Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aznap rettenetesen szakadt az eső. Már órák óta ömlött, olyan hévvel hogy alig lehetett valami látni a párától és lecsapódó ólomnehéz hatalmas cseppektől.

 

Raja épp az ablakon bámult kifelé mikor megérkeztek. Lovak patáinak dobodlása verte fel az eső csendjét, a és a ködben látni lehetett egy csapatot amint erre tartott.

 

A király emberei minden hónapban eljöttek ide is, hogy beszedjék az esedékes adót a néptől, de ezek most valahogy másképp néztek ki.

 

A fiú érdeklődve pillantott ki az ablakon. A kis faház amiben élt, a falu szélén állt, így mindig ő volt az, aki elsőként látta a közeledőket.

 

Nagyon régóta egyedül élt már, a falu nevelte fel, mikor gyermekkorában az apja meghalt egy háborúban a király szolgálatában. Az anyját nem is ismerte, ő még akkor elment mikor ő született.

 

Mindazonáltal nem érezte magát egyedül, mert a falusiak olyanok voltak mintha a családja lettek volna. Szívesen segített az időseknek, vagy játszott a gyerekekkel ha azt kellett.

 

Errefelé sok barbár törzs élt, így a szülők nem hagyhatták egyedül a gyerekeket míg dolgoztak a földeken. Raja pedig nem volt elég erős fizikailag hogy a férfiakkal együtt rakodja a termést, vagy segítsen nekik, így általában rámaradt a gyerekvigyázás. De nem bánta.

 

Tizenkét éves volt mikor először kérték meg erre a szívességre és azóta is szívesen segített bármiben.

 

Most 17 éves volt, karcsú, légiesen könnyű, szőke hajú, kék szemű, és fiú létére szokatlanul gyönyörű, amin a gyerekek mindig úgy viccelődtek hogy ő belül egy született hercegnő. Még a neve is nőies.. Raja...

 

Errefelé nem éltek emberek ilyen kinézettel. A helyiknek mind barna vagy fekete hajuk és barna szemük volt. Ő pedig rendesen kirívott a tömegből ezzel.

 

Azt mesélték az édesanyjától örökölte, aki messzi északról érkezett ide, aztán belszeretett az apjába. Régebben imádta hallgatni a meséket amiket az anyjáról meséltek neki, de mostanában csak szomorkodott rajtuk. Sajnálta hogy sosem ismerhette az asszonyt akinek állítólag pont ugyanolyan puha szőke tincsei és csillogó kék szemei voltak mint neki.

 

A lovasok egyenként húztak el a kunyhója előtt. Mindannyian csillogó páncélt viseltek, és fegyvert szorongattak.

 

Valami itt nem stimmel. - gondolta. - Adót beszedni minek érkeznének fegyverrel?

 

Ahogy ezt elgondolta, akkor tudatosult csak benne a gondolat. Ezek bizony nem a király emberei. Nem is olyan a ruhájuk.

 

Ijedten csillogó szemmel figyelte ahogy a falu felé tartanak. Volt amelyik kezében fáklyát látott.

 

Te jó ég!

 

Figyelmeztetnie kell a falusiakat. Nem hagyhatja őket veszni. - futott át az agyán, és már kapott is a köpenyéért, amit egy szögre akasztva tartott. Kinyitotta a hátsó ajtót, és a katonáknak láthatatlanul távozott. Volt egy ösvény ami a faluba vezetett, az erdőn keresztül, és ezt csak ő  meg a gyerekek ismerték.

 

Lélekszakadva futott hogy gyorsabb legyen a lovaknál. Meg-meg botlott a gyökerekben, arcát eláztatta a sár, beletapadt a hajába, mocskos lett tetől-talpig de nem érdekelte. A szúrós cserjék össze-vissza karmolták, mert nem volt ideje kikerülni őket, de csak futott tovább.

 

Távolról már látta a fényeket, kiáltozás harsant, ő pedig rémülten fékezett le.

 

A házak lángban álltak előtte, az eső nem sokat segített, mert a fa úgy égett mintha éves szárazság lett volna előtte.

 

Gyereksírást hallott valahonnan, és hozzá szaladt egy kislány. A gyerek először megijedt tőle, majd mikor meglátta a kék szemeket sírva ölelte át a lábait.

 

-Minah.. mi történt? Hol vannak a szüleid? - kérdezte halkan, de nem kapott választ.

 

Valahol felnyerített egy ló, egy férfi borult le eléjük a földre, egy másik férfi fogta a nyakánál fogva és éppen abban a pillanatban húzta ki belőle a pengét. A kislány felsikított. Raja magához húzta hogy ne is lássa.

