Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felnyíltak halvány szemei, és egy mély lélegzetvétellel konstatálta, hogy ahol felébredt, az bizony nem az ő szobája.
Derekára egy kar nehezedett, hátához egy meleg test simult.

Mint egy hegyomlás, úgy omlott rá minden emlék a múlt éjszakáról: Orochimaru... és a szex.

Megfordította fejét, és a párnán, mellette nyugvó férfi sápadt arcára pillantott.

A múlt éjjelt Orochimaruval, a legendás sanninok egyikével töltötte. Szabadulásának érdekében odadobta magát, mert értelmetlennek találta volna meghalni csupán álszemérmességből. Ha elveszíti az életét, akkor hogyan láthatná újra Narutot? Szívének egyetlen birtoklóját...? A jövendőbeli férjét...?
Nem. Életben kell maradnia, bátran és kitartóan, hogy elérhesse céljait.

Elpirult, majd elsápadt amikor felidézte, miket is művelt ezzel a veszélyes férfival. Viszolygott saját magától és Orochimarutól is, amikor bizonyos jelenetek is felsejlettek behunyt szemei előtt, de erőt vett magán, és felült. Mozdulatától a férfi azonnal éberré vált.
- Jó reggelt kicsim... - sóhajtotta, visszahúzva őt maga mellé. Hinata összeszorított szemekkel tűrte, testére nyugalmat erőszakolva.
- Jó... jó reggelt... Akkor most elmehetek?
Halk kuncogás volt a válasz, ami határozottan nem tetszett neki. Felnyitotta résnyire szemeit, úgy pillantott fel a kígyómosolyú férfira. Az aranyszínű szemek jókedvűen csillogtak, majd lassan megnyalta hosszú nyelvével saját száját.
- Azért egy finom reggelit elfogyaszthatnál velem, mielőtt elindulsz. Hosszú út áll előtted, és nem szeretném ha éhségtől legyengülve végeznéd valahol...
Hinata pár pillanatig még gondolkozott, végül beleegyezően biccentett. Jobb asztaltársaságot is el tudott volna képzelni magának, de hát nem volt abban a helyzetben, hogy válogathasson.

Nem sokkal később, egy zavarba ejtő fürdés és öltözés után már a föld alatti katakombákon keresztül, a fáklyák félhomályában követte az előtte haladó férfit. Mélán figyelte a lépteire hullámzó sötét haját, magas testét, vállait. Nem volt az a kifejezetten nagydarab, izmos férfi, mint például Genma vagy az édesapja, de azért jelentőségteljes megjelenéssel bírt. Testalkata Iruka-senseire emlékeztette, de korántsem volt annyira megnyerő és bizalomgerjesztő, ráadásul olyan jóképű sem, mint a csinos, napbarnított chounin-oktató.

- Erre - kúszott a lágy, alattomos hang fülébe, és felocsúdva tekintett fel a nyitott ajtó mellett álló férfira. Szót fogadva lépett be a tágas terembe, ahol egy nagyobb fotelen és néhány fáklyán kívül más nem volt. Értetlenül nézett körül, majd kérdő pillantással fordult a kígyómosolyú férfi felé. Kérdeznie sem kellett, már kapta is a magyarázatot.
- Előbb beszélnem kell néhány emberrel, utána együtt eszünk, Hinata.

Néhány perccel később már tele volt a nagy terem. Csupa félelmetes külsejű férfi. Bátran nyelt egyet, és leplezve félelmét, kifejezéstelen arccal álldogált Kabuto mellett. Orochimaru széke mögött állva úgy érezte, mintha átállt volna a rossz oldalra, és tilosban járna... pedig ez nem igaz, tudta jól. Kívülről nézve azonban pont úgy tűnt, mindezek ellenére.

Nyitva tartotta füleit, és a sannin minden szavát elraktározta emlékezetében, talán hasznos lesz később. Amikor szóba került egy település lerombolása, végre tudatosult benne, hogy veszélyben van. Miért engedné Orochimaru, hogy hallja ezeket, ha nem azért, mert tudja jól, hogy nem fogja tudni elmondani senkinek ezeket az információkat?! Valószínűleg esze ágában sincs elengedni őt, hiába ígérte meg.
Egy renegád, aljas ninja adott szava semmit sem ér. Gondolhatta volna.

