egyszerre kiáltottak fel... Kiba lassan mozogni kezdett, és behunyt szemekkel élvezte, ahogy szerelmének forró teste alatta fekszik, mélyen benne van... elviselhetetlen gyönyöröket okozva számára. Kankuro hörgött és vergődött alatta, kezeivel megragadta a formás csípőt, és átvette az irányítást. Vad ritmusuk és kiáltásaik, nyögéseik hajtották, űzték őket a kielégülés felé... Kiba szenvedélyesen a férfi ajkaira vetette magát, heves csókjaival megőrjítette Őt... Kankuro nem bírta tovább... hirtelen fellendülve maga alá gyűrte a törékeny testet.

- Kiba... - nyögte. Vad döféseire csókokat, simogatásokat kapott jutalmul.

A fiú megemelte csípőjét, így mélyebben tudott beléhatolni... felkiáltottak, és hirtelen megszűnt körülöttük a világ... Csak Ők voltak, és a vadul mozgó testük...

Monumentális robbanással terjedt szét bennük az orgazmus, s levegőért kapkodva, rángatózva kapaszkodtak egymásba...
- Szeretlek...
- Szeretlek...
Suttogták egymásnak hosszú perceken keresztül, és boldogan merültek az álom puha. Meleg habjai közé...
 
 
 
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 
 
- Kazekage-sama... Kankuro-san óhajt beszélni önnel. - hajolt meg egy ninja.
Gaara íróasztala mögött ülve komoran biccentett, és a belépőre nézett jeges tekintetével.
- Gaara. - üdvözölte Őt bátyja.
- Kankuro. - biccentett fagyosan.
- Itt a jelentés a legutóbbi küldetésről. - nyújtott egy tekercset.
Gaara némán átfutotta, és bólintott.
- Szép munka volt.
Kankuro belenézett öccse szemeibe, és hosszas gondolkozás után végül kibökte.
- Köszönöm, hogy megmentetted az életem. És...
Gaara kifejezéstelen arccal nézett vissza rá.
- Ne köszönj semmit. - mondta ridegen. - A testvérem vagy.
Kankuro felsóhajtott, és az ajtóhoz lépett, de válla fölött még visszanézett.

- Igen, az öcsém vagy. De ettől még nem bízom benned. Tudom, hogy nem adod fel, ezért rajtad tartom a szemem. - villant meg fenyegetően tekintete.

Gaara komoran felállt, és hidegen nézett rá.
- Nem tehetsz semmit, ha végül visszajön hozzám... - mondta halkan.
- Nem fog. - csukta be maga után az ajtót Kankuro.
 
Gaara arcán halvány mosoly jelent meg.
 
- Azt majd meglátjuk...
 
 
 
 
VÉGE