 

Egy nő szaladt elő valahonnan. Egy lovas dübörgött a nyomában, és hamarosan a hajánál fogva emelték fel a nyeregbe, majd vetették le onnan holtan.

 

Raja lecövekelve nézte a pusztítást. A lángok egyre terjedtek, elborítva az egész falut. A magtárakat, a házakat... mindent. Mindenhonnan kiáltások, sikolyok hangzottak, gyereksírás, ordítozás, csattogás, fák rencsegő hangja, ruhák hasadása, fém csattanása.

 

Lassan jutott el tudatáig hogy menekülnie kell, de akkor már késő volt.

 

Megfogta a kislány kezét és húzni kezdte magával, mikoris kiáltás harsant a háta mögül. Nem értette mit kiált az illető, de minden bizonnyal arra akarta felhívni a társai figyelmét hogy meglátta őket és kapják el.

 

Elkezdett rohanni, de az illető gyorsabb volt és megragadta köpenyének lelógó végét. Elengedte a kislányt és rákiáltott hogy szaladjon.

Kapálózva próbált kiszabadulni, de a férfi nem engedte. Kiabált a ruháját tépte, karmolta, ütötte, de az mintha meg sem érezte volna.

 

Aztán egy ütést érzett a gyomrában és a földre került. Arca a sárba nyomódott, egy láb a hátára nehezedett. Letépték fejéről a csuklyát. A köpeny recsegve szakadt el az idegen vasmarkában.

 

Könnyektől csillogó, gyűlölettel teli pillantással nézett fel rájuk. Idegen arcok mind, kegyetlen pillantások, vértől mocskos férfiak.

 

Egyikük mondott valamit és a hajánál fogva megemelte. Sziszegve kapott az idegen keze után.

-Engedj el! Eressz! -kiáltotta neki, de az mintha meg sem hallotta volna.

 

Idegen nyelven beszélni kezdtek körülötte, aztán már csak arra eszmélt fel hogy egy kötelet kötöttek a csuklója köré és azt az egyik ló után kötötték.

 

Sírástól maszatos arccal nézett végig az égő falun, otthona romjain. Fogalma se volt hova viszik és miért. Fogalma semvolt mi lesz vele.. hova tart... és kik ezek akik elrabolták.

 

A jövő kilátástalannak és sivárnak tűnt.

 

 

********************

 

 

Három napon keresztül meneteltek. A harcosok időnként megálltak pihenni, olyankor őt is eloldozták és adtak neki vizet.

 

Nem értett semmit abból mondtak neki, de a hangsúlyból annyit kivett hogy nem érdemes a szökéssel próbálkoznia.

 

Az első nap után lába teljes elfáradt az egész napos meneteléstől és égően sajgott mindene. A saru ami a lábán volt elszakadt és a tüskék felsebezték meztelen talpait. Az eső lassan elcsendesedett ahogy haladtak kelet felé.

 

Raja még sosem járt a falun kívül. Furcsa volt neki ez a táj, a sík vidék mindenfelé.... sehol egy erdő.. fák...

 

A katonák folyton csak hajtották őt, és ha már a fáradtságtól menni sem tudott csak jól belérúgtak vagy a hátára súlytottak egy bottal.

 

A harmadik nap végén már szédelgett az éhségtől és a kimerültségtől.

 

Egy köves síkságon haladtak keresztül ahol égetően tűzött a nap. Szakadt róla a víz, izzadt és szédelgett de nem volt megállás. A lovasok csak haladtak előre.

 

Egy sziklás részen megálltak pihenni és csatalakozott hozzájuk egy másik csapat.

 

Azokkal is voltak foglyok, Raja négy-öt hozzá hasonlóan fiatal fiút látott a lovak után kötve.

 

Rövid pihenő után újra elindultak.

 

A sziklás vidéket sivatag váltotta fel. Raja még sosem látott ennyi homokot. A hőségtől délibábokat látott, és a pillanatokra amikor sikerült valahogy megnyugodnia otthona romjait látta maga előtt.

 

Már nem sírt. Elapadtak a könnyei.

 

Minden lépés kínszenvedés volt. Lábát sebesre karcolták az éles kövek, ruhája mocskosan lógott rajta.

 

Úgy érezte ennél még a halál is jobb lenne.

 

A nap magasan tűzött az égen. Égették a sugarak, szomjas volt... éhes és halálosan fáradt.

 

Már azt sem bánta ha megölik de nem tud innen továbbmenni.

 

Összesett a homokban.

 

Az egyik harcos lekiáltott neki valamit a lóról. De ő nem akart felkelni. Nem is tudott.

 

Ütést érzett az arcán. Látta az egyik fiú sápadt arcát amint azt suttogja : -ne csináld.. de már mindegy volt neki.

 

A következő ütést már nem is érezte. Elájult.