Elsápadva hajtotta le fejecskéjét, sötét hajtincsei arcába hulltak. Most mit csináljon? Mit tehetne? Hogyan szökhetne meg innen vagy kerülhetné el a biztos halált?

Bamm!

Kivágódott a duplaszárnyas ajtó nagy döndüléssel, a felkavarodó levegőben a fáklyák lángjai megrebbentek. Összerezzenve fordult az újonnan érkező felé, ahogy mindenki más is a teremben. A sötét nyílásban állót nem látta, csak az erejét érezte... azt a pokoli, pusztító chakrát, amelyet még soha nem tapasztalt. Elakadt a lélegzete is, olyan fájdalmasan marta a bőrét. Megcsikordultak fogai a visszafojtott nyögéstől.

Miért nem palástolja az erejét, ahogy minden erős ninja teszi? - kérdezte magában, és félelemtől görcsbe rándult gyomorral hallgatott tovább.

A sötét alak belépett, és a vörösen izzó szemeket látva Hinatát vad remegés rázta meg.
- Sasuke-kun - búgta Orochimaru mézes-mázosan. - Végeztél az edzéssel?

Sasuke! Sasuke itt van! - zsongott a feje, és izgatottan szorította kezeit szívére.

Ó ha Naruto ezt tudná! Ha itt volna! Ha elmondhatná neki... Mennyire boldog lenne!

Kibontakozott a félhomályból a magas alak. Hinata meglepetten mérte végig. Eddig talán egyszer látta Itachit, Sasuke testvérét, de ha nem lenne a rövid, borzas haj, összetévesztené vele. Ugyanaz a sápadt, szép és kifejezéstelen arc, sötét haj, és izmos, magas termet. De Sasukén nem fekete akatsuki köpeny volt, hanem egy bő, fehér nadrág, lila övvel és egy szétnyílt jinbei felső, amely látni engedi minden szem számára, mennyire kidolgozottak az izmai.

- Ő meg mit keres itt? - mordult fel a fiú. Hinata csodálkozása csak tovább nőtt. Mennyire mély lett a hangja!
- A vendégem. Bizonyára ismeritek egymást...
- Még hogy vendég. Ne nevettess...
A megvető hangsúlytól Hinata zavartan sütötte le szemeit. Valahogy úgy érezte, hogy a rászegeződő vörös szemek átlátnak rajta, és pontosan tudják mit művelt. Szégyentől égett az arca...
- Orochimaru-sama - szólt közbe halkan Kabuto. - Ha ennyi volt, akkor...
- Távozhattok - intett kegyesen a sannin. Néhány másodperc múlva már csak hárman voltak az üresen kongó teremben.
Sasuke közelebb lépett, és csípőre tett karokkal nézett le megvetően mesterére.
- Tűntesd el. Látni sem bírom - követelte halkan, mégis fenyegetően. Kuncogás volt a válasz.
- Sasuke-kun... neked ehhez semmi közöd.
- Óvatlanság őt itt tartani. Mi van, ha megszökik? És egyáltalán minek hoztad ide? Rosszul vagyok a látványától is...
- Sasuke-kun! - kiáltotta Hinata összeszorított szemekkel. Düh és félelem fojtogatta torkát, ezért igencsak elhaló volt a hangja, de sikerült félbeszakítania a gyilkos erejű, pusztító szavakat.
- Mi van?
Összekaparva minden bátorságát, előrébb lépett, Orochimaru mellé.
- Naruto-kun mindenhol téged keres... - nyifogta félénken. - Kérlek...
- Hallgass! - dörrent rá Sasuke, és ő elsápadva rándult össze. - Nem érdekel azaz idióta.
- Sasuke-kun... Légy udvariasabb a vendégemmel - fűzte hozzá kuncogva a sannin, látszólag piszkosul élvezve a párbeszédet.

