Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1.

Zihálva kapaszkodott meg az érdes fatörzsben, és fejét előre hajtva szorította össze fájdalmasan égő szemeit. Már fogalma sem volt hol van ő, és hol járnak a többiek. Byakuganjával sem látta őket...
Ha nem csaptak volna le rájuk a hang-ninják és nem kényszerítik őket a szétszóródásra, mostanra már elérték volna köd-falu határát, ahová a küldetésük szólt.

Sikerült elintéznie az őt üldöző ninját, de teljesen lemerült a chakrája.

Tudta jól mit akarnak. Narutot. Mindenki őt akarja... Az akatsukik, más falvak, Orochimaru... és Ő is. Amióta csak ismeri, szerelmesen rajongva figyelte messziről ezt a furcsa fiút, szőke haját, ragyogóan kék szemeit, és irigyelte bátorságáért, kitartásáért, ami őbenne sosem volt meg. Mindig félénk és bátortalan volt... mindig.

Érezte a félelem fémes ízét a szájában, és a jeges dermedtség végigkúszott végtagjain. Ismerős volt az érzés, mégis valahogy más...
Mire észbe kapott, már késő volt. A genjutsu hatása alá kerülve zuhant térdre, és görcsösen a fatörzsbe kapaszkodva nyögött fel a félelem és a fájdalom kínjától.
Már érezte is a pusztító, félelmetes chakrát közeledni...
- Jaj ne... - nyöszörögte. Halk kuncogás kísérte szavait, és a hang tulajdonosa lassan lépett ki egy fa mögül. Hófehér, sápadt arcán lágy mosollyal szegezte félelmetesen csillogó aranysárga kígyószemeit a törékeny lányra. Kezét felemelte, s egy vállára hulló hajtincset elegáns mozdulattal hátravetve lépett előre, majd karba tett kezekkel torpant meg a térdelve ziháló előtt.
- Micsoda szerencsém van... - mondta kellemes, mély hangján, megnyalva száját hosszú nyelvével. - Már kezdtem unatkozni.
Hinata csak némán figyelte, ahogy a félelmetes sannin lehajol hozzá, és állát megfogva kényszeríti szemkontaktusra.
- Egy Hyuuga... - hallotta a férfi hangját. Összerezzenve rántotta el a fejét, és Narutora gondolt. Bátornak kell lennem, ő is az lenne a helyemben! - gondolta, és fogait összeszorítva kényszerítette magát hogy felegyenesedve álljon fel. A genjutsu még mindig hatott rá, így végtagjai merevek voltak, de nagyon nagy erőlködés által végül sikerült elérnie célját.
Az aranysárga szemek érdeklődve figyelték.
Remegő kézzel vette elő kunai kését, és várakozóan nézett ellenfelére. Rettegett... erőtlen volt, de kitartó. Naruto büszke lenne rám - gondolta keserűen.
- Hiába... - sóhajtott a férfi, és felegyenesedve nézett a halványszínű szemekbe. - ...Konohában soha nem az intelligencia fejlesztése volt az elsődleges szempont az akadémián...
Hinata rá akart kiabálni, de csak egy félénk nyöszörgés tört ki ajkai közül. Képtelen meghazudtolni magát. Pedig Naruto most biztosan kiabálna és szidná Orochimarut... neki ez nem megy.
- Ha...hallgass... - suttogta. Többre nem telt.
Mindenre elszántan nézett a biztos halál aranysárga szemeibe.
Nincs esélye. Soha nem is lesz... de utolsó leheletéig fog harcolni...
- Bátor kis kunoichi vagy... - kuncogott a férfi, és felé lépve könnyedén kivette a kést a karcsú ujjakból. Arcába hajolva nézett néhány centiről a különleges szemekbe. - Hogy hívnak? Gondolom nekem nem szükséges bemutatkoznom...
Hangja lágy volt és bársonyosan simogató. Mondhatni behízelgő.

Hinata végigfuttatta fejében a lehetőségeit. Ha nem árulja el a nevét, vagy ha elárulja... nincs jelentősége. Orochimaru játszadozik vele. Lassú és fájdalmas halála lesz...
- Hinata - válaszolta félénken. Abban a pillanatban a genjutsu feloldódott, és kiszállt a fagyos merevség végtagjaiból. Elgyengülve sóhajtott fel.
- Okos kislány... - cirógatták meg a fakófehérségű ujjak az arcát, majd hosszú, fekete hajába bújtak. - Nagyon hasonlítasz nagyanyádra.
Hinata szemei meglepetten kerekedtek. Igen, valóban lehet hogy ismeri, hiszen bár nem látszik ezen a félelmetes férfin, ez a huszonéves test idős ember lelkét rejti. Csak információfoszlányok jutottak el hozzá Orochimaruról, de azt tudta, hogy titkos kutatásokat folytatott az élet meghosszabbítása és az örök fiatalság kulcsa után.
És még Sasuke is a tanítványául szegődött... az az áruló Uchiha... és szegény Naruto állandóan őt keresi mindenhol, pedig mostanra már közelebb kerülhetett volna hozzá, ha a faluban élne és nem vándorolna folyton.