 

 

***************

 

 

Arra tért magához hogy vizet loccsantottak az arcába.

 

Egy csarnokban volt, a többi fiúval együtt, és két harcos fogta a karját, úgy tartották állva. Mikor azonban látták hogy felnyílik a szeme elengedték, ő pedig tehetetlenül csuklott össze.

 

Egy kövér arany ruhás férfi sétálgatott előttük, meg-meg nézve őket magának. Mikor az egyikük felkeltette a figyelmét közelebbről is szemügyre vette.

 

Raja felett először elsiklott a tekintete, ő pedig végignézte ahogy a mellette álló fiú arcát vizsgálgatja.

 

A víz végigcsorgott az arcán, lemosva a sarat is mocskot. Néhány helyen már kilátszottak csillogó szőke tincsei a vastag réteg kosz alól.

 

A férfi csak futólag pillantott rá, majd csodálkozva fordult felé. Mondott valamit az őröknek, mire azok hoztak egy vödör vizet és ráloccsantották.

 

Jéghideg volt. Rettenetesen fázott tőle...vacogott a foga. A hideg víz hatalmas cseppekben csöpögött az arcáról, szőke tincsei összeragadva tapadtak a nyakára.

 

A kövér férfi mondott valamit az őröknek, és összedörzsölte a kezeit. Azok megragadták Raja ruháit és letépték róla. A fiú remegve tiltakozott, kiabált és kapálódzott de nem sokra ment vele.

 

A férfi élveteg tekintettel mérte végig. Megpróbálta eltakarni magát, de lefogták a kezeit. A szégyentől könnyek csordultak végig az arcán. Csak halkan zokogott.

 

Majd a férfi biccentett, rámutatott három fiúra rajta kívül és elvezették őket.

 

 

*******

 

 

Kocsira rakták őket mint az állatokat, kezüket lábukat összekötözve és elindultak.

 

Raja didergett a hidegtől. A hideg víztől alaposan megfázott, bizonyára láza is volt, mert képzelgett. Lázálmában az anyukáját látta. Az anyját, akit sosem látott.

 

A kocsi döccent egyet, ő pedig rémülten tért magához.

 

Az őrök levonszolták őket és sorbaállították egy köves úton.

 

Raja szédelegve nézett körül. Egy hatalmas palotát látott, de azt hitte csak álmodik. Idülten mosolygott, azt hitte csak képzeli a díszes épületet a hatalmas kerttel.

 

Aztán minden elsötétült.

 

 

************************

 

 

Egy idegen helyen tért magához. Párnákon feküdt, és egy takaró takarta meztelen, elgyötört testét.

 

Valakik beszélgettek a közelében.

 

Nem értette mit mondanak.

 

Felemelték.

 

Aztán már csak arra emlékezett hogy viszik és valami meleg ér a bőréhez.

 

Kábán nyitotta ki a szemeit.

 

Egy fiatal lány állt előtte, csillogó selyemszerű ruhában, ő pedig habos, illatos vízben ült.

 

Rémülten rándult össze, és elhúzódott ahogy a lány hozzáért. A lány mondott neki valamit de ő csak a fejét rázta.

 

-Neeee, hagyj békén! Engedj el! - rázta a fejét és olyan messzire húzodott amennyire tudott.

 

-Nem bántalak. - szólalt meg a lány halkan.

 

Raja kinyitotta szorosan össszezárt szemeit.

 

-Te érted amit mondok? - nézett rá csodálkozva.

 

A lány bólintott.

 

-Csak meg kell fürdesselek. Ezt a parancsot kaptam. Nem kell félned tőlem. - mondta halkan.

 

-Hol vagyok?

 

- Hát ezt sem tudod? A császár palotájában.

 

Palota? Akkor mégsem álom volt az szép épület? Császár? Milyen császár?

 

A lány látta a csodálkozó pillantását ezért megkérdezte: - Honnan jöttél?

 

Raja elmesélte hogyan élt kis falujában. Közben a könnyei is eleredtek amit gyorsan letörölt habos kezével.

 

-Akkor te a hegyeken túlról jöttél. Úgy hallottam annak a birodalomnak a királya meghalt és a császár elfoglalta azt a vidéket. - felelte a lány. Egy kendővel letörölte Raja arcát és illatos olajat öntött a testére.

 

Meghalt? A király? Az meg hogy lehet?

 

Raja meregve figyelte a vízen úszó apró virágszirmokat.

 

A lány addig dörzsölte a testét amíg minden mocsok le nem kopott róla, és bőre csak úgy illatozott. Aztán egy vékony selyeminget és nadrágot adott rá. Kifésülte a haját, és a lábát bekente gyógyító krémmel és bekötözte, hogy minnél előbb meggyógyuljanak a sebei.