- Vond vissza! - kiáltott fel hirtelen Hinata, döbbent csendet kiváltva ezzel. Saját maga is megszeppent, de dühösen szegezte tekintetét Sasuke arcára. Kipirult a haragtól, és legszívesebben vicsorgott volna! Hogy merészelte idiótának nevezni a legcsodálatosabb embert a földön?!
Sasuke válasz nélkül pillantott rá, hosszan, félelmetes némasággal.
Hinatában a feszültség csak nőtt és növekedett, de nem adta fel. Naruto neki a mindene... és nem fogja eltűrni, hogy egy ilyen alak idiótának nevezze.
- Naruto-kun csodálatos ember... - szólalt meg finom hangján, reszketegen. - Nem érdemli meg, hogy így beszéljenek róla, főleg te nem... Hiszen érted hajtja magát, hogy megmenthessen és hazavigyen, Sasuke-kun...
- Hallgass! Idegesítő vagy - szakította félbe halkan őt a fiú. Rideg pillantása a vért is belefagyasztotta a lányba. - Orochimaru, tüntesd őt el innen!

Megfordult és lassan kisétált, hátán lévő katanájának fényes hüvelyén megcsillant a fáklyák fénye.

Hinata a halkan kuncogó sannin felé fordult. Mondani szeretett volna valamit, de fogalma sem volt mi akar kitörni belőle a zokogáson kívül, így inkább ajkába harapva hajtotta le fejét.

- Hinata... gyere ide kérlek - búgta mézesmázosan a férfi. Szót fogadva lépett közelebb, és a csuklójára tekeredő hűvös ujjak határozott húzásának engedelmeskedve ült a férfi ölébe. Mereven kihúzta magát, mert nem akart túl intimen hozzásimulni. Elvégre semmi sem kötelezi már erre, hiszen az egyezség rá eső részét már teljesítette.
Behunyt szemekkel tűrte, hogy a férfi a haját simogassa. Igazság szerint nem is volt igazából kellemetlen érzés, hiszen mindig is szerette ha simogatják és kényeztetik. Iruka-sensei tudta ezt róla, és ő volt hozzá mindig a legkedvesebb. Igen, az Ő karjaiban bármennyi időt szívesen eltöltött.
Sóvárogva gondolt Konohára, és lenyelte könnyeit.
- Hinata... - búgta halkan, rekedtes hangján a férfi. Leheletének illata az ánizsos cukorkára emlékeztette. Felpillantott az aranyszínű szemekbe, és a hosszúkás pupillákat figyelte. Milyen különösek... mint a kígyóké, gondolta. Némán figyelt.
- Ajánlatot teszek neked. Azt javaslom, ne válaszolj azonnal, előbb gondold át alaposan.
Hinata biccentett, és komolyan csillogó halvány szemeit a sanninra szegezte. Érezte, hogy ez egy fontos pillanat lesz.
- Ha akarod, most azonnal elengedlek, és kisétálhatsz innen. De felajánlom neked, hogy nálam maradhass, mint a szeretőm.

Kifejezéstelenül viszonozta Orochimaru pillantását. Tudta jól, hogy még nem fejezte be a férfi. Nem lehet csak ennyi, hiszen nincs az a pénz, amiért önként és viszonzás nélkül hajlandó lenne erre. Valami komoly ajánlatot fog kapni. Érezte. Várt. De a férfi nem folytatta, csak mosolyogva cirógatta az ő hajtincseit.

- Miért... - cincogta félénken lesütve szemeit, mélyen elpirulva. - ...miért maradnék itt veled?
A hűvös ujjak tarkójára siklottak, és határozott mozdulattal ragadták meg haját, hogy felemelje a fejét. Nem durván, csak erőteljesen.
- A szeretők dolga igen kellemes tevékenység. Többek között bejáratosak mindenhová, beszélgethetnek mindenkivel... esetleg... - nyújtotta el a szót. - ...meg is győzhetnek egy bizonyos valakit, hogy térjen vissza Konohába, és így az a férfi, akit a szerető titokban imád, boldog lehet végre...

