Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Leírás: Itachi x Iruka Oneshot Yaoi. Igyekeztem ismét egy kellemes csemegével szolgálni kedves olvasóimnak. Jó szórakozást kívánok hozzá. (^_^)

 

Iruka-sensei




Iruka dühösen fújtatva hajította kunai kését a sötét árnyék irányába.
- Fenébe... - zihálta. Gondolatban ezerszer elátkozta már magát, hogy egyedül indult el a Kakashi-csapat után... ráadásul nem is találta meg őket, rá is sötétedett...és hogy még fényesebb legyen a helyzet, összefutott egy Akatsukival is. Legalább is annak tűnt, mert a piros felhők ott virítottak a fekete köpenyen...
- Ki vagy, és mit akarsz? - mondta hangosan.
- Iruka-sensei... - hallotta a halk és mély hangot háta mögül. Villámgyorsan megpördült. Azonnal felismerte a sápadt, szép arcot. A hold sugarai kísérteties fénnyel ölelték körül a félelmetes erejű férfi magas és izmos alakját, szoborszépségű arcát, és megcsillantak az ébenfekete hajtincseken, valamint a konohai homlokpánton.
- Uchiha Itachi...? - hökkent meg Iruka, és önkéntelenül hátrált egy lépést.
- Hát emlékszel rám? - mosolyodott el fanyarul a férfi, és alaposan végigmérte az előtte állót. - Mert én jól emlékszem rád. A sok tanácsodra és kedvességedre... Jó tanárom voltál az akadémián.
Iruka felsóhajtva nézett a fekete szemekbe.
- Itachi-kun... mi történt veled? Olyan tehetséges és szorgalmas diák voltál...és kedves... - szomorúan nézett volt diákjára. Önkéntelenül is úgy szólította meg, mint régen...
Kár hogy így alakult... a saját tanítványa fogja megölni. De mielőtt meghal, tudni akarta az igazat.
- Iruka-sensei... hiába nyújtasz szeretetet és törődést a gyerekeknek, ha az otthonukban kiölnek belőlük minden érzelmet. - hajolt le hozzá Itachi, és mély hangjával dühösen hangsúlyozta az "otthon" -szót.

Iruka lehajtott fejjel emlékezett...

"Iruka-sensei nézd! ... Iruka-sensei..."
Igen, jól emlékezett, milyen szeretetéhesen lógott rajta a sok gyerek között Itachi is. Örült neki, mert a zárkózott kisfiú senki mással nem volt ennyire ragaszkodó, csak Ővele, a kezdő kis chounin oktatóval. Akkoriban Iruka nagyon fiatal volt, talán tizenöt éves... de gyermekek iránti szeretete miatt a Hokage tökéletesen alkalmasnak találta őt a tanári szerepre.
"Iruka-sensei..." - villant fel szeme előtt a kisfiú fájdalmas arca, ahogyan a kezein lévő égési sérüléseket kenegette kenőccsel. "Hol szerezted ezeket a sebeket Itachi-kun?" - mosolygott kedvesen. "Edzettem apámmal." - válaszolt félénken a kisfiú, és tágra nyílt szemekkel szívta magába a meleg mosolyt. Gyengéden borzolt bele a fekete fürtökbe és magához ölelte. "Gyere, meghívlak egy ramenre."
Igen, ez volt a trükkje. Narutot is így szelídítette meg. Itachi esetében viszont eleve kudarcra ítélt volt a dolog... mert a családi szeretet hiánya mindennél pusztítóbb erejű.
Mikor Itachi rendkívül fiatalon letette a jounin-vizsgát is, akkor már tisztán látta a fekete szemekben a halott hidegséget...ürességet. Néha találkozott vele a faluban, de Itachi nem állt szóba vele, csak nézett rá. Csendben figyelte, és Irukát mindig zavarba hozta ez a fekete szempár, ahogy bámulta őt...
Amikor tudomást szerzett arról, mit tett a fiú... a szíve majd beleszakadt... Ezerszer átgondolta újra és újra, mit tehetett volna, hogy megakadályozza a szörnyű tragédiát... Tudta jól, hogy nem ő a hibás, de ha bármit is tehetett volna...