 

Fájt a járás először, de a padlót mindenhol puha süppedős szőnyeg borította, így annyira nem volt szörnyű mintha kövön járna.

 

Egy hatalmas, mindenhol elfüggönyözött terembe vezették őt, ahol rengeteg fiatal fiú volt és párnák mindenhol.

 

Néhányan kacagva beszélgettek, sugdolóztak, hatalmas tálakról gyümölcsöt eszegettek, de Raja felfedezte köztük azt a pár fiút akik vele együtt érkeztek. Azok nem beszélgettek, csak a sarokba húzódva ültek maguk elé bámulva.

 

Az őrök az egyik ágy felé vezették és otthagyták a többiekkel együtt.

 

Nem tudta mit csináljon. Olyan furcsán érezte magát. Elszakították az otthonától és most itt van egy teljesen idegen helyen, teljesen idegen emberek között.

 

Ahogy körülnézett látta hogy minden fiú hozzá hasonló lenge ruhákban van, volt akin nem is volt felső, csak egy puha bársonynadrág. Olvasgattak, beszélgettek, akikük valami pengetős hangszeren játszott és eszegettek.

 

Erről jutott eszébe hogy még nem evett semmit. Vagy már három napja nem látott ételt. Félve lépett oda az egyik asztalhoz ahol két fiú ült, és elvett egy fürt szőlőt.

 

-Te új vagy? - nézett rá az egyik, egy fekete hajú fiú.

 

Raja megörült hogy végre érthető szót hall. A szolgálólány után ő volt a második aki végre a saját nyelvén szólította meg.

 

Bólintott.

 

-Hallottuk hogy tegnap érkeztetek. Gyere ülj csak le! Én Kiri vagyok.

 

Raja leereszkedett a fiú mellé egy párnára.

 

A fiú jókedvűen mosolygott.

 

Mitől ilyen boldog? Hiszen fogvatartják. - kérdezte magától.

 

-Nem eszel?

 

Raja észbekapott és gyors egymásután vagy hat hatalmas szem szőlőt gyömöszölt magába. A gyümölcs édes volt és lédús, ilyen nem termett azon a vidéken ahol ő élt. A föld ott nagyon rossz volt, és mindig rettenetesen meg kellett küzdeni az elemekkel hogy teremjen valami sovány termést. Sosem látott még ilyen hatalmas gyümölcsöket.

 

A fiú halkan kuncogott rajta. Kezét a szája elé tette, mintha el akarná rejteni, de teli szájjal nevetett rajta. Karján arany karperec csillant meg ahogy felemelte a kezét, ruhájába drágakövek voltak szőve.

 

-És neked mi a neved? - kérdezte a fiú. Raja felnézett rá, és lenyelte a szőlőt.

 

-Raja vagyok. Északon éltem ezelőtt.

 

-Azt látom. - bólintott a fiú és elkapta egy tincs haját. Raja összerezzent az idegen érintésétől. - Errefelé nagyon ritka az ilyen mint te.

 

Az ilyen? Ezt meg hogy érti?

 

-Ő itt Jiro. - mutott a másik fiúra, aki sértődötten fordította el az arcát. Neki barna göndör haja volt, és barna szemei. - Ma kicsit rossz kedve van. - kommentálta Kiri és közelebb tolta a tálat.

Raja elvett egy körtét és mohón harapott bele. Már éppen szólásra nyitotta volna a száját mikor nyílt az ajtó és belépett rajta két őr, meg egy férfi.

 

Mintha megfagyott volna  levegő, a fiúk rögtön elcsengedesedtek. Raja leengedte a körtét a kezéből.

 

-Hol vannak újak? - kérdezte a férfi, a tömeg pedig széthúzódott körülöttük.

 

A három fiú a sarokban a falhoz húzódott félve.

 

A férfi rájuk mutatott, az őrök pedig elindultak feléjük. Raja ijedten nézett Kiri-re. A fiú arcáról semmit sem lehetett leolvasni.

 

Most mi lesz?

 

Az őr megragadta a karját és talpra rántotta. Szemben az egyik fiú visítva kapálódzott. Az őr megrántotta és az ajtó felé cibálta. Raja tudta hogy felesleges ellenkeznie, hiszen a férfi hatalmas erőfölényben volt, így lehajtott fejjel követte.

 

Mindegy volt, elvégre már otthona sincs ahová hazamenjen... nincsenek falusiak... nincsenek gyerekek... meghaltak mind.

 

A magas férfi elismerően nézett végig rajta, hogy ilyen nyugodtan beletörődve viseli a sorsát. Nyilvánvalóan mert Raja-nak fogalma sem volt mi vár rá. De úgy érezte neki már egyébként is mindegy.