Hinata levegőért kapkodva viszonozta a férfi komoly pillantását.
Ezek szerint... ezek szerint ha meg tudja győzni Sasukét, és hazaviszi Konohába, akkor Naruto végre megnyugodhat... és hajlandó lenne végre mással is törődni. Elsősorban vele, aki megőrül érte.
- Ha... ha sikerülne... elengednél minket?
- Természetesen... - súgta a férfi, kiszélesedő kígyó mosollyal. Nagy szemfogain megcsillantak a fáklyák sárga lángcsóvái.
- De... de miért tennél ilyet? Hiszen neked Sasuke-kun...
- Sss... - sziszegte halkan a sannin, mutatóujját a puha ajkacskákra téve. - Talán ostobának tartasz? Elhiheted kicsikém, hogy soha, semmit nem teszek meggondolatlanul.
- Bocsánat... - suttogta az ujjnak. Igen, ez udvariatlan kérdés volt.
- Megbocsátok - hajolt hozzá közelebb, hosszú nyelvének hegyes végével megnyalva szája szélét. - És most... a válaszodat szeretném hallani.
- Mi történik, ha... ha nem sikerül?
- Akkor velem maradsz a halálodig.
Hinata megremegett. Nem volt ő olyan ostoba, mint ahogy sokan feltételezték róla. Nem fogja megérni az öregkort a sannin mellett, hiszen ez azt jelenti, hogyha ráunt, megöli.
A halált kockáztatja.

Vajon megéri ezt tennie Narutoért?

Lenne egyáltalán esélye Sasukét meggyőzni arról, hogy vele tartson?

Ha nem teszi meg, holott lehetősége volt rá... semmivel sem lenne különb régi, gyáva önmagánál, aki Naruto megismerése előtt volt.

Nem, nem adhatja fel. Naruto sem adja fel soha!

Mégsem akart még egyértelműen igent mondani, mert azzal túl végleges és visszafordíthatatlan lett volna a dolog. Ennyi gyávaságot még megengedett magának azért.

Egyáltalán mégis mit csinál egy szerető? Mi a dolga? Ezt is feltétlenül tisztáznia kell.

- És mit... - cincogta halkan, de összeszorult a torka és nem volt képes folytatni.
Orochimaru mélán mosolyogva cirógatta a haját, türelmesen figyelve őt.
- Hm?
- Mit... mit kell... úgy értem...
- Szeretnéd tudni, hogy mi lesz a dolgod? Bizonyára tisztában vagy a szó jelentésével, így azt felesleges kifejtenem. Extra igényeim nincsenek, csak légy mindig szolgálatkész és diszkrét, kicsikém.
Eddig jól hangzik. De... ki tudja milyen a férfi ízlése... ezt tudnia kell.
- Én... nem szeretem a durvaságot és a fájdalmat... - suttogta mélyen elpirulva. Szörnyen megalázónak érezte, hogy ilyesmikről alkudozik.
A sannin kuncogva simította félre haját az arcából, hogy láthassa.
- Már tapasztaltad milyen vagyok az ágyban, úgyhogy felesleges emiatt aggódnod. Nem foglak bántani, fizikai sérülést okozni neked. Meglep, hogy ennyire körültekintő vagy, és örülök is neki. A látszat néha csal, és te nem is vagy buta. Csak félénk... Igazam van?

Hinata még jobban elpirult.
A férfi keze végigsiklott a karján, majd a combján. Kellemes volt az érintése, nem érzett undort, és ha belegondolt... a múlt éjjel sem volt annyira rémes. Néhány napig, esetleg egy-két hétig el tudná viselni. Igen... igen...
- Látom megérlelődött benned a válasz. Szeretném hallani a szép kis szádból... Igen vagy nem?

- Igen... - suttogta. Orochimaru halkan kuncogva vonta szorosabban magához.
- Örömmel hallom, kicsikém. Pecsételjük meg az egyezséget, és csókolj meg szépen - utasította őt lágyan.

Hinata bátortalanul moccant meg, de félúton elbizonytalanodott. A csókolózás annyira intim dolog... és ő még csak nem is kedveli ezt a férfit. Szorosan behunyta hát szemeit, és ajkait a hűvös szájhoz préselte. Érezte ahogy a férfi vigyorog, és szemfogainak karcolását is. A következő pillanatban ijedten sikkantott fel, amikor egy nyelv erőszakosan tört be a szájába, és szinte a torkáig lenyomódott. Még soha nem csókolózott így... eddig a férfiak máshogyan csinálták vele. Elhúzódni nem tudott, mert erősen fogta a sannin a fejét, így csak szuszogva, nyöszörögve hagyta magát. Szerencsére néhány hosszú másodperc múlva véget ért ez a borzalom, és zihálva nyitott ki szemeit. Ó bár ne tette volna! A férfi gonosz vigyora semmi jót nem jelentett... érezte. Rémülten próbált elhúzódni tőle, egész testében remegett a félelemtől, és a hosszan kilógó nyelv láttán az undortól is.