- Mi ez a dühös tekintet? - mosolygott le rá Orochimaru.
- Ne játszadozz velem kérlek... - cincogta. - Ölj meg.
- Mondd csak Hinata... - duruzsolta a férfi, és végigsimította selymes hajtincseit. - ...és abban mi élvezetet lelnék?
Felemelte sápadt kezét, ujjait könnyedén a halántékához érintette.

Megfordult körülötte a világ, és minden elsötétült...

Nem látta a férfi arcán szétterülő élveteg vigyort, és nem érezte a testén könnyedén végigsikló kezeket, ajkain a férfi száját...





Erős fejfájásra ébredt. Lüktető halántékára szorított kezekkel, halkan felnyögve ült fel. Szája kiszáradt, és szédült... Halványszínű szemeit felnyitva pillantott körül. Egy különös szobában volt. Berendezése átlagosnak mondható, egyszerű. Ágy, asztal, székek, falakon fáklyák. Apropó falak... Sziklába vájt, érdes felületük volt, és sehol egy ablak. Csak a fáklyák halvány, sárgás fénye...

Orochimarau búvóhelye!

Végigfuttatta fejében a történteket, és rémülten tágra nyílt szemekkel ugrott ki az ágyból. Az ajtóhoz sietve ragadta meg a kilincset, de az zárva volt. Alaposan megvizsgálta, de az nehéz fémből volt, az ő gyenge kis fizikuma nem képes kitörni, bármennyi chakrát is koncentrálna kezeibe. Más kijárat nem volt innen. A tömör sziklafalak ki tudja milyen vastagok voltak, és szinte biztos hogy a föld alatt fut a barlang.

Ezer és ezer kérdés kavargott a fejében. Miért hozta őt ide Orochimaru? Miért nem ölte meg? Mi haszna származhat belőle? Talán Narutot akarják csapdába csalni? Ha igen, azt nem engedheti meg! Nem élné túl, ha miatta Narutonak baja esik...

Megzörrent a zárban egy kulcs.

Torkában dobogó szívvel figyelte ahogy az ajtó lassan kinyílik, és azonnal felismerte a belépő férfit.
- K-Kabuto-san? - suttogta félénken.
- Szervusz Hinata - mosolygott rá halványan. - Hogy érzed magad? - lépett beljebb, és az ajtót bezárva pillantott rá sötét szemeivel. Hinata nem méltatta válaszra. Emlékezett rá a chounin vizsgáról, de azóta sokat változott. Magasabb és erősebb lett, szép arcán a jellegzetes mosoly azonban nem változott, ahogy ezüstszínű haja sem, amit még mindig lófarokba kötve hordott. Homlokán már hangfalu szimbólumos fejpánt feszült. A férfi, miután Hinata kinézelődte magát, az asztalhoz lépett, és letette a kezében lévő tálcát.
Ekkor végre észbe kapott. Ha emlékei nem csalnak, ez a ninja nem valami erős... talán van esélye ellene. A másodperc törtrésze alatt rontott neki, és mire feleszmélt, már a padlón hasalt, a férfi pedig rajta ült.
- Ejnye Hinata... hát illik így viselkedni azzal a személlyel, aki ételt hoz neked? - hallotta a lágy hangot, és megborzongott a félelemtől. Ugyanaz a hanglejtés, mint Orochimarunál...
-Eressz el... Miért tartotok itt? Mit akartok tőlem? - mondta félénk kis hangján, és fájdalmasan felnyögött, ahogy erősödött a hátrafeszített csuklóin a szorítás.
- Szívesen beavatnálak, de nincs kedvem. Majd rájössz magadtól... - válaszolta Kabuto lágyan, és felállt. - Azt ajánlom, edd meg az ételt mielőtt kihűl.
Nyílt a vasajtó, és hangos döndülés visszahangzott a szobájában ahogy bevágódott a férfi mögött.
Még okáig feküdt a földön, könnyei lassan folytak végig szép arcán, duzzadt ajkai remegve szorultak össze. Egy kunoichi nem sír... bátornak kell lennie. Ó, csak ne félne annyira!