- Miért hallgatsz? - hajolt közelebb hozzá Itachi, és ijedten összerándulva szakította félbe gondolatait.
- Nincs mondanivalóm számodra. - nézett komolyan ellenfelére. - A múlt már nem számít Itachi-kun. Most ellenségek vagyunk. Harcolni fogunk. - emelte fel kezeit, amelyekben a kunai kések csillantak meg hidegen.
Itachi fanyar mosollyal nézett vissza rá.
- Mindig csodáltam az optimizmusod. - mondta halkan, és hirtelen eltűnt. Iruka dermedten pillantott körbe.
- Nekem te nem vagy ellenfél Iruka-sensei... - súgta a fülébe egy hang, és rémülten perdült meg, de már nem állt ott a férfi.
- Ne játszadozz velem Itachi-kun! - sziszegte fojtott haraggal. - Akkor inkább ölj meg!
Hirtelen erős kezek csavarták ki a csuklóit, és a kések puha koppanással hulltak a földre. Egy test simult a hátához.
- Azt hiszed bántanám az egyetlen embert, aki talán szeretett engem? Akitől életem első és egyetlen ölelését és simogatását kaptam? - súgta halkan a fülébe.
- Itachi...? - nyögte döbbenten a férfi. Lázasan gondolkozott. Miért mondta ezt el neki? Mit akar tőle?
- A totális őrülettől csak az akadémián szerzett emlékek mentettek meg Iruka-sensei. Észrevétlenül folyton a nyomodban jártam, mint egy kiskutya. Pillantásaidat, kedves mosolyaidat lestem. Nem mertelek megszólítani, mert a családom minden emberi gyengeséget kegyetlenül megtorolt. Később pedig már dühös voltam rád... mert keresztülnéztél rajtam. - rántott egyet durván a karjain.
- Te...tessék? - meresztette tágra halványbarna szemeit Iruka, és levegőért kapkodva hallgatta a másikból ömlő keserűséget. Hát ilyen sokat jelentett Itachinak? - Én ezt nem tudtam... ha csak egyszer is oda jöttél volna hozzám... - suttogta összetörve. Talán megakadályozhatta volna a szörnyű tragédiát. Talán.
De most már mindegy.
- Sajnálom. - hajtotta le fejét szomorúan. Igen, sajnálta...nagyon. Kezdte úgy érezni, hogy a világ tele van kis Narutókkal, és ő tehetetlen egyedül. Nem tudja mindet megmenteni, megvédeni...
Dühös morranást hallott, és fájdalom nyilallt a karjába, ahogy erősebben megszorították az erős kezek, és hirtelen megpenderítették.
- Gyűlöllek Iruka-sensei... - súgta Itachi dühösen, fekete szemeiben felizzott a vörös sharingan. - ...mert Konohához kötöd a szívem. Miattad vagyok képtelen elszakadni innen.
Levegőért kapkodva meredt a piros szemekbe, és elkeseredetten szorította össze száját.
- Akkor most szakítsd el az utolsó köteléket is. - válaszolta végül halkan, és felkészült a halálra. Jól tudta, hogy fájdalmas lesz... Hallott épp eleget Itachi módszereiről. Behunyta a szemeit, és várt.

Puha ajkak forróságát érezte száján, és orrát betöltötte a másik testének finom, kesernyés illata... Meglepetten rezzent össze, elrántotta a fejét, de egy erős kéz megragadta az állát, és erővel fordította vissza. Elkerekedett szemekkel nézett fel a pirosan izzó sharinganokba.
- Mit...mit csinálsz...? - nyögte döbbenten. Erős karok ölelték át, és Itachi a nyakába fúrta az arcát, mélyen beszívva illatát.
- Amit már rég meg kellett volna tennem. - jött a halk válasz. Felemelte fejét, és a vörös szemek hirtelen kitöltötték tudatát... Már semmi más nem létezett, minden másra sötétség borult...

Forróság, csókok, simogatások...
Halkan felnyögve ölelte magához az imádott testet, és egy ismeretlen késztetés, belső parancs hatására simogatta, csókolta... Nem számított semmi sem... Csak a balzsamos lehelet az arcában, a csókolni való ajkak... a másik testének bársonyos bőre és az élvezet amit nyújthat és kaphat.
Összefonódott kreolszínű teste a fehér, márványszépségűvel, és hihetetlen gyönyört érzett... Egyszerre kiáltottak fel a kéjtől, ahogy beléhatolt kedvese, és behunyt szemekkel adta át magát a gyönyörnek, ahogy Itachi benne mozgott, kitöltötte őt és szerelmes szavakat sugdosva a fülébe gyorsította a tempót... ez mindennél csodálatosabb volt. Úgy érezte, egész életében erre vágyott, ezt akarta...
Boldogan tapasztotta ajkait a szép szájra, amely az ő nevét sóhajtotta újra és újra, úgy mint régen. "Iruka-sensei...Iruka-sensei..."
- Iruka-sensei... Iruka-sensei...
- Itachi-kun... - sóhajtotta, és felkiáltott ahogy az orgazmus lángnyelvei végigmarták testét.
- Szeretlek...Iruka-sensei... - hallotta a távolból, és minden elsötétült.






- Iruka-sensei! Iruka-sensei! - hallotta a kiabálást. Rémülten tágra nyílt szemekkel pattant fel, és a meglepetten ránéző égszínkék szemeket látva felsóhajtott.
- Naruto... a frászt hoztad rám.
- Sajnálom. - vigyorgott fel rá bájosan kis védence.
- Miért aludtál az erdőben? - lépett be a látóterébe Kakashi. Meglepetten nézett körül.
- Utánatok indultam, de itt ért az éjszaka. - mondta halkan, és homlokráncolva próbált meg emlékezni, hogy mi is történt azóta, hogy elhagyta Konoha kapuját.
- Szerencséd volt, hogy nem futottál össze senkivel. - hallotta az ezüsthajú férfi mély hangját.
- Igen... - válaszolt halkan, és elgondolkozva vakarta meg a fejét, majd rácsodálkozott kibomlott hajára. Nem emlékezett rá, hogy kivette volna belőle a hajgumit. Ennyire fáradt volt tegnap? Ejnye...
- Bárhogy is... - szólalt meg zavartan mosolyogva. - Siessünk vissza a faluba, mert ha jól sejtem, itt valaki nagyon éhes, és szeretne sok-sok rament enni. - nézett le a boldogan felragyogó fiúra.
Kakashi bólintott. Elindultak utána, de ekkor Iruka a szeme sarkából látott megvillanni valamit. Fekete és piros... talán felhők?
- Mi az, Iruka-sensei? - fordult kissé türelmetlenül felé Naruto, és szemeit az idegesen forgolódó tanárra szegezte.
- Nem tudom... - motyogta bizonytalanul. - ...olyan furcsa, mintha láttam volna valamit az előbb. És ez az érzés... mintha valami nagyon fontosról feledkeztem volna el. Valami nagyon különlegesről és fontosról...
- Menjünk! - ragyogtak fel rá a kék szemecskék, és egy kis kéz csusszant a tenyerébe.
- Jól van. - mosolygott kedvesen. - Menjünk...


VÉGE