Tudatosult benne a tény, hogy nincs visszaút. Immáron elkötelezte magát.

Elernyedve hunyta be szemeit, megadóan elviselve, hogy a nedves, meleg nyelv inge alá csusszanva nyálazza össze melleit, dörzsölgesse melltartója alatt mellbimbóit.

Öklét szája elé szorítva fojtotta magába ellenkező nyöszörgését. Nem... nem kellett volna ránéznie a férfira. Csukott szemmel mindez sokkal elviselhetőbb lenne, ha nem látta volna a kidugott hosszú nyelvet, és a férfi gonosz vigyorát...
- Fordulj meg... - súgta a férfi, és ő szót fogadva fordult háttal neki, így legalább véletlenül sem kellett látnia a borzalmat. A hosszú, hűvös ujjak ingén matattak, és a ruha anyagának lazulásából következtetett arra, hogy kigombolta és széthúzta rajta. Tétován fogta még a férfi kezeit, hogy megállítsa, ezzel felszabadítva saját száját, amelyen keresztül az undorodó, halk nyüszögések azonnal felszínre törtek.

- Ne ellenkezz - sziszegte a fülébe Orochimaru, akár egy kígyó.

Erőtlenül hullottak le kezei, akár a halott madarak az égről. Tudta jól, hogy ha megszegi az egyezséget, a férfi megöli. Ez nem történhet meg.

Lehajtott fejjel, fogait és szemeit összeszorítva tűrte, hogy combjai alá nyúljon a férfi, és terpeszbe kényszerítse lábait, majd kigombolja nadrágját, utat képezve így a hosszú, nedves és undorítóan mozgó, lüktető nyelvének.
Ebben a helyzetben hiába próbálta kitörölni fejéből a képeket és szebbeket maga elé idézni... Nem megy. Képtelen rá.

Halk sikkantással rándult össze, ahogy lábai közé csusszant a nyelv, és a szeméremredőket szétválasztva élvezettel, lassan kezdett körözni csiklója majd hüvelyének bejárata körül.
Hallgatta a fülét súroló szuszogást, és fejét a férfi mellkasának támasztva tűrte a fenekének feszülő kemény hímtag nyomását ruháján keresztül.

Megígérte... Orochimaru megígérte, hogy nem fog fájdalmat okozni! Ezzel a tudattal próbálta visszafogni menekülési reflexeit és ellazulni amennyire csak bírt.

A nedves nyelv végül belécsusszant, és akárcsak múl éjjel, ugyanúgy történt minden... csak most nem élvezte.
Elernyedve, magatehetetlenül hagyta magát. Nyöszörögve és fuldokolva saját nyálától...
Érezte ahogy felemelik, de a világért sem nyitotta volna ki a szemeit, így is tudta jól mi történik. A férfi lerángatta róla a nadrágot a bugyijával együtt, és amikor visszaült vele, nekifeszült merevedése a hüvelyének. Mivel már bőven nyálas volt, így könnyen becsúszott, akadálytalanul.
Lehajtott fejjel, a fotel karfáiba kapaszkodva kezdett el mozogni a férfin, lágy csípőkörzésekkel. Úgy vélte, a saját ritmusában jobb csinálni, mintha hagyná hogy a férfi mozgassa. Ezt már megtanulta Genma mellett, aki ha nem volt eléggé együttműködő vagy túl fáradt volt, úgy dobálta őt mint egy játékszert.

Hosszú-hosszú... nagyon hosszú idő múlva - ami talán a valóságban tíz-tizenöt perc lehetett csupán -, végre meghallotta ahogy Orochimaru rekedtesen felkiált és megmerevedik alatta.
Fellélegezve ernyedt el, és zihálva, verejtékezve dőlt hátra a férfi mellkasához, tűrve hogy a sannin belefúrja arcát a nyakába.
- Anetha... Anetha... édesem... kicsim... - suttogta öntudatlanul simogatva, szorítva magához Hinatát. Reszketeg cirógatások, puha puszik a vállán, nyakán...

Könnyes szemekkel viselte el.

Narutoért teszi...

Csak erre tudott gondolni.