Az idő lassan vánszorgott. Fogalma sem volt róla, hogy mennyi ideje ül az asztalnál, és nézi a tálca tartalmát. Olyan ideges volt, hogy képtelen lett volna enni akár csak egy falatot is. Különben sem enné meg fogságban az ételt. Ki tudja mit kevert bele Kabuto...

Léptek hangjára figyelt fel.

Nyílt a vasajtó, de a félelmetes chakrát már felismerte... Torkában dobogó szívvel állt fel az asztaltól, és fegyvereiért kapott önkéntelenül is, habár tisztában volt vele, hogy azok már rég nincsenek a helyükön, de a rettegés nagy úr...
Remegve figyelte a belépő alakot, s a félhomályban felragyogó aranysárga szemek ahogy az övébe fúródtak, megborzongott.
- Szervusz... - köszönt neki borzongatóan mély, simogató hangján. Nem méltatta őt sem válaszra, csak remegő kezeit háta mögé rejtve pillantott fel rá félénken.
- Engedjen el... kérem... - motyogta félénk kis hangján. Orochimaru halkan felnevetve csukta be az ajtót, és elé lépett. - ...miért hozott ide...? - folytatta halkan, és hátrálni kezdett a férfi elől. - ...mit...mit akar tőlem...?
- Sok mindent - válaszolt halkan, lágyan a sanin, és lassú léptekkel követte hátráló foglyát, arcán méla mosollyal. - Tudod Hinata... valaha Konohában éltem én is. Átlagos életem volt. Voltak csapattársaim, barátaim... szeretőm.
Hinata háta a kemény, érdes kőfelületnek ütközött. Halkan csattant mellette Orochimaru tenyere a falon, s csapdába zárva őt nézett közelről a halványszín szemekbe, úgy folytatta tovább.
- Történetesen nagymamáddal igen csak jól ismertük egymást...
Szavai hallatán Hinata ledermedve pislogott a férfira. Akiről szólt, már halott volt... így róla nem illett beszélni, de ez az információ...
- Jól ismerték egymást...? - motyogta. Csak nem arra gondol, hogy...
- Nagyon is - mosolygott le rá a férfi, és lágyan megcirógatta egyik kezével az arcát, majd hajába túrva gyönyörködött benne. - Tudod, feleségül akartam venni... de a Hyuuga arrogancia úgy tűnik genetikailag öröklődő rendellenesség a családodban. Nem szennyezhették be a vérvonalt az én kekkei genkaiommal, így egy ostoba fajankóhoz adták feleségül az én Anethámat.

Hinata dermedten figyelte a férfi arcát. Félelmetes kisugárzása szinte fojtogatta... Kétségbeesése csak tovább nőtt, ahogy az aranysárga szemek lassan végigsiklottak a testén.
- Mit akar tőlem...? - cincogta félénk hangján, és remegő kezeit maga elé vonta, hogy eltakarja melleit amelyeken éppen élvetegen kalandozott a férfi tekintete.
- Felébresztetted bennem a vágyat, amelyre évtizedek óta nem volt példa - súgta a férfi, és közelebb hajolt hozzá. - Azt hittem, többé már nem történik velem ilyen, és felettébb örülök ennek a fejleménynek.
- Vágyat...? - suttogta torkában dobogó szívvel. - ...az nem lehet... ugye nem gondolja, hogy...
- Édes vagy... - mosolygott a férfi, s hegyes, kígyószerű szemfogai megcsillantak a fáklyák fényében. - Ha megteszed amit kérek tőled, utána szabadon engedlek. Visszatérhetsz Konohába, és senki nem fogja megtudni. Ígérem.
Ujjaival finoman megcirógatta a szép arcot, majd lejjebb siklott a lány karcsú nyakára.
- Mielőtt nemet mondanál, elárulom: akkor is megduglak, de cseppet sem leszek gyengéd. Miután pedig megkaptam amit akartam, odavetlek az embereimnek. Csúnya és fájdalmas halálod lesz miután rád untak.
Mindezt olyan kedvesen és lágyan mondta, mintha pusztán csak az időjárásról társalgott volna vele.

Hinata felnyögött a rettegéstől... Képtelen lenne elviselni, hogy ez a férfi hozzáérjen... képtelen! De ezek az alternatívák nem hagytak számára más választást...

Megadóan hajtotta le a fejét. Végiggondolt minden lehetőséget... egyszerűen nem tehetett mást. Nem tehetett mást...

- Jó kislány... - dicsérte meg a lágy férfihang, és gyengéd ujjak törölték le kicsorduló könnyeit.